szerző: Xavier Prats Monné főigazgató, Európai Bizottság, Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság
A határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelv legfontosabb célja, hogy valamennyi uniós polgár az igényeinek megfelelő, színvonalas egészségügyi ellátást vehessen igénybe – egyenlő feltételek mellett. Ha például úgy hozza a sors, hogy egy másik tagállamban praktizáló orvostól kell második szakvéleményt kérnünk vagy ritka betegséggel küzdő gyermekünket az EU távolabbi pontján kell kezeltetnünk, uniós polgárként szükségünk van arra a megnyugtató tudatra, hogy mindig a lehető legjobb ellátásban részesülünk, és hogy nem egyedül kell viselnünk annak anyagi terhét.
Amint azt a közelmúlt egyik Eurobarométer-felmérése is megerősítette, jelenleg leginkább annak biztosítására lenne szükség, hogy a betegek tudják, milyen lehetőségekkel élhetnek, és hogy mi a menete annak, ha másik tagállamban szeretnének egészségügyi ellátást igénybe venni. Ma jó, ha minden tizedik polgár tudja, hova fordulhat ilyen jellegű információkért. Ha határokon átnyúló egészségügyi ellátásról van szó, ötből négyen érzik úgy, nem ismerik az őket megillető jogokat.
Ugyanakkor azonban több fontos kérdés is felmerül a külföldi egészségügyi ellátás igénybevételével kapcsolatban: szükség van-e beutalóra? És előzetes jóváhagyásra? A betegek kaphatnak-e költségtérítést? Az utókezelésre otthon vagy külföldön tarthatnak igényt? A költségtérítés a betegségmegelőzést is fedezi? Ha igen, ez akkor is igaz, ha valaki nem a lakóhelye szerinti tagállamban dolgozik?
Örömmel jelentjük, hogy ezen a téren fontos mérföldkőhöz értünk: ma már minden tagállamban működik ugyanis legalább egy nemzeti kapcsolattartó pont, ahol a polgárok nemcsak többet tudhatnak meg a betegként őket megillető jogokról és lehetőségekről, hanem a fentiekhez hasonló kérdéseikre is választ kaphatnak. A nemzeti kapcsolattartó pontok mindegyike saját, többnyelvű webhelyet tart fenn. Munkájukat az Európai Bizottság a vonatkozó irányelvvel és a társadalombiztosítást érintő egyéb rendelkezésekkel kapcsolatos kérdések tisztázásában segíti.
Az EU egyúttal arra ösztönzi a nemzeti kapcsolattartó pontokat, hogy tudásukat és tapasztalataikat egyesítve szerveződjenek hálózatba, gondoskodjanak az átláthatóságról, és állítsák meg azokat, akik esetlegesen visszaélnek a határokon átnyúló egészségügyi ellátás nyitottságával és méltányosságával. A civil társadalom által megfogalmazott igények tükrében a nemzeti kapcsolattartó pontok szerepköre idővel tovább bővülhet, hogy még konkrétabb és még részletesebb információkkal tudjanak szolgálni: a ritka betegségben szenvedő betegeket például pontosan tájékoztatni tudják majd arról, hogy saját hazájukban hol találják a legjobb ellátást és szakorvosi segítséget, de segíthetnek más tagállamok nemzeti kapcsolattartó pontjaival is felvenni a kapcsolatot.
