GDP és háztartási számlák regionális szinten

This Statistics Explained article is outdated and has been archived - for recent articles on regional GDP see here.

2012. márciusi adatok. A legfrissebb adatok: További információk az Eurostat, fő táblázatok és adatbázis.

A bruttó hazai termék (GDP) a gazdasági fejlődés és növekedés kulcsfontosságú mérőszáma: ennek a szócikknek az első fele az Európai Unió (EU) bruttó hazai termékének egy főre jutó GDP alapján történő regionális elemzését, valamint a mérőszám elmúlt évek során végbemenő változását mutatja be. A gazdasági számlák fontos információkat nyújthatnak a regionális gazdasági elemzéshez. Az EU kohéziós politikája keretében történő ráfordítások elosztásához is ezeket a statisztikákat használják (amelyek csak folyó árakon számítva állnak rendelkezésre). A kohéziós politika az EU valamennyi régiójára vonatkozik, a strukturális alapok támogatásainak túlnyomó része azonban azokra a 01NUTS 2 régiókra irányul, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-27 (hároméves) átlagának 75 %-át.

A szócikk második fele a regionális háztartási jövedelmeket vizsgálja (amelyek szintén csak folyó árakon számítva állnak rendelkezésre), ami tájékoztatást nyújt az elsődleges jövedelmekről (például a munkából származó jövedelemről) és az állami újraelosztás (adók, társadalmi juttatások és egyéb transzferek) utáni rendelkezésre álló jövedelemről. Meg kell jegyezni, hogy míg a regionális háztartási jövedelmekre vonatkozó adatok 2008-ból származnak, a GDP elemzésénél 2009 volt a referenciaév.

1. térkép: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve, NUTS 2 régiónként, 2009
(az EU-27 átlagának %-ában, EU-27=100) - Forrás: Eurostat (nama_r_e2gdp)

2. térkép: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve, NUTS 3 régiónként, 2009 (1)
(az EU-27 átlagának %-ában, EU-27=100) - Forrás: Eurostat (nama_r_e3gdp)

1. grafikon: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve, NUTS 3 régiónként, 2009 (1)
(az EU-27 átlagának %-ában, EU-27=100) - Forrás: Eurostat (nama_r_e2gdp)

3. térkép: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) változása vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve, NUTS 2 régiónként, 2000-2009 (1)
(a 2009. és a 2000. évi adatok közötti különbség százalékpontban megadva; az EU-27 átlagához viszonyítva) - Forrás: Eurostat (nama_r_e2gdp)

1. tábla: A GDP szórása NUTS 2 régiónként, 2000 és 2009
(%) - Forrás: Eurostat (nama_r_e0digdp), (nama_r_e2gdp) és (demo_r_d3avg)

4. térkép: A magánháztartások egy főre jutó jövedelme (vásárlóerő-egységben (PPCS) kifejezve) a NUTS 2 régiókban, 2008 (1)
(az EU-27 átlagának %-a, EU-27=100) - Forrás: Eurostat (nama_r_ehh2inc)

2. grafikon: A magánháztartások rendelkezésre álló jövedelme NUTS 2 régiónként, 2008 (1)
(egy főre jutó vásárlóerő-egység (PPCS)) - Forrás: Eurostat (nama_r_ehh2inc)

Főbb statisztikai eredmények

A GDP és a háztartási jövedelmek kiszámítása eredetileg nemzeti valutában történik, majd vásárlóerő-paritáson (PPP) átváltásra kerül, amely figyelembe veszi a tagállamok árszínvonalának különbségeit, így pontosabb összehasonlítást tesz lehetővé. A GDP esetében egy általános paritást alkalmaznak, míg a háztartási jövedelem átszámítása a végső fogyasztási kiadásra vonatkozó vásárlóerő-paritást figyelembe véve történik.

A vásárlóerő-paritás (piaci árfolyam helyett történő) alkalmazásával ezeket a mutatókat egy mesterséges közös valutára számítják át, amelyet vásárlóerő-egységnek (PPS, illetve a háztartási jövedelem esetében PPCS) neveznek. A vásárlóerő-egység (PPS / PPCS) alkalmazása lehetővé teszi a vásárlóerő összehasonlítását a különböző valutát használó és eltérő árszínvonallal rendelkező tagállamok régiói között. A vásárlóerő-paritás használatával kapcsolatos további tudnivalók lejjebb, az Adatforrások és adatok rendelkezésre állása részben olvashatók.

Egy főre jutó regionális GDP

Az 1. térkép az egyes NUTS 2 régiók EU-27 átlagának százalékában kifejezett, egy főre jutó GDP-jét mutatja, amely a 2008. évi 25 000 vásárlóerő-egységhez képest mindössze 23 500 PPS volt abszolút értékben 2009-ben. Az EU NUTS 2 regióiban az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának 27 %-ától (6 400 PPS Severozapaden, Bulgária) 332 %-áig (78 000 PPS, Inner London (belső London) fővárosi régiója, Egyesült Királyság) terjed; a skála két végpontjának aránya így 12,2:1. A legmagasabb egy főre jutó GDP alapján felállított rangsor második, harmadik és a negyedik helyét Luxemburg (az EU-27 átlagának 266 %-a), a belga fővárosi régió (223 %) és a német Hamburg régió (188 %) foglalja el, majd a szlovák, a francia és a cseh fővárosi régiók következnek az EU-27 átlagának 178 %-ával, 177 %-ával, illetve 175 %-ával. A magas egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók között sok a fővárosi vagy azzal szomszédos régió, mint például Belgium, a Cseh Köztársaság, Dánia, Írország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg (amely mindössze egyetlen régióból áll), Hollandia, Ausztria, Szlovákia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság esetében. Az EU-27 átlagát több mint 25 %-kal meghaladó átlagos egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók többsége Németország déli részén, a nyugatnémet nagyvárosok körül, Spanyolország és Olaszország északi részén és Nyugat-Ausztriában található, de ide tartozik Hollandia több régiója, Belgium Antwerpen körüli régiója, az Åland-szigetek alkotta régió (Finnország) és Északkelet-Skócia (Egyesült Királyság) is. Az EU-27 átlagát több mint 25 %-kal meghaladó átlagos egy főre jutó GDP-vel rendelkező 39 régió közül csak a szlovák és a cseh fővárosi régiók (a Prága régió és a Bratislavský kraj) találhatók az Európai Unióhoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok területén. Az új tagállamok utánuk következő legvirágzóbb régiója (ezen intézkedés szempontjából) a romániai Bucuresti – Ilfov, amely messze lemaradva csak 111 %-át éri el az EU-27 átlagának. A 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamokban csak a szlovéniai Zahodna Slovenija régióban és a magyar Közép-Magyarország régióban haladja meg az EU-27 átlagát az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP.

Összességében 68 régióban maradt továbbra is legalább 25 %-kal az EU-27 átlaga alatt az egy főre jutó GDP. Ezek közül 20 régió az EU-15 következő hat tagállamához tartozik: Olaszország (öt déli régió), Franciaország (négy tengerentúli régió), Görögország és Portugália (négy-négy régió), Egyesült Királyság (két régió) és Spanyolország (Extremadura régió). A fennmaradó 48 régió a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott 12 tagállamban található, amelyek Ciprus és Málta kivételével mind rendelkeznek legalább egy olyan régióval, ahol még ezt a szintet sem érte el az érték. Ezek közül 22 – Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, illetve Szlovákiában található – régióban az EU-27 átlagának legfeljebb a felét érte el az egy főre jutó GDP. Körülbelül 38,5 millió ember, vagyis az EU-27 népességének 7,7 %-a él abban a 22 régióban, ahol a vásárlóerő-egységben kifejezett, egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának 50 %-a vagy annál kevesebb volt.

Általában véve alacsony egy főre jutó GDP-t regisztráltak Horvátországban és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban, bár a Sjeverozapadna Hrvatska régióban (Horvátország fővárosi régiója) az EU-27 átlaga 78 %-ának megfelelő szintet jegyeztek fel.

Az 1. tábla azt elemzi, hogy a népesség mekkora hányada élt 2009-ben azokban a régiókban, ahol az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP az EU-27 átlagának 75 %-ánál alacsonyabb, illetve 125 %-nál magasabb volt. Az elemzés szerint az EU-27 átlagának 75 %-át el nem érő egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók lakosságának az aránya 23,3 % volt ebben az évben, míg 19,0 % élt olyan régióban, ahol ez az érték meghaladta az átlag 125 %-át; és 57,7 % a középső tartományba eső térségekben (ahol az egy főre jutó GDP 75 % és 125 % között volt). A három balti államok mindegyike egyetlen NUTS 2 régiót alkot, így teljes népességük olyan területen élt, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-27 átlag 75 %-át. Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban (amely szintén egyetlen régióból áll) ugyanez volt a helyzet. Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Bulgáriában, Magyarországon, Portugáliában és Szlovéniában az ország lakosságának több mint fele élt olyan régióban ahol az egy főre jutó GDP alacsonyabb volt, mint az EU-27 átlagának 75 %-a, és Horvátországról is ugyanezt lehet elmondani.

Ezzel szemben Luxemburgban (amely mindössze egyetlen NUTS 2 régióból áll) a teljes népesség olyan régióban élt, ahol az egy főre jutó átlagos GDP meghaladta az EU-27 átlagának 125 %-át, míg Írországban, Hollandiában és Finnországban a népesség fele élt ilyen régiókban. A két szigetország, Ciprus és Málta (mindkettő mindössze egyetlen NUTS 2 régióból áll) valamennyi lakosa a középső tartományba eső térségekben élt (ahol az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának 75 %-a és 125 %-a közé esett), hasonlóan az Egyesült Királyságban (86,8 %), Franciországban (78,8 %), Svédországban (78,5 %), Görögországban (78,3 %), Spanyolországban (77,9 %), Németországban (70,5 %), Dániában (69,7 %), Belgiumban (64,0 %) és Ausztriában (60,6 %) lakók többségéhez.

Részletesebb regionális elemzés

Míg az 1. térkép a strukturális alapok támogatásaira való jogosultság meghatározása szempontjából különösen fontos NUTS 2 régiókat mutatta, a 2. térkép a NUTS 3 régiók alapján ad részletesebb elemzést a regionális gazdaságokról. Érthető módon az elemzés összességében hasonló a NUTS 2 régióknál elvégzetthez, bár számos NUTS 3 régió nem mutatja annak a magasabb szintű (NUTS 2) régiónak a tipikus jegyeit, amelyhez tartozik. Ezt a jelenséget gyakran okozza a környező területekről érkező ingázók áramlása a központi NUTS 3 régiókba, melynek következtében a gazdasági tevékenység a leginkább beépített területeken összpontosul. Így például a NUTS 2 szintű Yugozapaden bolgár fővárosi régióban az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP az EU-27 átlagának 75 %-a volt, miközben a részletesebb, NUTS 3 szintű elemzés szerint a Szófia (stolitsa) régióban 104,3 %, a többi négy NUTS 3 régióban viszont 50 % alatt volt ennek a mutatónak az értéke. Hasonló helyzet alakult ki a NUTS 2 szintű Mazowieckie lengyel fővárosi régióban, ahol az Ostrolecko-siedlecki és a Radomski NUTS 3 régiókban mért egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP a Mazowieckie régió átlagának a felét sem érte el, mivel az utóbbit a Miasto Warszawa NUTS 3 régió viszonylag magas szintű értéke javította. A német Oberbayern régióban (NUTS 2 szint) nagyon nagy különbségek mutatkoztak ennek a mutatónak a NUTS 3 szinten mért regionális értékei között: Fürstenfeldbruckban az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP az EU-27 átlagának 79,6 %-a volt, míg München Landkreisben 330,2 %-os arányt mértek. Hasonlóképpen, a Rheinhessen-Pfalz (NUTS 2 szintű) régióban a Südwestpfalz NUTS 3 régió egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP-je az EU-27 átlagának csak 52,3&nbsp%-át tette ki, ugyanakkor a Ludwigshafen am Rhein (Kreisfreie Stadt) régióból 215,3 %-t jelentettek. A NUTS 3 szintű német Regensburg, Schweinfurt, Wolfsburg, Düsseldorf és Koblenz (együttesen Kreisfreie Städte) egy lakosára jutó átlagos GDP több mint kétszerese volt az azokat magukban foglaló NUTS 2 szintű régiók, nevezetesen Oberpfalz, Unterfranken, Braunschweig, Düsseldorf és Koblenz átlagának. Hasonló módon, Hollandiában a NUTS 3 szintű Oost-Groningen régióban mért egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) átlagos GDP az EU-27 átlagának mindössze 72,8 %-a volt, azaz a Groningen (NUTS 2 szint) régió egészében mért szint (170 %) felét sem érte el.

Országon belüli jelentős regionális különbségek

Míg a 2. térkép számos olyan esetet jelez, ahol az ugyanazon a NUTS 2 régión belül található NUTS 3 régiók jelentős eltérést mutatnak az egy főre jutó GDP tekintetében; az 1. grafikon az országokon belüli érdemi regionális különbségeket elemzi. Meg kell jegyezni, hogy mind Ciprus, mind Luxemburg mindössze egyetlen NUTS 3 régióból áll.

2009-ben a legmagasabb egy főre jutó regionális átlagos GDP kétszerese sem volt a legalacsonyabbnak Dániában, Máltán és Svédországban, míg az 1. grafikonon látható többi országban nagyobb különbség mutatkozott, ami Németországban, Franciaországban, Lengyelországban és Romániában meghaladta az 5:1, az Egyesült Királyságban pedig elérte a 10,5:1 arányt.

Számos tagországban a (NUTS 3 szintű) fővárosi régióban volt a legmagasabb az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP: ez a helyzet jellemezte Belgiumot, Bulgáriát, a Cseh Köztársaságot, Dániát, Észtországot, Írországot, Lettországot, Litvániát, Magyarországot, Máltát, Lengyelországot, Portugáliát, Szlovéniát, Szlovákiát, Svédországot és az Egyesült Királyságot (meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Királyság fővárosa két NUTS 3 régióra oszlik), valamint Horvátországot és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságot. Tehát Románia kivételével, ahol a fővárosi régiót környező régióban mérték a legmagasabb értéket, a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok mindegyikében a fővárosi régió rendelkezett a legmagasabb egy főre jutó átlagos GDP-vel. A romániaihoz hasonló helyzetet lehet megfigyelni Franciaországban is, ahol egy a fővárosi régióval szomszédos régió lett a legmagasabb egy főre jutó átlagos GDP-t jegyző NUTS 3 régió. Németország volt az egyetlen olyan tagállam, ahol a NUTS 3 szinten az egy főre jutó átlagos GDP a fővárosi régióban alacsonyabb volt, mint a nemzeti átlag.

Konvergencia

A 3. térkép azt ábrázolja, hogy az egy főre jutó GDP milyen mértékben változott 2000 és 2009 között az EU-27 átlagához viszonyítva (az EU-27 átlagának százalékpontjában kifejezve). Meg kell jegyezni, hogy a vizsgált időszak több olyan évet tartalmaz, amikor az EU egésze viszonylag erőteljes növekedést regisztrált még a pénzügyi és gazdasági válság kezdete előtt. Mivel az elemzés az EU-átlaggal való összehasonlításon alapul, egy adott régió esetében a negatív érték akár tényleges növekedést is tükrözhet, jóllehet az EU-27 átlagánál kisebb mértékűt, ami ebben az időszakban 23,0 % volt (folyó árakon számítva). Az elemzés két év helyzetét hasonlítja össze, azaz az időszak kezdete és vége közötti egyes években végbemenő változásokkal nem foglalkozik, csak ezeknek az éveknek az összesített eredményét vizsgálja. Ez magában foglalhat olyan periódusokat, amikor egy adott régióban pozitív volt az egy főre jutó GDP változásának mértéke (bővülés) egyesítve olyanokkal, amikor a változás negatív volt (visszaesés).

Azok a régiók, amelyek viszonylag gyors növekedést produkáltak, azaz ahol az egy főre eső GDP több mint 10 százalékponttal bővült az EU-27 átlagához képest, sötétlilával vannak jelölve. Ezzel szemben azok a régiók, ahol kisebb mértékű bővülést vagy akár visszaesést lehetett megfigyelni (az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagához viszonyítva több mint 10 százalékponttal csökkent, halványlila színűek.

Több fővárosi régióban regisztráltak nagymértékű növekedést, különösen a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok között. Az EU-27 átlagához viszonyított legnagyobb mértékű bővülést Szlovákia (+69 százalékpont), Románia (+55), Bulgária (+38) és a Cseh Köztársaság (+36) fővárosi régióiban mérték, amelyet Görögország (+29) és az Egyesült Királyság (+28) fővárosi régiói követnek. A skála másik végén is fővárosi régiók állnak az első két helyen: a belga fővárosi régió (Région de Bruxelles-Capitale/Brussels Hoofdstedelijk Gewest) 33 százalékpontos visszaesést produkált az EU-27 átlagához viszonyítva, a második helyet pedig az osztrák Bécs régió foglalja el (-25 százalékpont).

A térképen látható, hogy a gazdasági teljesítménynek ez a mérőszáma az EU délnyugati és keleti peremterületein – keleten különösen a balti államokban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban és Cipruson, nyugaton pedig Spanyolországban – meghaladja az EU-27 átlagát. Spanyolország és Görögország mellett az EU-15 tagállamai között Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Finnországban és az Egyesült Királyságban volt egy olyan régió, amely az EU-27 átlagához viszonyítva több mint 10 százalékpontos növekedést ért el.

Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Romániában, Szlovéniában és Szlovákiában minden régióban az EU-27 átlagos növekedési arányát meghaladó mértékben nőtt az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP 2000 és 2009 között; ugyanez történt a balti államokban, Cipruson és Luxemburgban is, amely államok mindegyike mindössze egyetlen NUTS 2 régióból áll.

Ezzel szemben Dánia, Írország, Olaszország, Ausztria és Svédország valamennyi régiójában elmaradt az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP növekedése az EU-27 átlagos növekedési arányától, és Máltáról (amely mindössze egyetlen régióból áll) is ugyanezt lehet elmondani. 53 régióban esett vissza legalább 10 százalékponttal az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagához képest. Ezek egyike sem olyan tagállamban található, amely 2004-ben vagy 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, hanem főként az Egyesült Királyságban (16 régió), Franciaországban vagy Olaszországban (11-11 régió) helyezkednek el, míg Svédország négy, Belgium és Németország három-három, Dánia, Görögország, Spanyolország, Hollandia és Ausztria pedig egy-egy ilyen régióval rendelkezik.

Általános előrehaladás a konvergencia terén az Európai Unión belül

Az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP regionális konvergenciája különböző módszerekkel mérhető. A legegyszerűbb megközelítés a legmagasabb és a legalacsonyabb értékek arányának a megállapítása, amely szerint 2000 és 2009 között 17,1-szereről 12,2-szeresre csökkent a különbség, elsősorban a Bulgáriában és Romániában tapasztalt gyorsabb növekedésnek köszönhetően. Ez a módszer azonban csak a szélső értékeket vizsgálja, és a régiók nagy többségét figyelmen kívül hagyja. A regionális konvergencia átfogó értékelésére szolgáló mutató a GDP regionális eloszlása, amely kiszámítási módszerének részletesebb ismertetése az Adatforrások és adatok rendelkezésre állása cím alatt olvasható. Ez a módszer számításba veszi valamennyi ország NUTS 2 régióinak nemzeti átlagtól való eltérését a regionális népességgel súlyozva. Az 1. tábla a 2000-re és a 2009-re vonatkozó nemzeti szórási értékeket hasonlítja össze (a NUTS 2 régiók szintjén gyűjtött adatok alapján). 2009-ben az EU-15 tagállamainak többségét alacsonyabb szórás jellemezte, mint a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamokat, Szlovénia és Lengyelország kivételével. Ugyanakkor az új tagállamokban általában nőtt a szórás értéke a 2000 és 2009 közötti időszakban: Bulgária könyvelhette el messze a legnagyobb növekedést, míg a legkisebb mértékűt Szlovénia és Lengyelország érte el. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a gazdasági felzárkózás folyamatát a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok többségében eddig a regionális egyenlőtlenségek növekedése kísérte.

Az EU-15 tagállamai vegyesebb képet mutatnak. Míg Görögországban jelentős mértékben nőtt a szórás, addig Svédországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban és Portugáliában kisebb mértékű növekedés ment végbe. 2000 és 2009 között csökkent az érték Ausztriában (Eurostat becslés), Finnországban, Spanyolországban, Olaszországban (szintén Eurostat becslés), Németországban, Belgiumban és Dániában, míg Hollandiában változatlan (és alacsony) maradt. Mindent összevetve az EU-15 több tagállamán belül és a tagállamok között megfigyelhető közeledés ellensúlyozta a más tagállamokon belüli távolodást, és az Eurostat becslései arra engednek következtetni, hogy az EU-27 egészét tekintve előrelépés történt a regionális konvergencia terén.

A 2000-re és a 2009-re vonatkozó adatok összehasonlításából kiderül, hogy ebben az időszakban hat régió – Yugozapaden (Bulgária), Voreio Aigaio (Görögország), Andalucía (Spanyolország), Mazowieckie (Lengyelország), Região Autónoma dos Açores (Portugália) és Bucuresti – Ilfov (Románia) – tudta elérni vagy átlépni a strukturális alapok támogatásaira jogosító 75 %-os küszöbértéket. 2009-ben 18,2 millió ember, vagyis az EU-27 népességének mintegy 3,6 %-a lakott ezekben a régiókban. Ugyanakkor a West Wales and The Valleys (Egyesült Királyság) régióban és a dél-olaszországi Puglia régióban az EU-27 átlagának 75&nbsp%-áról, illetve az a feletti szintről a küszöbérték alá süllyedt az egy főre jutó (vásárlóerő-egységben kifejezett) GDP.

A magánháztartások jövedelme: a 2008. évi eredmények

Az állami újraelosztási mechanizmusokat működtető piacgazdaságokban a jövedelemosztás két szintjét kell megkülönböztetni. Az elsődleges jövedelemelosztás a magánháztartások piaci ügyletekből, azaz termelési tényezők és áruk vásárlásából, illetve eladásából származó közvetlen jövedelmét érinti. Ez különösen a fizetett munkából és az önfoglalkoztatásból származó jövedelmet, valamint a kapott kamatot, osztalékot és bérleti díjat foglalja magában. A fizetendő kamatot és bérleti díjat negatív tételként kell nyilvántartani, és mindezen tranzakcióknak az egyenlege alkotja a magánháztartások elsődleges jövedelmét.

A második szinten a rendelkezésre álló jövedelem megállapításához az elsődleges jövedelemhez hozzá kell adni (az állami újraelosztásból származó) társadalmi juttatásokat és pénzbeli transzfereket, és le kell vonni belőle a jövedelmet és a vagyont terhelő adókat, valamint a társadalombiztosítási járulékokat és hasonló transzfereket, vagyis a rendelkezésre álló jövedelem az emberek „zsebében maradó” elkölthető vagy megtakarítható jövedelem.

A 4. térkép az egy főre jutó elsődleges jövedelem 24 tagállam NUTS 2 régióiban megfigyelhető alakulását mutatja be: a GDP-vel szemben a háztartások jövedelmére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre NUTS 3 szintű adatok. 2008-ban 17 200 PPCS volt az egy főre jutó átlagos elsődleges jövedelem az EU-27 tagállamaiban. Az egy főre jutó elsődleges jövedelem 36 800 PPCS-től (Inner London, Egyesült Királyság) 3 600 PPCS-ig (Severozapaden, Bulgária) terjedt, azaz a két szélső érték közötti arány 10.2:1 volt.

A 4. térképen különösen szembetűnő, hogy a fővárosok körüli régiókban viszonylag magas az egy főre jutó jövedelem szintje. A Cseh Köztársaságban, Dániában, Írországban, Görögországban, Franciaországban, Magyarországon, Lengyelországban, Portugáliában, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában, Svédországban és az Egyesült Királyságban egyaránt a fővárost magában foglaló NUTS 2 regió könyvelheti el a legmagasabb egy főre jutó jövedelmet. Meg kell azonban jegyezni, hogy a többi tagállam közül hat esetében nem áll rendelkezésre NUTS 2 szintű regionális bontás. Az EU-15 fővárost magában foglaló régiói közül csak Lisszabonban (Portugália) és Berlinben (Németország) maradt el az EU-27 átlagától az egy főre jutó elsődleges jövedelem, míg a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok közül csak a Bratislavský kraj (Szlovákia) fővárosi régió regisztrált az EU-27 átlagánál magasabb értéket.

Az 51 NUTS 2 régió közül, amely az EU-27 átlagát több mint 25 %-kal meghaladó egy főre jutó elsődleges jövedelmet ért el 2008-ban, 19 Németországban, hét Olaszországban, ugyancsak hét az Egyesült Királyságban, hat Ausztriában, négy Belgiumban, három Spanyolországban, szintén három Hollandiában, egy Franciaországban és egy Svédországban található. Ausztriában, az Egyesült Királyságban (Dél-Angliában és Északkelet-Skóciában), valamint Északkelet-Spanyolországban egyaránt jól látható, hogy a központokban magas az egy főre jutó átlagjövedelem. Továbbá szemmel látható szakadék tátong Olaszországban az északi és déli, Németországban és Hollandiában pedig a keleti és a nyugati területek között (a jövedelmek északon, illetve nyugaton magasabbak).

28 NUTS 2 régióban az EU-27 átlagának csak legfeljebb 50&nbsp%-át érte el az egy főre jutó elsődleges jövedelem. Ezek mindegyike olyan tagállamban található, amely 2004-ben vagy 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Számuk Lengyelországban tíz, Romániában hét (a Bucuresti – Ilfov kivételével az összes román régió), Bulgáriában hat (az összes bolgár régió), Magyarországon négy és Szlovákiában egy.

2008-ban az állami beavatkozás (újraelosztás) következtében 13,3 %-kal csökkent az elsődleges jövedelem az EU-27 szintjén, ami 14 900 PPCS egy főre jutó átlagos rendelkezésre álló jövedelmet eredményezett. Míg a legmagasabb értéket Inner London (26 600 PPCS / fő) könyvelhette el (csakúgy, mint az elsődleges jövedelem esetében), addig a legalacsonyabb szintet (3 800 PPCS) Severozapaden (Bulgária) érte el. Így a legmagasabb és a legalacsonyabb regionális érték aránya 6,9:1 (szemben az elsődleges jövedelem esetében megállapított 10.2:1 aránnyal).

Az állami beavatkozás általában kiegyenlítő hatást gyakorol, ahogy azt az elsődleges jövedelem és a rendelkezésre álló jövedelem összehasonlítása is mutatja. Az újraelosztás eredményeként jelentős mértékben emelkedtek a relatív jövedelmek Dél-Olaszországban, Nyugat-Spanyolországban és az Egyesült Királyság nyugati részén, valamint Bulgária, Németország, Magyarország, Lengyelország és Románia keleti régióiban. Habár a NUTS 2 régiók többségében az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem alacsonyabb volt, mint az egy főre jutó elsődleges jövedelem, a társadalmi juttatásoknak és egyéb transzfereknek köszönhetően 30 régióban meghaladta az egy főre jutó elsődleges jövedelmet. Ezek közül hét Lengyelországban, öt Portugáliában, ugyancsak öt Romániában, négy Görögországban, szintén négy az Egyesült Királyságban, három Bulgáriában, egy Németországban és egy Olaszországban található.

A 2. diagram az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem EU-tagállamok közötti különbségeit mutatja be a 2008-ra, illetve Norvégia esetében a 2007-re vonatkozó adatok alapján. Az egyes országokon belül többnyire a fővárosi régiók könyvelhették el a legmagasabb értéket: az egynél több NUTS 2 régióból álló 21 tagállam közül 14 országban ezt lehet megfigyelni. A Région de Bruxelles-Capitale/Brussels Hoofdstedelijk Gewest (Belgium) és Berlin (Németország) kivételével a fennmaradó hét, több régióra osztott tagállam (Belgium, Németország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Ausztria és Finnország) fővárosi régiójában is a nemzeti átlag felett alakult az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem.

Az ugyanazon az országon belül elhelyezkedő régiók közötti különbség Romániában a legnagyobb, ahol a Bucuresti – Ilfov régióban 2,5-szer volt magasabb az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem, mint a Nord-Est régióban, de Franciaországban, Görögországban, az Egyesült Királyságban és Szlovákiában is jelentős eltérést mutat a legmagasabb és a legalacsonyabb érték. A másik végletet Dánia, Ausztria, Szlovénia és Írország képviseli, ahol meglehetősen egyenletes az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem eloszlása (a legnagyobb átlagos regionális jövedelem 1,08-szor, 1,09-szer, 1,16-szor, illetve 1,17-szer magasabb, mint a leggyengébben teljesítő régióban).

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az Európai Unióban a Nemzeti és Regionális Számlák Európai Rendszere (ESA) adja a regionális számlák módszertani alapját. Az ESA95 teljes egészében összhangban áll a nemzeti elszámolások világszerte alkalmazott, 1993-ban felülvizsgált módszertanával, a Nemzeti Számlák Rendszerével (SNA 1993). Az SNA 2008. évi átdolgozott változatára vonatkozó megállapodás elfogadását követően az ESA is módosításra kerül.

A GDP a nemzeti számlák központi mérőszáma, amely átfogó képet nyújt egy ország vagy régió gazdasági helyzetéről. Kiszámítására különféle megközelítések léteznek: a kibocsátás alapú megközelítés; a ráfordítás alapú megközelítés; és a jövedelem alapú megközelítés.

A regionális számlák céljára NUTS 2 szinten történik a magánháztartások jövedelemkategóriáira vonatkozó adatok gyűjtése. Bulgária (és ennélfogva az EU-27) esetében a magánháztartások 2008. évi jövedelmére vonatkozóan csak becsült adatok állnak rendelkezésre.

A munkavégzés helye és a lakóhely közötti összehasonlítások

A gazdaság kibocsátási szintjének regionális összehasonlításához a regionális GDP-t össze kell vetni az adott régióban élő népességgel. Ezen a ponton fontossá válik a munkavégzés helyének és a lakóhelynek a megkülönböztetése. A GDP a nemzeti vagy regionális határokon belül elért gazdasági teljesítményt méri függetlenül attól, hogy e teljesítmény az ottani vagy a nem ottani illetőségű munkavállalóknak tudható be. Az egy főre jutó GDP tehát egy olyan viszonyszám, ahol a számláló (az adott régióban előállított bruttó hazai termék) a munkavégzés helyéhez kötődik, a nevező értéke (az adott régióban élő népesség) viszont a lakóhelytől függ. Ez különösen azoknak a régióknak az esetében jelenthet hátrányt, ahol a be- és a kiáramló ingázók létszáma jelentős különbséget mutat. A nagyszámú ingázót fogadó térségek egy főre jutó regionális GDP-je kiugróan magas lehet (a környező régiókhoz képest). Ez elsősorban az olyan gazdasági központokra jellemző, mint például London (Egyesült Királyság), Bécs (Ausztria), Hamburg (Németország), Prága (Cseh Köztársaság) vagy Luxemburg. Ezért a mutató tökéletlensége miatt egy olyan régió esetében, ahol az oda érkező ingázók száma meghaladja az onnan ingázók számát, a magas egy főre jutó GDP nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ott élők magas jövedelemmel rendelkeznek.

Ezzel szemben a magánháztartások jövedelme – akár az elsődleges, akár a rendelkezésre álló jövedelemről van szó – egy adott régió lakosainak a jövedelmét tükrözi. Ezért a magánháztartások jövedelme közvetlenül összevethető az adott régióban élő népességgel. Az ingázás mellett más tényezők – köztük az adott régióban lakók által kapott, ám más régiók lakosai által fizetett bérleti díjak, kamatok, osztalékok – is állhatnak a jövedelem-eloszlás és a GDP-eloszlás eltérésének a hátterében.

Vásárlóerő-paritás

A regionális GDP kiszámítása az adott régió (következésképpen az ország) helyi valutájában történik. Az összehasonlíthatóság megkönnyítése érdekében a GDP-t át lehet váltani egy közös valutára, például euróra vagy dollárra.

Az átváltási árfolyamok a devizapiacokon tapasztalható keresleti és kínálati viszonyokhoz fűződő számos tényezőt tükröznek, például a nemzetközi kereskedelmet, az inflációs előrejelzéseket és a kamatlábak különbözeteit. Nem tükrözik azonban az országok árszínvonala közötti valamennyi különbséget. Ennek ellensúlyozása érdekében a GDP-t egy átváltási tényező, a vásárlóerő-paritás (PPPs) használatával egy mesterséges közös valutára, a vásárlóerő-egységre (PPS) kell átszámítani; ez lehetővé teszi a különböző nemzeti valuták vásárlóerejének összehasonlítását. Azonban még egy olyan valutaunióban is, mint amilyen az euróövezet, a közös valuta a nemzeti árszínvonaltól függően eltérő vásárlóerővel rendelkezik a tagországokban. Általánosságban szólva a PPS használata az euró helyett kiegyenlítő hatást gyakorol, mivel a rendkívül magas egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók árszintje általában viszonylag magas (például a megélhetési költségek általában magasabbak Párizs vagy London központjában, mint Franciaország vagy az Egyesült Királyság vidéki területein).

A vásárlóerő-egység használata az euró helyett az egy főre jutó GDP kiszámításhoz eltéréseket eredményezhet a régiók rangsorolásában. 2009-ben például a svéd Östra Mellansverige régió egy főre jutó GDP-je 26 600 EUR volt, amivel az olasz Marche régió elé került a rangsorban, ahol ugyanez az érték csak 25 600 EUR-t ért el. Vásárlóerő-egységben számolva azonban a Marche az egy főre jutó 24 600 PPS értékkel megelőzi az Östra Mellansverige régiót (23 800 PPS).

Az egy főre jutó regionális GDP szórása

Az Eurostat 2007 óta egy új, származtatott mutatót számít ki, amely az egy főre jutó GDP ugyanazon ország régiói közötti különbségeit összegzi. A NUTS 2 szintű régiók GDP-jének D szórása az egy főre jutó regionális és nemzeti GDP abszolút különbségeinek összege a lakosság régióban élő részaránya alapján súlyozva és az egy főre jutó nemzeti GDP százalékában kifejezve:

Dispersion of regional GDP per inhabitant RYB2012.png

A fenti egyenletben:

y_i az egy főre jutó regionális GDP i régióban;
Y az egy főre jutó GDP nemzeti átlaga;
p_i a népesség i régióban;
P az ország lakossága;
n az ország régióinak száma.

E szórási mutató értéke nulla, amennyiben az egy főre jutó regionális GDP értéke az ország valamennyi régiójában azonos. Feltéve, hogy az összes többi érték egyenlő, a szórás abban az esetben fog növekedni, ha a régiók egy főre jutó GDP-je közötti különbségek nőnek. A 30 %-os érték tehát azt jelenti, hogy minden régió regionális népesség alapján súlyozott, egy főre jutó GDP-je átlagosan 30 %-kal tér el a nemzeti értéktől.

Kontextus

A GDP, amely a gazdasági fejlődés kifejezésének általános eszköze, a régiókkal összefüggésben felhasználható a makrogazdasági teljesítmény és növekedés mérésére, és a régiók közötti összehasonlítás alapjául szolgálhat. A GDP szakpolitikai szempontból is fontos mutató, mivel döntő szerepet játszik annak megállapításában, hogy az egyes tagállamok milyen mértékben járuljanak hozzá az uniós költségvetéshez, a GDP hároméves átlagát pedig annak meghatározására használják, hogy mely régiók részesülhetnek támogatásban az EU strukturális alapok programjainak keretében.

A GDP mára az általános életszínvonal mérőszámává vált. Koncepciójánál és rendeltetésénél fogva azonban nem alkalmas arra, hogy minden kérdésben érveket szolgáltasson a politikai vitákhoz. Például nem képes a környezetvédelmi fenntarthatóság és a társadalmi integráció mérésére, amely korlátokra a GDP elemzés céljára való használata során tekintettel kell lenni. Egyre erősödik az a felismerés, hogy a GDP önmagában nem használható a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi prioritások értékelésére.

Miután számos nemzetközi kezdeményezés helyezte a középpontba ezt a problémát, az Európai Bizottság 2009 augusztusában kiadott egy közleményt „A GDP-n innen és túl: a haladás mérése változó világunkban” (COM final 433/2009) címmel, amely vázolta, hogy milyen intézkedésekkel lehet javítani, illetve kiegészíteni a GDP segítségével végzett méréseket. Az Európai Bizottság megállapítása szerint egyértelműen szükség van arra, hogy a GDP-t olyan statisztikákkal egészítsük ki, amelyek egyéb, az emberek jólétét kritikus mértékben meghatározó gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kérdésekkel is foglalkoznak. A közlemény öt intézkedést javasol a haladás jobb mérésére változó világunkban:

1. intézkedés: a GDP kiegészítése környezetvédelmi és társadalmi mutatókkal (egy átfogó környezetvédelmi index, életminőség és jólét);
2. intézkedés: közel valós idejű információ a döntéshozatalhoz (időszerűbb környezetvédelmi és társadalmi mutatók);
3. intézkedés: pontosabb jelentés a javak társadalmi elosztásáról és az egyenlőtlenségekről;
4. intézkedés: az európai fenntartható fejlődési eredménytábla kidolgozása (Környezetvédelmi Főigazgatóság koordinálásával);
5. intézkedés: a nemzeti számlák kiterjesztése a környezetvédelmi és társadalmi kérdésekre.