Archive:A nemzeti számlák és a GDP

2012. szeptemberi és októberi adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi: Fő táblázatok és Adatbázis.

1. ábra: GDP folyó piaci áron, 2001–2011
(1000 millió EUR) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) vagy (tec00001)

1. táblázat: GDP folyó piaci áron, 2001, 2010 és 2011 - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) és (tec00001)

2. ábra: Egy főre jutó GDP folyó piaci áron, 2001 és 2011
(EU-27 = 100, az egy lakosra jutó PPS alapján) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) és (tec00001)

3. ábra: A reál-GDP növekedése, 2001–2011
(az előző évhez viszonyított %-os változás) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_k)

2. táblázat: A reál-GDP növekedése, 2002–2011
(az előző évhez viszonyított %-os változás; 2002 és 2011 közötti átlag) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_k) vagy (tsieb020)

3. táblázat: Bruttó hozzáadott érték alapáron, 2001 és 2011
(az összes bruttó hozzáadott érték %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_nace10_c)

4a. ábra: Bruttó hozzáadott érték, EU-27, 2001–2011
(2005 = 100) - Forrás: Eurostat (nama_nace10_k)

4b. ábra: Bruttó hozzáadott érték, EU-27, 2001–2011
(2005 = 100) - Forrás: Eurostat (nama_nace10_k)

5. ábra: Munkatermelékenység, EU-27, 2001 és 2011
(foglalkoztatott személyenként 1000 EUR) - Forrás: Eurostat (nama_nace10_c) és (nama_nace10_e)

4. táblázat: Munkatermelékenység
(PPS alapján), 2001–2011 - Forrás: Eurostat (tec00116) és (tec00117)

6. ábra: Fogyasztási kiadás és bruttó felhalmozás változatlan árakon, EU-27, 2001–2011
(2005 = 100) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_k)

7. ábra: A GDP kiadási összetevőinek éves változása, EU-27, 2001–2011
(%) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_k)

8. ábra: A GDP kiadási összetevői, EU-27, 2011 (1)
(a GDP %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) vagy (tec00009), (tec00010), (tec00011) és (tec00110)

5. táblázat: Beruházás, 2001, 2006 és 2011
(a GDP %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c), (tsdec210) és (tec00022)

9. ábra: Bruttó állóeszköz-felhalmozás, 2011
(a GDP %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c)

10. ábra: Jövedelemeloszlás, 2011
(a GDP %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) vagy (tec00016), (tec00015) és (tec00013)

11. ábra: Jövedelemeloszlás, EU-27, 2001–2011
(2005 = 100) - Forrás: Eurostat (nama_gdp_c) vagy (tec00016), (tec00015) és (tec00013)

6. táblázat: Háztartások fogyasztási kiadásai
(hazai szemléletben), 2001, 2006 és 2011 - Forrás: Eurostat (nama_fcs_c)

12. ábra: Háztartások fogyasztási kiadásai, EU-27, 2011 (1)
(a háztartások fogyasztási kiadásainak %-ában) - Forrás: Eurostat (nama_co3_c)

13. ábra: Bruttó nemzeti megtakarítás, 2001 és 2011 (1)
(a bruttó rendelkezésre álló nemzeti jövedelem %-a) - Forrás: Eurostat (nama_inc_c)

7. táblázat: A szektorszámlák legfontosabb arányszámai, háztartások, 2011 (1) - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

14. ábra: Háztartások megtakarítási rátája
(bruttó), 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

15. ábra: Háztartások beruházási rátája
(bruttó), 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

16. ábra: Háztartások nettó pénzügyi vagyon–jövedelem aránya, 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

8. táblázat: A szektorszámlák legfontosabb arányszámai, nem pénzügyi vállalatok, 2011 - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

17. ábra: Nem pénzügyi vállalatok
beruházási rátája (bruttó),2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (nasa_ki)

A nemzeti számlák a forrásai az e szócikkben szereplő számos, jól ismert gazdasági mutatónak. A bruttó hazai termék (GDP) a gazdaság teljes méretének meghatározására leggyakrabban használt mutató, míg a származtatott mutatókat, többek között a – például euróban megadott vagy az árszínvonalbeli különbségek figyelembevételével kiigazított – egy főre jutó GDP-t széles körben alkalmazzák az életszínvonal összehasonlítására, vagy az Európai Unión (EU) belüli konvergenciafolyamat figyelemmel kísérésére.

Emellett a GDP meghatározott összetevőinek és a kapcsolódó – például gazdasági teljesítményre, behozatalra és kivitelre, hazai (magánszektorbeli vagy közszférabeli) fogyasztásra vagy beruházásokra vonatkozó – mutatóknak, valamint a jövedelem és a megtakarítás megoszlásával kapcsolatos adatoknak az alakulása hasznos betekintést nyújthat a gazdaságot mozgató tényezőkbe, és ezáltal alapul szolgálhat konkrét uniós szakpolitikák kidolgozásához, figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez.

A termelés, a jövedelem keletkezése és (újra)elosztása, a fogyasztás és a beruházások terén megfigyelhető gazdasági fejlemények jobban megérhetők a gazdasági szektor szerinti elemzéssel. Különösen a szektorszámlák kínálnak több, a háztartásokra és a nem pénzügyi vállalatokra vonatkozó, kulcsfontosságú mutatót, például a háztartások megtakarítási rátáját és az üzleti nyereséghányadot.

Főbb statisztikai eredmények

A GDP alakulása

Az EU-27 GDP-jének növekedése 2008-ban jelentősen lelassult, a GDP pedig 2009-ben számottevően zsugorodott a globális pénzügyi és gazdasági válság eredményeként. Az EU-27 GDP-je 2010-ben javulásnak indult, ez a folyamat pedig lassabban ugyan, de 2011-ben is folytatódott, mivel a GDP 12 638 milliárd euróra nőtt, ezzel pedig a valaha volt legmagasabb szintet érte el folyó áron kifejezve (lásd az 1. ábrát).

2011-ben a GDP 74,5 %-át az euróövezet adta, míg a legnagyobb gazdasággal rendelkező öt uniós tagállam (Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország) együttesen a GDP 71,1 %-át termelte. Az országokat azonban csak kellő óvatossággal szabad összehasonlítani, mivel főként a valutaárfolyam ingadozása jelentősen befolyásolhatja a nominális GDP-re vonatkozó számadatok alakulását azon tagállamok esetében, amelyek még nem vezették be az eurót.

Az életszínvonal értékeléséhez megfelelőbb mérőszám a vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezett, egy főre jutó GDP, mivel értéke igazodik a népességszám figyelembevételével a gazdaság méretéhez, valamint az országok közötti árszínvonalbeli különbségekhez. 2011-ben az egy főre jutó átlagos GDP az EU-27 területén 25 130 PPS volt, amely némileg meghaladta a 2008-ban, a gazdasági és pénzügyi válság hatásainak begyűrűzése előtt elért csúcsértéket (25 020 PPS). Az egyes országok relatív helyzete ezen átlagérték összehasonlításával fejezhető ki, amely esetben az EU-27 értéke 100. Az uniós tagállamok közül a legmagasabb átlagértékkel Luxemburg rendelkezik, ahol a PPS-ben kifejezett, egy főre jutó GDP 2011-ben több mint 2,7-szerese volt az EU-27 átlagának (amit részben megmagyaráz az, hogy az országban fontos szerepet játszanak a határon át ingázó belga, francia és német munkavállalók). Ezzel szemben Romániában és Bulgáriában az EU-27 átlagának felét sem érte el az egy főre jutó GDP.

A PPS-számadatokat elvben ugyan csak országok adott éven belüli, nem pedig hosszabb időszakon átívelő összehasonlítására ajánlatos használni, e számok elmúlt évtizedben megfigyelhető alakulása azonban arra enged következtetni, hogy a tagállamok életszínvonala közeledett egymáshoz, mivel a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok annak ellenére közelebb kerültek az uniós átlaghoz, hogy a gazdasági és pénzügyi válság némi visszaesést okozott. Noha Luxemburg, Németország, Svédország és Ausztria még inkább maga mögött hagyta az EU-27 átlagát, a 2011-es helyzetet a 2001-essel összehasonlítva megállapítható, hogy az EU-15 több másik tagállama, különösen Olaszország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország és Belgium is közelebb került az EU-27 átlagához (lásd a 2. ábrát). Ugyan 2001-ben még jócskán alulmúlták az EU-27 átlagát, 2011-re Románia, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország és Bulgária érte el a legnagyobb előrehaladást e téren, míg Görögország és Portugália visszaesést mutatott.

A globális gazdasági és pénzügyi válság 2009-ben súlyos recesszióba taszította az Európai Uniót, Japánt és az Egyesült Államokat (lásd a 3. ábrát), majd 2010-ben elindult, 2011-ben pedig folytatódott a talpra állás. 2009-ben 4,3 %-kal esett vissza a reál-GDP az EU-27 területén, Japán gazdasága 5,5 %-kal, az Egyesült Államoké pedig 3,1 %-kal zsugorodott. A gazdasági triász e másik két tagjában már 2008-ban egyértelműen megmutatkoztak a válság hatásai, amikor viszonylag kis mértékben, de csökkent a reál-GDP. A 2010-ben elindult javulás hatására a változatlan áras GDP 2,0 %-kal nőtt, majd 2011-ben további 1,6 %-kal emelkedett az EU-27 területén. Az euróövezetben 2010-ben azonos, 2011-ben pedig 0,1 százalékponttal alacsonyabb volt ugyanez az arány. Japán és az Egyesült Államok 2010-ben jelentősebb mértékű élénkülést mutatott, mint az EU-27, és míg ez a tendencia 2011-ben folytatódott az Egyesült Államokban, addig Japánban a reál-GDP némileg zsugorodott (-0,8 %), amelynek oka – legalább részben – a 2011. márciusi tohokui földrengés és szökőár volt.

Az uniós tagállamok körében nagyobb eltérések voltak megfigyelhetők a reál-GDP növekedésében az időbeli és az országok közötti összehasonlítás esetén egyaránt. 2009-ben Lengyelország kivételével az összes tagállam gazdasága zsugorodott, 2010-ben azonban 22 tagállamban ismét növekedésnek indult a gazdaság, mely tendencia 2011-ben is folytatódott, amikor 24 uniós tagállam számolt be a reál-GDP növekedéséről. A GDP növekedési üteme 2011-ben Észtországban (7,6 %), Litvániában (5,9 %) és Lettországban (5,5 %) volt a legmagasabb. Szlovénia és Portugália gazdasága zsugorodott 2011-ben (-0,2 %, illetve -1,7 %), Görögországban pedig még jobban elmélyült a válság, mivel a GDP már negyedik éve zuhant (-6,9 % 2011-ben).

Az elmúlt évtized adatait elemezve megállapítható, hogy a gazdasági és pénzügyi válság hatásai miatt romlott az uniós tagállamok gazdaságának összteljesítménye. Az EU-27 és az euróövezet átlagos éves növekedési rátája 2002 és 2011 között 1,4 %, illetve 1,2 % volt. E mérőszám alapján a legjelentősebb növekedést Szlovákia és Litvánia érte el (egyaránt évi 4,7 %), őket Lettország (4,2 %), Észtország (4,1 %), Románia és Lengyelország (egyaránt 4,0 %) követi. Ezzel szemben a reál-GDP alakulása tekintetében a legalacsonyabb növekedési rátát Olaszország és Portugália (évi 0,4 %), valamint Dánia (0,6 %) regisztrálta a 2002 és 2011 közötti időszakban.

A GDP fő aggregátumai

A GDP-t a termelési oldalról vizsgálva a 3. táblázat áttekintést nyújt tíz tevékenység relatív súlyáról a tekintetben, hogy mennyiben járultak hozzá az EU-27 bruttó hozzáadott értékéhez. A 2001 és a 2011 között tapasztalt 2,0 százalékpontos visszaesés ellenére az ipar (19,5 %) maradt a legjelentősebb tevékenységtípus (ilyen részletességnél) 2011-ben, de szorosan követte az elosztó kereskedelem, a szállítás, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (19,4 %), valamint a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy (19,1 %). Az utóbbi részaránya 1,3 százalékponttal emelkedett 2001 óta. A sorban következő legjelentősebb tevékenységek 2011-ben az ingatlanügyletek voltak (10,3 %), utánuk a szakmai, tudományos, műszaki, adminisztratív és támogató szolgáltatások (a továbbiakban: üzleti szolgáltatások) következtek (10,0 %), majd az építőipar (6,3 %), a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások (5,7 %), végül pedig az információs és kommunikációs szolgáltatások (4,5 %). A bruttó hozzáadott értékhez a szórakoztatás és egyéb szolgáltatások (3,5 %), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat (1,7 %) járult hozzá a legkisebb mértékben.

A szolgáltatások az EU-27 teljes bruttó hozzáadott értékének 72,5 %-át adták 2011-ben. Összehasonlításképpen ez az érték 2001-ben 70,2 % volt. A szolgáltatások relatív súlya különösen nagy volt Cipruson, Máltán, Franciaországban (2010-es adatok), Görögországban, Belgiumban, Dániában és az Egyesült Királyságban, ahol a teljes hozzáadott érték több mint háromnegyedét tette ki.

A szerkezetváltás legalább részben olyan jelenségeknek tudható be, mint például a technológiai változások, a relatív árak alakulása, a kiszervezés és a globalizáció, amelyek hatására a gyártási tevékenységek gyakran az alacsonyabb bérköltségű régiókba helyeződnek át az Unión belül és kívül egyaránt.

Négy tevékenységet különösen súlyosan érintett a gazdasági és pénzügyi válság. A legnagyobb mértékben az ipar zsugorodott, hozzáadott értéke összesen 13,8 %-kal esett vissza (volumenben kifejezve) 2007 és 2009 között. A zsugorodás az építőiparban tartott a legtovább, a teljesítmény 10,4 %-kal esett vissza 2007 és 2010 között. Az üzleti szolgáltatások, valamint az elosztó kereskedelem, illetve a szállítás, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke mindössze egy éven át, 2008 és 2009 között csökkent, a visszaesés azonban jelentős volt, -7,3 %, illetve -5,7 %. Egyéb tevékenységek estén a hozzáadott érték kisebb mértékben csökkent a válság alatt, különösen 2009-ben és 2010-ben a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat, valamint 2010-ben és 2011-ben a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások terén (lásd a 4. ábrát).

A 2001 és 2011 közötti tíz éves időszakban egy foglalkoztatottra jutó munkatermelékenység elemzése alapján (folyó árakon) minden tevékenység esetében növekedés mutatható ki, amelynek értéke 13,8 % (információs és kommunikációs szolgáltatások) és 38,0 % (ipar) között mozog. Az üzleti szolgáltatások (4,1 %), illetve a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások (51,0 ) e tartomány alatt, illetve felett helyezkednek el (5. ábra). Az infláció hatásainak kiküszöbölése érdekében az egy főre jutó munkatermelékenység változatlan áras termelési adatokkal is kiszámítható. Az egy foglalkoztatottra jutó vagy ledolgozott munkaórára vetített termelékenység alakulására vonatkozó részletes adatok rávilágítanak arra, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben vagy 2007-ben csatlakozott tagállamok munkatermelékenysége az elmúlt évtizedben közelebb került az EU-27 átlagához (lásd a 4. táblázatot). Kiemelendő, hogy Románia egy foglalkoztatottra jutó munkatermelékenysége az EU-27 átlagának 26 %-áról a 49 %-ára nőtt 2001 és 2011 között. Észtország, Szlovákia, Litvánia, Lettország és Bulgária szintén jelentősen közelebb került ehhez az átlagértékhez. Ezzel szemben Olaszországban az EU-27 átlagához viszonyítva jelentősen visszaesett az egy főre jutó munkatermelékenység, és kisebb mértékben ugyan, de ugyanez érvényes Belgiumra, az Egyesült Királyságra és Franciaországra is.

A GDP összetevőinek alakulását a kiadási oldalról elemezve megállapítható, hogy a végső fogyasztási kiadások volumen tekintetében 13,2 %-kal nőttek az EU-27 területén 2001 és 2011 között (lásd a 6. ábrát), annak ellenére, hogy 2009-ben enyhe visszaesés volt tapasztalható. Az államháztartás végső fogyasztási kiadásai némileg gyorsabban nőttek, 2001 és 2011 között 17,1 %-kal emelkedtek. A bruttó felhalmozás teljes bővülése csekélyebb (5,6 %) volt ebben az időszakban, ami főként a 2009-es meredek visszaesésre vezethető vissza, míg az export az importnál jelentősebb mértékben bővült 2010-ben és 2011-ben.

A háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai 2009-ben csökkentek, majd 2010-ben ismét növekedésnek indultak (volumenben 1,1 %-ot nőttek), 2011-ben pedig tovább emelkedtek (0,1 %-kal). Az EU-27 államháztartási kiadásainak növekedési üteme volumen tekintetében 2009 óta lassult, majd a változás negatívba fordult 2011-ben (-0,2 %). Annak ellenére, hogy az EU-27 bruttó állóeszköz-felhalmozása 2010-ben és 2011-ben csekély mértékben növekedett (0,2 %, illetve 1,4 %), még nem tudott teljesen helyreállni a 2009-es meredek zuhanás (-13,0 %) után.

2011-ben a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények fogyasztási kiadásai folyó áron kifejezve az EU-27 GDP-jének 58,0 %-át tették ki, az államháztartási kiadások részaránya 21,7 %, a bruttó állóeszköz-felhalmozásé pedig 18,6 % volt (lásd a 8. ábrát).

Az uniós tagállamok körében jelentős eltérések mutatkoztak az általános beruházási intenzitás terén (magánszektor és közszféra együttesen). Ez részben azt tükrözi, hogy a tagállamok a gazdasági fejlődés különböző szakaszaiban vannak, és növekedési dinamikájuk is eltérő volt az elmúlt években (lásd 5. táblázat és 9. ábra). 2011-ben a bruttó állóeszköz-felhalmozás (teljes beruházás) GDP-hez viszonyított aránya 18,5 % volt az EU-27 területén, az euróövezetben pedig 19,2 %. A legmagasabb Romániában (22,7 %), a Cseh Köztársaságban (23,9 %) és Szlovákiában (22,4 %) volt, a legalacsonyabb pedig Írországban (10,1 %), Görögországban (14,0 %), valamint az Egyesült Királyságban (14,2 %). A beruházások túlnyomó többsége a magánszektorban valósult meg. A magánberuházások 2011-ben az EU-27 GDP-jének 16,1 %-át tették ki, ugyanez az arány az állami beruházások esetében 2,5 % volt. Az állami beruházások aránya Lengyelországban és Romániában volt a legmagasabb (5,7 %, illetve 5,2 %), a magánberuházások terén pedig Ausztria járt élen (20,3 %).

Amennyiben a jövedelmi oldalról elemezzük a EU-27 GDP-jét, megállapítható, hogy a termelési folyamatból származó jövedelemnek a termelési tényezők közötti eloszlása szempontjából a legjelentősebb tételt a munkavállalói jövedelem tette ki, amely 2011-ben a GDP 49,1 %-ának felelt meg. A bruttó működési eredmény és a vegyes jövedelem a GDP 39,0 %-át tette ki, míg a támogatásokkal csökkentett termelési és importadók részaránya 11,8 % volt (lásd a 10. ábrát). A 11. ábra szerint a vonatkozó jövedelem-aggregátumok értéke 2011-re nagyrészt helyreállt a gazdasági és pénzügyi válság során elszenvedett veszteségek után. A munkavállalói jövedelem 2009-ben 3,0 %-kal csökkent, de 2011-ben már 2,2 %-kal magasabb volt a 2008-ban regisztrált szintnél. A bruttó működési eredmény és a vegyes jövedelem terén már 2008-ban is stagnálás volt megfigyelhető, amit 2009-ben 8,5 %-os visszaesés követett, 2011-re viszont ez a jövedelem-aggregátum 0,6 %-ra megközelítette a válság előtti (2007-es) csúcsértékét. A támogatásokkal csökkentett termelési és importadók csökkenése már 2008-ban megkezdődött (-2,7 %), 2009-ben pedig felgyorsult (-8,6 %). Ezt a veszteséget 2011-re sikerült leküzdeni, amikor ez a jövedelem-aggregátum már 1,1 %-kal meghaladta korábbi (2007-es) csúcsértékét.

A háztartások fogyasztása

2011-ben a háztartások fogyasztási kiadásai a GDP legalább felét tették ki az uniós tagállamok többségében. Ez a részarány Görögországban (76,2 %, 2010-es adat), Cipruson (72,2 %) és Máltán (70,3 %) volt a legmagasabb. Ezzel szemben a legalacsonyabb Luxemburgban (36,4 %) volt, ahol ennek ellenére a legmagasabb (24 140 PPS, 2010-es adat) a háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadása (lásd a 6. táblázatot).

A háztartások EU-27 területén belüli, 2010. évi teljes fogyasztási kiadásainak szerkezetével kapcsolatos részletesebb adatok azt mutatják, hogy a kiadások közel egynegyedét (23,6 %) lakásszolgáltatásra, vízre, villanyáramra, gázra és egyéb tüzelőanyagokra fordították (lásd a 12. ábrát). További fontos kiadástípusok voltak még a szállítási kiadások (13,0 %), valamint az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordított kiadások (12,9 %). A 12. ábrán látható, fennmaradó fogyasztási kiadástípusok együttesen a háztartások teljes fogyasztási kiadásainak közel felét (48,6 %) tették ki.

Nemzeti megtakarítások

2011-ben a bruttó rendelkezésre álló nemzeti jövedelem arányában kifejezett bruttó nemzeti megtakarítás az EU-27 területén 19,1 %, az euróövezetben pedig 19,9 % volt. Ez az arány az uniós tagállamok körében Észtországban (26,7 %), Hollandiában (26,5 %) és Svédországban (26,0 %) volt a legmagasabb, és Görögországban a legalacsonyabb (3,3 %). A 2001-es adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy az EU-27 területén, az euróövezetben és az uniós tagállamok többségében relatív csökkenést mutatott a bruttó nemzeti megtakarítás. A legjelentősebb (százalékpontban kifejezett) visszaesés Írországban, Finnországban, Görögországban és Portugáliában volt tapasztalható, ahol a rendelkezésre álló jövedelem arányában kifejezett megtakarítások legalább 6,0 százalékponttal csökkentek. Ezzel szemben a legjelentősebb növekedést Bulgária és Románia regisztrálta, ahol a megtakarítások relatív súlya 10,4, illetve 6,9 százalékponttal nőtt.

Szektorszámlák

A 7. táblázat azt mutatja, hogy a háztartások megtakarítási rátája 2011-ben 2,1 százalékponttal magasabb volt az euróövezetben (13,2 %), mint az EU-27 területén (11,1 %). Ez a különbség elsősorban azzal magyarázható, hogy a megtakarítási ráta az Egyesült Királyságban viszonylag alacsony (6,0 %), Németországban és Franciaországban pedig viszonylag magas (16,5 %, illetve 15,7 %). A háztartások megtakarítási rátája az euróövezeten belüli tagállamok közül nyolcban (amelyek közül egyre vonatkozóan csak 2009-es adatok álltak rendelkezésre) meghaladta, hétben viszont alulmúlta az EU-27 átlagát, kettőre (Görögország és Málta) vonatkozóan pedig nem álltak rendelkezésre adatok (lásd a 14. ábrát). A háztartások megtakarítási rátája az euróövezeten kívüli tagállamok közül Svédországban volt a legmagasabb (12,9 %).

Az EU-27 területén a háztartások megtakarítási rátája 2010-ben 1,5 százalékponttal, 2011-ben pedig további 0,6 százalékponttal csökkent, ami megközelítőleg azonos a az euróövezetben regisztrált csökkenéssel (-0,5 százalékpont). A megtakarítási ráta 2010 és 2011 között a legjelentősebb mértékben Litvániában és Cipruson (egyaránt -4,8 százalékpont), valamint Lettországban (-4,2 százalékpont) esett vissza. A többi uniós tagállamban megfigyelhető változások a 2,1 százalékpontos csökkenéstől az 1,6 százalékpontos növekedésig terjedtek.

2011-ben a háztartások beruházási rátája 8,3 % volt az EU-27 területén. Ez az arány legalább 10 % (Belgium, Olaszország, Hollandia és Finnország) és 5,1 % (Magyarország) között alakult, azonban Lettország (4,2 %) és Litvánia (3,4 %) még ezt a szintet sem érte el (lásd a 15. ábrát). A háztartások beruházási rátája az előző évhez képest 2011-ben nem változott érdemben sem az EU-27 területén, sem az euróövezetben. Legalább 1 százalékponttal csökkent a Cseh Köztársaságban, Cipruson, Magyarországon és Luxemburgban (2009-es adat). Ezzel szemben Lettországban 1,0 százalékponttal, Észtországban pedig 1,1 százalékponttal emelkedett.

A háztartások adósság–jövedelem aránya 2011-ben jelentős eltéréseket mutatott az uniós tagállamok körében. Szlovéniában, Szlovákiában és Litvániában 50 % alatt volt, Írországban, Hollandiában és Dániában ugyanakkor meghaladta a 200 %-ot (a 200 %-os arány azt jelenti, hogy a háztartásoknak két évnyi rendelkezésre álló jövedelemre van szükségük az adósságuk visszafizetéséhez). Viszonylag magas volt ez az arány több észak-európai és ibériai-félszigeti tagállamban is. Ezzel szemben Közép- és Kelet-Európában viszonylag alacsony volt, a háztartások adóssága egy esetben sem haladta meg az éves rendelkezésre álló jövedelmet. Szem előtt kell tartani azonban, hogy a háztartások magas adóssága bizonyos mértékben a pénzügyi eszközök jelentős mennyiségét tükrözi, ahogy erre a háztartások nettó pénzügyi vagyon–jövedelem aránya is rámutat. Emellett a nem pénzügyi eszközök, például lakások tulajdonlását is tükrözheti, továbbá kihatással lehetnek rá a hitelfelvételt ösztönző nemzeti rendelkezések is (például a hitelkamatok adóból való leírhatósága).

2011-ben a háztartások adósság–jövedelem aránya (2010-hez képest) a legnagyobb mértékben Lettországban (-9,0 százalékpont), kisebb mértékben az Egyesült Királyságban (-4,6 százalékpont) csökkent, míg a legjelentősebb emelkedést Belgiumban (4,0 százalékpont) mutatta. Luxemburgban ennél nagyobb (5,6 százalékpont) volt a növekedése, a legfrissebb adatok azonban 2009-ből származnak, és azokat a 2008-as értékkel hasonlították össze.

Az adósság–jövedelem arányhoz hasonlóan a háztartások nettó pénzügyi vagyon–jövedelem arányában is komoly eltérések voltak az uniós tagállamok között. 2011-ben Hollandia és Belgium regisztrálta a legmagasabb értéket (megközelítőleg 325 %), de viszonylag magas volt az arány az Egyesült Királyságban, valamint Svájcban is. Lettországban rendkívül alacsony volt a nettó pénzügyi vagyon–jövedelem arány, ahogy Norvégiában is (lásd a 16. ábrát).

A 17. ábra szerint az üzleti beruházási ráta 2011-ben 20,2 % volt az EU-27 területén. Az uniós tagállamok közül Szlovákiában, Ausztriában és Csehországban volt a legmagasabb, több mint 25 %, a messze legalacsonyabb értéket pedig Írország regisztrálta (8,1 %). Az EU-27 öt legnagyobb gazdaságának üzleti beruházási rátái jelentős mértékben eltértek egymástól: Spanyolországban és Olaszországban egyértelműen az EU-27 átlaga felett volt ez az arány, Franciaország az átlagértéket hozta, míg Németországban és az Egyesült Királyságban egyértelműen az átlag alatt volt a ráta. Az üzleti beruházási ráta az uniós tagállamok többségében emelkedett (a rendelkezésre álló 2010-es és 2011-es adatok alapján), a legnagyobb mértékben a balti tagállamokban és Szlovákiában, az EU-27 teljes területén pedig 0,5 százalékpontos növekedést mutatott. Az üzleti beruházási ráta több mint 2 százalékponttal csökkent Lengyelországban (a 2010-es és a 2009-es adatok összehasonlítása alapján), Cipruson és Luxemburgban (a 2009-es és a 2008-as adatok összehasonlítása alapján), lásd a 8. táblázatot.

A nem pénzügyi vállalatok nyereséghányada 2011-ben 38,2 % volt az EU-27 területén. Franciaország és Szlovénia regisztrálta a legalacsonyabb értéket (30 %), míg Lettországban, Szlovákiában, Írországban és Litvániában, valamint Norvégiában a nyereséghányad meghaladta az 50 %-ot. A nyereséghányad az EU-27 egészét tekintve nem változott 2010 és 2011 között. Ebben az időszakban Írország és Észtország számolt be a legmagasabb százalékpontos növekedésről (3,2, illetve 3,1 százalékpont), emellett Litvániában és Spanyolországban is 2 százalékpont felett volt ez az érték. Svájc is rekordnövekedést regisztrált (3,9 százalékpont). Kilenc olyan uniós tagállam, ahol 2010-re és 2011-re vonatkozóan is rendelkezésre álltak adatok, a nyereséghányad csökkenését tapasztalta 2011-ben, közülük is kiemelendő Franciaország (-1,5 százalékpont).

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

A nemzeti és regionális számlák európai rendszere (ESA) szolgáltatja a nemzeti számlákra vonatkozó módszertant az Európai Unión belül. Jelenlegi változata, az ESA 95 teljes egészében összhangban van a nemzeti számlák világszerte alkalmazott módszertanával, a Nemzeti számlák rendszerével, az SNA 1993-mal. Az SNA frissítéséről szóló, 2008-as nemzetközi megállapodást követően az ESA frissített változata, az ESA 2010 e szócikk születésekor már majdnem végleges.

GDP és fő elemek

A nemzeti számlák főbb aggregátumai az egyes intézményi egységekből, nevezetesen a nem pénzügyi vállalatokból, a pénzügyi vállalatokból, az államháztartásból, a háztartásokból, valamint a háztartásokat segítő nonprofit intézményekből állnak össze.

A nemzeti számlák tárgykörébe tartozó adatok felölelik a GDP összetevőire, a foglalkoztatottságra, a végső fogyasztási aggregátumokra és a megtakarításokra vonatkozó információkat. E változók közül többet éves vagy negyedéves alapon számítanak ki.

A GDP a nemzeti számlák központi mérőszáma, amely összegzi egy ország (vagy régió) gazdasági helyzetét. Kiszámítására többféle megközelítés alkalmazható: a kibocsátáson alapuló megközelítés, a kiadásokon alapuló megközelítés vagy a jövedelmen alapuló megközelítés.

Az egy főre jutó GDP elemzése kiiktatja a lakosság abszolút méretének befolyásoló tényezőjét, ezáltal megkönnyíti az egyes országok összehasonlítását. Az egy főre jutó GDP az életszínvonal tág gazdasági mutatója. A nemzeti valutában megadott GDP-adatok a pénzpiaci árfolyamok használata helyett a vásárlóerő-paritás (PPP) alkalmazásával átválthatók vásárlóerő-egységre (PPS), amely az egyes valutanemek vásárlóerejét tükrözi, ezáltal pedig kiküszöbölhetők az országok közötti árszínvonalbeli különbségek. A PPS-ben megadott, egy főre jutó GDP volumenindex az EU-27 átlagához (értéke 100) viszonyítva fejezhető ki. Ha egy ország indexe 100-nál magasabb vagy alacsonyabb, akkor ezen ország egy főre jutó GDP-je meghaladja, illetve alulmúlja az EU-27 átlagát. Ez az index időbeli összehasonlítás helyett inkább országok közötti összehasonlításra szolgál.

A változatlan áras GDP éves növekedési ütemének, vagyis a GDP volumenben kifejezett változásának kiszámításával lehetővé válik a gazdasági fejlődés dinamikájának összehasonlítása az idő függvényében és a különböző méretű gazdaságok között, az árszínvonaltól függetlenül.

Kiegészítő adatok

A gazdasági teljesítmény tevékenységenként is elemezhető: a legmagasabb szintű összevonással végzett elemzés esetén a következő tíz NACE Rev. 2 cím azonosítható: mezőgazdaság, vadászat és halászat; ipar; építőipar; elosztó kereskedelem; szállítás, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás; információs és kommunikációs szolgáltatások; pénzügyi és biztosítási szolgáltatások; ingatlanügyletek, tudományos, műszaki, adminisztratív és támogató szolgáltatások; közigazgatás, védelem, oktatás, humán-egészségügyi és szociális ellátás; művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatások, háztartások tevékenysége és területen kívüli szervezetek. A tevékenységenkénti teljesítmény idő függvényében végzett elemzését megkönnyítheti egy volumenmérték használata, vagyis a teljesítmény deflálása az árváltozások hatásának kiküszöbölése érdekében. A tevékenységeket egyenként kell deflálni, hogy tükrözzék a hozzájuk kapcsolódó termékek árának változásait.

A nemzeti számlákra vonatkozó adatok másik csoportja a versenyképesség vizsgálatához használható fel. E körbe tartoznak a munkaerő termelékenységével kapcsolatos mutatók, például a munkatermelékenység mérőszáma. A termelékenység PPS-ben kifejezett mérőszámai különösen hasznosak országok közötti összehasonlítás esetén. A PPS-ben kifejezett, egy foglalkoztatottra jutó GDP általános bepillantást nyújt a nemzetgazdaságok termelékenységébe. Szem előtt kell tartani azonban, hogy ezt a mérőszámot befolyásolja a teljes foglalkoztatottság szerkezete, értékét ezért csökkentheti például a teljes munkaidős foglalkoztatásról részmunkaidős foglalkoztatásra történő váltás. A PPS-ben kifejezett, egy ledolgozott munkaórára vetített GDP már tisztább képet ad a termelékenységről, mivel a részmunkaidős foglalkoztatás gyakorisága tagállamonként és tevékenységenként jelentős eltéréseket mutat. Az adatok az uniós átlaghoz viszonyított index formájában szemléltethetők: ha ez az index 100 fölé emelkedik, akkor a munkatermelékenység meghaladja az uniós átlagot.

A fogyasztási kiadásokra vonatkozó adatok az egyéni fogyasztás cél szerinti osztályozása (COICOP) szerint bonthatók, amely 12 címet azonosít a legmagasabb szintű összevonás esetén. A makroökonómiai megközelítéssel összeállított nemzeti számlákból kiolvashatók a háztartások kiadásaira vonatkozó éves adatok. A háztartások kiadásainak elemzéséhez alternatív adatforrást jelent a háztartási költségvetési felmérés: ezen információk összegyűjtése céljából a háztartások felkérést kapnak, hogy vezessenek naplót a vásárlásaikról, az így gyűjtött adatok pedig sokkal részletesebb tájékoztatást nyújtanak a termékekről és szolgáltatásokról, valamint a társadalmi-gazdasági elemzés rendelkezésre álló típusairól. A háztartási költségvetési felmérés elvégzésére és eredményeinek közzétételére kizárólag ötévente kerül sor, a jelenleg elérhető legutóbbi referenciaév 2005.

A háztartások megtakarítása a beruházási kiadások finanszírozására szolgáló pénzeszközök legfőbb hazai forrása. A számlarendszerben a rendelkezésre álló jövedelem és a megtakarítás egyaránt bruttó értékben szerepel, tehát mindkét aggregátum tartalmazza az állóeszköz-felhasználást.

Szektorszámlák

A szektorszámlák a hasonlóan viselkedő gazdasági alanyokat csoportosítják olyan gazdasági szektorokba, mint például a háztartások, a nem pénzügyi vállalatok, a pénzügyi vállalatok és a kormányzat. A gazdasági alanyok ilyen jellegű csoportosítása rendkívül hasznos a gazdaság működésének megértéséhez. A háztartások és a nem pénzügyi vállalatok viselkedése különös jelentőséggel bír e tekintetben.

A háztartások szektora magánszemélyeket és magánszemélyek csoportjait foglalja magában, egyrészt mint fogyasztókat, másrészt mint vállalkozókat, feltéve, hogy piaci termelőként folytatott tevékenységeiket nem különálló jogalanyok végzik. Az e szócikkben ismertetett elemzés céljából e szektort összevontuk a háztartásokat segítő nonprofit intézmények (például egyesületek vagy jótékonysági szervezetek) viszonylag kis méretű szektorával.

A nem pénzügyi vállalatok olyan gazdasági társaságok, amelyek fő tevékenysége termékek és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása piaci értékesítés céljából. E körbe tartoznak a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, valamint azok a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások, amelyek teljes könyvvitelt vezetnek, gazdasági és pénzügyi magatartásuk pedig hasonló a vállalatok magatartásához. A kisvállalkozásokat (például az egyéni vállalkozókat és az önállóan tevékenykedő vállalkozókat) a háztartások szektora foglalja magában.

A szektorszámlák elvben a gazdasági alanyok között adott időszakban végbemenő összes tranzakciót rögzítik, így betekintést nyújtanak a pénzügyi mérlegekben szereplő pénzügyi eszközök és kötelezettségek nyitó- és illetve záró állományába. Ezek a tranzakciók különböző, önálló gazdasági jelentéssel bíró kategóriákba sorolhatók, ezek egyike például a munkavállalói jövedelem (amelyet az adók és társadalombiztosítási hozzájárulások levonása előtti bérek és fizetések, valamint a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulások alkotják).

Másfelől viszont e tranzakciókategóriák az egy konkrét gazdasági folyamatra vonatkozó számlák sorozatában is megjelennek. Ilyen gazdasági folyamat a termelés, a jövedelem keletkezése és (újra)elosztása, a jövedelem fogyasztási és megtakarítási célú felhasználása, a tőkeszámlában szereplő beruházás, valamint a pénzügyi tranzakciók, például a hitelfelvétel és a hitelnyújtás. Minden nem pénzügyi tranzakció az egyik szektorban az forrásokat, a másikban pedig a felhasználást növeli. Például a kamat tranzakciókategória forrás oldala a gazdaság különböző szektorainak járó kamat összegét rögzíti, míg a felhasználás oldalon a fizetendő kamat jelenik meg. Az egyes tranzakciótípusok esetében valamennyi szektor és a külföld összes forrása felel meg a teljes felhasználásnak. Mindegyik számla egy jelentős egyenlegező tételhez vezet, amelynek értéke az összes forrás és a teljes felhasználás különbsége. Az ilyen egyenlegező tételek, például a GDP vagy a nettó megtakarítás rendszerint fontos gazdasági mutatók, amelyeket átvisznek a következő számlára.

Az e szócikkben ismertetett elemzés a szektorszámlákra vonatkozó számtalan adat közül válogatott mutatókra összpontosít. A háztartások viselkedését a megtakarítási és beruházási rátára, valamint az adósság–jövedelem és a nettó pénzügyi vagyon–jövedelem arányra vonatkozó mutatókon keresztül ismerteti. A nem pénzügyi vállalatok elemzése az üzleti beruházási rátán és a üzleti nyereséghányadon alapul.

Háttér

Az európai intézményeknek, kormányoknak, központi bankoknak, valamint a magánszektorban és a közszférában tevékenykedő egyéb gazdasági és társadalmi szervezeteknek összehasonlítható és megbízható statisztikákra van szükségük, amelyekre döntéseiket alapozhatják. A nemzeti számlák különféle elemzésekhez és értékelésekhez felhasználhatók. A nemzetközileg elfogadott fogalmak és meghatározások használatának köszönhetően elemezhetők a különböző gazdaságok, és többek között az uniós tagállamok gazdaságai közötti kölcsönös függés, vagy összehasonlíthatók az uniós és harmadik országok.

A gazdasági ciklus és a makrogazdasági politika elemzése

A nemzeti számlákra vonatkozó adatok egyik legfontosabb felhasználási módja az azt igényt elégíti ki, hogy az európai gazdaságpolitikai döntések meghozatalát, valamint a gazdasági és monetáris unió (GMU) célkitűzéseinek teljesítését olyan, jó minőségű, rövid távú statisztikákkal segítsék elő, amelyek lehetővé teszik a makrogazdasági fejlemények figyelemmel kísérését és a makrogazdasági politikával kapcsolatos tanácsok kialakítását. A nemzeti számlák egyik legalapvetőbb és legrégibb felhasználási módja például a gazdaság növekedési ütemének, vagyis egyszerűen fogalmazva a GDP növekedésének számszerűsítése. A nemzeti számlák alapvető számadatai főként a makrogazdasági politikák kidolgozására és figyelemmel kísérésére használatosak, míg a nemzeti számlák részletesebb adatai ágazati vagy iparpolitikák kidolgozására használhatók fel, különösen az input-output táblák elemzésével.

A GMU 1999-es indulása óta az Európai Központi Bank (EKB) volt a nemzeti számlák egyik legjelentősebb felhasználója. Az EKB olyan stratégiát alkalmaz az árstabilitást fenyegető kockázatok felmérésére, amelynek alapja két elemzési nézőpont, az úgynevezett „két pillér”: a gazdasági elemzés és a monetáris elemzés. Számos monetáris és pénzügyi mutatót értékelnek így olyan egyéb lényeges adatok fényében, amelyek lehetővé teszik a monetáris, a pénzügyi és a gazdasági elemzés kombinálását. Ilyen adatok például a nemzeti számlák kulcsfontosságú aggregátumai és a szektorszámlák. Ezáltal a monetáris és pénzügyi mutatók a gazdaság többi részével összefüggésben elemezhetők.

A Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság évente kétszer, tavasszal és ősszel készít makrogazdasági előrejelzést az Európai Bizottság számára. Ezek az előrejelzések az összes uniós tagállamra vonatkoznak, így belőlük származnak az euróövezetre és az EU-27 egészére vonatkozó előrejelzések, de ugyanúgy magukban foglalják a tagjelölt országok, valamint bizonyos harmadik országok kilátásait is.

E statisztikák másik bevett felhasználási módja az államháztartás elemzése a nemzeti számlákon keresztül. Az Európai Unió konkrét alkalmazási módot dolgozott ki a GMU konvergenciakritériumaival összefüggésben, amelyek közül kettő közvetlenül az államháztartásra vonatkozik. E kritériumok meghatározása a nemzeti számlaadatok (a GDP-hez viszonyított költségvetési hiány és államadósság) alapján történt. További információkért lásd a kormányzati pénzügyi statisztika szócikkét.

Regionális, strukturális és ágazati politikák

A gazdasági ciklus és a makrogazdasági politika elemzése mellett az európai nemzeti és regionális számlák adatai egyéb, politikával kapcsolatos célokra is felhasználhatók, főként a regionális, strukturális és ágazati kérdésekkel összefüggésben.

A strukturális alap költségvetésének meghatározása részben a regionális számlák adatain alapul. A regionális statisztikák emellett felhasználhatók a regionális és kohéziós politikák utólagos értékeléséhez is.

A növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzése stratégiai fontosságú az Európai Unió és a tagállamok számára egyaránt, emellett az Európa 2020 stratégia részét képezi. E stratégiai prioritások alátámasztása érdekében az Európai Unió közös politikákat valósít meg a gazdasága összes szektorában, a tagállamok pedig saját strukturális reformokat hajtanak végre. Ezen intézkedések lehető legnagyobb hasznosságának biztosítása, valamint a jövőbeli kihívásokra való felkészülés érdekében az Európai Bizottság elemzi ezeket a politikákat.

Az Európai Bizottság a közös agrárpolitika (KAP) fejlesztését segítő gazdasági elemzést végez a különböző támogatási mechanizmusai hatékonyságának vizsgálatával, és hosszú távú perspektíva kialakításával. Ennek keretében kutatást, elemzést és hatásvizsgálatot folytat az Európai Unió és harmadik országok mezőgazdaságával és vidéki gazdaságával kapcsolatos témakörökben, részben a mezőgazdaságra vonatkozó gazdasági számlák felhasználásával.

Célmeghatározás, teljesítményértékelés és hozzájárulások

Az Európai Unión belüli politikák egyre gyakrabban határoznak meg közép- és hosszú távú célokat, amelyek lehetnek kötelező és nem kötelező érvényűek. Néhány esetében a GDP szintjét használják fel viszonyítási alapként, például úgy, hogy a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások célértékét a GDP 3 %-ában állapítják meg.

A nemzeti számlák szintén használatosak az uniós források meghatározásában, amire tanácsi határozatban foglalt alapvető szabályok vonatkoznak. Az uniós költségvetés finanszírozásához szükséges saját források teljes összege az összkiadás és az egyéb bevételek különbségeként határozható meg, a saját források maximális mérete pedig összefügg az Európai Unió bruttó nemzeti jövedelemével.

A nemzeti számlák adatai nemcsak az Unión belüli költségvetési hozzájárulások meghatározásához használatosak, de egyéb nemzetközi szervezetek, például az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) részére nyújtott hozzájárulások meghatározására is felhasználhatók. Az ENSZ költségvetéséhez való hozzájárulás mértéke a bruttó nemzeti jövedelmen alapul, amelyre különféle kiigazítások és korlátozások alkalmazhatók.

Elemzők és előrejelzők

A nemzeti számlákat az elemzők és a kutatók is széles körben használják arra, hogy a gazdasági helyzetet és fejleményeket vizsgálják. A pénzügyi intézményeket eltérő mértékben érdekelhetik a nemzeti számlák: előfordul, hogy csak a gazdaság általános elemzésére van szükségük, de akár konkrét információkat is gyűjthetnek a háztartások, nem pénzügyi vállalatok vagy egyéb gazdasági szektorok megtakarításairól, beruházásairól vagy adósságáról. Az olyan szociális partnerek, mint a vállalkozásokat képviselő szervezetek (például szakmai szövetségek) vagy a munkavállalókat képviselő szervezetek (például szakszervezetek) számára szintén érdekesnek bizonyulnak a nemzeti számlák, mivel felhasználhatják azokat az iparági kapcsolatokat befolyásoló fejlemények elemzésére. Az egyéb felhasználási módok közül megemlítendő, hogy a kutatók és az elemzők a nemzeti számlákat a gazdasági ciklus és a hosszú távú gazdasági ciklusok elemzésére, valamint ezeknek a gazdasági, politikai vagy technikai fejleményekkel való összekapcsolásra használják.