szerző: Dr. Anna Marzec-Bogusławska, a lengyelországi Nemzeti AIDS Központ igazgatója
Az a fertőzés, amely a 80-as években még egyenlő volt a halálos ítélettel, manapság már sok esetben eredményesen kezelhető krónikus betegség. A HIV/AIDS-helyzet ugyanis az utóbbi három évtizedben gyökeresen megváltozott a politikai kötelezettségvállalásoknak és az olyan, kutatási eredményeken és tényeken alapuló tevékenységeknek és intézkedéseknek köszönhetően, mint a felvilágosító kampányok, a tűcsereprogramok, a folyamatos kutatás, valamint a betegek teljes körű és magasabb színvonalú ellátása.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az elmúlt tíz év eredményeit jelentős részben a dublini nyilatkozatban megfogalmazott stratégiák megvalósításának és a nyilatkozatot aláíró országok elkötelezettségének köszönhetően sikerült elérni. Az Európai Bizottság a 2004-es dublini és vilniusi nyilatkozat közzétételét követően szakpolitikai keretrendszert dolgozott ki a HIV/AIDS leküzdésére az Európai Unióban és a környező országokban, majd két közleményben és három operatív cselekvési tervben vázolta elképzeléseit (a 2006 és 2009, illetve a 2009 és 2013 közötti időszakra vonatkozóan).
Mindez komoly előrelépés, de a HIV/AIDS továbbra is sok szenvedés forrása Európában és világszerte. Noha a betegség tünetei kezelhetők, a kór maga nem gyógyítható, így továbbra is súlyos egészségügyi és társadalmi problémát jelent.
A világszinten megfigyelhető tendenciával ellentétben a tágabb európai régióban továbbra is növekszik a HIV-fertőzöttek száma, különösen a férfiakkal szexuális kapcsolatot fenntartó férfiak körében: a 2013-ban regisztrált új fertőzések 42%-a ennek a csoportnak a körében fordult elő. Aggodalomra ad okot az is, hogy az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben a HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek 47%-ánál későn diagnosztizálják a betegséget. Ez azt jelenti, hogy sokan nem is tudják, hogy fertőzöttek, ami arra vezethető vissza, hogy kevesen mennek el szűrővizsgálatra. Ennek hátterében sokszor az áll, hogy az emberek tartanak a megbélyegzettségtől és a hátrányos megkülönböztetéstől.
Továbbra is szükség van tehát arra, hogy éberséget tanúsítsunk, és felkészültek legyünk. Lehet, hogy megnyertünk néhány csatát, a háborút azonban még nem: az AIDS elleni küzdelem távolról sem ért véget.
Az Európai Bizottság ezért úgy döntött, hogy 2016-ig meghosszabbítja a HIV/AIDS elleni cselekvési tervet, hogy biztosítsa az uniós fellépés folytonosságát. A fertőzés terjedésének megállításában azonban mindannyiunknak szerepet kell vállalnunk. Meg kell szólítanunk a legnehezebben elérhető, ugyanakkor leginkább veszélyeztetett csoportokat, azaz a férfiakkal szexuális kapcsolatot fenntartó férfiakat, a migránsokat és az intravénás kábítószereket fogyasztó embereket. Üzenetünket azonban nemcsak hozzájuk kell eljuttatnunk, másoknak is fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy senki sem védett a fertőzéssel szemben: a HIV-fertőzések és az AIDS-megbetegedések 30%-a például a heteroszexuális lakosság körében fordul elő.
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink, a mai fiatalok úgy nőjenek fel, hogy nem tapasztalják meg a saját bőrükön, mit jelent HIV-vel, illetve AIDS-szel élni, újult erővel folytatnunk kell a megkezdett munkát. Végső célunk, azaz e pusztító betegség maradéktalan felszámolása csak akkor valósulhat meg, ha a HIV/AIDS elleni küzdelem továbbra is kiemelt helyet kap a politikai programokban, és egész Európában nagyobb hangsúlyt fektetünk a betegség felügyeletére.
