Archive:Regionális szintű népességi statisztika

2015. márciusban kivonatolt adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi, fő táblázatok és adatbázis. A cikk frissítésének tervezett ideje: 2016. november.

A térképek interaktívan böngészhetők az Eurostat Statisztikai Atlasz (angol nyelven) használatával (lásd a felhasználói kézikönyvet (angol nyelven)).

1. térkép: Külföldi állampolgárok aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(a lakosság %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

1. ábra: Külföldi állampolgárok összetétele NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(a lakosság %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

2 térkép: A népszámlálást megelőző évben új szokásos tartózkodási helyre költözöttek aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011
(a lakosság %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

2. ábra: A népszámlálást megelőző évben új szokásos tartózkodási helyre költözöttek összetétele előző lakóhelyük szerint, NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(a népszámlálást megelőző évben új szokásos tartózkodási helyre költözöttek %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

3. ábra: Regionális eltérések az egyszemélyes háztartások aránya terén, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(az összes háztartás %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

3 térkép: Megözvegyült vagy elvált (illetve bejegyzett élettársi kapcsolatban megözvegyülő vagy abból kilépő) és újra nem házasodott (illetve bejegyzett élettársi kapcsolatot ismételten nem létesített) személyek aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(a lakosság %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

4 térkép: Egyszülős családok aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(a nyilvántartások szerint legalább egy 25 év alatti gyermeket magában foglaló összes családmag %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

5 térkép: Házaspárok aránya NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011
(az összes családmag %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

4. ábra: Párkapcsolatok összetétele NUTS 3 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(az összes párkapcsolat %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

5. ábra: Regionális eltérések a legalább egy 25 év alatti rezidens gyermekkel együtt élő párok aránya terén, NUTS 2 régiók szerinti bontásban, 2011 (¹)
(az összes családmag %-a)
Forrás: https://ec.europa.eu/CensusHub2

Ez a szócikk az Eurostat regionális évkönyve alapján készített szócikkek gyűjteményébe tartozik (angol nyelven). A cikk az Európai Unióban (EU) fellelhető regionális szintű demográfiai trendeket mutatja be. A cikk tartalma – az Eurostat regionális évkönyvében hagyományosan információforrásként használt regionális demográfiai statisztikák helyett – ezúttal a 2011-ben végzett nép- és lakásszámlálás (angol nyelven) adatain alapul.

A nép- és lakásszámlálás rendkívül részletes adatforrás, amely bizonyos változók esetében akár településszintű adatokat tartalmaz; e cikkben ezeket az adatokat aggregálva, NUTS 2 vagy 3 szinten ismertetjük, hogy a térképek az EU egészét tekintve koherens módon mutathassák be az információkat.

Főbb statisztikai eredmények

A cikk a 2011-ben végzett nép- és lakásszámlálás adataira támaszkodva elemez néhány demográfiai területet, így az egyének Unióba irányuló és Unión belüli mozgását, az egyszemélyes háztartásokat és a különböző családi egységek kialakulását.

Kiindulópont: demográfiai fejlemények az Európai Unióban

A demográfiai változások nagymértékben meghatározzák az európaiak életét. 2014-ben 507 millió ember, azaz a világ össznépességének valamivel több, mint 7%-a tartózkodott életvitelszerűen az EU-28-ban. Ez az arány alig több mint fele az öt évtizeddel ezelőtt mért értéknek.

Az Unió lakosságának szerkezete és profilja jelentős mértékben megváltozott, többek között az alacsonyabb termékenységi arány, a családformák változásai, a nagyobb személyes függetlenség iránti igény, a hagyományos nemi szerepek eltolódása, az intenzívebb migráció, a fokozott földrajzi mobilitás és a növekvő várható élettartam miatt.

E demográfiai változások eredményeképpen megváltoztak a családok jellemzői: csökkent a háztartások átlagos mérete, új együttélési sémák – bejegyzett (regisztrált) és nem bejegyzett élettársi kapcsolatok – alakultak ki, és soha nem látott magasságokba szökött az egyedül élők száma. Következésképpen ma egészen másképp élünk, mint ötven évvel ezelőtt, és valószínű, hogy az elkövetkező évtizedekben is jelentős változásokra kell számítani, többek között az EU népességének fokozatos elöregedése kapcsán.

Valószínű ezenkívül, hogy még inkább lelassul majd a népesség növekedése az EU-28 területén: olyannyira, hogy a következő 30–40 év során várhatóan megáll, majd akár csökkenésnek is indulhat a szokásosan az EU-28-ban élők teljes száma.

Külföldi állampolgárok

A fokozott mobilitás miatt az elmúlt évtizedekben megnőtt a migránsok száma: ez egyaránt igaz a régiók közötti, az Unión belüli és a harmadik országokból az Unióba irányuló migrációra. Egyes migránsok életszínvonaluk javítása (például jobb munkalehetőségek) érdekében indulnak útnak, mások azonban külső tényezők hatására (például konfliktusok vagy elnyomás elől menekülve) kénytelenek elhagyni otthonaikat.

Az állampolgárság fogalmának meghatározása

A nép- és lakásszámlálás során használt fogalommeghatározás szerint az állampolgárság „egy egyén és állama közötti sajátos jogi kötelék, amely születés vagy honosítás útján szerezhető, nyilatkozat, döntés, házasságkötés vagy a nemzeti jogszabályokban meghatározott egyéb lehetőség útján”. A két vagy több állampolgársággal rendelkező személyekhez csak egyetlen állampolgárságot kell hozzárendelni, melyet a következő rangsor alapján kell meghatározni:

adatközlő ország; vagy
amennyiben a személy nem az adatközlő ország állampolgára: más EU-tagállam; vagy
amennyiben a személy nem egy másik EU-tagállam állampolgára: harmadik országok.

További információkért lásd az 1201/2009/EK bizottsági rendeletet
.

A bevándorlás jelenti az Unióban az egyik legvitatottabb problémát: egyes régiókban lendületes, sokszínű közösségek élnek, mások azonban komoly kihívásokkal szembesülnek a migránsok integrációjának javítása terén. Meg kell jegyezni, hogy noha a migránsok integrációjának léteznek bizonyos regionális szempontjai, ezt a kérdést rendszerint nemzeti szinten kezelik.

A nettó migráció (a bevándorlók és a kivándorlók számának különbsége) az 1990-es évek óta fontos tényezőt képvisel az Unió demográfiájának alakulásában. A harmadik országokból érkező migránsok számát általában korlátozzák (például kvóták formájában) vagy sajátos feltételekhez kötik (munkaajánlat birtoklása, bizonyos szintet elérő készségek vagy képesítések, oktatási intézményben fennálló tanulói jogviszony stb.). A nemzetközi migránsok adott esetben növelhetik a gazdasági kibocsátást, mivel betölthetik a képesítést nem igénylő szabad állásokat, illetve az olyan szaktudást igénylő munkaköröket, amelyek ellátásához az adott ország nem rendelkezik elegendő szakképzett munkaerővel (például az egészségügyi ágazatban). Egyes uniós tagállamokban jellemzően magas a nem gazdasági célú nemzetközi migráció szintje: itt a migráció hátterében elsősorban a családok újraegyesítése, a tanulás vagy humanitárius okok állnak.

A külföldi lakosság tekintetében fontos különbséget tenni a külföldön születettek és a külföldi állampolgárok között. A cikkben szereplő információk azokon a külföldi állampolgárokon alapulnak, akiknek szokásos tartózkodási helye 2011-ben az Európai Unióban volt. Fontos megjegyezni, hogy az ismertetett statisztikák az életvitelszerűen az Unióban tartózkodó külföldi állampolgárokra vonatkoznak, így nem tartoznak bele az évenként Európába érkező migránsok és migrációs áramlások, és ellenkezőleg: a külföldi állampolgárok nem feltétlenül migránsok (mivel egyes uniós tagállamokban a külföldi állampolgárok nagy arányban már az adott országban születtek).

Közel 32 millió külföldi állampolgár él az uniós tagállamokban

2011-ben közel 32 millió külföldi állampolgár élt az uniós tagállamokban, ami a 28 uniós tagállam teljes lakosságának 6,3%-át tette ki (lásd az 1. térképet). Az uniós tagállamokban élő külföldi állampolgárok mintegy 60%-a harmadik ország (azaz nem uniós tagállam) állampolgára volt, a fennmaradó 40% pedig más uniós tagállamokból érkezett.

KÖZÉPPONTBAN A RÉGIÓK

Riga (Lettország)

A balti tagállamokban számos régióban volt viszonylag magas a harmadik országokból érkező rezidensek aránya. Ez különösen jellemző volt Kirde-Eesti észt régióra és a lett fővárost, Rigát körülvevő régióra. 2011-ben Riga rezidens népességének több mint negyede (25,6%) nem uniós ország állampolgára volt.

©: Alexander Tolstykh / Shutterstock.com

A külföldi állampolgárok legnagyobb létszámban Németországban (6,1 millió fő), Spanyolországban és az Egyesült Királyságban (egyaránt több mint 5 millió fő), Olaszországban (4 millió fő) és Franciaországban (3,8 millió fő) voltak jelen. Ezeken az országokon kívül még Belgiumban haladta meg a külföldi állampolgárok száma az egymilliót (1,2 millió fő).

A tagállamok lakosságához viszonyítva, relatív értékben Luxemburgban (42,7%), Cipruson (20,2%), Lettországban (16,5%), Észtországban (14,8%), Írországban (11,8%), Spanyolországban (11,2%), Ausztriában (11,1%) és Belgiumban (10,5%) volt a legnagyobb a külföldi állampolgárok részaránya; a többi tagállamban a külföldi rezidensek aránya egy számjegyű maradt. A lista végén Bulgária, Horvátország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia állt, ahol a külföldi állampolgárok lakossághoz viszonyított aránya nem érte el az 1%-ot sem.

Északkelet-Észtország lakossága közel felerészben külföldi állampolgárokból állt, akik nagy része az Unión kívüli országokból érkezett...

Az 1. térkép bemutatja a külföldi állampolgárok teljes lakossághoz viszonyított részarányát a NUTS 3 régiók szintjén. Eszerint a külföldi állampolgárok aránya általában magasabb volt az Unió nyugati részén, mint a keleti régiókban.

Az egyes tagállamokon belül gyakran fordulnak elő olyan körülhatárolt térségek, ahol a külföldi rezidensek nagyobb arányban vannak jelen a népességben. Ez volt a helyzet a legnagyobb arányú külföldi lakost számláló uniós régióban, az Észtország északkeleti csücskében található Kirde-Eestiben is, ahol a külföldi állampolgárok közel a felét (46,0%) tették ki a rezidens lakosságnak. Kirde-Eesti régióban a külföldi rezidensek aránya több mint háromszorosa volt a nemzeti átlagnak. A külföldi lakosok szinte kivétel nélkül (99,2%) nem uniós országok – elsősorban Oroszország – állampolgárai voltak (lásd az 1. térképet).

...ezzel szemben a Luxemburgban élő külföldiek túlnyomó többsége valamely más uniós tagállam állampolgára volt

A külföldi állampolgárok aránya Luxemburgban (amelyet a jelen elemzési szinten egyetlen régióként veszünk figyelembe) volt a második legmagasabb (42,7%). Az érintett lakosság összetétele azonban merőben más volt: a Nagyhercegségben élő külföldiek 87,6%-a ugyanis más uniós tagállamokból érkezett.

A külföldi rezidensek aránya négy további uniós régióban is 30% és 40% között alakult: Guyana francia tengerentúli régióban a külföldi állampolgárok szinte kizárólag harmadik országokból származtak; Észak-Írország nyugati és déli területein, ahol a külföldi rezidensek szinte kizárólag a többi tagállamból érkeztek; a belga főváros környékén, azaz Arrondissement De Bruxelles-Capitale / Arrondissement Van Brussel-Hoofdstad régióban, ahol a külföldi állampolgárok többsége szintén uniós illetőségű volt; és végül Fuerteventurán, a Kanári-szigetek egyik tagján, ahol a külföldi rezidensek kevéssel több, mint fele harmadik országból származott. Ezenkívül három, uniós határral rendelkező svájci régió – Genf (Genève), Basel-Stadt és az ország legnyugatibb csücskében fekvő Vaud régió (fővárosa Lausanne) – esetében is uniós tagállamok polgárai tették ki a külföldi lakosság többségét.

Számos európai nagyvárosra jellemző a külföldi állampolgárok viszonylag nagy aránya

Az 1. térkép a belga főváros körüli régión kívül (lásd fenn) még hét NUTS 3 régiót jelöl a legsötétebb árnyalattal: ezekben a térségekben a rezidensek száma meghaladta az egymilliót, és a lakosság 20–30%-át külföldiek alkották. Három ilyen régió London körzetében található (Inner London – West; Inner London – East; Outer London – West and North West); egy Párizs külvárosában (Seine-Saint-Denis); az ötödik az osztrák főváros régiója (Bécs/Wien); és további egy-egy régió Németországban (München) és Spanyolországban (Alicante). Alicantéban és a három londoni régióban a külföldi rezidensek kis többsége más uniós tagállamokból származott; ezzel szemben Seine-Saint-Denis régióban a rezidens külföldi állampolgárok több mint négyötöde (81,4%), illetve a Bécsben (64,6%) és Münchenben (59,8%) élő külföldiek többsége harmadik ország állampolgára volt.

A népszámlálást megelőző évben új szokásos tartózkodási helyre költözött lakosok

A munkalehetőség csak egy a számos ok közül, amiért az emberek a költözés mellett döntenek. Van, aki közelebb akar költözni családjához vagy barátaihoz; mások életstílusukat kívánják megváltoztatni (például városból vidékre költöznek), és előfordul az is, hogy a családi állapotban bekövetkező változások (például a család bővülése, válás vagy idős kor) miatt van szükség új lakóhelyre, illetve más méretű vagy típusú lakásra.

A szokásos tartózkodási hely változása

A nép- és lakásszámlálás rákérdezett az akkori és az egy évvel korábbi szokásos lakóhely közötti összefüggésre is. Ennek köszönhetően a következő kritériumok szerint gyűjthető információ a lakosság mozgásáról:

azon lakosok, akiknek a népszámlálást megelőző évben nem változott a szokásos tartózkodási helye;
azon lakosok, akiknek a népszámlálást megelőző évben változott a szokásos tartózkodási helye,
- akik ugyanazon tagállamon belül költöztek,
  - ugyanazon NUTS 3 régión belül,
  - más NUTS 3 régióból,
- akik az adatszolgáltató tagállamon kívülről költöztek az országba (tekintet nélkül arra, hogy a szóban forgó ország uniós tagállam-e vagy nem).

További információkért lásd az 1201/2009/EK bizottsági rendeletet
.

A pénzügyi és gazdasági válságig fokozatosan nőtt a munkavállalók mobilitása az Unión belül (eleinte a déli és az északi, később a keleti és nyugati tagállamok között is): ennek oka elsősorban a jövedelmek és munkabérek szintje közötti különbség volt. A válság első hatásai között volt – a munkalehetőségek csökkenése miatt – a munkavállalói mobilitás visszaszorulása; a mobilitás hátterében az utóbbi időben egyre inkább a különböző (főként az euróövezethez tartozó) tagállamok munkanélküliségi rátája közötti eltérés áll.

A lakáspiac is nagy valószínűséggel befolyásolja a munkavállalói mobilitás intenzitását: ahol az emberek nagy arányban saját tulajdonú lakásban élnek, és magasak az ügyleti költségek, ott a lakosok számára viszonylag több költséggel jár a költözés, így jellemzően kevésbé mobilisak; ezzel szemben azokban a régiókban, ahol sokan élnek bérelt lakásban, és/vagy alacsonyabbak az ügyleti költségek, valószínűleg likvidebb a lakáspiac.

Az országok közötti eltérések a jelek szerint jelentős magyarázóerőt képviselnek a lakóhely-változtatási trendek hátterének feltárásában

Az EU-28 lakosságának mintegy 6,4%-a változtatta meg szokásos lakóhelyét a 2011. évi népszámlálást megelőző egy évben (2. térkép). A térkép érdekessége, hogy az eltérések elsősorban nem az egyes régiók, hanem inkább a tagállamok szintjén mutatkoznak, ami arra utal, hogy a nemzeti munkaerő- és lakáspiac jelentős szerepet játszik a költözés gyakoriságának meghatározásában.

A népszámlálást megelőző évben lakóhelyet változtatók aránya különösen nagy volt Szlovákiában és néhány egyesült királyságbeli városban. Viszonylag magas értékeket mértek Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Hollandia egyes részein, Portugáliában, Finnországban, Svédországban és (Észak-Írország kivételével) az Egyesült Királyság fennmaradó régióiban, valamint Izlandon és Norvégiában is.

Gyakran a fővárosi régiókban történt a legtöbb költözés

2011-ben Szlovákia NUTS 3 régióinak mindegyikében a lakosság legalább 16%-a költözött új lakóhelyre (lásd a 2. térképen a legsötétebb árnyalattal jelölt területeket). A legdinamikusabb változások Bratislavský kraj fővárosi régióban történtek: itt a lakosság 30,7%-a költözött új helyre. A többi olyan NUTS 3 régió, amelyben a lakosság nagy része változtatta meg szokásos tartózkodási helyét, többségében az Egyesült Királyságban található: a legmagasabb arányt itt is a fővárosban rögzítették, Belső-London nyugati részén (Inner London – West) a lakosság 21,5%-a költözött új helyre a 2011-ben végzett népszámlálást megelőző évben.

A fiatal generációk gyakran élnek a városokban és környékén, ahol több az oktatási és munkalehetőség – talán ez magyarázza, hogy egyes városokban a lakosok nagyobb arányban változtatnak lakóhelyet. Az Egyesült Királyság többi olyan régiója, ahol sok költözés történt (Nottingham, Brighton and Hove, Southampton, Edinburgh, Bristol, Inner London – East, Portsmouth, York, Cardiff [and the Vale of Glamorgan], Liverpool, Bournemouth and Poole), szintén mind városi térség.

Szlovákián és az Egyesült Királyságon kívül mindössze három régióban haladta meg a lakóhelyet változtató lakosság aránya a 16%-ot a legutóbbi népszámlálást megelőző évben. Mindhárom fővárosi régió volt, nevezetesen a belga (Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad), a dán (Byen København) és a norvég főváros (Oslo) környéke.

A szokásos tartózkodási helyüket megváltoztatók többsége ugyanazon a régión belül költözött az Unióban...

A 2. ábra részletesen elemzi, hogy mely tíz régióban volt a legmagasabb az azonos régión belülről, illetve a más országból (akár uniós tagállamból, akár harmadik országból) beköltözők aránya. Figyelem: az ábra nem a költözők abszolút számát mutatja be!

Az EU-28 azon lakosainak, akik a 2011. évi népszámlálást megelőző egy évben megváltoztatták szokásos lakóhelyüket, átlag mintegy 56,6%-a ugyanazon a NUTS 3 régión belül költözött új helyre. A lakóhelyet váltóknak csak alig több, mint egyharmada (34,3%) érkezett ugyanazon tagállam más régiójából, és kevesebb mint egytizedük (9,1%) származott más országból.

...ez a séma különösen jellemző volt számos portugál régióban...

Több portugáliai régióból is arról számoltak be, hogy a költözők igen nagy arányban ugyanazon a NUTS 3 régión belül kerestek új lakóhelyet. Arányuk Azori-szigetek Autonóm Régióban (Região Autónoma dos Açores) megközelítette a 90%-ot (89,9%), de Grande Porto régióban is csak alig maradt el attól (87,0%). Ezen a tengerentúli, szigeti peremterületen és a Porto környéki nagyvárosi régión kívül Portugáliában egyes kifejezetten vidéki területek – például Alto Alentejo és Alentejo Central – is arról számoltak be, hogy a költöző lakosok nagy arányban a régión belül kerestek új lakóhelyet.

Az ugyanazon régión belül költözők aránya viszonylag magas volt két finn régióban (Helsinki-Uusimaa fővárosi régióban és Pohjois-Pohjanmaa régióban), valamint az északkelet-magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén régióban is.

...ezzel szemben a más országból érkező új rezidensek rendszerint csak a költözők kis részét tették ki

A 2. ábra alsó része azt mutatja be, hogy mely régiókba költöztek legnagyobb arányban más országból. A külföldről beköltözők aránya egyik olyan NUTS 3 régióban sem érte el az 50%-ot, amelynek adatai rendelkezésre állnak.

Az érintett régiók jellemzően az Unió külső határai mentén helyezkednek el. Az öt legmagasabb arányt Bulgáriában rögzítették, többek között a főváros környékén fekvő Sofia (stolitsa) vidéki régióban, ahová az új lakosok több mint egyharmada (34,9%) érkezett más országból, valamint két északi, a román határ mellett fekvő régióban (Vidin és Ruse); mindamellett Bulgáriában összességében viszonylag alacsony (mintegy 2%) volt a lakóhelyet változtatók aránya. Az Unió egyéb térségeit illetően két spanyol régióban – Melilla autonóm városban, ahol a legnagyobb arányban telepedtek le külföldről érkezők (48,3%), és Fuerteventurán –, két lett régióban (Riga fővárosi régióban és az orosz határnál fekvő Latgale régióban), valamint a bolgár határon fekvő Drama észak-görögországi régióban is viszonylag magas volt a külföldről beköltözők aránya.

Egyszemélyes háztartások

Jelentős változások történtek az európaiak háztartásainak összetételében és életkörülményeiben: az egyik legszembetűnőbb fejlemény az egyedül élők számának megugrása. Vannak, akik szándékosan (például függetlenségre vágyva) választják ezt az életformát, mások azonban az egyre több válás és különválás miatt kerülnek ilyen helyzetbe, és jelentős ok az is, hogy a lakosság várható életkorának növekedése miatt egyre többen özvegyülnek meg (főleg a nők közül), és töltik egyedül utolsó éveiket.

A háztartás jogállásának meghatározása

A nép- és lakásszámlálás keretében a háztartások jogállását az úgynevezett „háztartás” fogalma alapján határozták meg, amely szerint minden magánháztartás az alábbi két kategória egyikébe tartozik:

egyszemélyes háztartás, amelyet vagy egy elkülönített lakóegységben egyedül élő személy alkot, vagy egy olyan személy, aki bérlőként egy lakóegység külön szobájában (vagy szobáiban) él, azonban a lakóegység más lakóival nem alkot közösséget (az alábbi meghatározás szerinti) többszemélyes háztartásban való részvétel céljából; vagy
többszemélyes háztartás, vagyis két vagy több olyan személyből álló csoport, akik egy lakóegység teljes területén vagy annak egy részén együtt élnek, és élelmiszerrel és adott esetben más, a létfenntartáshoz szükséges eszközökkel közösen látják el magukat (a csoport tagjai jövedelmükkel többé-kevésbé közösen is gazdálkodhatnak).

A nem családi háztartás lehet egyszemélyes háztartás (egy egyedül élő személy) vagy olyan családi háztartás, amely nem rendelkezik családmaggal (például amelyben fiatal munkavállalók vagy diákok egy csoportja él együtt egy házban).

További információkért lásd az 1201/2009/EK bizottsági rendeletet.

Az uniós háztartások közel egyharmada egyszemélyes volt

2011-ben az EU-28 összes háztartásának közel egyharmada (31,4%) egyszemélyes volt. A 3. ábra szemlélteti a NUTS 2 régiók szintjén az egyszemélyes háztartások aránya terén tapasztalt különbségeket.

A fővárosi régiókban jellemzően nagyobb volt az egyedül élők aránya

A több régióból álló uniós tagállamokban az egyszemélyes háztartások aránya 2011-ben a fővárosi régióban – egy kivételével – minden esetben meghaladta a nemzeti átlagot. Különösen szembeszökő volt ez a tendencia Berlin és Brüsszel (Région de Bruxelles-Capitale / Brussels Hoofdstedelijk Gewest) esetében, ahol a háztartások közel felét alkották egyedül élők. Arányuk viszonylag magas (40–45%) volt Bécsben (Wien), az Amsterdamot is magában foglaló Észak-Hollandiában (Noord-Holland), valamint Helsinki-Uusimaa és (a Koppenhága körüli) Hovedstaden régiókban is. Egyes esetekben – például Dániában, Ausztriában és Szlovákiában, valamint az EGT-ben Norvégiában – olyan nagy volt az eltérés ebben a tekintetben ugyanazon tagállam fővárosi régiója és többi térsége között, hogy a főváros volt az egyetlen olyan régió, amelyben az egyszemélyes háztartások aránya meghaladta a nemzeti átlagot. A tendencia alól csak Southern and Eastern ír fővárosi régió képezett kivételt: itt az egyszemélyes háztartások aránya nem érte el az országos átlagot.

Özvegység és válás

Az egyedül élők egyik csoportját azok képezik, akik megözvegyültek vagy elváltak, és nem kötöttek házasságot, illetve nem létesítettek új bejegyzett párkapcsolatot. 2011-ben az EU-28 népességének mintegy 12,9%-a tartozott ebbe a kategóriába (lásd a 3. térképet). A részletesebb elemzés szerint az EU-28 lakosságának 7,0%-át képezték olyan özvegyek, 5,9%-át pedig olyan elvált személyek, akik nem házasodtak újra és nem létesítettek bejegyzett élettársi kapcsolatot.

A balti tagállamokban és Magyarországon különösen magas az özvegy és elvált lakosok aránya

A 3. térkép szerint azok, akik társuk halála vagy válásuk után egyedül maradtak, a lakosság viszonylag nagy részét tették ki Közép- és Dél-Franciaországban és Portugáliában, egy Kelet-Németországtól a Cseh Köztársaságon, Szlovákián és Magyarországon át Románia és Bulgária egyes részeiig húzódó régiócsoportban, valamint a legtöbb finnországi régióban és néhány (jellemzően ritkábban lakott) svédországi és brit régióban. Mindamellett a megözvegyült vagy elvált és új házasságot vagy párkapcsolatot nem létesített személyek aránya a balti tagállamokban és Magyarországon volt a legmagasabb, a lakosság közel egyötöde.

Közelebbről, a NUTS 3 régiók szintjén Kirde-Eesti északkelet-észtországi régióban volt a legmagasabb ennek a csoportnak a részaránya: a válásuk vagy megözvegyülésük után egyedül élők aránya csak itt haladta meg a lakosság egynegyedét. Annak a 26 további uniós régiónak, ahol a lakosság legalább 20%-a elvált vagy özvegy volt és hivatalos párkapcsolaton kívül élt, túlnyomó többsége a balti tagállamokban és Magyarországon található; rajtuk kívül a bulgáriai Vidin, a cseh köztársaságbeli Karlovarský kraj és a németországi Pirmasens, Kreisfreie Stadt tartozott még ebbe a csoportba.

Máltán, Írországban és Dél-Olaszországban nagyon alacsony a válások aránya

A fentiekkel ellentétben a megözvegyültek vagy elváltak és ezután új hivatalos kapcsolatot nem létesítők általában a lakosságnak csak kis részét alkották számos déli uniós régióban, valamint Írországban és Lengyelországban. A viszonylag alacsony arányok – legalábbis részben – a hagyományos vallási gyakorlatok követésére, múltbeli jogi korlátozásokra és a család szerepére, valamint az e tényezők által a válások arányára gyakorolt hatásra vezethetők vissza. Máltán például a lakosság 0,5%-a tartozott az elváltak és új hivatalos kapcsolatot nem létesítettek közé, de az ilyen családi állapotban élők aránya 5% alatt maradt Írországban, Olaszországban, Görögországban, Horvátországban, Cipruson, Romániában, Lengyelországban és Spanyolországban is.

Az olyan személyek aránya, akik megözvegyültek vagy elváltak, és nem kötöttek házasságot vagy új bejegyzett párkapcsolatot, Írországban és Máltán, valamint egyes dél-olaszországi térségekben és a francia tengerentúli területeken volt a legalacsonyabb. A NUTS 3 régiók közül Guyanában jegyezték fel a legalacsonyabb arányt (2,9%), de három írországi régió (köztük a főváros, Dublin körzete) és mindkét máltai régió is arról számolt be, hogy lakosságuknak mindössze 5–6%-át alkotják a megözvegyült vagy elvált és új hivatalos párkapcsolatba nem lépett személyek. Olaszországban a legalacsonyabb részaránnyal (kevesebb mint 8%) rendelkező régiók között van Bari, Barletta-Andria-Trani és Foggia (Puglia), Caserta és Nápoly (Campania) és Crotone (Calabria).

Érdekes megjegyezni, hogy noha Groot Amsterdam, Byen København és Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad régiókban igen nagy (több mint 40%) volt az egyedül élők aránya, e fővárosok egyikére sem volt jellemző az elvált vagy özvegy, új hivatalos párkapcsolatot nem létesítő személyek kiemelkedő aránya. Ez arra mutathat, hogy – talán az érintett városokban elérhető oktatási és munkalehetőségek miatt – a belga, dán és holland fővárosban viszonylag nagy az egyedül élő fiatalok aránya.

Családok

Ez a rész a különböző családszerkezeteket mutatja be. A házasság változatlanul a legnépszerűbb családtípus, bár a válások száma gyors ütemben nőtt az Unióban, ahogy a házasságkötéskori átlagos életkor is: egyre több fiatal éli első felnőtt éveit egyedül vagy másokkal közös háztartásban, és nem csak akkor hagyják el a szülői otthont, amikor megházasodnak. Noha a házasság továbbra is általános intézménynek számít, kevesebben élnek hagyományos „családmagban” (azaz férjből, feleségből és gyermekekből álló családban); egyre több család alapját képezi bejegyzett vagy nem bejegyzett élettársi kapcsolat, illetve egyedülálló szülő.

Egyszülős családok

2011-ben 15,5 millió (legalább egy 25 év alatti, a háztartásban élő gyermeket tartalmazó) egyszülős család élt az EU-28 területén, azaz ez a családforma az uniós családok 11,0%-át tette ki. Sok uniós fővárosra és városi területre volt jellemző az egyszülős családok viszonylag magas aránya.

KÖZÉPPONTBAN A RÉGIÓK

Pinhal Interior Sul (Portugália)

Az összes olyan családnak, amelyben 25 év alatti gyermek élt, mintegy 11,0%-a egyszülős család volt. Az egyedülálló szülők aránya egy közép-portugáliai régió, az ország belső részén fekvő Pinhal Interior Sul területén volt a legalacsonyabb, ahol az egyszülős családok csak 4,2%-át tették ki az összes gyermekes családnak.

©: Egitaniense / Wikimedia Commons

Romániában az egyszülős családok egynegyedében egyedülálló apa nevelte a gyermekeket

A legalább egy 25 év alatti, a háztartásban élő gyermeket nevelő egyszülős családokon belül Észtországban volt a legalacsonyabb (8,8%) az Unióban azon esetek aránya, amikor az egyedülálló szülő az apa volt. Cipruson, Írországban és Lengyelországban is viszonylag alacsony (kevesebb mint 12%) volt az egyszülős családokon belül az „egyapás” háztartások aránya.

Ezzel szemben Romániában, a legmagasabb arányról beszámoló uniós tagállamban a legalább egy 25 év alatti, a háztartásban élő gyermeket nevelő egyszülős családok egynegyedében (25,3%) egyedülálló apával éltek a gyerekek. Az egyapás családok aránya viszonylag magas volt még Bulgáriában, Spanyolországban, Finnországban és Svédországban is.

Lettországban az összes család több mint egyötöde egyszülős volt

2011-ben a balti tagállamokban bizonyult legmagasabbnak az egyszülős családok aránya: Észtországban és Litvániában az összes család 16,1%-át, illetve 16,8%-át alkották egyedülálló szülők és gyermekeik, Litvániában pedig ez az arány elérte a 21,9%-ot. Szintén viszonylag sok egyszülős családról számolt be Szlovénia és az Egyesült Királyság is, ahol az összes család alig kevesebb, mint 15%-át alkotta gyermekét egyedül nevelő anya vagy apa.

Ezzel ellentétben Cipruson és Görögországban az összes családnak csak kevesebb mint 7%-át tették ki a legalább egy 25 év alatti, a háztartásban élő gyermeket nevelő egyszülős családok, három másik déli tagállamban (Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban) pedig szintén viszonylag alacsony (kevesebb mint 10%) volt az ilyen családok aránya. Az egyszülős családok aránya szintén 10% alatt maradt több keleti tagállamban, nevezetesen Bulgáriában, Horvátországban és Romániában, valamint az egymással szomszédos Németországban és Hollandiában is.

Az egyszülős családok aránya rendszerint a jelentősebb városokban és azok környékén volt a legmagasabb...

Meglehetősen nagy eltérések mutatkoztak a tagállamok között az egyes NUTS 3 régiókban nyilvántartott egyszülős családok aránya között. 2011-ben az összes lettországi régió, négy francia tengerentúli régió és néhány egyesült királyságbeli városi régió (a lista élén Belfast, Inner London – East, Liverpool, Glasgow City, Nottingham és Birmingham) számolt be a legalább egy 25 év alatti, a háztartásban élő gyermeket nevelő egyszülős családok legmagasabb részarányáról. Az egyszülős családok aránya meghaladta a 18%-ot a litván Vilniaus apskritis fővárosi régióban, valamint négy belga régióban: Arrondissement de Bruxelles-Capitale / Arrondissement van Brussel-Hoofdstad fővárosi régióban és három vallóniai régióban (Mons, Charleroi és Liège) is; ezeket a régiókat a 4. térkép a legsötétebb árnyalattal ábrázolja.

...a legalacsonyabb pedig általában a vidéki, ritkán lakott régiókban volt

Az egyszülős családok ezzel szemben viszonylag kis arányban voltak jelen az összes görög régióban: a legmagasabb részarányt Attiki fővárosi régióban rögzítették, de itt sem haladta meg a 8,1%-ot. Elmondható, hogy azon uniós régiók, ahol az egyszülős családok összes családhoz viszonyított aránya nem érte el a 6%-ot (ezeket a 4. térkép a legvilágosabb árnyalattal jelöli), többségében görög régiók voltak. A többi tagállamból két dél-bulgáriai (Kardzhali és Smolyan), egyetlen német (a bajorországi Eichstätt), két olasz (a szicíliai Agrigento és a pugliai Barletta-Andria-Trani), egyetlen kelet-hollandiai (Achterhoek), valamint négy viszonylag távol eső és ritkán lakott észak- és közép-portugáliai (Alto Trás-os-Montes, Pinhal Interior Sul, Serra da Estrela és Beira Interior Norte) régió tartozott még ebbe a kategóriába.

A család fogalmának meghatározása

A családmagot – a nép- és lakásszámlálás értelmezésében – két vagy több, egyazon háztartáshoz tartozó személy alkotja, akik egymással ellenkező neműek között létesített házastársi kapcsolatban állnak vagy regisztrált élettársi kapcsolat tagjai vagy nem regisztrált élettársi kapcsolat tagjai, vagy pedig egymással szülő–gyermek kapcsolatban állnak.

E szócikk értelmezésében a család tehát a következők egyike:

gyermek nélkül élő pár,
egy vagy több gyermekkel élő pár, vagy
egy vagy több gyermekkel élő egyedülálló szülő.

A család fogalma ezért olyan értelemben korlátozott, hogy csak a szülők és gyermekek közötti közvetlen (elsőfokú) kapcsolatot foglalja magában.

A gyermek a meghatározás szerint olyan vér szerinti, mostoha- vagy örökbefogadott gyermek (életkorra való tekintet nélkül), akinek szokásos lakóhelye legalább egyik szülője háztartásában található, és aki nem él együtt ugyanabban a háztartásban partnerével vagy saját gyermekével. A népszámlálás értelmezésében a két háztartásban (pl. szülei házasságának felbontása miatt) felváltva élő gyermek esetében azt háztartást kell szokásos lakóhelyként figyelembe venni, ahol ideje nagyobb részét tölti. A házastárssal, regisztrált vagy nem regisztrált élettárssal vagy egy vagy több saját gyermekkel együtt élő gyermek nem tekinthető gyermeknek.

További információkért lásd az 1201/2009/EK bizottsági rendeletet.

Házaspárok

Noha előfordulási aránya az utóbbi időben némileg csökkent, a házasság még ma is jellemző intézmény az Unióban. 2011-ben az EU-28 területén az összes család 71,2%-át házaspárok alkották, azaz a bejegyzett élettársi kapcsolatok, a nem bejegyzett élettársi kapcsolatok és az egyszülős családok csak kevéssel több mint egynegyedét (28,8%) tették ki az összes családmagnak.

Számos földközi-tengeri régióban a házasság általános intézmény maradt

Az 5. térkép a házasságok gyakoriságát mutatja be a NUTS 3 régiók szintjén. Az összes családon belül rendszerint azokban a régiókban volt a legmagasabb a házaspárok aránya, ahol viszonylag ritkák voltak az egyszülős családok. A térkép a legsötétebb árnyalattal azokat a régiókat jelöli, ahol a családok legalább négyötödét (gyermekkel vagy gyermek nélkül élő) házaspárok alkották. E régiók főként a mediterrán térségben találhatók: ide tartozik Ciprus, Attiki fővárosi régió kivételével az összes görög régió, Horvátország tengerparti térségének nagy része, szinte a teljes Dél-Olaszország, Gozo és Comino máltai szigetek, valamint a dél-spanyolországi Jaén régió. Ezenkívül az összes családnak legalább 80%-át tették ki házaspárok több észak- és közép-portugáliai belföldi régióban, néhány viszonylag vidéki német régióban, Bulgária és Románia nagy részén, valamint a dél-lengyelországi Rybnicki régióban is.

Ezzel szemben az EU-28 területén volt öt olyan régió is, ahol az összes családnak kevesebb mint felét alkották házaspárok. Három ilyen régió francia tengerentúli terület: a legalacsonyabb (kiugróan alacsony, 27,8%-os) arányról a Dél-Amerika atlanti partvidékén fekvő Guyana számolt be. A másik két olyan régió, amelyben a házaspárok kevesebb mint felét tették ki az összes családnak, az Egyesült Királyságban található (Inner London – East: 46,8%, valamint Glasgow City: 49,4%). Emellett a házasság az egyéb családszerkezeti formákhoz képest meglehetősen népszerűtlen volt a balti tagállamokban és Svédország északi felében, illetve kisebb mértékben Finnország jelentős részén, Dél-Svédországban, több dániai régióban, Hollandiában és (Dél-)Belgiumban, Franciaország és az Egyesült Királyság nagy részén, valamint egy szlovéniai, dél-ausztriai és magyar régiókból álló térségben is.

A pár fogalmának meghatározása

A nép- és lakásszámlálás értelmezésében a „pár” fogalmába a következők értendők bele:

házaspárok,
regisztrált élettársi kapcsolatban élő párok,
nem regisztrált élettársi kapcsolatban élő párok.

Párnak tekintendők tehát azok a két (ellenkező nemű) személyből álló párok, akik házaspárként, illetve regisztrált vagy nem regisztrált élettársi kapcsolatban együtt élnek („nem regisztrált élettársi kapcsolat” alatt két olyan személy értendő, akik ugyanahhoz a háztartáshoz tartoznak és egymással házasságra emlékeztető kapcsolatban vannak, azonban egymással nem léptek sem házasságra, sem regisztrált élettársi kapcsolatra).

Számos tagállam jogszabályban ismeri el az élettársi kapcsolatot, a polgári élettársi kapcsolatot és az azonos neműek házasságát. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ismertetett adatok a 2011. évi helyzetre vonatkoznak: előfordulhat, hogy azóta jogszabályváltozások történtek egyes uniós tagállamokban, és így azok többféle párkapcsolati formát ismernek el hivatalosan.

További információkért lásd az 1201/2009/EK bizottsági rendeletet.

A 4. ábra némileg szűkítettebb elemzést mutat be: itt a vizsgált sokaság a párkapcsolatban élőkre korlátozódik. Ez a fogalom szűkebb körű a családénál, mivel nem tartoznak bele az egyedülálló szülők. Az ábra azokat a régiókat mutatja be, amelyekben az összes család körében (kategóriánként) a legmagasabb volt a házaspárok, a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők, illetve a nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élők aránya (figyelem: az ismertetett adatok nem veszik figyelembe a pároknak a teljes népességhez viszonyított arányát).

Az északi és a balti tagállamokban viszonylag sok pár dönt a nemhivatalos együttélés mellett

A nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élők aránya jellemzően a balti és a skandináv tagállamokban volt a legmagasabb. 2011-ben több észtországi és svédországi régióban, valamint Byen København dán fővárosi régióban az összes pár legalább egyharmada nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élt. Hasonló helyzetről számolt be a spanyol Fuerteventura szigeti régió és Guyana francia tengerentúli terület is; ez utóbbi volt az egyetlen olyan NUTS 3 régió az EU-28-ban, amelyben a párok többsége (55,4%) nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élt.

A bejegyzett élettársi kapcsolat néhány belga (vallóniai) régióban bizonyult a legnépszerűbbnek. Belgiumban azonos nemű párok, különnemű párok, valamint szexuális kapcsolatban nem élő, azonban együtt élő párok (például rokonok) is létesíthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot (cohabitation légale / wettelijke samenwoning). A bejegyzett élettársi kapcsolatok aránya három ardenneki régióban — Marche-en-Famenne, Neufchâteau és Dinant — volt a legmagasabb, kicsivel több, mint 8%.

A házasság intézményének relatív fontossága – azon túl, hogy tükrözi a kulturális különbségeket – bizonyos mértékig attól is függ, hogy milyen más lehetőségük van még a pároknak a párkapcsolat kialakítására. Számos görög és lengyel régióban a párok túlnyomó többsége házaspár volt: arányuk a délkelet-lengyelországi Krośnieński, Nowosądecki és Tarnowski régiókban meghaladta a 99%-ot.

Gyermekkel élő párok

Az 5. ábra a legalább egy 25 év alatti gyermekkel együtt élő házaspárokról és bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párokról nyújt elemzést. Az ábra két része bemutatja a lakosság ezen alcsoportjainak az összes családhoz viszonyított aránya tekintetében a régiók között megfigyelt eltéréseket.

Továbbra is a házasság a gyermeknevelés legjellemzőbb családi háttérformája

2011-ben a legalább egy gyermeket nevelő házaspárok az EU-28 területén élő összes család 33,2%-át tették ki; arányuk ötször akkora volt, mint a nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élő, legalább egy gyermeket nevelő pároké (5,6%).

Noha nőtt a házasságon kívül született gyermekek aránya, továbbra is a házasság számít a gyermeknevelés keretéül szolgáló családformák közül a leggyakoribbnak. 2011-ben a legalább egy gyermeket nevelő házaspárok alkották az összes család több mint 40%-át Lengyelországban, Luxemburgban, Horvátországban, Írországban, Máltán és Cipruson (innen számoltak be a legnagyobb, 45,5%-os arányról). Ezzel szemben a legalább egy gyermeket nevelő, nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok az összes család több mint 10%-át tették ki Franciaországban, Svédországban és Észtországban, valamint Izlandon és Norvégiában. Észtországban a legalább egy gyermekkel együtt élő házaspárok aránya 1,7-szer volt nagyobb a legalább egy gyermeket nevelő, nem bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok arányánál, és ez az arányszám viszonylag alacsony volt Svédországban, Franciaországban, Bulgáriában, Szlovéniában, Finnországban, Lettországban és Dániában is. Ugyanakkor Görögországban több mint százszor – Cipruson és Máltán pedig több mint harmincszor – annyi gyermekes családban voltak házasok a szülők, mint ahányban nem bejegyzett élettársi kapcsolatban éltek.

Az 5. ábra szerint a fővárosi régiókban igen vegyes volt a gyermekes családok szerkezete. Azokban a tagállamokban, ahol a házasság viszonylag elterjedt intézmény maradt (például Olaszországban és Portugáliában), a legalább egy gyermeket nevelő házaspárok aránya a fővárosi régióban is a nemzeti átlaghoz közel vagy az alatt alakult. Azokban a tagállamokban azonban, ahol a házasság kevésbé volt népszerű (például Franciaországban és Svédországban), a legalább egy gyermeket nevelő házaspárok aránya a fővárosi régióban meghaladta a nemzeti átlagot.

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az uniós tagállamokban rendszerint tízévente egyszer végeznek nép- és lakásszámlálást. Az itt ismertetett információk a 2011. évi uniós népszámláláshoz kapcsolódó adatszolgáltatás keretében a tagállamok által benyújtott adatokon alapul. Ezen adatokat nem hasonlították össze a korábbi nép- és lakásszámlálások eredményeivel.

A nép- és lakásszámlálás a szó legtágabb értelmében egy olyan felmérés, amelynek célja egy adott terület teljes népességének és lakásállományának számba vétele. A felmérés során egyben adatokat gyűjtenek az egyének, a családok, a háztartások és a lakások főbb jellemzőiről is, azaz széles körű földrajzi, demográfiai, társadalmi és gazdasági adatgyűjtést is végeznek. A népszámlálást hagyományosan úgy végezték, hogy végigjárták az összes lakást, és megszámolták az ott lakókat. Az elmúlt évtizedekben azonban számos uniós tagállam elmozdult az egyadatos adatgyűjtéstől a népszámlálások során, és ma már közigazgatási adatforrások és mintavételen alapuló felmérések alapján dolgozza ki népszámlálási statisztikáit.

A népszámlálás segítségével átfogó és pontos képet nyerhetünk a lakosságról és a lakásállományról. Nagy ívű vállalkozásról van szó, amely eredményeképpen egy olyan egyedülálló adatforráshoz juthatunk, amely nagymértékben elősegíti a szakpolitikai tervezést; ugyanis a kis területi egységek (települések) tekintetében olyan összehasonlítható adatokat gyűjtenek a felmérés során, amelyek később regionális, nemzeti vagy nemzetközi szintre aggregálhatók. A nép- és lakásszámlálás eredményei azért annyira egyedülállók, mert az egyes települések szintjéig részletes információkat biztosítanak, és ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a különböző változók kontingenciatáblázatban történő elemzésére is.

Az ismertetett adatok nagyrészt a szokásos tartózkodási hely elvén alapulnak, azaz ahhoz a helyhez kötődnek, ahol a felmérés alanyai rendszerint napi pihenőidejüket töltik, figyelmen kívül hagyva az ideiglenes távolléteket (mint pihenés, üdülés, baráti és rokonlátogatások, üzleti utak, gyógykezelés vagy zarándokút). Egy régió akkor számít az alany szokásos tartózkodási helyének, ha az a nép- és lakásszámlálás referencia-időszakát megelőzően legalább 12 hónapig folyamatosan ott élt, vagy ha a népszámlálást megelőző 12 hónapban érkezett a régióba, de úgy nyilatkozik, hogy legalább egy évig szándékozik ott maradni.

Megjegyzés: Az EU-28-ra vonatkozó aggregátumokat e cikkben a nép- és lakásszámlálás alapján kiszámított, nemzeti szintű összesített értékekből képezték. Ezek az adatok ezért nem egy adott referenciadátumra vonatkoznak, hanem az egyes uniós tagállamok által a népszámlálás kapcsán meghatározott referencia-időszakra érvényesek.

Census Hub – online hozzáférés közel egymilliárd adathoz

A nép- és lakásszámlálás során nagyfokú tervezés, valamint az Eurostat és a nemzeti statisztikai hatóságok közötti intenzív együttműködés révén törekedtek annak biztosítására, hogy e statisztikák az európai társadalomstatisztika kulcsfontosságú adatforrását képezhessék, és azokat a lehető legszélesebb körben fel lehessen használni ezen a területen. Ennek érdekében az Eurostat kifejlesztette a Census Hub („népszámlálási csomópont”) elnevezésű internetes alkalmazást, amely hozzáférést biztosít a 32 európai országban végzett népszámlálás adataihoz.

A Census Hub segítségével bárki megismerheti a saját lakóhelyére (országára, régiójára, sőt akár településére) vonatkozó adatokat.

A Census Hub egyablakos hozzáférést biztosít az egyes tagállamokban és EFTA-országokban tárolt nép- és lakásszámlálási adatokhoz. A felületen a felhasználók saját igényeiknek megfelelő adatkivonatolásokat végezhetnek, és személyre szabott kontingenciatáblázatokat generálhatnak a különböző nemzeti hatóságok részletes adatkészleteiből. A Census Hub az interneten mindenki számára ingyenesen elérhető: a könnyen használható, sokoldalú eszköz 125 000 településről gyűjtött közel egymilliárd adatponthoz biztosít hozzáférést.

Az Eurostat 2015 második felében külön kiadványban közöl bőséges válogatást a nép- és lakásszámlálás során gyűjtött adatokból.

A Census Hub a https://ec.europa.eu/CensusHub2 weboldalon érhető el.

Jogalap

A 2011. évi népszámlálás tekintetében az uniós jogszabályok az ENSZ, az Eurostat és az egyes tagállami statisztikai hatóságok által kidolgozott nemzetközi iránymutatások és ajánlások alapján meghatározták az összes tagállamban összegyűjtendő, harmonizált adatokat.

A nép- és lakásszámlálásról szóló 763/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet vázolja a népszámlálás kapcsán gyűjtendő adatokat, követendő adatátviteli eljárásokat és elvégzendő minőségértékeléseket. A rendelet az eredmény, nem pedig a módszerek harmonizálására törekszik, ezért a tagállamok szabadon dönthettek a népszámlálás megszervezésének módjáról, illetve a saját körülményeik fényében leginkább alkalmasnak ítélt adatforrások, módszertanok és technológiák használatáról. Volt mindamellett néhány feltétel, amelynek betartása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy összehasonlítható adatokat nyerjünk: ezeket egy sor végrehajtási rendelet szabályozza részletesen. Az 1201/2009/EK bizottsági rendelet meghatározza a népszámlálás által lefedett témákhoz (változókhoz) kapcsolódó fogalommeghatározásokat és technikai előírásokat, valamint a szükséges (például helyszín, nem, családi állapot és foglalkozás szerinti) bontásokat; az 519/2010/EU bizottsági rendelet a statisztikai adatok meghatározott programjának (kereszttáblázatok) való megfelelőség céljából az Európai Bizottságnak történő adattovábbításhoz felhasználandó adatokra vonatkozóan ír elő részletes szabályokat; az 1151/2010/EU bizottsági rendelet pedig a minőségi jelentés továbbításáról rendelkezik, amely módszeresen ismerteti a felhasznált adatforrásokat és a népszámlálás során generált eredmények minőségét. A népszámlálás jogalapjáról további tájékoztatás a http://ec.europa.eu/eurostat/web/population-and-housing-census/legislation weboldalon található.

Regionális demográfiai statisztikák

Az Eurostat – noha regionális évkönyvének jelen kiadása nem mindegyiket tárgyalja – a regionális demográfiai statisztikák széles körét elemzi, így többek között a lakosság számára, valamint a népesség nagyságát, összetételét és sajátosságait befolyásoló eseményekre vonatkozó adatokat is. Ezeket számos fontos társadalmi-gazdasági szakpolitikai területen lehet felhasználni különféle tervezési, ellenőrzési és értékelési eljárások során, például az alábbi célokra:

a lakosság elöregedésének, illetve annak a fenntarthatósággal és jóléttel kapcsolatos következményeinek az elemzése;
a demográfiai változás gazdasági hatásának értékelése;
fejenkénti arányszámok és mutatók, például az egy főre jutó regionális bruttó hazai termék kiszámítása, amely lehetővé teszi, hogy a gazdaságilag kevésbé kedvező helyzetben lévő régiók finanszírozást kaphassanak a strukturális alapokból;
bevándorlási és menekültügyi rendszerek kialakítása és nyomon követése.

A népességstatisztikák gyűjtésének jogalapját az európai demográfiai statisztikákról szóló 1260/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a 205/2014/EU végrehajtási rendelet határozza meg. A migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról a 862/2007/EK európai parlamenti rendelet, valamint a 351/2010/EU végrehajtási rendelet rendelkezik. További információ az Eurostat weboldalán, a vonatkozó tematikus fejezetekben olvasható.

A népesség változására és a népességszerkezetre vonatkozó statisztikákat egyre nagyobb mértékben használják fel a szakpolitikák kidolgozásához és a demográfiai fejlemények politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális kontextusban történő figyelemmel kíséréséhez. Az Európai Parlament által elfogadott, a demográfiai változásokról és az EU jövőbeli kohéziós politikájára gyakorolt hatásaikról szóló állásfoglalás (2013/C 153 E/02) hangsúlyozza, hogy a régiószintű demográfiai változásokat statisztikai módszerekkel mérni kell, és leszögezi, hogy a demográfiai változásokat horizontális célként kell integrálni a jövőbeni kohéziós politikába.

Háttér

Az elkövetkező évtizedekben valószínűleg fontos szerepet fognak játszani az Unióban a demográfiai változások, mivel a jövőbeli népességtendenciákra vonatkozó modellek túlnyomó többsége szerint az alacsony termékenységi szint és az egyre hosszabb várható élettartam miatt az EU népessége tovább fog öregedni.

Bár a migráció fontos szerepet játszik az uniós tagállamok népességdinamikájában, nem valószínű, hogy a migráció önmagában meg tudná fordítani a számos uniós tagállamban tapasztalt jelenlegi tendenciát: a népesség elöregedését.

A népesség elöregedésének társadalmi és gazdasági következményei valószínűleg – mind tagállami, mind regionális szinten – mélyen érintik majd az Európai Uniót. Az alacsony termékenységi arány miatt például csökken majd a diákok száma, kevesebb aktív korú munkavállaló támogatja majd a lakosság többi rétegét, és emelkedni fog az idősek aránya (akiknek részben kiegészítő infrastruktúrára, egészségügyi ellátásra és személyre szabott lakásmegoldásokra lesz szüksége). E strukturális demográfiai változások adott esetben befolyásolhatják a kormányoknak az adóbevételek generálására, az államháztartás kiegyensúlyozására, illetve a megfelelő nyugdíjak és egészségügyi szolgáltatások biztosítására való képességét.

A legnagyobb demográfiai kihívásokkal várhatóan a peremvidékek, a vidéki régiók és a korábbi iparvidékek szembesülnek majd, ahol a lakosság száma valószínűleg csökkenni fog. A demográfiai változások területi dimenzióját elsősorban a következő szempontok szerint lehet elemezni:

kelet kontra nyugat: számos 2004 óta csatlakozott uniós tagállam esetében még mindig nem zárult le a felzárkózási folyamat;
észak kontra dél: gyakran jelentős különbségek tapasztalhatók a mediterrán régiók és az Unió északi, illetve nyugati részén található, hűvösebb régiók között;
város kontra vidék: a legtöbb városi régióban továbbra is nő a lakosság létszáma, ezzel szemben csökken az életvitelszerűen a vidéki térségekben élők száma;
fővárosi régiók: a fővárosok és bizonyos esetekben az azokat körülvevő régiók (például két európai világváros, Párizs és London környéke) a jobb munkalehetőségek miatt szívó hatást gyakorolnak a lakosságra;
egy-egy országon belül a régiók között tapasztalt különbségek: ezek potenciálisan befolyásolhatják a régiók versenyképességét és kohézióját. Ez a helyzet például Németország és Törökország esetében a keleti és a nyugati régiók tekintetében, illetve Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság északi és déli régiói tekintetében.

Szakpolitikai tervezés

A jövőben várható demográfiai változások miatt aggódó szakpolitikusok egy sor területen igyekeznek választ adni a felmerülő problémákra. Az Európai Bizottság „Európa demográfiai jövője – Kovácsoljunk lehetőséget a kihívásból!” című közleményében (COM(2006) 571) öt kulcsfontosságú szakpolitikai válaszlépést emelt ki:

a demográfiai megújulás előmozdítása érdekében a családok körülményeinek javítása, valamint a munka és a családi élet összeegyeztetésének megkönnyítése;
a foglalkoztatás előmozdítása új munkahelyek létrehozása és a munkában eltöltött élet színvonalának emelése révén;
az EU termelékenységének, dinamizmusának és gazdasági teljesítményének növelése érdekében az oktatásba és a kutatásba való beruházás fokozása;
a bevándorlók befogadása és integrálása az Unióban;
az államháztartás életképességének biztosítása a megfelelő nyugdíjak, szociális védelem, egészségügyi ellátás és tartós ápolás-gondozás garantálása érdekében.

Európa 2020

A fentieken túlmenően az Európa 2020 stratégia hét kiemelt kezdeményezése is foglalkozik a demográfiai kihívásokkal, különösen az elöregedés problémájával. Az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző területi szinteken a köz- és magánszereplők összefogásával lehessen fellépni egy sor kihívással szemben; 2011-ben pedig életre hívták a tevékeny és egészséges időskor témájára vonatkozó európai innovációs partnerséget, amelynek célja az európaiak egészségben töltött átlagos élettartamának két évvel való meghosszabbítása 2020-ig. Egy másik kiemelt kezdeményezés, a digitális menetrend, az idősek digitális jártasságát és elérhetőségét kívánja fejleszteni, míg az új készségek és munkahelyek menetrendje az egész életen át tartó tanulás és az egészséges és tevékeny időskor előmozdítása révén törekszik a munkában töltött évek számának növelésére. Végezetül a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni európai platform a szociális védelmi rendszerek és a nyugdíjrendszerek megfelelőségét és fenntarthatóságát vizsgálja, valamint hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az idősek megfelelő jövedelemtámogatásban és egészségügyi ellátásban részesüljenek.

Migráció

Az Európai Bizottság 2015 májusában közzétett európai migrációs stratégiája vázolja a Földközi-tenger túlsó oldaláról érkező migránsok és menedékkérők beáramlása kapcsán teendő közvetlen lépéseket, és egy sor szakpolitikai opciót kínál az Unióba irányuló migráció hosszú távú kezelésére. A stratégia elismeri ugyan, hogy reagálni kell a humanitárius kihívásokra, mindamellett – a menedékkéréshez való jog fenntartása mellett – elsősorban arra törekszik, hogy nagyobb arányban kerüljön sor az illegális migránsok visszatérésére.

A stratégia négy fellépési szintet határoz meg az uniós migrációs politika tekintetében:

új legális migrációs politika – ennek keretében az EU a migránsok integrálását célzó politika prioritásainak újragondolása, a migrációnak a harmadik országokkal folytatott párbeszéd és partnerségek keretében való szabályozása, valamint az Unión kívülről érkező, képzett személyeknek kialakított kékkártyarendszer modernizálása révén továbbra is vonzó célpont maradna a migránsok számára;
az illegális migrációt ösztönző tényezők visszaszorítása – elsősorban a Frontex szerepének megerősítése révén, különös tekintettel a migránsok visszatérésére;
határigazgatás – a harmadik országok támogatása határigazgatási kapacitásuk megerősítésében;
szilárd közös menekültügyi politika – a közös európai menekültügyi rendszer maradéktalan és koherens végrehajtásának biztosítása érdekében.