Az elmúlt 20 év során a LEADER koncepció és a közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) közötti kapcsolat, amelyet a strukturális és vidékfejlesztési alap finanszírozott, segítette a vidékfejlesztési szereplőket helyi régiójuk hosszú távú lehetőségeinek felmérésében, és hatékony és hatásos eszköznekbizonyult a fejlesztési irányelvek megvalósításában. Az Európai Bizottság ezt a megvalósítási módszert az URBAN és az EQUAL közösségi kezdeményezéseken keresztül is támogatta. A már 1991 óta folyamatos EU-támogatásban részesülő LEADER a vidékfejlesztési politika fontos elemévé vált, és egészEurópában széles körűen elfogadottá vált. 2007 óta a helyi fejlesztés az Európai Halászati Alapon belül is alkalmazásra került a halászati közösségek fenntartható fejlődésének támogatásához.
Az 1303/2013 számú Közös előírásokat tartalmazó rendelet (EU) 32–35. cikke a közösség által irányított helyi fejlesztéssel kapcsolatban a LEADER szemléletmódján alapul, és érinti a Közös Stratégiai Keret négy alapját – Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, Európai Halászati Alap – a 2014 és 2020 közötti programidőszakban (ezek az ESB-alapok – európai strukturális és befektetési alapok).
A CLLD olyan konkrét eszköz, amely a régiók alatti szinten használható, és helyi szinten egészíti ki az egyéb fejlesztési támogatásokat. A CLLD képes mozgósítani és bevonni a helyi közösségeket, szervezeteket, hogy azok hozzájáruljanak az Európa 2020 stratégiában kitűzött intelligens, fenntarthatóés inkluzív fejlődéshez, a területi kohézió támogatásához és a konkrét szakpolitikai célkitűzések teljesüléséhez.