Archive:Regionális szintű népességi statisztika

2014. márciusi adatok. A legfrissebb adatok: További információk az Eurostat, Fő táblázatok és Adatbázis. A cikk tervezett következő frissítése: 2015. június.

E szócikk az Eurostat regionális évkönyve alapján készített szócikkek gyűjteményébe tartozik. Az Európai Unión belül megfigyelhető demográfiai tendenciákat mutatja be. A regionális demográfiára vonatkozó statisztikák azon kevés területek közé tartoznak, amelyekhez az Eurostat részletes, NUTS 3 szintű adatokat gyűjt és tesz közzé az egyes uniós tagállamokra vonatkozóan. E szócikk születésekor az alapvető demográfiai eseményekre (születésekre és halálozásokra) vonatkozó adatok és különféle demográfiai mutatók általában véve a 2012 végéig terjedő időszakot fedik le, mindazonáltal bizonyos országok (elsősorban Írország, Románia és az Egyesült Királyság; további tájékoztatást az egyes térképek és ábrák alatti lábjegyzetek nyújtanak) esetében korábbi referencia-időszakokat használtunk.

Az Európai Unióban (EU) végbemenő demográfiai változások előreláthatólag különösen nagy jelentőséggel bírnak majd az elkövetkező évtizedekben, mivel a jövőbeli népességalakulás modelljeinek túlnyomó többsége arra enged következtetni, hogy az Európai Unió népességének elöregedése a tartósan alacsony termékenységi szint és a meghosszabbodott élettartam miatt folytatódik. A migráció ugyan meghatározó szerepet játszik az európai országok populációdinamikájának alakításában, önmagában azonban szinte biztosan képtelen visszafordítani a népesség elöregedésének az Európai Unió számos részén jelenleg tapasztalható tendenciáját. A népesség elöregedésével összefüggő társadalmi és gazdasági következmények valószínűleg nagy horderejűek lesznek Európa számára mind nemzeti, mind regionális szinten. Az alacsony termékenységi arányszámok miatt például csökkenni fog az oktatásban részt vevő tanulók száma, kevesebb munkaképes korú személynek kell majd eltartania a népesség fennmaradó részét, és magasabb lesz az idősek aránya (akiknek adott esetben kiegészítő infrastruktúrára, egészségügyi szolgáltatásokra és az igényeikhez igazított lakhatásra lesz szükségük). Ezektől a népesség szerkezetében bekövetkező változásoktól függhet továbbá, hogy a kormányok növelni tudják-e adóbevételeiket, egyensúlyba tudják-e hozni államháztartásukat, vagy megfelelő nyugdíjat és egészségügyi szolgáltatásokat tudnak-e biztosítani.

Főbb statisztikai eredmények

Az EU-28 területén 505,7 millióan éltek 2013 elején, ami az EU-28 tagállamainak 1960-as, összesített népességadataihoz viszonyítva közel 100 milliós növekedést jelent. 2012 eleje és 2013 eleje között az EU-28 népessége 1,1 millióval (vagy 0,2 %-kal) nőtt.

Népsűrűség

1. térkép: Népsűrűség NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2012. (1)
(egy km²-re jutó lakosok száma) – Forrás: Eurostat (demo_r_d3dens), (demo_pjan) és (cpc_agmain)

2012-ben az EU-28 becsült népsűrűsége 116,3 lakos/négyzetkilométer (km²) volt. Az 1. térkép az Európai Unió területén a NUTS 3 szintű régiók közötti különbségeket szemlélteti a legsűrűbben lakott területektől, például Párizs (21 516 fő/km² 2012-ben) és London (2010-ben 10 374 fő/km² Inner London – West és 9 311fő/km² Inner London – East régióban) fővárosoktól a távoli, ritkán lakott területekig, például Észak-Skandináviáig, ahol Norrbottens län svéd régió rendelkezett a NUTS 3 szintű régiók közül a legnagyobb területtel (105 205 km²) és a második legalacsonyabb népsűrűséggel (2,6 fő/km²). Összehasonlításképpen: Norrbottens län összterülete közel 1 000-szer akkora, mint Párizsé (105,4 km²).

Az EU 10 régiójában haladta meg a népsűrűség az 5 000 fő/négyzetkilométert

Párizson, és a két Inner London régión kívül az EU-28 legsűrűbben lakott, több mint 5 000 fő/km² népsűrűségű régiói között megtalálhatók a Párizst körülvevő elővárosi régiók (Hauts-de Seine, Seine-Saint-Denis és Val-de-Marne), București (Románia fővárosi régiója; 2011-es adatok alapján), Arrondissement de Bruxelles-Capitale/Arrondissement van Brussel-Hoofdstad (Belgium fővárosi régiója), Melilla spanyol autonóm város és az Egyesült Királyság déli partján fekvő Portsmouth (2010-es adatok alapján).

Az uniós tagállamokban jellemzően a fővárosi régióban volt a legnagyobb a népsűrűség

Az egyes uniós tagállamokban általában véve a fővárosi régióban regisztrálták a legnagyobb népsűrűséget 2012-ben. Ez alól mindössze öt kivétel volt a több régióból álló tagállamok körében: München, Kreisfreie Stadt népsűrűsége meghaladta Berlinét, Melilla és Ceuta régióban is magasabb volt a népsűrűség, mint Madridban, Róma népsűrűsége alacsonyabb volt, mint Napoli, Monza e della Brianza, Milano és Trieste régióé, Agglomeratie 's-Gravenhage népsűrűsége felülmúlta Groot-Amsterdam régióét, és Grande Porto népsűrűsége is Grande Lisboa régióé felett volt.

Az EFTA-országokban a svájci Basel-Stadt régióban regisztrálták a legmagasabb népsűrűséget (5049,7 fő/km²), amely jelentősen meghaladta Bern fővárosét (169,3 fő/km²). A tagjelölt országokban İstanbul népsűrűsége (2 644,2 fő/km²) szintén jóval felülmúlta a török főváros Ankara népsűrűségét (201,0 fő/km²).

Párizsban négyzetkilométerenként majdnem 11 000-szer annyian éltek, mint az észak-finn Lappi régióban

A legritkábban lakott uniós régiók általában az EU távol eső peremterületein helyezkednek el. 2012-ben az EU NUTS 3 szintű régiói közül a legészakibb finn régió, Lappi népsűrűsége volt a legalacsonyabb, 2,0 fő/km², így Párizsban négyzetkilométerenként majdnem 11 000-szer annyian éltek, mint Lappi régióban. 13 másik NUTS 3 szintű régió népsűrűsége sem érte el a 10,0 fő/km²-t, közülük négy Svédországban (Norrbottens län, Jämtlands län, Västerbottens län és Dalarnas län), három Északnyugat-Skóciában (Lochaber, Skye and Lochalsh, Arran and Cumbrae, and Argyll and Bute; Caithness and Sutherland, and Ross and Cromarty; Eilean Siar [Western Isles]; 2010-es adatok alapján) kettő Finnországban (Kainuu és Pohjois-Karjala), kettő Közép-Spanyolországban (Soria és Teruel), egy-egy pedig Franciaországban (Guyane tengerentúli régió) és Horvátországban (a vidéki, meglehetősen hegyes Ličko-senjska županija régió Zadartól északra) volt.

Középpontban a régiók:

Lappi (FI1D7), Finnország

Inari tó, Észak-Finnország
Finnország legészakibb régiója, Lappi volt az EU-28 legritkábban lakott régiója 2012-ben, a mindössze 2,0 fő/km² népsűrűségével.
Ez a számadat összehasonlítható a Finnország egészére vonatkozó átlaggal, amely az uniós tagállamok körében a legalacsonyabb, 17,8 fő/km² volt, illetve az EU-28 átlagával, amely 116,3 fő/km² volt.
© Fénykép: Karlis Strazdins

Norvégiában hét olyan NUTS 3 szintű régió volt, ahol a népsűrűség 2012-ben nem érte el a 10,0 fő/km²-t. Az EFTA-országok régiói közül azonban Landsbyggð (Izland reykjavíki agglomeráción kívüli vidéki régiója) rendelkezett a legalacsonyabb, átlagosan 1,2 fő/km² népsűrűséggel 2011-ben, így a legritkábban lakott régió az 1. térképen. Egyik tagjelölt országban sem volt olyan NUTS 3 szintű régió, ahol a népsűrűség 10,0 fő/km² alatt lett volna.

Népességszerkezet és a népesség elöregedése

Az EU-28 egészét tekintve a fiatalabbak (0–14 évesek) az össznépesség 15,6 %-át tették ki 2013. január 1-jén, míg a munkaképes korúak (15–64 évesek) az össznépesség közel kétharmadát (66,2 %) adták, így a az idősek (a 65. életévüket betöltöttek) aránya mintegy 18,2 % volt a népességben.

A demográfiai szerkezet az egyes tagállamokon belül gyakran egyenetlenül alakul, ami akár a regionális versenyképességet és kohéziót is befolyásolhatja. Az ezt jelző választóvonalak esetenként meglehetősen élesek, és megfigyelhetők például Németországban (ahol gyakran jelentős a keleti és a nyugati országrész régiói közötti különbség), Franciaországban (északkelet és délnyugat), Olaszországban (észak és dél), valamint Törökországban (kelet és nyugat). A különbségek különféle tényezőknek tudhatók be, többek között az éghajlati, tájképi, történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak.

A városi régiók népessége jellemzően fiatalabb…

Az 1. ábra azt a 10 NUTS 3 szintű uniós régiót mutatja be, ahol a fiatalabbak (15 év alattiak) aránya, illetve azt a 10 NUTS 3 szintű uniós régiót, ahol az időskorú (65. életévüket betöltött) személyek aránya a népességhez viszonyítva a legmagasabb volt 2013 elején. A fiatalabbak legnagyobb arányát regisztráló NUTS 3 szintű uniós régiók jórészt azokban a tagállamokban voltak, amelyek a legmagasabb születési és termékenységi arányokat jelentették (lásd az 5. térképet és a 4. ábrát), ennek köszönhetően pedig megnőtt a fiatalabbak relatív súlya az össznépességben. Ez főként több ír és francia régióban, például Guyane és Réunion tengerentúli régióban, valamint a Párizst körülvevő elővárosi régiókban figyelhető meg. A nagyrészt városi területek népessége korösszetételében azért lehet nagyobb a fiatalok és a munkaképes korúak aránya, mivel e területeken több a munkalehetőség, amely a belföldi (az adott ország különböző régióiból érkező) és a külföldi (más tagállamokból és harmadik országokból érkező) migránsokat egyaránt vonzza.

1. ábra: Népességszerkezet tág korcsoportonként, NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2013. január 1. (1)
(a teljes népesség %-a) – Forrás: Eurostat (demo_r_pjanaggr3) és (demo_pjangroup)

…míg az idősek relatív súlya a legtöbb uniós régióban nőtt

A fentiekkel ellentétben a legtöbb uniós régióban egyre növekszik az idősek viszonylagos aránya a népességben. Ennek oka a várható élettartam jelentős és folyamatos növekedése, valamint a második világháborút követő demográfiai robbanás idején született generáció nyugdíjba vonulása. Az időskorúak gyakran olyan vidéki, viszonylag távol eső és ritkán lakott területeken élnek a legnagyobb arányban, ahol a munkaképes korú személyek alacsony aránya legalább részben összefüggésbe hozható a munka- és tanulási lehetőségek hiányával, amely arra sarkallja a fiatalabb generációk tagjait, hogy munkakeresés vagy továbbtanulás céljából elköltözzenek.

Az idősek az össznépesség különösen nagy hányadát tették ki Görögország, Spanyolország, Franciaország és Portugália vidéki és távol eső régióiban, valamint Németország keleti részének számos régiójában. A Portugália középső, kontinentális részén fekvő Pinhal Interior Sul régióban az időskorúak az össznépesség több mint egyharmadát (32,4 %) tették ki 2013. január 1-jén, így az Európai Unió egészét tekintve itt éltek a legnagyobb arányban. A közép-görögországi Evrytania volt az egyetlen további NUTS 3 szintű uniós régió, ahol az idősek össznépességen belüli hányada meghaladta a 30 %-ot, és az EU tíz régiója közé tartozó azon négy görög régió egyike, ahol az idősek népességhez viszonyított aránya a legmagasabb (28 % felett) volt.

Az időskorú eltartottak egyre nagyobb terhet rónak a munkaképes korúakra

Az EU-28 népességszerkezetében bekövetkező változások tovább elemezhetők az eltartottak aránya alapján. Ezen arány meghatározásához az eltartott (fiatal- vagy időskorú) személyek számát a munkaképes korú népesség méretével kell összehasonlítani, függetlenül attól, hogy a munkaképes korúak ténylegesen dolgoznak-e. Ez az arány tehát elárulja, hogy adott esetben mekkora teher nehezedik a munkaképes korúakra például a gyermekek oktatásához, az egészségügyi kiadásokhoz vagy a nyugdíjbiztosításhoz való hozzájárulás miatt. Az eltartottak növekvő aránya így a kormányok számára aggodalomra adhat okot a közkiadásokkal kapcsolatos tervekkel és az államháztartással összefüggésben.

Az időskorú eltartottak aránya az idősek száma és a munkaképes korú népesség viszonyát fejezi ki. Ez az arány az EU-28 egészére vonatkozóan 27,5 % volt 2013. január 1-jén. A NUTS 3 szintű régiók közül abban a kettőben volt a legmagasabb az időskorú eltartottak aránya, ahol az idősek össznépességhez viszonyított aránya is a legmagasabb volt: az egyik az Evrytania görög régió (57,2 %), a másik pedig Pinhal Interior Sul portugál régió (56,4 %). Az időskorú eltartottak aránya csak e régiókban haladta meg az 50 %-ot (vagyis mindkét régióban kettőnél kevesebb munkaképes korú személy „tartott el” egy 65. életévét betöltött időskorút).

Az időskorú eltartottak aránya különösen magas a vidéki és a távol eső régiókban

A 2. térképet részletesebben megvizsgálva kiderül, hogy az időskorú eltartottak aránya 274 NUTS 3 szintű régióban volt legalább 35,0 % (e régiókat a legsötétebb árnyalat jelöli). Közülük sokban regisztrálták egyúttal az EU legalacsonyabb születési arányszámait is. Ezek rendszerint vidéki, távol eső és hegyvidéki régiók (különösen Északnyugat-Spanyolországban, Portugália kontinentális részén, valamint Közép- és Dél-Franciaországban). Gyakori jellemzőjük, hogy népességük csökken, részben azért, mivel a fiatalok arra kényszerülnek, hogy munkakeresés céljából elköltözzenek az adott régióból, emiatt pedig megnő az időskorú népesség relatív súlya. Ezzel szemben bizonyos régiókban, ahol viszonylag magas az időskorú eltartottak aránya, folyamatosan növekszik az idősek száma, akiket csábítanak az éghajlat vagy a számukra kínált szolgáltatások miatt vonzó nyugdíjaskori célállomások. Például az Egyesült Királyságban az időskorú eltartottak legmagasabb arányával rendelkező három régió népszerű nyugdíjaskori célállomás Anglia déli partján (Dorset CC, Isle of Wight és Torbay), míg Németországban Baden-Baden, Stadtkreis fürdővárosban volt az egyik legmagasabb az időskorú eltartottak aránya.

2. térkép: Az időskorú eltartottak aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2013. január 1. (1)
(%) - Forrás: Eurostat (demo_r_pjanaggr3) és (demo_pjanind)

Népességváltozás

Az EU-28 tagállamaira vonatkozó adatok összehasonlítása alapján a népesség 1960. január 1. és 2013. január 1. között minden évben nőtt, így összesen 98,9 millió fővel bővült ebben az időszakban, ami éves szintre vetítve átlagosan 0,4 %-os növekedésnek felel meg. Az EU népességnövekedése a múltban a migrációs tendenciák helyett nagyrészt a természetes népességváltozást (a születések és a halálozások teljes száma közötti különbséget) tükrözte. Alaposabban megvizsgálva megállapítható, hogy az EU-28 tagállamainak összességére vonatkozó természetes népességnövekedés 1964-ben tetőzött, amikor a születések száma 3,6 millióval haladta meg a halálozások számát. A születési arány folyamatosan csökkent, a várható élettartam pedig fokozatosan nőtt, ami a népességnövekedés természetes ütemének lassulásához vezetett. Az EU-28 tagállamainak természetes népességnövekedése 2003-ban közel kiegyenlített volt, mivel a születések száma kevesebb mint 100 000 fővel haladta meg a halálozások számát. Ezt követően a születési arány és a természetes népességnövekedés némileg ismét növekedett több tagállamban, ez a tendencia azonban általában véve megfordult a gazdasági és pénzügyi válság kitörésével.

1985 óta következetesen nettó bevándorlás tapasztalható az EU-28 tagállamaiban

A teljes népességváltozás két elem egymásra hatásának eredménye: az egyik a természetes népességváltozás, a másik pedig a statisztikai kiigazítással meghatározott nettó migráció (a továbbiakban egyszerűen nettó migrációként szerepel). Ezek az elemek együttesen fokozhatják a népességnövekedést (pozitív nettó migráció és természetes növekedés esetén) vagy a népességfogyást (negatív nettó migráció és természetes fogyás esetén), de bizonyos mértékben akár ki is olthatják egymás hatását, ha ellentétes irányban változnak. A múltban a migrációs tendenciák viszonylag kiegyenlítettek voltak az 1960-as években, 1970-ben pedig a nettó kivándorlás 707 028 fő volt, vagyis ennyien költöztek az EU-28 tagállamaiból a világ más pontjaira. Az 1961–2012 közötti időszakban ez volt a legmagasabb nettó kivándorlási szám. A következő alkalommal 1982 és 1984 között (recessziós időszakban) mértek nettó kivándorlást az EU-ban. Ezt követően következetesen több bevándorló érkezett az EU-28 tagállamaiba, mint ahány kivándorló távozott. A migrációból fakadó egyik legjelentősebb népességnövekedés az 1990-es években és a 2000-es évek elején volt tapasztalható, 2003-ban a nettó migráció elérte az 1,8 millió főt az EU-28 tagállamaiban, ezt követően pedig a változás üteme némileg lelassult. Az EU-28 népessége a nettó migráció hatására közel 900 000 fővel nőtt 2012-ben.

A romániai Ilfov régióban volt a legmagasabb a népességnövekedés 2008–2011 között

A 3. térkép a teljes népességváltozás nyers arányszámát szemlélteti a 2008–2012 közötti időszakra vonatkozóan (vagyis azokat a változásokat mutatja, amelyek a természetes népességváltozás és a nettó migráció együttes hatására következtek be 2008. január 1. és 2013. január 1. között). Az EU-28 népessége ezen időszak során minden évben ezer lakosra vetítve átlagosan 2,6 fővel nőtt. Azon 1277 NUTS 3 szintű régió között, amelynek adatait a 3. térkép szemlélteti, viszonylag egyenlő arányban szerepelnek azok a régiók, ahol nőtt a lakosság száma (699 régió), és azok, ahol csökkent a népesség (572 régió). A lakosságszám hat régióban változatlan maradt, 38 régióról pedig nem állnak rendelkezésre adatok.

3. térkép: A népességváltozás átlagos nyers aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2008–2012 (1)
(1 000 lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

A térképen a legsötétebb árnyalattal szerepel az a 157 NUTS 3 szintű régió, ahol a népesség ezer lakosra vetítve legalább átlagosan 8,0 fővel nőtt a 2008–2012 közötti időszak minden évében. Közülük 18 régióban a 15,0 főt is meghaladta az ezer lakosra vetített népességnövekedés, a legmagasabb értéket pedig Románia fővárosát, Bukarestet körülvevő Ilfov régióban regisztrálták (ezer lakosra vetítve 33,4 fő a 2008–2011 közötti időszakban). A legjelentősebb népességnövekedést regisztráló 18 régió közül további négy fővárosi régió volt, név szerint Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad (Belgium), Byen København (Dánia), Stockholms län (Svédország) és Luxembourg (amely ezen az elemzési szinten egyetlen régiót alkot). A másik 13 régió közül hat városi angol régió (a 2008–2010 közötti időszakról állnak rendelkezésre adatok), három spanyol régió, kettő nagyrészt városi lengyel régió, egy-egy pedig német és francia régió volt.

Csökken a népesség a Horvátországtól Magyarországon, Románián és Bulgárián át Görögországig kirajzolódó ívben fekvő régiókban

Az Európai Unióban 117 olyan NUTS 3 szintű régió volt, ahol ezer lakosra vetítve átlagosan több mint 8,0 fővel csökkent a népesség a 2008 és 2012 közötti időszakban (e régiókat a legvilágosabb árnyalat jelöli a 3. térképen). Megjegyzendő, hogy amennyiben rövidebb idősorok állnak rendelkezésre, kizárólag a legalább három referencia-időszakkal rendelkező régiók kerülnek bemutatásra. E 117 régió nagyrészt a balti tagállamok közül Litvánia és Lettország, a Délkelet-Európában, Horvátországtól Magyarországon, Románián (2008–2011-es adatok) és Bulgárián át Görögországig kirajzolódó ív területén vannak, de ide sorolandó Portugália és Spanyolország több, kontinentális régiója, valamint számos német régió is. A legnagyobb népességfogyást (ezer lakosra vetítve évente 20,8 fő) Šiaulių apskritis régióban regisztrálták, és a szintén litván Utenos apskritis volt az egyetlen olyan másik régió, ahol a népességszám ezer lakosra vetítve évente legalább 20,0 fővel esett vissza.

Abszolút értékben a legmagasabb népességnövekedést a 2008–2012 közötti időszakban Madrid, Stockholms län, Barcelona, Berlin, Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad és Sevilla régióban mérték. Mindössze ezekben a régiókban nőtt a népesség több mint 100 000 fővel (a rendelkezésre álló adatokat tekintve; ehhez az elemzéshez nincsenek információk Romániáról és az Egyesült Királyságról, valamint néhány német régióról). A népességfogyás abszolút értékben Attiki görög fővárosi régióban volt a legnagyobb, ahol a népességszám több mint 100 000 fővel csökkent 2008 és 2013 eleje között. Az EU-28 két NUTS 3 szintű régiójában, Kauno apskritis litván régióban és Rīga lett fővárosi régióban megközelítőleg 50 000 fővel csökkent a népesség.

Az EFTA- és a tagjelölt országok körében a török régiók között voltak a legnagyobb eltérések a népességnövekedés terén

A népességnövekedés a 2008 és 2012 közötti időszakban általában véve gyakoribb volt az EFTA- és a tagjelölt országok régióiban, amint az a 3. térképen is látható. A népességszám 117 régióban nőtt, és mindössze 22-ben csökkent. Az EFTA-országok közül Norvégia és Svájc összes régiójában, (az ezen az elemzési szinten egyetlen régiót alkotó) Liechtensteinben, valamint Izland Höfudborgarsvædi fővárosi régiójában nőtt a népesség 2008 és 2011 között. A leggyorsabb (viszonylagos) népességnövekedést Oslo norvég fővárosi régióban és a nyugat-svájci Freiburg régióban regisztrálták. Az EFTA-országok régiói közül egyetlen olyan volt, ahol népességfogyást mértek, név szerint Landsbyggð (amely a reykjavíki agglomeráción kívül Izland területének túlnyomó többségére kiterjed; az adatok a 2008–2011-es időszakra vonatkoznak).

A tagjelölt országokban jóval vegyesebb volt a kép, mivel Szerbiában (csak nemzeti szintű adatok állnak rendelkezésre), Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nyolc régiójából négyben (2008–2011-es adatok alapján), valamint 16 közép- és északkelet-törökországi régióban csökkent a népesség. A közép- és északkelet-törökországi népességfogyás ugyanakkor szembeállítható az ország más részein mért jelentős népességnövekedéssel. Sőt, a népességváltozás szempontjából Törökországban figyelhetők meg a legnagyobb különbségek a NUTS 3 szintű régiók között: a népességnövekedés nyers arányszáma az ezer lakosra vetített -16,5 főtől (a közép-törökországi Yozgat) 31,4 főig (a legészaknyugatibb Tekirdag) terjedt. A török régiók népességalakulásában megfigyelhető számottevő különbségek gyakran belső migrációs tendenciáknak tudható be, mivel az országban általában véve a keleti régiókból a nyugati régiókba irányuló migrációs mozgás tapasztalható.

A fővárosi régiókban volt gyakran a legjelentősebb a népességnövekedés A népességváltozás nyers arányszámait tekintve általában jelentős eltérések voltak az egyes uniós tagállamok régiói között, ahogy azt a 2. ábra is szemlélteti. Felhívjuk a figyelmet, hogy a számadatok a NUTS 2 szintű régiókra vonatkoznak. Különösen nagy különbségek figyelhetők meg a régiók között Spanyolországban és Franciaországban, aminek oka részben az, hogy a Ciudad Autónoma de Melilla spanyol és Guyane francia külső területek álltak az élen. Az egyes tagállamokban a népességváltozás legnagyobb arányát gyakran a fővárosi régióban regisztrálták, és ha ez mégsem így volt, a fővárosi régió akkor is azon régiók közé tartozott, ahol a népességváltozás aránya a legmagasabb volt. A 2008 és 2012 közötti időszakban a népességváltozás negatív irányba változott a legtöbb német, magyar, lengyel, portugál és román régióban (utóbbiakról csak a 2008–2011-es időszakra vonatkozóan állnak rendelkezésre adatok), emellett a népesség minden bolgár és horvát régióban csökkent (az utóbbiakból NUTS 2 szinten csak kettő van).

2. ábra: A népességváltozás átlagos nyers aránya NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2008–2012 (1)
(1 000 lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

A nettó migráció főként Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban, a Benelux államokban és az Egyesült Királyság nagy részén összpontosult

A 4. térkép a nettó migráció ezer lakosra vetített nyers arányszámát szemlélteti a 2008 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan. Az EU-28 átlagértéke ezer lakosra vetítve 1,8 fő volt a vizsgált időszakban. Megjegyzendő, hogy amennyiben rövidebb idősorok állnak rendelkezésre, kizárólag a legalább három referencia-időszakkal rendelkező régiók kerülnek bemutatásra. Ez a térkép feltűnő hasonlóságot mutat a 3. térképpel, és rávilágít arra, milyen szoros összefüggés áll fenn a migráció alakulása és a teljes népességváltozás között, amely fejlemény fokozottabban érvényesül amiatt, hogy a természetes népességváltozás aránya közel kiegyenlített volt számos régióban. A nettó bevándorlás (ugyanazon tagállam másik régióiból, másik uniós régiókból vagy harmadik országokból) főként Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban, a Benelux államokban és az Egyesült Királyság nagy részén összpontosult, de számos más városi régióban is voltak olyan területek, ahol viszonylag jelentős volt a nettó migráció.

4. térkép: A nettó migráció átlagos nyers aránya
(statisztikai kiigazítással), NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2008–2012 (1)
(1 000 lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

Az EU-ban (Franciaország kivételével) jellemzően a városi régiókban volt a legmagasabb a népességnövekedés a nettó migrációnak köszönhetően

Az EU-28 784 NUTS 3 szintű régiójában volt pozitív a nettó migráció (a bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét) 2008 és 2012 között. Közülük a legnagyobb mértékű bevándorlást ugyanaz a két régió könyvelhette el, ahol a teljes népességnövekedés is a legnagyobb mértékű volt, név szerint a Bukarest román fővárost körülvevő Ilfov, valamint az Eivissa és Formentera Baleár-szigetek alkotta spanyol régió, ahol a nettó migráció nyers arányszáma ezer lakosra vetítve 32,7, illetve 22,6 fő volt. A nettó migráció aránya utánuk (az ezen az elemzési szinten egyetlen régiót alkotó) Luxembourgban volt a legmagasabb, ahol a népesség ezer lakosra vetítve 16,9 fővel nőtt. Ezenkívül mindössze két olyan régió volt, ahol a nettó migráció nyers aránya szintén meghaladta az ezer főre vetített 15,0 főt, az egyik Fokida közép-görög kontinentális régió, a másik pedig az Anglia északi részén fekvő York. Az EU-ban további 100 olyan NUTS 3 szintű régió volt, ahol a migráció hatására a népesség ezer főre vetítve átlagosan legalább nettó 8,0 fővel nőtt 2008 és 2012 között. E régiókat a legsötétebb árnyalat jelöli a 4. térképen. Túlnyomó többségük városi régió volt, és megtalálható közöttük Belgium (Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad) Dánia (Byen København), Olaszország (Roma), Magyarország (Budapest) és Svédország fővárosi régiója (Stockholms län), továbbá számos nagyváros Németországban (például Leipzig, Frankfurt am Main, München, Dresden és Wolfsburg), Olaszországban (például Parma, Bologna, Firenze, Pisa és Perugia), valamint az Egyesült Királyságban (például Portsmouth, Edinburgh, Luton, Nottingham, Sheffield, Tyneside, Bristol és Greater Manchester South; róluk a 2008–2010 közötti időszakra vonatkozóan állnak rendelkezésre adatok). Ellenkező volt azonban a helyzet Franciaországban, ahol a legmagasabb nyers nettó migrációs arányszámmal rendelkező régiók általában vidéki térségekben, gyakran az ország déli részén találhatók (például Tarn-et-Garonne, Dordogne, Landes, Hérault, Gers, Gard és Hautes-Alpes).

A litván régiók nettó kivándorlást mértek

Az EU-28 területén 481 NUTS 3 régió volt, ahol a nettó migráció a 2008 és 2012 közötti időszakban negatív volt (vagyis többen hagyták el az adott régiót, mint ahányan odaköltöztek). E régiók nagyrészt Kelet-Európában (különösen Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában), és Lettországban, Litvániában, Németország keleti részén, Északkelet-Franciaországban, Spanyolország kisebb területein, valamint Dél- és Nyugat-Írországban helyezkednek el. A legmagasabb (az ezer lakosra vetített -10,0 főt meghaladó) negatív nyers nettó migrációs arányszámmal rendelkező 14 NUTS 3 szintű régió között Litvánia tíz régiójából kilenc megtalálható (az egyedüli kivétel Vilniaus apskritis fővárosi régió volt). Rajtuk kívül csak három német régióban (Suhl, Kreisfreie Stadt, Mecklenburg-Strelitz és Demmin; az utóbbi kettőről csak a 2008–2010 közötti időszakra vonatkozó adatok állnak rendelkezésre) és Dublin ír fővárosi régióban (2008–2011-es adatok) volt két számjegyű a (lakosságszámhoz viszonyított) nettó kivándorlási arányszám. Megjegyzendő, hogy e számadatokat bizonyos mértékben befolyásolhatja, hogy egyes régiókról csak rövidebb idősorok állnak rendelkezésre. A Dublint elhagyó migránsok száma például nagy valószínűséggel a gazdasági és pénzügyi válság csúcspontján volt a legmagasabb, amikor a legnagyobb problémák jelentkeztek a gazdaságban.

A 3. ábra azokat a NUTS 3 szintű régiókat mutatja, ahol a népességváltozás nyers arányszáma a legmagasabb és a legalacsonyabb volt. A grafikonokon a szaggatott halványlila és sötétzöld vonalak azokat a régiókat jelölik, ahol 2008–2012 között a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb volt a népességnövekedés, a folytonos halványlila és sötétzöld vonalak pedig azokat a régiókat ábrázolják, ahol a legutóbbi időszakban (jellemzően 2012-ben) a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb volt a népességnövekedés. Ahogy az a grafikonokon is látható, jelentős eltérések vannak a régiók között az EU-28 átlagához viszonyítva, amely relatíve változatlan maradt. A 3. ábrán talán az a legszembetűnőbb, hogy míg a természetes népességváltozás viszonylag állandó volt, addig a nettó migráció nyers arányszámának alakulása ingadozó volt, ami bizonyítja, hogy a népességváltozást a migrációs tendenciák határozzák meg, illetve alakítják azon időszakokban, amikor a természetes népességváltozás közel van a nullához. Ez különösen a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb népességváltozási arányszámmal rendelkező két NUTS 3 szintű régió, Ilfov és Siauliu apskritis esetében igaz.

3. ábra: népességváltozás kiválasztott NUTS 3 régiókban, 2008–2012 (1)
(1 000 lakosonként) – Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

Zárásképpen megállapítható, hogy az EU-28 össznépessége viszonylag lassan ugyan, de növekszik, regionális szinten (ugyanazon tagállam régiói között és az EU egészében egyaránt) azonban jelentős eltérések figyelhetők meg a népességszám alakulásában. Bizonyos régiókban a természetes népességnövekedés és a nettó migráció együttes hatásának köszönhetően növekszik a népesség. Ez főként Észak- és Nyugat-Európa számos (városi) régiójára jellemző. Ezzel szemben a legtöbb német, olasz és osztrák régió népességszámát csak a migráció tartja fenn, a természetes népességváltozás pedig általában negatív. Bulgária, Görögország, Spanyolország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Portugália, Románia és a balti tagállamok nagy részében szintén csökken a népességszám a természetes népességfogyás miatt, ezt a folyamatot azonban gyakran felgyorsítja a nettó kivándorlás, amely a gazdasági és pénzügyi válság után vált különösen nyilvánvalóvá egyes régiókban.

Születési és termékenységi arányok

Az Európai Unióban a nők egyre kevesebb gyermeket vállalnak, ami hozzájárul a természetes népességnövekedés lassulásához, sőt, akár népességfogyáshoz is vezethet. Ez a szakasz a regionális nyers születési arányszámokról (a születések számának az átlagos népességszámhoz viszonyított, ezer lakosra vetített arányáról) és termékenységi arányszámokról (az egy nőre jutó átlagos születésszámról) nyújt tájékoztatást. Az EU-28 nyers születési arányszáma 2012-ben ezer lakosra vetítve 10,4 születés volt. Az arányszám az uniós tagállamok közül Írországban érte el csúcsértékét, ezer lakosra vetítve 15,7 születés volt, de viszonylag magas volt az Egyesült Királyságban (12,8) és Franciaországban (12,6) is. A skála másik végén a nyers születési arányszám ezer lakosra vetítve 10,0 vagy annál kevesebb születés volt Kelet-Európa nagy részén (Bulgária, Horvátország, Magyarország, Lengyelország és Románia), a legtöbb dél-európai országban (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Málta és Portugália), valamint Németországban, Lettországban és Ausztriában.

A 2009. és 2012. évi számadatok összehasonlítása alapján megállapítható, hogy a nyers születési arányszám a legtöbb uniós tagállamban visszaesett, ami arra utal, hogy a gazdasági és pénzügyi válság befolyásolta a gyermekvállalással kapcsolatos döntéseket is. A nyers születési arányszám a tagállamok közül mindössze Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban nőtt 2009 és 2012 között (Németország és Ausztria esetében a kiindulási érték rendkívül alacsony volt), míg Luxemburgban, Máltán és Szlovéniában változatlan maradt. A demográfiai és családpolitikai szakértők véleménye megoszlik abban, milyen okok miatt tartózkodnak látszólag annyian a gyermekvállalástól, az Eurostat legfrissebb népességi előrejelzései szerint mindenesetre az érintett tagállamok közül Németországban, Spanyolországban és a balti tagállamokban csökkenni fog a népességszám a következő évtizedekben.

Az EU legmagasabb nyers születési arányszámait Belgium, Írország, Franciaország és az Egyesült Királyság fővárosi régiójában regisztrálták

Az 5. térkép NUTS 2 szinten szemlélteti a 2012-es nyers születési arányszámokat. Guyane és Réunion francia, valamint Ciudad Autónoma de Melilla spanyol külső, tengerentúli régió mellett Inner és Outer London egyesült királyságbeli, Southern and Eastern ír, Région de Bruxelles-Capitale / Brussels Hoofdstedelijk Gewest belga és Île de France francia fővárosi régióban regisztrálták a legmagasabb nyers születési arányszámokat az EU-n belül. E régiók mindegyikében, továbbá a másik ír régióban (Border, Midland and Western), az egyesült királyságbeli Észak-Írországban és az Egyesült Királyság három, nagyrészt városi régiójában (West Midlands, Greater Manchester és West Yorkshire) ezer lakosra vetítve legalább 14,0 születés volt a nyers születési arányszám 2012-ben (a legsötétebb árnyalat mutatja az 5. térképen). Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyesült királysági adatok a 2010., az írországi adatok pedig a 2011. évre vonatkoznak.

5. térkép: Nyers születési arányszám NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2012 (1)
(1 000 főre jutó élveszületések száma)- Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

A legalacsonyabb (2012-ben ezer lakosra vetítve 8,0 születés alatti) nyers születési arányszámmal rendelkező régiókat a legvilágosabb árnyalat mutatja ugyanazon a térképen. E régiók nagyrészt Németországban összpontosultak (19 régió), de megtalálhatóak voltak Olaszországban és Portugáliában (négy-négy régió), Spanyolországban (három régió), Görögországban (két régió), valamint Ausztriában (a keleti Burgenland régió). A Németország nyugati részén fekvő Saarland régióban regisztrálták a legalacsonyabb nyers születési arányszámot (ezer lakosra vetítve 6,8 születés).

A termékenységi arányszámok csökkentek a gazdasági és pénzügyi válság után

Az EU-28 teljes termékenységi arányszáma 2002-ben történelmi mélypontra jutott, egy nőre vetítve mindössze 1,45 élveszületést regisztráltak. Ezt követően némileg javult ez az érték, 2008-ban elérte az 1,61 élveszületést, a gazdasági és pénzügyi válság kitörése után azonban ismét visszaesett, 2012-ben 1,58 volt. Napjainkban a világ fejlett részein az egy nőre jutó 2,1 élveszületés az a teljes termékenységi arányszám, amely megfelel a természetes reprodukciós rátának, vagyis annak a szintnek, amelyen a népesség mérete ki- és bevándorlás nélkül hosszú távon stabil maradna.

2012-ben a legmagasabb termékenységi arányszámot az uniós tagállamok közül Írországban és Franciaországban regisztrálták (az egy nőre jutó élveszületések száma minkét országban 2,01 volt), a rangsorban pedig az Egyesült Királyság (1,92) és Svédország (1,91) következett. A termékenységi arányszámok gyakran magasabbak voltak azokban a tagállamokban, ahol a család mint egység viszonylag gyenge volt (a házasok aránya alacsony, a házasságon kívül született gyermekek száma pedig magas volt), a párok viszonylag gyakran bizonyultak instabilnak (magas volt a válási arány), a nők pedig nagy számban képviseltették magukat a munkaerőpiacon. A termékenységi arányszám 13 tagállamban az egy nőre jutó 1,50 élveszületést sem érte el. A legalacsonyabb értéket a gazdasági és pénzügyi válsággal egyik legjobban sújtott országban, Portugáliában regisztrálták, ahol az élveszületések száma egy nőre vetítve 1,28 volt.

A regionális termékenységben megfigyelhető különbségek különféle tényezőkre vezethetők vissza, többek között a népesség társadalmi-gazdasági szerkezetére (például iskolai végzettség, foglalkozási státus, jövedelem vagy életkor), a lakóhelyre (például az infrastruktúra és a gyermekgondozási létesítmények megléte vagy a lakáspiac), vagy kulturális tényezőkre (például vallási meggyőződés és szokások, házasságon kívüli szüléssel vagy a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspont). A termékenységi arányszámok megoszlását a 4. ábra szemlélteti. Ez alapján 2012-ben az eloszlás meglehetősen homogén volt, egy adott tagállamon belül a legtöbb régió termékenységi arányszáma a nemzeti átlag közelében volt, attól csak ritkán tért el jelentős mértékben. E tendencia alól csak Ciudad Autónoma de Melilla spanyol külső régió, valamint Guyane, Réunion és Guadeloupe francia tengerentúli régió képezett kivételt. A termékenység arány mindössze ezekben a NUTS 2 szintű régiókban haladta meg a természetes reprodukciós rátát 2012-ben. Az Egyesült Királyságról rendelkezésre álló legfrissebb adatok 2010-esek, ekkor a termékenységi arányszámok öt régióban érték el vagy haladták meg a természetes reprodukciós rátát, ezek név szerint Outer London, Dorset and Somerset, West Midlands, Lincolnshire és Kent voltak.

4. ábra: Teljes termékenységi arányszám NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2012 (1)
(egy nőre jutó élveszületések átlagos száma) - Forrás: Eurostat (demo_r_frate2)

Az (eltérő jelzés hiányában 2012-es adatok alapján) legalább 2,00 teljes termékenységi arányszámmal rendelkező 37 NUTS 2 szintű uniós régió közül számos az Egyesült Királyságban (19 régió, 2010-es adatok alapján), valamint Franciaországban (13 régió) található, míg a többit Írország mindkét régiója (2011-es adatok alapján), valamint egy spanyol (Ciudad Autónoma de Melilla), egy finn (Pohjois- ja Itä-Suomi) és egy svéd régió (Småland med öarna) tette ki. A termékenységi arányszám az EFTA-országok körében Izlandon (2,04) és Norvégia Agder og Rogaland régiójában (2,02) haladta meg az említett szintet.

2012-ben a legmagasabb termékenységi arányszámokat a tagjelölt országok régiói közül a kelet-török régiók, Şanliurfa, Diyarbakır (3,80), Mardin, Batman, Sirnak, Şiirt (3,61), Van, Muş, Bitlis, Hakkari (3,44), Ağri, Kars, Iğdir, Ardahan (3,36) és Gaziantep, Adiyaman, Kilis (3,01) könyvelhették el, emellett további négy török régióban is meghaladta a termékenységi arány a természetes reprodukciós rátát. Jelentős különbség van a Kelet-Törökországban regisztrált, viszonylag magas termékenységi arányszámok és a nyugat-török régiók arányszámai között, amelyek az egy nőre jutó 1,6–1,9 élveszületésnek feleltek meg.

Az Európai Unió legalacsonyabb termékenységi arányszámát Principado de Asturias északnyugat-spanyol régióban regisztrálták

A termékenységi arányszámok általában Kelet- és Dél-Európában voltak a legalacsonyabbak. Az Európai Unióban négy olyan NUTS 2 szintű régió volt, ahol a termékenységi arányszám 2012-ben nem érte el az 1,10-et. Közülük három Spanyolországban fekszik: kettő az ország északnyugati részén található – Principado de Asturias (az egy nőre jutó élveszületések átlaga 1,06 volt, amely az EU-ban a legalacsonyabb) és Galicia (1,09) – a harmadik pedig Canarias szigeti régió (1,07) volt. Az utolsó ilyen régió a portugál Região Autónoma da Madeira volt, ahol 1,08-as termékenységi arányt regisztráltak.

Halálozási és csecsemőhalandósági arányok

Az EU-28 egészét tekintve a halálozások száma 5,01 millió volt 2012-ben, vagyis 2011-hez képest 2,9 %-kal nőtt. Az EU-28 nyers halálozási arányszáma ezer lakosra vetítve 9,9 halálozás volt 2012-ben. A tagállamok körében a legmagasabb értékeket Bulgáriában (15,0), Lettországban (14,3) és Litvániában (13,7), a legalacsonyabbat pedig Luxemburgban, Cipruson és Írországban mérték (mindegyik országban 8,0 alatt volt az ezer lakosra vetített halálozási szám).

A 6. térképen látható a nyers halálozási arányszám regionális megoszlása. A halálozások száma általában véve a népesség szerkezetét (az idősek nagyobb valószínűséggel hunynak el), valamint egy meghatározott betegség elkapásának a valószínűségét tükrözi. A halálokokról további információkkal szolgál a regionális egészségügyi statisztikákról szóló szócikk. A hat bolgár régióból ötben (Yugozapaden kivételével), (az ezen az elemzési szinten egyetlen régiót alkotó) Lettországban és két magyar régióban (Észak-Magyarország és Dél-Alföld) regisztrálták a legmagasabb halálozási arányszámokat az EU-ban 2012-ben (a legsötétebb árnyalat jelöli a térképen). A nyers halálozási arányszám ezer lakosra vetítve 19,9 halálozással Severozapaden bolgár régióban volt a legmagasabb, amely az Unió (egy főre jutó GDP alapján) második legszegényebb régiója.

6. térkép: Nyers halálozási arányszám NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2012 (1)
(1 000 főre jutó halálozások száma)- Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

A skála másik végén a legalacsonyabb nyers halálozási arányszámot regisztráló régiók állnak, közülük számos viszonylag fiatal népességgel rendelkezett. A két legalacsonyabb nyers halálozási arányszámot Guyane (ezer lakosra vetítve 3,2 halálozás) és Réunion (5,0) francia tengerentúli régiókban jegyezték fel, míg a másik két francia tengerentúli régió (Martinique és Guadeloupe) és négy spanyol külső régió (Illes Balears, Canarias, Ciudad Autónoma de Ceuta és Ciudad Autónoma de Melilla) szintén azon 27 NUTS 2 szintű régió közé tartozott, ahol a nyers halálozási arány ezer lakosra vetítve 8,0 halálozás alatt volt. A többi ilyen régió között számos fővárosi régió volt, például Helsinki-Uusimaa, Stockholm, Inner és Outer London, Comunidad de Madrid, Southern and Eastern (Írország) és Île de France. Luxemburg és Ciprus szintén ide tartozott (e két tagállam ezen az elemzési szinten egyetlen régiót alkot).

Számos, viszonylag alacsony életszínvonalú régióban magas volt a csecsemőhalandóság

A csecsemőhalandósági arányszám (az első életévüket be nem töltött gyermekek halálozásának száma az élveszületések számához viszonyítva) az elmúlt évtizedek során csökkenést mutatott az Európai Unióban, ami többek között az egészségügyi ellátás (és az ahhoz való hozzáférés) javulásának, a betegségekkel szembeni immunizálás fokozódásának, a gyermekek helytelen táplálkozása mérséklődésének, valamint az életszínvonal általános emelkedésének (jobb higiéniai körülmények, tiszta vízhez való hozzáférés, az otthon folyamatos fűthetősége) köszönhető. A csecsemőhalandósági arány ugyan Európában az egyik legalacsonyabb a világon, mindazonáltal bevett gyakorlat, hogy a statisztikai rendszerek erre vonatkozó adatokat gyűjtsenek, mivel ez a mutató gyakran használatos egy nemzet általános egészségi állapotának felmérésére. 2012-ben az EU-28 csecsemőhalandósági arányszáma ezer élveszületésre jutó 3,8 halálozás volt (az első életévüket be nem töltött gyermekek körében).

Az uniós tagállamok közül Romániában és Bulgáriában regisztrálták a legmagasabb csecsemőhalandósági arányszámot (ezer élveszületésre vetítve 9,0, illetve 7,8 halálozás). Rajtuk kívül a tagállamok közül csak Lettországban (6,3), Szlovákiában (5,8) és Máltán (5,3) haladta meg a csecsemőhalandósági arányszám az ezer élveszületésre jutó 5,0 halálozást 2012-ben. A skála másik végén azok az országok szerepelnek, ahol a legalacsonyabb volt a csecsemőhalandóság. E tekintetben Szlovénia (ezer élveszületésre vetítve 1,6 halálozás), Finnország (2,4) és Luxemburg (2,5) állt az élen.

Az Európai Unióban négy olyan NUTS 2 szintű régió volt, ahol 2012-ben két számjegyű csecsemőhalandósági arányszámot regisztráltak (lásd az 5. ábrát). Ide tartozott Guadeloupe francia tengerentúli régió, két bolgár régió, Severozapaden és Yugoiztochen, valamint Románia Sud-Est régiója (ahol ezer élveszületésre vetítve 11,6 halálozással a legmagasabb csecsemőhalandósági arányszámot jegyezték fel). A két bolgár régió és Sud-Est román régió is azon tíz NUTS 2 szintű régió közé tartozott, ahol az egy főre jutó GDP a legalacsonyabb volt 2011-ben.

5. ábra: Csecsemőhalandóság NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2012 (1)
(1 000 élveszületésre)- Forrás: Eurostat (demo_r_minfind) és (demo_minfind)

Az elmúlt négy évből háromban nem fordult elő csecsemőhalál az Åland-szigeteken

A másik végletet a (Finnország délnyugati partjainál fekvő) Åland-szigetek képviselték, ahol a csecsemőhalandóság nullára csökkent 2012-ben. Négy év alatt harmadszor regisztrálták ezt az értéket a régióban. Az EU területén 13 olyan NUTS 2 szintű régió volt 2012-ben, ahol a csecsemőhalandósági arányszám az ezer élveszületésre jutó 2,0 halálozás alatt volt. E régiók nyolc országban fekszenek, és megtalálható köztük négy görög, két olasz, mindkét szlovén, valamint egy-egy cseh, német, spanyol, francia és finn régió.

Csecsemőhalandóság szempontjából a legnagyobb eltérések Franciaország régiói között figyelhetők meg, a négy külső, tengerentúli régió, Guadeloupe, Martinique, Guyane és Réunion álltak az élen. Az 5. ábra alapján továbbá még az állapítható meg, hogy az (ugyanazon országon belüli régiók közötti) eltérés mértéke szintén jelentős volt azokban a tagállamokban, ahol a legmagasabb csecsemőhalandósági arányszámokat regisztrálták, vagyis Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában és Magyarországon. E tagállamok mindegyikéről elmondható, hogy a csecsemőhalandósági arányszám a fővárosi régiójukban volt a legalacsonyabb, jóval a nemzeti átlag alatt.

Ezzel szemben a viszonylag alacsony csecsemőhalandósági arányszámot regisztráló tagállamok fővárosi régiójában jellemzően a nemzeti átlaghoz közel volt ez az érték. Ez alól a fő kivételt Wien (amely az egyetlen olyan osztrák régió volt, ahol a csecsemőhalandósági arányszám a nemzeti átlag felett volt) és Praha (ahol a cseh régiók közül a legalacsonyabb volt a csecsemőhalandósági arányszám) képezte. Berlin és Stockholm fővárosi régiókban a nemzeti átlaghoz viszonyítva szintén alacsony volt a csecsemőhalandóság.

Várható élettartam

7. térkép: A születéskor várható élettartam, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2012 (1)
(év) - Forrás: Eurostat (demo_r_mlifexp) és (demo_mlexpec)

Az elmúlt 50 évben átlagosan megközelítőleg 10 évvel nőtt a születéskor várható élettartam az EU-ban, jobbára a javuló társadalmi-gazdasági és környezeti körülményeknek, valamint a fejlettebb orvosi ellátásnak és gondozásnak köszönhetően. A 7. térkép azt szemlélteti, hogy a NUTS 2 régiókban mekkora volt a születéskor várható élettartam 2012-ben. Megjegyzendő, hogy a térkép az össznépességre vonatkozóan mutatja be ezt a számadatot, ugyanakkor a férfiak és a nők várható élettartama között továbbra is jelentős különbségek vannak. Mindazonáltal bizonyítást nyert, hogy ez a nemek közötti egyenlőtlenség a legtöbb uniós tagállamban fokozatosan csökken.

Egy 2012-ben született európai várhatóan átlagosan 80,3 évig fog élni

A 7. térkép alapján az EU-28 területén a születéskor várható átlagos élettartam 80,3 év volt 2012-ben. A nők várható élettartama 83,1 év, míg a férfiaké ennél 5,6 évvel alacsonyabb volt. Érdekességként megjegyzendő, hogy a várható élettartam terén ugyan viszonylag nagy az eltérés a nemek között, azegészségben eltöltött életévek várható száma szempontjából azonban jóval csekélyebb volt a különbség, mivel az EU-28 területén 2012-ben született nők várhatóan 61,9 évet élhetnek egészségben (vagyis egészségbeli korlátozottságok/fogyaték nélkül), míg a férfiak esetében ez az érték mindössze 0,6 évvel volt alacsonyabb, így 61,3 évet tett ki.

Összesen 16 olyan NUTS 2 szintű régió volt, ahol a születéskor várható élettartam 83,0 év fölé emelkedett 2012-ben. E régiók három uniós tagállamban találhatók: hét Spanyolországban, öt Franciaországban és négy Olaszországban. Többségük a spanyol fővárosi régióból kiinduló, majd Spanyolország északi partja felé húzódó és Dél-Franciaországon (beleértve Korzika szigetét is) át Olaszország északkeleti részére kiterjedő területen feküdt. Kivételt képezett a francia fővárosi régió és Martinique francia tengerentúli régió. A legmagasabb várható élettartamot 2012-ben (a NUTS 2 szintű régiók közül) Comunidad de Madrid spanyol fővárosi régióban regisztrálták, ahol 84,2 év volt ez az érték.

A skála másik végén álló 47 NUTS 2 szintű régió főként kelet-európai országokban, így Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában fekszik. Mindössze az (ezen az elemzési szinten egyenként egy régióból álló) három balti tagállam, a portugál Região Autónoma da Madeira és Região Autónoma dos Açores, valamint az egyesült királyságbeli South Western Scotland tartoztak még az EU-28 azon régiói közé, ahol a várható élettartam nem érte el a 78,0 évet (a legvilágosabb árnyalat jelöli a 7. térképen). A születéskor várható élettartam 2012-ben (a NUTS 2 szintű régiók közül) Severozapaden bolgár régióban volt a legalacsonyabb, csupán 72,9 év. A Severozapaden és Comunidad de Madrid régióban várható élettartam közötti különbség így 11,3 év volt.

Középpontban a régiók:

Comunidad de Madrid (ES30), Spanyolország

Puerta de Europa, Madrid
A legmagasabb (születéskor) várható élettartamot 2012-ben az EU NUTS 2 szintű régiói közül Comunidad de Madrid spanyol fővárosi régióban regisztrálták, ahol 84,2 év volt ez az érték.
A (születéskor) várható élettartam esetében az EU-28 átlaga 80,3 év volt 2012-ben. Spanyolország összes NUTS 2 szintű régiójában ennél magasabb értéket jegyeztek fel, a Spanyolország egészére vonatkozó átlag pedig 82,5 volt, amely az uniós tagállamok körében a legmagasabbnak mondható.
© Fénykép: Luis Garcia

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az Eurostat a demográfiai adatok széles körét gyűjti: találhatók közöttük nemzeti és regionális szintű népességi statisztikák, valamint a népesség számát, szerkezetét és fajlagos jellemzőit befolyásoló különböző demográfiai eseményekre vonatkozó adatok. E statisztikák szociális és gazdasági téren számos lényeges szakpolitikai területen felhasználhatók különféle tervezési, nyomonkövetési és értékelési tevékenységekhez, például az alábbiakhoz:

a népesség elöregedésének és az általa a fenntarthatóságra és jólétre gyakorolt hatásoknak az elemzése;
a demográfiai változások gazdasági hatásainak értékelése;
egy főre vetített arányszámok és mutatók – például az egy főre jutó regionális GDP – kiszámítása, amelyek felhasználhatók a strukturális alapokból nyújtott támogatások kevésbé fejlett régióknak való odaítéléséhez;
migrációs és menekültügyi rendszerek kialakítása és figyelemmel kísérése.

Népszámlálási eredmények és a népességadatok várható felülvizsgálata

Az e szócikk a 2014 márciusában rendelkezésre álló népességadatokat ismerteti. A tagállamok többsége esetében a 2011-re és az azt követő évekre vonatkozó népességadatok a legutóbbi (2011-ben tartott) népszámlálás eredményein alapulnak. Az ezen országokban tartott előző népszámlálás időpontja és 2011 közötti népességi idősorokat bizonyos országokban az Eurostat ajánlásainak figyelembevételével 2014 végéig felül kell vizsgálni. A népszámlálás előtti és utáni év népességadatainak összehasonlítása (lásd az internetes adatbázisban szereplő idősorok töréseit) eltéréseket mutathat, ami részben a népességszerkezet változásával, részben pedig azzal magyarázható, hogy a népszámlálás előtti népességadatokat e szócikk írásakor nem vizsgálták felül.

A mutatók meghatározásai

Az időskorú eltartottak aránya a gazdaságilag inaktív (e szócikkben a 65. életévüket betöltött) időskorú személyek száma a munkaképes korú (hagyományosan a 15–64 év közötti) személyek számához viszonyítva. Az eltartottak arányának vizsgálatával kapcsolatosan megjegyzendő, hogy a munkaképes korú népességen belül gyakran nagy számban képviseltették magukat azok a személyek, akik saját maguk döntöttek úgy, hogy nem dolgoznak (például tanulók voltak, gyermeket neveltek, vagy családtagjukat gondozták), míg főként gazdasági visszaesés vagy válság idején sokan vannak olyanok, akik nem tudnak elhelyezkedni, és kikerülnek a gazdaságilag aktívak közül. Továbbá az időskorúak egyre nagyobb hányada dönt úgy, hogy a hagyományos értelemben vett nyugdíjaskor után is dolgozik, míg mások megfelelő anyagi hátteret teremtettek a nyugdíjba vonuláshoz, és ezért „függetlennek” tekinthetők ahelyett, hogy a munkaképes korú népességnek kellene eltartania őket.

A népességváltozás a népesség adott időszak (például egy naptári év) végén és elején mért számának a különbsége. A pozitív népességváltozás a népesség növekedését jelenti, a negatív népességváltozás pedig a népességfogyás. A népességváltozás két elemből áll.

Az egyik a természetes népességváltozás, amely az élveszületések és a halálozások számának a különbsége. Pozitív természetes népességváltozás, más szóval természetes növekedés esetén az élveszületések száma meghaladja a halálozások számát. Negatív természetes népességváltozás, vagyis természetes fogyás esetén az élveszületések száma nem éri el a halálozások számát.
A másik a statisztikai kiigazítással számított nettó migráció, amely a teljes népességváltozás és a természetes népességváltozás különbsége; tehát a nettó migrációra vonatkozó statisztikákra az egyenlet mindkét tagjának, különösen a népességváltozásnak a statisztikai pontatlansága hatást gyakorol. A nettó migráció statisztikai kiigazítással a bevándorlás és a kivándorlás különbsége mellett tartalmazhatja a népességi adatok két egymást követő év január 1-je közötti azon változásait is, amelyek nem a születésszámnak, a halálozások számának, a bevándorlásnak vagy a kivándorlásnak tudhatók be.

A változás nyers arányszámait a teljes népességváltozásra, a természetes népességváltozásra és (statisztikai kiigazítással) a nettó migrációra vonatkozóan számítják ki. A változás adott évre vonatkozó szintjét minden esetben az adott terület ugyanazon évben mért átlagos népességéhez viszonyítják, ezt az arányt pedig ezer lakosra vetítve fejezik ki.

Az alapvető demográfiai eseményekre (születésekre és halálozásokra) vonatkozó nyers arányszám a demográfiai események számának az adott régió ugyanazon évben mért átlagos népességéhez viszonyított, ezer lakosra vetítve kifejezett aránya.

A teljes termékenységi arányszám azt az átlagos gyermekszámot fejezi ki, amely élettartama alatt egy nőre jutna abban az esetben, ha a szülőképes korban mindvégig az adott évre számított korspecifikus termékenységi arányszámnak megfelelő számú gyermeket hozna világra.

A csecsemőhalandósági arányszám az első életévüket be nem töltött gyermekek halálozási számának a referenciaévben regisztrált élveszületések számához viszonyított aránya, amelyet 1 000 élveszületésre vetítve fejeznek ki.

A születéskor várható élettartam azt az átlagos életkort fejezi ki években, amelynek elérésére egy újszülött gyermek számíthat abban az esetben, ha egész élete folyamán az aktuális halálozási feltételek érvényesülnének.

Kontextus

A következő évtizedben a munkaerőpiacra lépő fiatalok kohorsza a hosszú időn át tartó alacsony termékenység miatt jóval alacsonyabb létszámú lesz. A foglalkoztatási ráta javítására tett erőfeszítések ellenére előfordulhat, hogy a munkaképes korúak összlétszáma csökkenni kezd az Európai Unióban. Ez az esetleges munkaerőhiány a gazdasági növekedésre is kihatással lehet. A mérleg másik serpenyőjében a demográfiai robbanás idején születettek kohorsza elkezd nyugdíjba vonulni, a regionális szakpolitikai döntéshozóknak pedig valószínűleg meg kell majd birkózniuk az emiatt bekövetkező társadalmi változásokkal, például a családok összetételének megváltozásával, amely különösképpen az egyedül élő idős emberek számának növekedésében nyilvánul meg.

A legjelentősebb demográfiai kihívások a peremterületi, vidéki és posztindusztriális régiókban jelentkeznek majd, ahol a népesség nagy valószínűséggel csökkenni fog. A demográfiai változás területi vetületét a kelet és nyugat, illetve észak és dél között egyre markánsabbá váló különbségek mellett más tényezők alakulása is befolyásolja, közülük a legjelentősebb:

a városi és vidéki régiók közötti népességbeli szakadék, amely egyre nagyobb lesz a városi régiók népességének folyamatos növekedése és a vidéki régiók lakosságszámának tartós csökkenése miatt;
a fővárosi régiók hatása, amelyet az idéz elő, hogy a fővárosok és a velük szomszédos régiók némelyike (például olyan nagyobb fővárosok körül, mint Párizs vagy London) jelentős vonzerővel rendelkezik a munkalehetőségek nagyobb számának köszönhetően.

Idősödő Európa: népességi előrejelzések 2050-ig

Európa népessége az elkövetkezendő 35 évben várhatóan jelentős mértékben elöregszik. Az Eurostat fő népességi előrejelzési forgatókönyve, az EUROPOP2013 némi háttér-információval szolgál a várható fejleményekről. Az előrejelzések szerint az idősebb népesség felé történő demográfiai eltolódás oda fog vezetni, hogy a 65. életévüket betöltöttek aránya az EU-28 népességében a 2013. eleji 18,2 %-ról 28,1 %-ra emelkedik majd 2050-re, miközben a munkaképes korú népesség aránya 66,2 %-ról 56,9 %-ra esik majd vissza. Következésképpen közel 40 millióval fog csökkenni a munkaképes korúak száma. A 65. életévüket betöltött lakosok száma és viszonylagos súlya az előrejelzési időszak során gyors ütemben fog növekedni, így 2050-re már 150 millióan fognak ebbe a korcsoportba tartozni. A nagyon idős emberek (itt a 80. életévüket betöltötteket jelenti) száma előreláthatólag még gyorsabban növekszik majd, 2050-ig megduplázódik, és eléri az 57,3 milliót. A különböző korcsoportokban megfigyelhető eltérő tendenciák miatt az időskorú eltartottak demográfiai aránya (a 65. életévüket betöltött személyek száma a 15–64 évesek számához viszonyítva) a 2013. eleji 27,5 %-ról várhatóan 50 %-ra emelkedik majd 2050-re. Ez azzal jár, hogy míg az Európai Unióban jelenleg egy 65. évét betöltött személyre négy munkaképes korú jut, addig kevesebb mint 40 éven belül mindössze két munkaképes korú jut majd egy 65. évét betöltött személyre.

Forrás: Eurostat (internetes adatkód: proj_13npms)

Tekintettel arra, hogy ilyen jelentős szerkezeti változások következnek be az EU demográfiájában, nem meglepő, hogy a szakpolitikai döntéshozókat is aggasztják a jövőbeli fejlemények. Az Európa 2020 növekedési stratégia öt célt tűzött ki a foglalkoztatás, az innováció, az oktatás, a szegénység csökkentése, valamint az éghajlatvédelem és energiagazdálkodás terén. E célokat hét kiemelt kezdeményezés megvalósításával kívánja elérni, a kezdeményezések többsége pedig valamilyen formában a demográfiai kihívásokat is érinti. Az EU az Európa 2020 stratégiának és kiemelt kezdeményezéseinek megvalósításához a kohéziós politikai eszközökből, többek között a demográfiai változás és elöregedés következményeinek orvoslására elkülönített összegekből nyújt pénzügyi támogatást. A [Regional_yearbook_introduction bevezető szócikkből] többet tudhat meg arról, milyen hatást gyakorol az Európa 2020 növekedési stratégia az uniós régiókra.

Az Innovatív Unió (lásd lent) mellett az Európa 2020 stratégia egy másik kiemelt kezdeményezése, a digitális menetrend is támogatja a társadalom idősebb tagjait abban, hogy digitális jártasságot szerezzenek, és biztosítja számukra a hozzáférhetőséget; az új készségek és munkahelyek menetrendjével kapcsolatos kiemelt kezdeményezés pedig elősegíti a munkával töltött életszakasz meghosszabbítását az egész életen át tartó tanulás, valamint az egészséges és tevékeny időskor támogatása révén. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja elnevezésű kiemelt kezdeményezés a szociális védelmi és nyugdíjrendszerek megfelelőségével és fenntarthatóságával, valamint annak szükségességével foglalkozik, hogy megfelelő jövedelemtámogatást és egészségügyi rendszerekhez való hozzáférést kell biztosítani az időskorúak számára.

A tevékeny és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség

Az innovációs partnerségek az Innovatív Unió nevű kiemelt kezdeményezés részét képezik (amely pedig az Európa 2020 növekedési stratégia keretébe tartozik). E partnerségek lehetővé teszik, hogy a közszféra és magánszektor szereplői uniós, nemzeti és regionális szinten együttműködjenek egymással olyan kihívások leküzdése érdekében, mint például az éghajlatváltozás, az energia- és élelmezésbiztonság, az egészségügy, valamint a népesség elöregedése. E kihívások egyben új üzleti lehetőséget teremtenek, a partnerségek célja pedig, hogy az EU számára lépéselőnyt biztosítsanak a piacokon.

A tevékeny és egészséges időskor témájára vonatkozó partnerség 2011-ben jött létre annak érdekében, hogy 2020-ra két évvel növelje az európaiak egészségben eltöltött életéveinek átlagos számát. A partnerség ennek eléréséhez az alábbi célokat tűzte ki:

annak lehetővé tétele, hogy az idősek egészséges, tevékeny és független életvitelt folytassanak;
a szociális és egészségügyi rendszerek fenntarthatóságának és hatékonyságának javítása;
a versenyképesség fokozása és javítása azon innovatív termékek és szolgáltatások piacain, amelyek az elöregedés kihívására kínálnak megoldást uniós és világszinten, és ezáltal új üzleti lehetőségeket teremtenek a vállalkozások számára.

További információk: A tevékeny és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerség

A népesség változására vonatkozó statisztikákat egyre nagyobb mértékben használják fel a szakpolitikák kidolgozásához és a demográfiai viselkedés politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális kontextusban történő figyelemmel kíséréséhez. Az Európai Parlament a demográfiai változásokról és az EU jövőbeli kohéziós politikájára gyakorolt hatásaikról szóló állásfoglalást (2013/C 153 E/02) fogadott el, amelyben kiemelte, hogy a régiókban zajló demográfiai folyamatokat statisztikailag figyelemmel kell kísérni, továbbá hangsúlyozta, hogy a demográfiai változásokat horizontális célként integrálni kell a jövőbeni kohéziós politikába. A demográfiai változások ugyan kétség kívül komoly kihívásokhoz vezetnek majd, az állásfoglalás azonban azt is elismeri, hogy a demográfiai változások kínálta lehetőségeknek köszönhetően új piacok nyílhatnak, infrastruktúrafejlesztések valósíthatók meg, és az idősebb generációk igényeihez igazított termékek készíthetők.