Archive:Energiatermelés és -import

2016. júliusi adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi, fő táblázatok és adatbázis. A cikk frissítésének tervezett időpontja: 2017. szeptember.

1. táblázat: Energiatermelés, 2004 és 2014
(millió tonna olajegyenérték)’
Forrás: Eurostat (nrg_100a)

1. ábra: Primerenergia-termelés, EU-28, 2014
(az összérték %-ában, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a) és (nrg_107a)

2. ábra: A primerenergia-termelés alakulása
(tüzelőanyag-típus szerint), EU-28, 2004–14
(2004 = 100, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a)

2. táblázat: Nettó primerenergia-import, 2004–14
Forrás: Eurostat (nrg_100a) és (demo_pjan)

3. táblázat: A primerenergia-import főbb származási országok szerint, EU-28, 2004–14
(az EU-28 tagállamokon kívüli import %-ában)
Forrás: Eurostat (nrg_122a), (nrg_123a) és (nrg_124a)

3. ábra: Energiafüggőségi arány, EU-28, 2004–14
(a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó belföldi energiafelhasználásban és a tározókban tárolt tüzelőanyagban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_100a), (nrg_102a) és (nrg_103a)

4. ábra: Energiafüggőségi arány az összes termék esetében, 2014
( (a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó belföldi energiafelhasználásban és a tározókban tárolt tüzelőanyagban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján:)
Forrás: Eurostat (tsdcc310)

Az energiaellátás biztonságával kapcsolatos politikai aggályok hátterében az Európai Unió (EU) importált, energiahordozóktól, különösen a kőolajtól és az utóbbi időben a földgáztól való függősége áll. Ez a cikk az Európai Unióban folyó primerenergia-termelést, valamint a termelés és a felhasználás közötti eltérés miatt az Unió harmadik országokból származó energiaimporttól való növekvő függőségét vizsgálja. 2014-ben az EU-28 bruttó belföldi energiafelhasználásának több mint fele (53,5%) importból származott.

Főbb statisztikai eredmények

Elsődleges termelés

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés összesen 771 millió tonna olajegyenértéket (toe) tett ki 2014-ben. Ezzel folytatódott az utóbbi években megfigyelhető csökkenő tendencia, amely mindössze 2010-ben szakadt meg, amikor az energiatermelés a 2009-ben, a gazdasági és pénzügyi válsággal egy időben bekövetkezett viszonylag jelentős visszaesést követően fellendült. Hosszabb időszakot vizsgálva az EU-28 egészében előállított primer energia mennyisége 2014-ben 17,3%-kal kevesebb volt, mint egy évtizeddel korábban. Az EU-28 primerenergia-termelésében megfigyelhető csökkenő tendencia – legalább részben – arra vezethető vissza, hogy a nyersanyagkészletek kimerülnek, illetve hogy a termelők nem találják gazdaságosnak a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások kitermelését.

Az uniós tagállamok közül 2014-ban Franciaország járt az élen a primerenergia-termelésben, 17,6% volt a részesedése az EU-28 össztermeléséből; őt a rangsorban Németország (15,6%) és az Egyesült Királyság (14,0%) követte. A tíz évvel korábbi értékhez képest a legjelentősebb változás az Egyesült Királyság részesedésében következett be, amely 24,1%-ról esett vissza a jelenlegi szintre (lásd az 1. táblázatot). Ebben az időszakban mindössze két további tagállam részesedése csökkent: Dániáé 1,3 százalékponttal, Litvániáé pedig 0,4 százalékponttal; nem történt változás Görögország, Ciprus és Málta részesedése tekintetében.

Abszolút értékben az EU tagállamainak felében bővült a primerenergia-termelés a 2014-ig terjedő tíz évben. A termelés a legnagyobb mértékben Olaszországban (7,6 millió toe) emelkedett, ugyanakkor Spanyolország, Finnország, Ausztria, Portugália és Észtország) által jelentett termelésbővülés mértéke 2,0–2,5 millió toe között volt. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban 116,7 millió toe-val csökkent a primerenergia-termelés; e tagállamon kívül az Unióban csak Németország (–16,9 millió toe), Dánia (–15,1 millió toe) és Lengyelország (–11,2 millió toe) számolt be két számjegyű termeléscsökkenésről.

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés 2014-ban számos különböző energiaforrás között oszlott meg, amelyek közül részarányát tekintve a legfontosabb az atomenergia volt (az össztermelés 29,4% -a). A nukleáris energia különösen Franciaországban bírt nagy jelentőséggel, ahol a nemzeti primerenergia-termelés több mint négyötödét (82,8%) tette ki; az atomenergia részaránya Belgiumban valamivel kevesebb mint háromnegyed (71,2%), Szlovákiában közel kétharmad volt (64,1%); a többi tagállamban azonban az atomenergia a teljes primerenergia-termelés felét sem tette ki, sőt 14 tagállam egyáltalán nem állított elő atomenergiát; a német kormány bejelentette, hogy 2022-re az összes atomreaktor bezárását tervezi.

2014-ben az EU-28 primerenergia-termelésének mintegy egynegyede (25,5%) megújuló energiaforrásokból, származott; a szilárd tüzelőanyagok részaránya megközelítette az egyötödöt (19,4%, nagyrészt szén), a földgázé pedig kevéssel alacsonyabb volt (15,2%). A fentieken kívül az egyetlen további jelentős primerenergia-forrás a kőolaj (9,1%) volt. (lásd 1. ábra).

A megújuló energiaforrásokból származó elsődleges termelés az összes többi energiaforrásból származó termelés bővülését felülmúlta; ez a növekedés viszonylag egyenletes volt a 2004–14 közötti időszakban, csupán 2011-ben csökkent kis mértékben (lásd 2. ábra). E tízéves időszak során a megújuló energia termelése összesen 73,1%-kal nőtt. Ezzel szemben a többi primerenergia-forrás termelési szintje ez idő alatt többnyire visszaesett. A csökkenés a kőolaj (–52,0%), a földgáz (–42,9%) és a szilárd tüzelőanyagok (–25,5%), esetében volt a legjelentősebb, míg az atomenergia esetében jóval mérsékeltebb (–13,1% ) maradt.

Energiaimport

A feketeszén, a barnaszén, a kőolaj, a földgáz és az utóbbi időben az atomenergia elsődleges termelésének zsugorodása miatt – noha a helyzet stabilizálódott a gazdasági és pénzügyi válságot követően – az Európai Uniónak egyre növekvő mértékben kell primerenergia-importra támaszkodnia a kereslet kielégítéséhez. Az EU-28 primerenergia-importja 2014-ban közel 881 Mtoe-vel haladta meg az exportot. A legjelentősebb primerenergia-importőrök jellemzően a nagy népességű uniós tagállamok voltak, Lengyelország kivételével (amely még rendelkezik hazai kőszénkészletekkel). 2004-ben Dánia volt az egyetlen nettó primerenergia-exportőr az uniós tagállamok közül, azonban 2013-ban már a dán energiaimport volumene is meghaladta az exportét, így jelenleg egyetlen tagállam sem számít nettó energiaexportőrnek (lásd a 2. táblázatot). A lakossághoz viszonyított arányt tekintve 2014-ben a legjelentősebb nettó primerenergia-importőr Luxemburg, Málta és Belgium volt.

Az EU-28 energiaimportjának származási helye némileg megváltozott az elmúlt években, mivel Oroszország – amellett, hogy megőrizte az elsődleges kőolaj- és földgázszállítói pozícióját, jóllehet részesedése az utóbbi években némileg csökkent – vezető szilárdtüzelőanyag-szállítóként is az élre tört (lásd a 3. táblázatot). 2014-ben az EU-28 kőolajimportjának mintegy 29,0%-a Oroszországból származott. Oroszország 2006-ban lett az Unió első számú szilárdtüzelőanyag-szállítója, maga mögé utasítva Dél-Afrikát, miután 2004-ben Ausztráliát, 2002-ben pedig Kolumbiát körözte le. Oroszországnak az EU-28 szilárdtüzelőanyag-importjából való részesedése 2009-re a 2004. évi 18%-ról 30,0%-ra nőtt, 2012-ben 25,7%-ra csökkent, majd 2014-ben ismét növekedésnek indult (29%). Ugyanakkor Oroszországnak az EU-28 földgázimportjából való részesedése 2004 és 2010 között 43,6%-ról 32,1%-ra csökkent, ez a tendencia azonban megfordult, és 2014-ben az EU orosz földgázimportja ismét elérte a 37,5%-ot. A 3. táblázatban bemutatott tízéves időszak során mindvégig Norvégia maradt az Unió második legjelentősebb kőolaj- és földgázszállítója.

Az Európai Unió elsődleges energiaellátásának biztonsága veszélybe kerülhet, ha nagyarányú import viszonylag kevés partner kezében összpontosul. 2014-ben az EU-28 földgázimportjának közel kétharmada (69,1 %) Oroszországból vagy Norvégiából származott. A behozatali források így némileg koncentráltabbá váltak, 2010-ben ugyanis az említett két ország még a földgázimport 59,6%-át adta. Egy hasonló elemzés azt mutatja, hogy 2014-ben az EU-28 kőolaj-behozatalának 43,5%-a Oroszországból és Norvégiából származott (Nigéria, Szaúd-Arábia és Kazahsztán részesedése is jelentős volt), miközben az EU-28 Oroszországból származó szilárd tüzelőanyag behozatalának 70,7%-a Oroszországból, Kolumbiából és az Egyesült Államokból származott. 2004 és 2014 között új partnerországok is megjelentek, importvolumenük ugyanakkor viszonylag alacsony maradt. Ez volt a helyzet a Nigériából, Kazahsztánból, Azerbajdzsánból és Irakból származó kőolajimport, valamint a Katarból és Líbiából származó földgázimport esetében.

Az EU-28 energiaimporttól való függősége a bruttó energiafogyasztás az 1980-as évekbeli kevesebb mint 40%-ról 53,5%-ra emelkedett 2014-re (lásd a 3. ábrát). Ez a legutóbbi érték ugyanakkor csekély mértékű csökkenést jelent az energiafüggőség terén, amelynek 2008-ban elért csúcsértéke 54,5% volt. Az energiafüggőségi arány a kőolaj (88,2%) és a földgáz (67,4%) esetében volt a legmagasabb. Az Európai Unió harmadik országoktól való függése az elmúlt évtizedben (2004 és 2014 között) gyorsabban növekedett a földgázellátás (13,8 százalékpont) terén, mint a kőolaj- (7,5 százalékpont) és a szilárdtüzelőanyag-ellátás (7,4 százalékpont) terén. 2004 óta az EU-28 nettó energiaimportja meghaladja az elsődleges termelését, vagyis az EU-28 bruttó belföldi energiafelhasználásának több mint felét a nettó import fedezi.

Mivel 2013 óta már Dánia sem nettó exportőr, a többi uniós tagállamhoz hasonlóan e tagállam függőségi rátája is pozitív értéket vett fel 2013-ban, és 2014-ben is pozitív maradt, ami a többi uniós tagállamra is igaz volt (lásd a 4. ábrát). A legalacsonyabb függőségi rátával Észtország, Dánia, Románia és Lengyelország rendelkezett (kizárólag e tagállamok jelentettek 30,0%-nál alacsonyabb függőségi rátát). Málta, Luxemburg és Ciprus (szinte) teljes mértékben a primerenergia-importtól függött, függőségi rátájuk meghaladta a 90%-ot.

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

A közvetlenül természeti erőforrásból kitermelt vagy kinyert energiahordozókat primer (elsődleges) energiaforrásnak, míg az e primer energiaforrásokból átalakító üzemekben előállított származtatott termékeket szekunder (másodlagos) energiahordozóknak nevezzük. A primerenergia-termelés a primer energiaforrások nemzeti kitermelése, amely a természeti erőforrásoknak például szénbányában, kőolajmezőn, vízerőműben vagy bioüzemanyagok előállításával történő kiaknázását foglalja magában. Amennyiben a fogyasztás meghaladja az elsődleges termelést, akkor a hiányt primer energiaforrások vagy származtatott termékek importjával kell pótolni.

A reaktorban maghasadás eredményeképpen termelt hő nukleáris hő, más néven atomenergia elsődleges termelésének minősül. Értéke a ténylegesen termelt hőmennyiség vagy a bejelentett bruttó villamosenergia-termelés és az atomerőmű termikus hatásfoka alapján számítható ki. Az elsődleges fekete- és barnaszéntermelés az inert anyagok eltávolítására irányuló műveletek után számított, kitermelt vagy előállított tüzelőanyag-mennyiségekre vonatkozik.

Nem minősül elsődleges termelésnek az energia egyik formából a másikba történő átalakítása, például a hőerőművekben végrehajtott villamosenergia- vagy hőtermelés, illetve a kokszolókemencékben végzett kokszgyártás.

A nettó import kiszámításához az import mennyiségéből le kell vonni a megfelelő exportmennyiséget. Az import az ország területére (elsősorban gáz- vagy kőolajvezetéken keresztül) való behozatalt jelenti, leszámítva a tranzitmennyiségeket, míg az export az ország területéről kivitt mennyiséget foglalja magában.

Háttér

Energiabiztonság

Az EU-28 energiájának több mint felét az Unión kívüli országok szolgáltatják, és ez az arány összességében növekedett az elmúlt évtizedben (jóllehet vannak olyan mutatók, amelyek arra engednek következtetni, hogy a függőségi ráta az utóbbi években stabilizálódott. Az EU-ba importált energiamennyiség nagyrészt Oroszországból érkezik, amelynek a tranzitországokkal folytatott vitái az elmúlt években az ellátás megszakadásának veszélyével fenyegettek. Az Oroszországból érkező import biztonságával kapcsolatos aggályokat az ukrajnai konfliktus még inkább elmélyítette.

A 2009. januári orosz–ukrán gázválságra reagálva az Unió felülvizsgálta az ellátás biztonságával kapcsolatos jogi keretet, 2009 szeptemberében pedig az Európai Unió Tanácsa elfogadta a tagállamok minimális kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletezési kötelezettségéről szóló 2009/119/EC irányelvet. Ezeknek a kőolaj- és földgázpiacot érintő intézkedéseknek a célja annak biztosítása, hogy minden fél eredményes intézkedéseket tegyen az ellátás esetleges zavaraiból eredő következmények megelőzésére és enyhítésére, valamint olyan mechanizmusok létrehozása, amelyek útján a tagállamok – együttműködés keretében – hatékonyan kezelhetik a kőolaj-, illetve a földgázellátás esetleges súlyos zavarait. Az Unió ezenfelül kialakított egy koordinációs mechanizmust is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok egységesen és azonnal reagáljanak a veszélyhelyzetekre.

Az Európai Bizottság 2010 novemberében elfogadta az „Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos energiaellátás és -felhasználás stratégiája” elnevezésű kezdeményezést (COM(2010) 639 final). A stratégia tízéves időszakra vonatkozó energiaprioritásokat határozott meg, és javaslatot tett egy sor, a különböző kihívások leküzdése érdekében hozható intézkedésre: ezek között szerepel például a versenyképes árakon biztonságos ellátást biztosító piacok kialakítása, a technológiai vezető szerep megerősítése, valamint a nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalások eredményességének növelése. A prioritások egyikét az Unió külső energiaszállítóival és az energiaszállítás során érintett tranzitországokkal való jó kapcsolatok fenntartása jelenti. Ezt a munkát fejlesztette tovább az Energia 2030 stratégia, amely a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikának biztosít keretet, valamint a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv, amely hosszú távú célként az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 80–95%-os csökkentését tűzi ki 2050-re.

A 2005 októberében létrehozott Energiaközösség útján az Unió törekszik arra is, hogy a szomszédos országokat integrálja belső energiapiacába. A felhasznált energiaforrások sokfélesége és a szállítók, szállítási útvonalak és szállítási mechanizmusok változatossága egyaránt fontos szerepet játszhat az energiaellátás biztosításában. A szállító, tranzit- és fogyasztó országokkal fennálló biztos partnerkapcsolat kialakítása lehet az Unió energiafüggőségével kapcsolatos kockázatok csökkentésének egyik módja, ezért az Európai Bizottság 2011 szeptemberében elfogadta az „Uniós energiapolitika: partnerkapcsolatok fenntartása határainkon túl” című közleményt (COM(2011) 539 final).

Jelenleg számos olyan kezdeményezés zajlik, amelynek célja az Európa, valamint keleti és déli szomszédai közötti gázvezetékek kiépítése. Ide tartozik az Északi Áramlat (az Európai Unió és Oroszország között a Balti-tengeren át), amely 2011 novemberében kezdte meg működését, valamint a transzadriai gázvezeték (amely Törökországot Görögországon és Albánián át Olaszországgal összekötve a Kaszpi-tenger térségéből szállítana földgázt az Európai Unióba).

Az EU energiaimporttól való függőségével kapcsolatos aggályokra válaszolva az Európai Bizottság 2014 májusában az „Európai energiabiztonsági stratégia” (COM(2014) 330 final) című közleményben vázolta a stabil és bőséges energiaellátás biztosításával kapcsolatos terveit. A stratégia egyrészt rövid távú intézkedésekre tesz javaslatot – így többek között vizsgálja az orosz földgázimport leállításának vagy az Ukrajnán keresztüli import fennakadásainak hatásait –, másrészt pedig foglalkozik az ellátásbiztonság terén felmerülő hosszú távú kihívásokkal is, és öt területen tesz javaslatot különböző fellépésekre. E javaslatok között szerepel az Európai Unió energiatermelésének növelése, a beszerzési források és a kapcsolódó infrastruktúra diverzifikálása, valamint egységes álláspont képviselete a külső energiapolitikai kérdésekben.