A kohéziós politika láthatóságának javítása az elmúlt években kiemelt prioritássá vált. A kohéziós finanszírozás minden évben több ezer projektet támogat Európa-szerte, amelyek az EU legkézzelfoghatóbb gyakorlati megnyilvánulását testesítik meg. Az említett beavatkozások hatékonyabb kommunikációja elősegítené az EU révén az emberek életében jelentkező előnyök tudatosítását, és javítaná az Unióról a lakosságban kialakult képet. Valójában számos kutatási tanulmány talált bizonyítékot arra, hogy a kohéziós politika pozitív hatást gyakorol a polgárok európai projekthez való hozzáállására.
Ezt szem előtt tartva a tagállamok és az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy fokozza a kohéziós alapokkal kapcsolatos kommunikációt, többek között az együttműködés erősítése révén. A Tanács 2017. április 25-i következtetéseiben arra kérte a tagállamok valamennyi érintett hatóságát, hogy nagyobb mértékben vegyenek részt a szakpolitika lehetőségeiről, eredményeiről és hatásáról szóló „széles körű és szisztematikus módon” történő kommunikációban.
Ez egyszerre kötelesség és lehetőség.
Kötelesség, mert a tagállamok közös feladata az uniós szakpolitikák kialakítása – és legtöbbször azok végrehajtása –, és így nagyobb mértékben hozzá kell járulniuk láthatóságukhoz. Európa kommunikációjának olyan közös feladatnak kell lennie, amely megoszlik az európai, nemzeti és helyi intézmények között. Még inkább így van ez a kohéziós politika esetében, amelynél a megosztott irányítás elve érvényesül.
Lehetőség, mert az uniós támogatások eredményei láthatóságának javítása a nemzeti és helyi intézmények megítélését is javítaná, hiszen végső soron ezek feladata a programok megvalósítása. Véleményünk szerint ez az a filozófia, amelynek a kohéziós alapok következő generációjával kapcsolatos kommunikációs tevékenységek irányát meg kell szabnia. Az EU-ról és az uniós beavatkozás hozzáadott értékéről szóló tájékoztatás nem ütközik a tagállamok irányító hatóságai által betöltött szerep előmozdításával. A két dolognak inkább együtt kellene járnia, a megosztott irányítás természetes jellemzőjeként.