Archive:Energiatermelés és -import

2019. júniusban kivonatolt adatok.

A cikk frissítésének tervezett ideje: 2020. október.

Highlights

2017-ben az EU primerenergia-termelése 12%-kal kevesebb volt, mint egy évtizeddel korábban.

Oroszország volt az EU fő nyersolaj-, földgáz- és feketeszén-szállítója 2017-ben.

A primerenergia-termelés alakulása (tüzelőanyag-típus szerint), EU-28, 2007–2017

Az energiaellátás biztonságával kapcsolatos politikai megfontolások hátterében az Európai Unió (EU) importált energiahordozóktól, különösen a kőolajtól és a földgáztól való függősége áll. Ez a cikk az Európai Unióban folyó primerenergia-termelést, valamint a termelés és a felhasználás közötti eltérés miatt az Unió harmadik országokból származó energiaimporttól való növekvő függőségét vizsgálja. 2017-ben az EU-28 bruttó energiakínálatának több mint fele (55,1%) importból származott.

Full article

A primerenergia-termelés 2007 és 2017 között csökkent

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés összesen 758 millió tonna olajegyenértéket (toe) tett ki 2017-ben (lásd az 1. táblázatot). Ez mindössze 0,1%-kal volt kisebb, mint az előző évben, és ezzel folytatódott az utóbbi években megfigyelhető csökkenő tendencia. A primerenergia-termelés visszaesése csak 2010-ben szakadt meg, amikor a termelés fellendült a 2009-ben, a gazdasági és pénzügyi világválsággal egyidőben bekövetkezett viszonylag jelentős visszaesést követően. Hosszabb időszakot vizsgálva az EU-28 egészében előállított primer energia mennyisége 2017-ben 12,1%-kal kevesebb volt, mint egy évtizeddel korábban. Az EU-28 primerenergia-termelésében megfigyelhető csökkenő tendencia – legalább részben – arra vezethető vissza, hogy a nyersanyagkészletek kimerülnek, illetve hogy a termelők nem találják gazdaságosnak a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások kitermelését.

Az uniós tagállamok közül 2017-ben Franciaország járt az élen a primerenergia-termelésben: 17,4% volt a részesedése az EU-28 össztermeléséből; őt a rangsorban az Egyesült Királyság (15,6%) és Németország (15,3%) követte. A tíz évvel korábbi helyzethez képest a legjelentősebb változások közé tartozik, hogy Olaszország, Spanyolország és Svédország részaránya 17,8, 13,5, illetve 11,3 százalékponttal nőtt, Dánia, az Egyesült Királyság és Hollandia részaránya pedig 41,7, 32,8, illetve 30,7 százalékponttal csökkent.

Abszolút értékben a 28 EU-tagállam közül 17-ben bővült a primerenergia-termelés a 2017-ig terjedő tíz évben. A termelés a legnagyobb mértékben Olaszországban (5,5 millió toe) emelkedett, őt Spanyolország (4,1 millió toe), Svédország (3,7 millió toe), Írország (3,4 millió toe) és Finnország (2,0 millió toe) követte. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban 57,6 millió toe-kel csökkent a primerenergia-termelés, míg Németország (–20,6 millió toe), Hollandia (–18,5 millió toe) és Dánia (–11,3 millió toe) is 10 millió toe-nél nagyobb termeléscsökkenésről számolt be.

1. táblázat: Energiatermelés, 2007 és 2017
(millió tonna olajegyenérték)
Forrás: Eurostat (nrg_bal_c)

Az EU-28 tagállamaiban a primerenergia-termelés 2017-ben számos különböző energiaforrás között oszlott meg, amelyek közül részarányát tekintve a legfontosabbak a megújuló energiaforrások voltak, amelyek az EU-28 össztermelésének több mint egynegyedét (29,9%-át) adták.

Az atomenergia jelentette a második legjelentősebb energiaforrást (27,8%). A nukleáris energiának különösen Franciaországban volt nagy a jelentősége, ahol a nemzeti primerenergia-termelés csaknem 79%-át tette ki; Belgiumban az atomenergia a teljes primerenergia-termelés csaknem háromnegyedét képviselte, Szlovákiában pedig több mint háromötödét (62,6%). 11 más tagállamban azonban az atomenergia a teljes primerenergia-termelés felét sem tette ki, 14 tagállam pedig egyáltalán nem állított elő atomenergiát.

A szilárd fosszilis tüzelőanyagok részaránya valamivel az egyötöd alatt volt (16,4%), a földgázé pedig némileg alacsonyabb (13,6%). A fentieken kívül az egyetlen további jelentős primerenergia-forrás a nyersolaj (8,8%, lásd az 1. ábrát).

1. ábra: Primerenergia-termelés, EU-28, 2017
(az összérték %-ában, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_bal_c)

Az EU-28-ban a megújuló energiaforrásokból folytatott elsődleges termelés bővülése felülmúlta az összes többi energiaforrásból folytatott elsődleges termelés bővülését; ez a növekedés viszonylag egyenletes volt a 2007 és 2017 közötti időszakban, csupán 2011-ben csökkent kismértékben (lásd a 2. ábrát). Ezen időszak során a megújuló energiaforrásokból folytatott termelés 65,6%-kal nőtt, bizonyos fokig kiváltva a más energiaforrásokból folytatott termelést. Ezzel szemben a többi energiaforrás esetében a termelés visszaesett. A csökkenés a földgáz (–39,4%), a nyersolaj (–38,9%) és a szilárd fosszilis tüzelőanyagok (–30,5%) esetében volt a legjelentősebb, míg az atomenergia esetében mérsékeltebb (–12,8% ) maradt.

2. ábra: A primerenergia-termelés alakulása (tüzelőanyag-típus szerint), EU-28, 2007–2017
(2007 = 100, a tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_bal_c)

Az EU és tagállamai egyaránt nettó energiaimportőrök

A feketeszén, a barnaszén, a nyersolaj, a földgáz és az utóbbi időben az atomenergia elsődleges termelésének zsugorodása miatt az Európai Unió egyre nagyobb mértékben kénytelen a primer energiatermékek és azok származékainak (pl. benzin, dízelolaj) importjára támaszkodni a kereslete kielégítéséhez, bár a helyzet a gazdasági és pénzügyi világválságot követően stabilizálódott. Az EU-28 energiaimportja 2017-ben csaknem 948 millió toe-kel haladta meg az exportot. Abszolút értékben Németország, Olaszország, Franciaország és Spanyolország volt a legnagyobb nettó energiaimportőr. 2007-ben Dánia volt az egyetlen nettó erenergiaexportőr az uniós tagállamok közül, azonban 2013-ban már a dán energiaimport volumene is meghaladta az exportét, és ez a trend 2017-ig folytatódott. Így 2013 óta az EU mind a 28 tagállama nettó energiaimportőr (lásd a 2. táblázatot). A népességszámra vetítve 2017-ben a legjelentősebb nettó energiaimportőr Luxemburg, Málta és Belgium volt.

2. táblázat: Nettó energiaimport, 2007–2017
Forrás: Eurostat (demo_pjan)

és (nrg_bal_s)

Bár az EU-28 energiaimportjának származási országai tekintetében volt némi változás az elmúlt években, Oroszország a 2007–2017 közötti időszak egészében megőrizte vezető helyét az EU primerenergia-szállítói között a főbb energiaforrások – a feketeszén, a nyersolaj és a földgáz – tekintetében (lásd a 3. táblázatot).

3. táblázat: A primerenergia-import főbb származási országai, EU-28, 2007–2017
(az EU-28-on kívüli import %-ában)
Forrás: Eurostat (nrg_ti_sff), (nrg_ti_oil) és (nrg_ti_gas)

2017-ben az EU-28 feketeszénimportjának 38,9%-a Oroszországból származott. Oroszország az elmúlt évtizedben minden évben az EU legfőbb feketeszén-szállítója volt. 2007 és 2015 között a Kolumbiából származó feketeszénimport részaránya csaknem kétszeresére, 11,8%-ról 22,2%-ra nőtt, ezt követően azonban visszaesett, és 2017-ben már csak 16,9% volt. 2017-ben az Egyesült Államok volt az EU-28 harmadik legjelentősebb feketeszén-szállítója, részaránya az összimportban 16,9% volt.

Oroszország volt az EU első számú nyersolaj-beszállítója is. Oroszország részaránya 2007-ben 33,7% volt, az ezt követő években pedig 34,7% (a 2011. évben mért csúcsérték) és 29,0% (a 2015-ben mért legalacsonyabb érték) között ingadozott. 2017-ben az Oroszországból származó nyersolajimport a teljes uniós nyersolajimport 30,3%-át tette ki. Ugyan ebben az időszakban a Norvégiából származó nyersolajimport részaránya az EU-28 importján belül aránylag kis mértékben csökkent, a 2007-es 15,0%-ról a 2017-es 11,4%-ra. 2007 és 2017 között gyorsan növekedett az Irakból és a Kazahsztánból származó olajimport részaránya, amely elérte a 8,2%-ot, illetve a 7,4%-ot. Ezzel a két ország az EU harmadik és negyedik legjelentősebb nyersolaj-beszállítójává vált, megelőzve Szaúd-Arábiát.

Az EU földgázimportjában Oroszország részaránya (38,7%) változatlan maradt 2007 és 2017 között, miközben az arány a 2010-ben regisztrált 31,9%-os mélypont és a 2013-as 41,1%-os csúcsérték között ingadozott. A 3. táblázatban bemutatott időszakban Norvégia maradt az EU második legnagyobb földgázbeszállítója; részesedése lassan csökkent a 2007-es 28,1%-ról a 2017-ben mért 25,3%-ra. Az EU-28 harmadik legjelentősebb földgázbeszállítójától, Algériából származó földgáz részaránya csökkent 2007 és 2017 között, miközben Katar részaránya több mint megkétszereződött.

Az Európai Unió primer energiával való ellátásának biztonsága veszélybe kerülhet, ha az import jelentős része viszonylag kevés partner kezében összpontosul. 2017-ben az EU-28 földgázimportjának csaknem háromnegyede (74,6%) Oroszországból, Norvégiából vagy Algériából származott. A hasonló elemzés azt mutatja, hogy az EU-28 feketeszén-behozatalának közel kétharmada (72,7%-a) Oroszországból, Kolumbiából és az Egyesült Államokból származott. Ugyanakkor a nyersolajimport kevésbé koncentrálódott az első számú beszállítók között, mivel Oroszország, Norvégia és Irak az EU-28 importjának csak mintegy felét (49,9%) adta.

Az EU-28 energiaigényének több mint felét importból kell fedezni

Az EU-28 energiaimporttól való függősége a bruttó energiafogyasztásra vetítve az 1990-es kevéssel több mint 44%-ról 2007-ig 52,9%-ra, 2017-ig pedig 55,1%-ra nőtt (lásd a 3. ábrát). 2004 óta az EU-28 nettó energiaimportja meghaladja a primerenergia-termelését, vagyis az EU-28 bruttó energiakínálatának több mint felét a nettó import fedezi, az energiafüggőségi ráta pedig meghaladja az 50,0%-ot.

2017-ben az energiafüggőségi ráta minden korábbinál magasabb volt (55,1 %). 2007 és 2017 között kisebb ingadozások voltak megfigyelhetők: 2008-ban 54,6%-os relatív csúcsértéket mértek, míg a függőség 2010-ben volt a legalacsonyabb, 52,7%. Részletesebben megvizsgálva 2017-ben a legmagasabb függőségi ráta a nyersolaj (86,7%) és a földgáz (74,3%) esetében volt megfigyelhető, miközben a szilárd fosszilis tüzelőanyagok tekintetében a függőség a legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint 43,9% volt.

3. ábra: Energiafüggőségi ráta, EU-28, 2007–2017
(a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó energiafelhasználásban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_ind_id)

Az Európai Unió harmadik országoktól való függése 2007 és 2017 között jóval gyorsabban növekedett a földgáz (14,8 százalékpontos növekedés), mint a nyersolaj terén (4,2 százalékpontos növekedés) . A szilárd fosszilis tüzelőanyagok tekintetében a függőségi ráta lassabban, 1,9 százalékponttal nőtt ugyanebben az időszakban.

Mivel 2013 óta már Dánia sem nettó exportőr, a többi uniós tagállamhoz hasonlóan e tagállam függőségi rátája is pozitív értéket vett fel, és 2017-ben is pozitív maradt, ami a többi uniós tagállamra is igaz volt (lásd a 4. ábrát). A legalacsonyabb függőségi értéket 2017-ben Észtország, Dánia, Románia és Svédország mutatta. Málta, Ciprus és Luxemburg (szinte) teljes mértékben a primerenergia-importtól függött, függőségi rátájuk meghaladta a 95,0%-ot.

A 2007 és 2017 közötti tendenciák elemzése kimutatja, hogy Dánia, az Egyesült Királyság, Litvánia, Hollandia, Lengyelország és Csehország a bruttó energiakínálatának kielégítése szempontjából egyre függőbbé vált az energiaimporttól; ezek a tendenciák jórészt a primerenergia-termelés visszaesésével függnek össze (a nyersanyagkészletek kimerülése folytán). Németország, Málta, Magyarország, Horvátország, Ciprus és Görögország esetében is nőtt a függőség, bár kevésbé szembetűnően. Az összes többi uniós tagállam energiafüggőségi rátája csökkent 2007 és 2017 között, a leggyorsabb ütemben Észtországé, 27,1%-ról 4,1%-ra; a ráta több mint 10 százalékponttal csökkent még Írországban, Lettországban és Bulgáriában, amit az energiahatékonyság javulása és/vagy a megújuló energiaforrásokból származó elsődleges termelést ösztönző energiaszerkezeti váltás okozott.

4. ábra: Energiafüggőségi ráta – összes termék, 2007 és 2017
(a nettó energiaimport %-os aránya a bruttó energiakínálatban, tonnában kifejezett olajegyenérték alapján)
Forrás: Eurostat (nrg_ind_id)

A táblázatok és az ábrák forrásadatai

Energiatermelés és -import: táblázatok és ábrák (angolul)

Adatforrások

A közvetlenül természeti erőforrásból termelt vagy kinyert energiahordozókat primer (elsődleges) energiahordozóknak, míg az e primer energiaforrásokból átalakító üzemekben előállított származtatott termékeket szekunder (másodlagos) energiahordozóknak nevezzük. A primerenergia-termelés a primer energiaforrások nemzeti termelése, amely a természeti erőforrásoknak például szénbányában, kőolajmezőn, vízerőműben vagy bioüzemanyagok előállításával történő kiaknázását jelenti. Amennyiben a fogyasztás meghaladja az elsődleges termelést, a hiányt primer energiaforrások vagy szekunder energiahordozók importjával kell pótolni.

A reaktorban maghasadás eredményeképpen termelt hő nukleáris hő, más néven atomenergia elsődleges termelésének minősül. Értéke a ténylegesen termelt hőmennyiség vagy a bejelentett bruttó villamosenergia-termelés és az atomerőmű termikus hatásfoka alapján számítható ki. Az elsődleges fekete- és barnaszéntermelés az inert anyagok eltávolítására irányuló műveletek után számított kitermelt vagy előállított tüzelőanyag-mennyiségekre vonatkozik.

Nem minősül elsődleges termelésnek az energia egyik formából a másikba történő átalakítása, például a hőerőművekben végrehajtott villamosenergia- vagy hőtermelés, illetve a kokszolókemencékben végzett kokszgyártás.

A nettó import kiszámításához az import mennyiségéből le kell vonni a megfelelő exportmennyiséget. Az import az ország területére (elsősorban gáz- vagy kőolajvezetéken keresztül) való behozatalt jelenti, leszámítva a tranzitmennyiségeket, míg az export az ország területéről kivitt mennyiséget foglalja magában.

Háttér

Az EU-28 energiájának több mint felét az Unión kívüli országok szolgáltatják, és ez az arány összességében növekedett az elmúlt évtizedekben (jóllehet vannak olyan adatok, amelyek arra engednek következtetni, hogy a függőségi ráta az utóbbi években stabilizálódott). Az EU-ba importált energiamennyiség egy jelentős része Oroszországból érkezik, amelynek a tranzitországokkal folytatott vitái az elmúlt években az ellátás megszakadásának veszélyével fenyegettek. Az Oroszországból érkező import biztonságával kapcsolatos aggályokat az ukrajnai konfliktus még inkább elmélyítette. A kőolaj- és a földgázpiacot érintő új intézkedések célja annak biztosítása, hogy minden fél eredményes intézkedéseket tegyen az ellátás esetleges zavaraiból eredő következmények megelőzésére és enyhítésére, valamint olyan mechanizmusok létrehozása, amelyek útján az EU tagállamai – együttműködés keretében – hatékonyan kezelhetik a kőolaj-, illetve a földgázellátás esetleges súlyos zavarait. Az Unió ezenfelül kialakított egy koordinációs mechanizmust is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok egységesen és azonnal reagáljanak a veszélyhelyzetekre.

Az Európai Bizottság 2010 novemberében elfogadta az Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos energiaellátás és -felhasználás stratégiája elnevezésű kezdeményezést (COM(2010) 639 végleges). A stratégia tíz évre szóló energiapolitikai prioritásokat határoz meg, és javaslatot tesz egy sor, a különböző kihívások leküzdése érdekében hozható intézkedésre: ezek között szerepel például a versenyképes árakon biztonságos ellátást biztosító piacok kialakítása; a technológiai vezető szerep megerősítése; valamint a nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalások eredményességének növelése (például jó kapcsolatok fenntartása az Unió külső energiaszállítóival és az energiaszállítás tranzitországaival). Ezt a munkát fejlesztette tovább az Energia 2030 stratégia, amely a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikának biztosít keretet, valamint a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv, amely hosszú távú célként az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 80–95%-os csökkentését tűzi ki 2050-re.

A 2005 októberében létrehozott Energiaközösség útján az Unió törekszik arra is, hogy a szomszédos országokat integrálja belső energiapiacába. A felhasznált energiaforrások sokfélesége és a szállítók, a szállítási útvonalak és a szállítási mechanizmusok változatossága egyaránt fontos szerepet játszhat az energiaellátás biztosításában. Például jelenleg számos olyan kezdeményezés zajlik, amelynek célja az Európa, valamint keleti és déli szomszédai közötti gázvezeték-építés. Ide tartozik az Északi Áramlat (az Európai Unió és Oroszország között a Balti-tengeren át), amely 2011 novemberében kezdte meg működését, valamint a transzadriai gázvezeték (amely Törökországot Görögországon és Albánián át Olaszországgal összekötve a Kaszpi-tenger térségéből szállítana földgázt az Európai Unióba). A szállító, tranzit- és fogyasztó országokkal fennálló biztos partnerkapcsolat kialakítása lehet az Unió energiafüggőségével kapcsolatos kockázatok csökkentésének egyik módja, ezért az Európai Bizottság 2011 szeptemberében elfogadta az Uniós energiapolitika: partnerkapcsolatok fenntartása határainkon túl című közleményt (COM(2011) 539 végleges).

Az EU energiaimporttól való függőségével kapcsolatos aggályokra válaszolva az Európai Bizottság 2014 májusában az Európai energiabiztonsági stratégia (COM(2014) 330 final) című közleményben vázolta a stabil és bőséges energiaellátás biztosításával kapcsolatos terveit. A stratégia egyrészt rövid távú intézkedésekre tesz javaslatot – így többek között vizsgálja az orosz földgázimport leállásának vagy az Ukrajnán keresztüli import fennakadásainak hatásait –, másrészt pedig foglalkozik az ellátásbiztonság terén felmerülő hosszú távú kihívásokkal is, és öt területen tesz javaslatot különböző fellépésekre. E javaslatok között szerepel az Európai Unió energiatermelésének növelése, a beszerzési források és a szállítási útvonalak diverzifikálása, valamint az egységes álláspont képviselete a külső energiapolitikai kérdésekben. Az Európai Bizottság 2015-ben közzétett, A stabil és alkalmazkodóképes energiaunió és az előretekintő éghajlatpolitika keretstratégiája című közleményében (COM(2015) 80 final) azzal érvelt, hogy az energiavásárlásról harmadik országokkal kötött megállapodások teljes körű betartása az energiabiztonság biztosításának egyik fontos eleme (különösen a földgáz esetében). Ezt követték az Európai Bizottság 2016. februári javaslatai a földgázellátás biztonságára vonatkozó új szabályokról (COM(2016) 52 final), valamint az uniós és harmadik országok közötti energiaügyi megállapodásokra vonatkozó új szabályokról (COM(2016) 53 final).