HIV/AIDS: a dublini nyilatkozat tizedik évfordulóján érdemes visszatekintenünk, de nem szabad elégedetten hátradőlnünk
szerző: Dr. Anna Marzec-Bogusławska, a lengyelországi Nemzeti AIDS Központ igazgatója
Az a fertőzés, amely a 80-as években még egyenlő volt a halálos ítélettel, manapság már sok esetben eredményesen kezelhető krónikus betegség. A HIV/AIDS-helyzet ugyanis az utóbbi három évtizedben gyökeresen megváltozott a politikai kötelezettségvállalásoknak és az olyan, kutatási eredményeken és tényeken alapuló tevékenységeknek és intézkedéseknek köszönhetően, mint a felvilágosító kampányok, a tűcsereprogramok, a folyamatos kutatás, valamint a betegek teljes körű és magasabb színvonalú ellátása.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az elmúlt tíz év eredményeit jelentős részben a dublini nyilatkozatban megfoga
[...]
|
|
|
Fókuszban még
|
|
Euro HIV EDAT – Operatív ismeretekkel a HIV-fertőzés korai diagnosztizálásának és kezelésének javításáért a veszélyeztetett európai csoportok körében
|
Stichting Aids Fonds – STOP AIDS NOW – Soa Aids Nederland
|
A Correlation hálózat
|
SIALON II – Kapacitásépítés a célzott megelőzés és az érdemi HIV-felügyelet ötvözése révén a férfiakkal szexuális kapcsolatot fenntartó férfiak körében
|
Imp.Ac.T – A HIV- és a tbc-szűréshez való hozzáférés javítása a társadalom peremén élő csoportok körében
|
|
Az Európai Bizottság magasan képzett szakértők jelentkezését várja. A jelentkezési határidő 2014. december 15.
|
A tagállami egészségügyi rendszerek folyamatosan állnak át az orvosi rendelvények elektronikus kiállítására. Az Európai Bizottság az uniós országokkal karöltve azt szeretné elérni, hogy az egyik tagállamban kiállított elektronikus rendelvényeket egy másik tagállamban is biztonságosan lehessen felhasználni.
|
A szakértői csoport harmadik ülésén a ritka betegségek: kihívás Európa számára című bizottsági közlemény és a ritka betegségek területén megvalósítandó fellépésről szóló, 2009. június 8-i tanácsi ajánlás végrehajtásáról szóló jelentésről, és más, ritka betegségekkel kapcsolatos témákról esett szó.
|
Az Európai Bizottság által közzétett ajánlati felhívás határideje 2015. február 24. A Bizottság többek között olyan pályázatok benyújtását várja, amelyek a dohánytermékek és az elektronikus cigaretták kutatásának témájával kapcsolatosak.
|
Az Európai Unió még jobban kiterjeszti az ebolajárványra adott válaszintézkedéseit, miután ebolaügyi koordinátora, Hrisztosz Sztilianidesz biztos, valamint Vytenis Andriukaitis egészségügyi biztos visszatért az érintett országokban tett négynapos látogatásáról.
|
Az intézkedések célja, hogy – a kereskedelem lehető legcsekélyebb megzavarása mellett – a betegség terjedését még csírájában elfojtsák, azaz azt hivatottak megelőzni, hogy az erősen patogén madárinfluenza az érintett tagállamokban továbbterjedjen, vagy akár más tagállamokban és harmadik országokban felüsse a fejét.
|
Az EU folyamatosan figyelemmel kíséri az ebolajárvány terjedését, és határain belül és kívül egyaránt együttes erővel lép fel a járvány megfékezése érdekében. Az EU politikai, pénzügyi és tudományos erőforrásokat is mozgósított annak érdekében, hogy megfékezze, ellenőrzése alá vonja, kezelje és végső soron leküzdje az ebolajárványt. Az erről szóló, friss információkat tartalmazó tájékoztató itt olvasható.
|
Horvátország kormánya kampányt indított a túlzott mértékű sófogyasztás ellen. A sóbevitelt tekintve Horvátország a harmadik helyen áll a világon: a horvátok által átlagosan elfogyasztott napi sómennyiség messze meghaladja az ajánlott napi beviteli mennyiséget. A kormány célja az, hogy 2019-re 9 grammra csökkenjen az egy főre jutó napi sóbevitel.
|
|
Várható események
|
Az ülésen a Tanács ismerteti a védőoltásokkal, a betegbiztonsággal, az ellátás színvonalával és a betegek javát szolgáló innovációval kapcsolatos tanácsi következtetések tervezetét. Ezen túlmenően napirendre kerül az ebolajárvány kérdése, valamint az Európa Tanács szervkereskedelem elleni egyezménye.
|
Az érdekelt felek magas szintű találkozójának középpontjában az eddigi intézkedések számbavétele és a megvalósítás kérdése áll. A résztvevők áttekintik a jelenlegi helyzetet és az európai innovációs partnerség keretében eddig elért eredményeket.
|
A konferencián Olaszország ismerteti, hogy a féléves elnökségi periódus alatt milyen előrehaladást sikerült elérnie az orvostechnikai eszközökről szóló, 2012. szeptember 26-án elfogadott két bizottsági javaslattal kapcsolatban, melyeket most tárgyal a Tanács.
|
Új kiadványok
|
Az Észak-Írországgal foglalkozó munkacsoport azért jött létre a Bizottságon belül, hogy megvizsgálja: Belfast hogyan aknázhatja ki hatékonyabban az uniós szakpolitikákban rejlő lehetőségeket, és a gazdasági fejlődés ütemének fokozása érdekében hogyan vállalhat még aktívabb szerepet az uniós politikai döntéshozatalban.
|
|
A következő szám tartalmából
|
Mentális egészség
|
|
Kérjük, ne válaszoljon erre az üzenetre. Az üzenetet olyan e-mail címről küldték, ahol nem figyelik a beérkező leveleket.
Ha a továbbiakban nem kívánja megkapni a hírlevelet, kattintson ide
|
|