Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás

Indrė Kručaitė bajnok, Litvánia

Indrė Kručaitė
 

E tájékoztató könnyen olvasható változatát itt találja

A litvániai Vilniusból származó Indrė Kručaitė egy igazi álmodozó lélek, aki barátságot kötött mozgáskorlátozottságával. Egy ritka betegség következtében ugyanis comb nélkül született, ezért protézisre van szüksége a járáshoz. Még babakorában az orvosok lábának amputálását javasolták, de szülei elvetették az ötletet, mondván, hogy szüksége van a lábára ahhoz, hogy megőrizze identitását. Indrė mindig is arról álmodott, hogy modell lesz, ezért rendszeresen nézte a legkeresettebb modelleket munka közben. Úgy gondolta viszont, hogy álma fogyatékossága miatt sohasem válhat valóra, hiszen nem látott fogyatékossággal élő modelleket. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy fényképezzen és továbbra is érdeklődéssel forduljon a divat felé. Amikor négy évvel ezelőtt elkezdett beszélni fogyatékosságáról és fotókat posztolni az Instagramon, nagyot fordult az élete: a modellszakma felfigyelt rá és foglalkoztatni kezdte fogyatékossággal élő modellként. A modellkedés mellett Indrė a Woltnál dolgozik ügyfélszolgálati szakértőként, nem mellesleg pedig alapdiplomát szerzett kozmetológiából. Szabadidejét szereti családjával tölteni a falujukban, valamint klubokba jár a barátaival és könyvet olvas. Mindezek mellett kedvelt időtöltése, hogy Instagramon és naplójában bejegyzéseket készít az életben szerzett tapasztalatairól, és történeteket ír. Az utóbbi négy évben gyökeres fordulatot vett az élete, és rengeteg számára merőben szokatlan dolgot kipróbált: például ismeretlen emberek között úszott egy tóban, és miniszoknyában sétált a belvárosban. Indrė úgy érzi, hogy születése óta meglévő fogyatékossága életcélt adott a számára, amelynek elérésén mind a mai napig dolgozik.

Instagram: kkindre

 

Oldal megosztása