Archive:Energiatermelés és -import

2018. júliusban kivonatolt adatok.

A cikk frissítésének tervezett ideje: 2020. január.

Highlights

2016-ban az EU primerenergia-termelése 15%-kal kevesebb volt, mint egy évtizeddel korábban.

Oroszország volt az EU fő nyersolaj-, földgáz- és szilárdtüzelőanyag-szállítója 2016-ban.

Development of the production of primary energy (by fuel type), EU-28, 2006-2016

Az energiaellátás biztonságával kapcsolatos politikai aggályok hátterében az Európai Unió (EU) importált energiahordozóktól, különösen a kőolajtól és az utóbbi időben a földgáztól való függősége áll. Ez a cikk az Európai Unióban folyó primerenergia-termelést, valamint a termelés és a felhasználás közötti eltérés miatt az Unió harmadik országokból származó energiaimporttól való növekvő függőségét vizsgálja. 2016-ban az EU-28 bruttó belföldi energiafelhasználásának több mint fele (53,6%) importból származott.

Full article

A primerenergia-termelés 2006 és 2016 között csökkent.

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés összesen 755 millió tonna olajegyenértéket (toe) tett ki 2016-ban (lásd 1. táblázat). Ez 1,6%-kal volt kevesebb, mint az előző évben, és ezzel folytatódott az utóbbi években megfigyelhető csökkenő tendencia, amely mindössze 2010-ben szakadt meg, amikor az energiatermelés a 2009-ben, a gazdasági és pénzügyi világválsággal egy időben bekövetkezett viszonylag jelentős visszaesést követően fellendült. Hosszabb időszakot vizsgálva az EU-28 egészében előállított primer energia mennyisége 2016-ban 14,7%-kal kevesebb volt, mint egy évtizeddel korábban. Az EU-28 primerenergia-termelésében megfigyelhető csökkenő tendencia – legalább részben – arra vezethető vissza, hogy a nyersanyagkészletek kimerülnek, illetve hogy a termelők nem találják gazdaságosnak a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások kitermelését.

Az uniós tagállamok közül 2016-ban Franciaország járt az élen a primerenergia-termelésben, 17,3% volt a részesedése az EU-28 össztermeléséből; őt a rangsorban az Egyesült Királyság (15,8%) és Németország (15,3%) követte. A tíz évvel korábbi értékhez képest a legjelentősebb változás az Egyesült Királyság és Dánia részarányában bekövetkezett 5,1, illetőleg 1,3 százalékpontos csökkenés, valamint a Franciaország és Olaszország részarányában bekövetkezett 2,1, illetőleg 1,1 százalékpontos növekedés volt; a többi tagállam relatív részaránya nem változott +/–1,0 százalékpontnál többel. Az Egyesült Királyságtól és Dániától eltekintve mindössze Hollandia, Németország, Görögország, a Cseh Köztársaság és Litvánia részesedése csökkent a vizsgált időszak alatt.

Abszolút értékben a 28 EU-tagállam közül 15-ben bővült a primerenergia-termelés a 2016-ig terjedő 11 évben. A termelés a legnagyobb mértékben Olaszországban (3,7 millió toe) emelkedett, amit Spanyolország (2,8 millió toe), Írország (2,5 millió toe), Ausztria (2,4 millió toe) és Svédország (2,3 millió toe) követett. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban 66,0 millió toe-val csökkent a primerenergia-termelés; miközben Németország (–22,8 millió toe), Hollandia (–15,3 millió toe), Dánia (–14,4 millió toe) és Lengyelország (–10,4 millió toe) is 10 millió toe-nél nagyobb termeléscsökkenésről számolt be.

1. táblázat: Energiatermelés, 2006 és 2016
(millió tonna olajegyenérték)
Forrás: Eurostat (nrg_100a)

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés 2016-ban számos különböző energiaforrás között oszlott meg, amelyek közül részarányát tekintve a legfontosabb az atomenergia volt (az össztermelés 28,7%-a). A nukleáris energiának különösen Franciaországban volt nagy a jelentősége, ahol a nemzeti primerenergia-termelés csaknem 80%-át tette ki; az atomenergia részaránya Belgiumban éppen a teljes primerenergia-termelés háromnegyede, Szlovákiában több mint háromötöde volt (62,3%); a többi tagállamban azonban az atomenergia a teljes primerenergia-termelés felét sem tette ki, sőt a tagállamok fele egyáltalán nem állított elő atomenergiát; a német kormány bejelentette, hogy 2022-re az összes atomreaktor bezárását tervezi.

2016-ban az EU-28 primerenergia-termelésének több mint egynegyede (27,9%) megújuló energiaforrásokból származott; a szilárd tüzelőanyagok részaránya megközelítette az egyötödöt (17,5%, nagyrészt szén), a földgázé pedig kicsit alacsonyabb volt (14,2%). A fentieken kívül az egyetlen további jelentős primerenergia-forrás a nyersolaj (9,8%) volt (lásd 1. ábra).

1. ábra: Primerenergia-termelés, EU-28, 2016
(az összérték %-ában, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a) és (nrg_107a)

Az EU-28-ban a megújuló energiaforrásokból származó elsődleges termelés bővülése felülmúlta az összes többi energiaforrásból származó elsődleges termelés bővülését; ez a növekedés viszonylag egyenletes volt a 2006 és 2015 közötti időszakban, csupán 2011-ben csökkent kis mértékben (lásd 2. ábra). E tizenegy éves időszak során a megújuló energiaforrásokból származó termelés 66,5%-kal nőtt, bizonyos fokig kiváltva más energiaforrásokat. Ezzel szemben a többi energiaforrás hasznosításának szintje többnyire visszaesett. A csökkenés a földgáz (–41,2%), a nyersolaj (–39,0%) és a szilárd tüzelőanyagok (–30,8%) esetében volt a legjelentősebb, míg az atomenergia esetében mérsékeltebb (–15,2% ) maradt.

2. ábra: A primerenergia-termelés alakulása (tüzelőanyag-típus szerint), EU-28, 2006–2016
(2006 = 100, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a)

Az EU és az összes EU-tagállama egyaránt nettó energiaimportőr

A feketeszén, a barnaszén, a nyersolaj, a földgáz és az utóbbi időben az atomenergia elsődleges termelésének zsugorodása miatt az Európai Unió egyre nagyobb mértékben kénytelen primerenergia-importra támaszkodni a kereslete kielégítéséhez, bár a helyzet a gazdasági és pénzügyi világválságot követően stabilizálódott. Az EU-28 primerenergia-importja 2016-ban csaknem 904 millió toe-vel haladta meg az exportot. A legjelentősebb nettó primerenergia-importőrök jellemzően a nagy népességű uniós tagállamok voltak, Lengyelország kivételével (amely még rendelkezik hazai kőszénkészletekkel). 2006-ban Dánia volt az egyetlen nettó primerenergia-exportőr az uniós tagállamok közül, azonban 2013-ban már a dán energiaimport volumene is meghaladta az exportét, így jelenleg egyetlen tagállam sem számít nettó energiaexportőrnek (lásd a 2. táblázatot). A népességszámra vetítve 2016-ban a legjelentősebb nettó primerenergia-importőr Luxemburg, Málta és Belgium volt.

2. táblázat: Nettó primerenergia-import, 2006–2016
Forrás: Eurostat (nrg_100a) és (demo_pjan)

Az EU-28 energiaimportjának származási helye némileg megváltozott az elmúlt években, mivel Oroszország – amellett, hogy megőrizte az elsődleges nyersolaj- és földgázszállítói pozícióját, jóllehet részesedése némileg csökkent – szilárdtüzelőanyag-szállítóként is az élre tört (lásd a 3. táblázatot).

3. táblázat: A primerenergia-import a főbb származási országok szerint, EU-28, 2006–2016
(az EU-28 tagállamokon kívüli import %-ában)
Forrás: Eurostat (nrg_122a) (nrg_123a) és (nrg_124a)

2016-ban az EU-28 szilárdtüzelőanyag-importjának mintegy 30,2%-a Oroszországból származott. Oroszország – Dél-Afrikát utolérve – 2006-ban vált az első számú szilárdtüzelőanyag-beszállítóvá. Oroszország részaránya az EU-28 szilárdtüzelőanyag-importjából először 2009-ben 30,0%-os relatív csúcson tetőzött, majd 2010-ben jelentősen visszaesett. Ezt követően 2013-ra ismét visszaemelkedett 28,8%-ra, majd két évig szinte változatlan maradt, 2016-ban pedig újabb csúcsot ért el. 2006 és 2016 között a Kolumbiából származó szilárdtüzelőanyag-import részaránya megkétszereződött, 11,7%-ról 23,4%-ra nőtt. Ezzel szemben, míg 2006-ban Dél-Afrika volt az EU-28 első számú szilárdtüzelőanyag-beszállítója (az összmennyiség 23,1%-a), az ország részaránya 2016-ra 5,1%-ra esett vissza.

Oroszország volt az EU-28 első számú nyersolaj-beszállítója is. Részaránya 2006-ban 33,8% volt, az ezt követő években pedig 34,8% (a 2011. évben mért csúcsérték) és 29,1% (a 2015-ben mért legalacsonyabb érték) között ingadozott. 2016-ban az Oroszországból származó nyersolajimport a teljes uniós nyersolajimport 31,9%-át tette ki. Ugyan ebben az időszakban a Norvégiából származó nyersolajimport részaránya az EU-28 importján belül aránylag kis mértékben csökkent, a 2006-os 15,4%-ról a 2016-os 12,4%-ra. 2006 és 2016 között 2,8-szeresére nőtt az Irakból, 2,0-szeresére az Azerbajdzsánból, és 1,6-szeresére a Nigériából származó nyersolaj relatív részaránya az EU-28 nyersolajellátásán belül.

Ezzel szemben Oroszország részaránya az EU-28 földgázimportján belül 2006 és 2010 között 39,3%-ról 31,9%-ra csökkent, de ez a tendencia megfordult, és 2013-ban 41,1%-kal relatív csúcsra futott az import, majd a részarány valamelyest visszaesett kevéssel 40,0% alá. A 3. táblázatban bemutatott 11 év alatt Norvégia maradt az EU második legnagyobb földgázbeszállítója; részesedése lassan az egynegyedet meghaladóról (2006-ban 25,9%) valamivel egynegyed alá (2016-ban 24,8%) esett vissza. Az EU-28-ba Nigériából és Líbiából behozott földgáz részaránya a felére csökkent 2006 és 2016 között, miközben Katar részaránya 3,2-szeresére nőtt.

Az Európai Unió primerenergiával való ellátásának biztonsága veszélybe kerülhet, ha az import jelentős része viszonylag kevés partner kezében összpontosul. 2016-ban az EU-28 földgázimportjának több mint háromnegyede (77,1%) Oroszországból, Norvégiából vagy Algériából származott. Egy hasonló elemzés azt mutatja, hogy az EU-28 szilárdtüzelőanyag-behozatalának több mint kétharmada (68,2%-a) Oroszországból, Kolumbiából és Ausztráliából származott, miközben a nyersolajimport valamelyest kevésbé koncentrálódott az első számú beszállítók között, mivel Oroszország, Norvégia és Irak az EU-28 importjából 52,6%-kal részesedett.

Az EU-28 energiaigényének több mint felét importból kell fedezni

Az EU-28 energiaimporttól való függősége a bruttó energiafogyasztás kevéssel több mint 40%-áról 53,6%-ára nőtt 1990 és 2016 között (lásd a 3. ábrát). 2004 óta az EU-28 nettó energiaimportja meghaladja az elsődleges termelését; vagyis az EU-28 bruttó belföldi energiafelhasználásának több mint felét a nettó import fedezi, az energiafüggőségi ráta pedig meghaladja az 50,0%-ot.

2016-ban az energiafüggőségi ráta ugyanakkora volt, mint tíz évvel korábban (53,6%). Ebben az időszakban kisebb ingadozások voltak megfigyelhetők: 2008-ban 54,5%-os relatív csúcsértéket mértek, míg a függőség 2010-ben, 52,7%-kal volt a legalacsonyabb. Részletesebben megvizsgálva, 2016-ban a legmagasabb ráta a nyersolajra (87,8%) és a földgázra (70,4%) vonatkozott, miközben a szilárd tüzelőanyagra vonatkozó legfrissebb rendelkezésre álló ráta 40,2% volt.

3. ábra: Energiafüggőségi ráta, EU-28, 2006–2016
(a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó belföldi energiafelhasználásban és a tározókban tárolt tüzelőanyagban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a) (nrg_102a) és (nrg_103a)

Az Európai Unió harmadik országoktól való függése 2006 és 2016 között gyorsabban növekedett a földgázellátás terén (11,1 százalékpontos növekedés), mint a nyersolaj terén (3,9 százalékpontos növekedés) . A szilárd tüzelőanyagok tekintetében a függőségi ráta 1,4 százalékponttal csökkent ugyanebben az időszakban.

Mivel 2013 óta már Dánia sem nettó exportőr, a többi uniós tagállamhoz hasonlóan e tagállam függőségi rátája is pozitív értéket vett fel, és 2016-ban is pozitív maradt, ami a többi uniós tagállamra is igaz volt (lásd a 4. ábrát). A legalacsonyabb függőségi értéket 2016-ban Észtország, Dánia, Románia és Lengyelország mutatta. Málta, Ciprus és Luxemburg (szinte) teljes mértékben a primerenergia-importtól függött, függőségi rátájuk meghaladta a 96,0%-ot.

A 2006 és 2016 közötti tendenciák elemzése kimutatja, hogy Dánia, az Egyesült Királyság, Litvánia, Hollandia és Lengyelország a bruttó belföldi energiafelhasználásuk kielégítésére egyre függőbbé vált az energiaimporttól; ezek a tendenciák jórészt a primerenergia-termelés visszaesésével függnek össze (a nyersanyagkészletek kimerülése folytán). Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Görögországban, Németországban és Máltán is nőtt a függőség, bár kevésbé szembetűnően. Az összes többi uniós tagállam energiafüggőségi rátája csökkent 2006 és 2016 között, a leggyorsabb ütemben Észtországé, 29,2%-ról 6,8%-ra; a ráta több mint 10,0 százalékponttal csökkent még Írországban, Lettországban, Portugáliában és Ausztriában, amit az energiahatékonyság javulásának és/vagy a megújuló energiaforrásokból származó elsődleges termelést ösztönző energiaszerkezeti váltásnak a kombinációja mozdított elő.

4. ábra: Energiafüggőségi arány az összes termék esetében, 2006 és 2016
(a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó belföldi energiafelhasználásban és a tározókban tárolt tüzelőanyagban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (t2020_rd320)

A táblázatok és ábrák forrásadatai (MS Excel)

Energy production and imports: tables and figures (angolul)

Adatforrások

A közvetlenül természeti erőforrásból kitermelt vagy kinyert energiahordozókat primer (elsődleges) energiaforrásnak, míg az e primer energiaforrásokból átalakító üzemekben előállított származtatott termékeket szekunder (másodlagos) energiahordozóknak nevezzük. A primerenergia-termelés a primer energiaforrások nemzeti kitermelése, amely a természeti erőforrásoknak például szénbányában, kőolajmezőn, vízerőműben vagy bioüzemanyagok előállításával történő kiaknázását jelenti. Amennyiben a fogyasztás meghaladja az elsődleges termelést, a hiányt primer energiaforrások vagy szekunder energiahordozók importjával kell pótolni.

A reaktorban maghasadás eredményeképpen termelt hő nukleáris hő, más néven atomenergia elsődleges termelésének minősül. Értéke a ténylegesen termelt hőmennyiség vagy a bejelentett bruttó villamosenergia-termelés és az atomerőmű termikus hatásfoka alapján számítható ki. Az elsődleges fekete- és barnaszéntermelés az inert anyagok eltávolítására irányuló műveletek után számított, kitermelt vagy előállított tüzelőanyag-mennyiségekre vonatkozik.

Nem minősül elsődleges termelésnek az energia egyik formából a másikba történő átalakítása, például a hőerőművekben végrehajtott villamosenergia- vagy hőtermelés, illetve a kokszolókemencékben végzett kokszgyártás.

A nettó import kiszámításához az import mennyiségéből le kell vonni a megfelelő exportmennyiséget. Az import az ország területére (elsősorban gáz- vagy kőolajvezetéken keresztül) való behozatalt jelenti, leszámítva a tranzitmennyiségeket, míg az export az ország területéről kivitt mennyiséget foglalja magában.

Háttér

Az EU-28 energiájának több mint felét az Unión kívüli országok szolgáltatják, és ez az arány összességében növekedett az elmúlt évtizedekben (jóllehet vannak olyan mutatók, amelyek arra engednek következtetni, hogy a függőségi ráta az utóbbi években stabilizálódott). Az EU-ba importált energiamennyiség nagyrészt Oroszországból érkezik, amelynek a tranzitországokkal folytatott vitái az elmúlt években az ellátás megszakadásának veszélyével fenyegettek. Az Oroszországból érkező import biztonságával kapcsolatos aggályokat az ukrajnai konfliktus még inkább elmélyítette. A kőolaj- és a földgázpiacot érintő új intézkedések célja annak biztosítása, hogy minden fél eredményes intézkedéseket tegyen az ellátás esetleges zavaraiból eredő következmények megelőzésére és enyhítésére, valamint olyan mechanizmusok létrehozása, amelyek útján az EU tagállamai – együttműködés keretében – hatékonyan kezelhetik a kőolaj-, illetve a földgázellátás esetleges súlyos zavarait. Az Unió ezenfelül kialakított egy koordinációs mechanizmust is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok egységesen és azonnal reagáljanak a veszélyhelyzetekre.

Az Európai Bizottság 2010 novemberében elfogadta az Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos energiaellátás és -felhasználás stratégiája elnevezésű kezdeményezést (COM(2010) 639 végleges). A stratégia tízéves időszakra vonatkozó energiaprioritásokat határoz meg, és javaslatot tesz egy sor, a különböző kihívások leküzdése érdekében hozható intézkedésre: ezek között szerepel például a versenyképes árakon biztonságos ellátást biztosító piacok kialakítása; a technológiai vezető szerep megerősítése; valamint a nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalások eredményességének növelése (például az Unió külső energiaszállítóival és az energiaszállítás során érintett tranzitországokkal való jó kapcsolatok fenntartása végett). Ezt a munkát fejlesztette tovább az Energia 2030 stratégia, amely a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikának biztosít keretet, valamint a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv, amely hosszú távú célként az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 80–95%-os csökkentését tűzi ki 2050-re.

A 2005 októberében létrehozott Energiaközösség útján az Unió törekszik arra is, hogy a szomszédos országokat integrálja belső energiapiacába. A felhasznált energiaforrások sokfélesége és a szállítók, szállítási útvonalak és szállítási mechanizmusok változatossága egyaránt fontos szerepet játszhat az energiaellátás biztosításában. Például jelenleg számos olyan kezdeményezés zajlik, amelynek célja az Európa, valamint keleti és déli szomszédai közötti gázvezetékek kiépítése. Ide tartozik az Északi Áramlat (az Európai Unió és Oroszország között a Balti-tengeren át), amely 2011 novemberében kezdte meg működését, valamint a transzadriai gázvezeték (amely Törökországot Görögországon és Albánián át Olaszországgal összekötve a Kaszpi-tenger térségéből szállítana földgázt az Európai Unióba). A szállító, tranzit- és fogyasztó országokkal fennálló biztos partnerkapcsolat kialakítása lehet az Unió energiafüggőségével kapcsolatos kockázatok csökkentésének egyik módja, ezért az Európai Bizottság 2011 szeptemberében elfogadta az Uniós energiapolitika: partnerkapcsolatok fenntartása határainkon túl című közleményt (COM(2011) 539 végleges).

Az EU energiaimporttól való függőségével kapcsolatos aggályokra válaszolva az Európai Bizottság 2014 májusában az „Európai energiabiztonsági stratégia (COM(2014) 330 final) című közleményben vázolta a stabil és bőséges energiaellátás biztosításával kapcsolatos terveit. A stratégia egyrészt rövid távú intézkedésekre tesz javaslatot – így többek között vizsgálja az orosz földgázimport leállásának vagy az Ukrajnán keresztüli import fennakadásainak hatásait –, másrészt pedig foglalkozik az ellátásbiztonság terén felmerülő hosszú távú kihívásokkal is, és öt területen tesz javaslatot különböző fellépésekre. E javaslatok között szerepel az Európai Unió energiatermelésének növelése, a beszerzési források és a kapcsolódó infrastruktúra diverzifikálása, valamint egységes álláspont képviselete a külső energiapolitikai kérdésekben. Az Európai Bizottság 2015-ben közzétett, A stabil és alkalmazkodóképes energiaunió és az előretekintő éghajlatpolitika keretstratégiája című közleményében (COM(2015) 80 final) azzal érvelt, hogy az energiavásárlásról harmadik országokkal kötött megállapodások teljes körű betartása az energiabiztonság biztosításának egyik fontos eleme (különösen a földgáz esetében). Ezt követték az Európai Bizottság 2016. februári javaslatai a földgázellátás biztonságára vonatkozó új szabályokról (COM(2016) 52 final), valamint az uniós és harmadik országok közötti energiaügyi megállapodásokra vonatkozó új szabályokról (COM(2016) 53 final).