Archive:Regionális szintű népességi statisztika

Adatokat februári 2013. A legfrissebb adatok: További információk az Eurostat, Fő táblázatok és Adatbázis.

Ez a szócikk az Európai Unió (EU) régióinak demográfiai mintáit és trendjeit ismerteti: az adatok többsége a 2011-es helyzetet tükrözi. Az EU-27 területén 2011-ben átlagosan 503,0 millióan éltek, vagyis az azt megelőző évhez képest 1,2 millió fővel (azaz 0,2 %-kal) nőtt a népesség. Az EU-27 népességszaporodása az idősor 1961-es kezdete óta töretlen, jóllehet a növekedés üteme az 1980-as évektől kezdve lassul. Ez a lassulás szoros összefüggésben áll a természetes népmozgalommal (a teljes születésszám csökkentve a halálozások összes számával), hiszen számos, gazdaságilag fejlett országban figyelhető meg a születési arány csökkenése a várható élettartam növekedésével párhuzamosan. A nettó migráció egyes területeken ellensúlyozta ezt a folyamatot, ennek eredményeképpen pedig az EU-27 egészének teljes népessége továbbra is növekedést mutat.

1. térkép: Népsűrűség NUTS 3 régiónként, 2011 (1)
(egy km²-re jutó lakosok száma) - Forrás: Eurostat (demo_r_d3dens), (demo_pjan) és (cpc_agmain)

2. térkép: Népmozgalom NUTS 3 régiónként, 2011 (1)
(ezer lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

3. térkép: Természetes népmozgalom NUTS 3 régiónként, 2011 (1)
(ezer lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

4. térkép: Nettó migráció
(statisztikai kiigazítással) NUTS 3 régiónként, 2011 (1)
(ezer lakosonként) - Forrás: Eurostat (demo_r_gind3) és (demo_gind)

5. térkép: Teljes termékenységi arányszám NUTS 2 régiónként, 2011 (1)
(egy nőre jutó élveszületések) - Forrás: Eurostat (demo_r_frate2) és (demo_frate)

1. ábra: Csecsemőhalandóság NUTS 2 régiónként, 2011 (1)
(ezer élveszületésre) - Forrás: Eurostat (demo_r_minfind) és (demo_minfind)

6. térkép: A születéskor várható élettartam férfiak esetében, NUTS 2 régiónként, 2011 (1)
(év) - Forrás: Eurostat (demo_r_mlifexp) és (demo_mlexpec)

7. térkép: A születéskor várható élettartam nők esetében, NUTS 2 régiónként, 2011 (1)
(év) - Forrás: Eurostat (demo_r_mlifexp) és (demo_mlexpec)

2. ábra: Népességszerkezet tág korcsoportonként, NUTS 3 régiónként, 2012. január 1. (1)
(a teljes népesség %-a) - Forrás: Eurostat (demo_r_pjanaggr3)

8. térkép: A fiatalkorú eltartottak aránya NUTS 3 régiónként, 2012. január 1. (1)
(%) - Forrás: Eurostat (demo_r_pjanaggr3) és (demo_pjanind)

9. térkép: Az időskorú eltartottak aránya NUTS 3 régiónként, 2012. január 1. (1)
(%) - Forrás: Eurostat (demo_r_pjanaggr3) és (demo_pjanind)

Az Európai Unióban tapasztalt demográfiai változások különösen nagy jelentőséggel bírnak majd az elkövetkező évtizedekben, mivel a jövőbeli népességalakulás demográfiai modelljei alapján arra lehet következtetni, hogy a tartósan alacsony születési arány és a növekvő várható élettartam következtében a népesség korösszetétele az idősebb korosztályok irányába tolódik el. A népesség elöregedésének tendenciája egyre nyilvánvalóbb az Európai Unió különböző régióiban, emiatt pedig valószínűleg mélyreható következményekkel jár majd számos szakpolitikai területen, és kihat majd többek között az iskoláskorú népességre, az egészségügyre, a munkaerő-piaci részvételre, a szociális védelemre, a szociális biztonsági kérdésekre, valamint az államháztartásra.

Főbb statisztikai eredmények

Népességszám és népsűrűség

Az EU-27 népessége 2009-ben átlépte az ötszázmilliós küszöböt, 2012 elején pedig már 503,7 millió ember élt az uniós tagállamokban. 2011-ben az EU-27 becsült népsűrűsége alapján 117 lakos jutott egy négyzetkilométerre (km²).

Az 1. térkép szerint a fővárost magukban foglaló NUTS 3 szintű régiók és a közvetlen szomszédságukban található térségek a legsűrűbben lakottak Európában. A messze legnagyobb népsűrűséggel (21 464 fő/km² 2011-ben) Paris régió (Franciaország) rendelkezett, ahol átlagosan több mint kétszer annyi ember jut minden négyzetkilométerre, mint a rangsorban második és harmadik helyet betöltő Inner London - West (10 374 fő/km² 2010-ben) és Inner London - East (9 311 fő/km² 2010-ben) régióban. Emellett még a következő hét NUTS 3 szintű régióban volt a népsűrűség 5 000 fő/km² felett: Hauts-de Seine, Seine-Saint-Denis és Val-de-Marne (Párizs környéke, Franciaország), București (Románia fővárosi régiója), Arrondissement de Bruxelles-Capitale/Arrondissement van Brussel-Hoofdstad (Belgium fővárosi régiója), Ciudad Autónoma de Melilla (spanyol tengerentúli terület, szintén 2010) és Portsmouth (Egyesült Királyság, 2010-es adatok alapján).

Jellemzően a fővárosi régióban volt a legnagyobb a népsűrűség minden uniós tagállamban. Ez alól mindössze a következő négy ország képez kivételt: Németország (ahol München [Kreisfreie Stadt] büszkélkedhet a legnagyobb népsűrűséggel) Spanyolország (Ciudad Autónoma de Melilla), Olaszország (Napoli) és Portugália (Grande Porto).

A legritkábban lakott NUTS 3 szintű régiók általában az EU távol eső peremterületein helyezkednek el. 11 régió népsűrűsége nem érte el a 10,0 fő/km²-t 2010-ben, illetve 2011-ben, ezek közül három Finnországban (Lappi, Kainuu és Pohjois-Karjala), három Svédországban (Norrbottens län, Jämtlands län és Västerbottens län), három az Egyesült Királyság északnyugati részén (Lochaber, Skye and Lochalsh, Arran and Cumbrae, and Argyll and Bute; Caithness and Sutherland, and Ross and Cromarty; Eilean Siar [Western Isles]), egy Spanyolország északi-középső részén (Soria) található, egy pedig egy francia tengerentúli régió (Guyane) volt. Lappi (Finnország legészakibb régiója) volt az EU-27 legkisebb népsűrűségű régiója (2,0 fő/km² 2011-ben).

Az EFTA azon tagországaiban, amelyek adatai az 1. térképen láthatók, Basel-Stadt (Svájc) a legsűrűbben lakott régió, amelynek népsűrűsége valamivel 5 000 fő/km² fölött volt 2011-ben, és így a tizenegyedik legsűrűbben lakott régió a térképen. Az EFTA-országokban még két másik régió, Oslo (Norvégia) és Genève (Svájc) népsűrűsége haladta meg az ezer fő/km²-t. Norvégiában hét NUTS 3 szintű régióban volt a népsűrűség 10,0 fő/km² alatt 2011-ben. Az EFTA-országok régiói közül azonban Landsbyggð (Izland reykjavíki agglomeráción kívüli vidéki régiója), ahogy átlagosan egyetlen fő élt négyzetkilométerenként 2011-ben, így ez a legalacsonyabb népsűrűséggel rendelkező régió az 1. térképen.

A csatlakozó és a tagjelölt országok régiói közül Istanbul (Törökország) rendelkezett a legnagyobb népsűrűséggel (mintegy 2 518 fő/km² 2010-ben), ezenkívül csak Horvátország fővárosi régiójában (Grad Zagreb) haladta meg a népsűrűség az ezer fő/km²-t (2011-ben). Ankara török fővárosi régió viszonylag alacsony (192 fő/km²) népsűrűséggel rendelkezett 2010-ben, így a NUTS 3 szintű török régiók rangsorában csak a nyolcadik helyet töltötte be. Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban Skopski fővárosi régió népsűrűsége volt a legnagyobb (334 fő/km² 2011-ben). A másik végletet a Zadartól északra fekvő, vidéki, meglehetősen hegyes horvát régió, Licko-senjska županija képviseli, amely 9,0 fő/km² népsűrűségével (2010) a legritkábban lakott régió volt a csatlakozó és a tagjelölt országokban, és az egyetlen, amelynek népsűrűsége 10,0 fő/km² alatt volt.

Népmozgalom

A népmozgalom két elemből áll, az egyik a természetes népmozgalom, a másik pedig a statisztikai kiigazítással meghatározott nettó migráció (a továbbiakban egyszerűen nettó migrációként szerepel; a további információkat lásd az Adatforrások és adatok rendelkezésre állása részben). A 2–4. térkép a teljes népmozgalmat és annak két elemét mutatja a 2011-re vonatkozóan általánosan rendelkezésre álló adatokkal (népességszámbeli különbség 2012. január 1. és 2011. január 1. között) NUTS 3 szintű régiónként. Az összehasonlíthatóság érdekében mindhárom mérőszám (a teljes népmozgalom és két eleme) ezer lakosra vonatkozó nyers arányszámként kerül bemutatásra. A térképek azt ábrázolják, hogyan alakul a teljes népmozgalom (2. térkép), amelyet a pozitív vagy negatív természetes népmozgalom (3. térkép) és a pozitív vagy negatív nettó migráció (4. térkép) együttese alkot.

Az EU-27 népessége 1960. január 1. és 2012. január 1. között 101,1 millió fővel, azaz éves szintre vetítve átlagosan ezer lakosonként 4,3 fővel bővült. Ebben az időszakban töretlen volt a népességszaporodás, bár két eleme meglehetősen eltérően alakult. A természetes népmozgalom 1964-ben tetőzött (a születések száma ekkor 3,6 millió fővel haladta meg a halálozások számát), majd azt követően viszonylag egyenletes ütemben csökkent, és 2003-ban már közel kiegyenlített volt (106 835 fővel többen születtek, mint haltak meg). Az ezt követő enyhe növekedésnek köszönhetően 2011-re az EU-27 népessége 407 523 fővel nőtt a természetes népmozgalom hatására. Ezzel szemben a nettó migráció az 1960-as években viszonylagos egyensúlyt mutatott az EU-27 szintjén: az erre az évtizedre vonatkozó éves adatok szerint hat olyan év volt, amikor az EU-27 területéről kivándorlók száma meghaladta a bevándorlókét. Az elmúlt évszázad utolsó három évtizedében viszonylag alacsony volt a migráció szintje az EU-27 tagállamaiban, 1992-ben pedig az idősor 1961-es kezdete óta először fordult elő, hogy az EU-27 népessége nagyobb mértékben nőtt a nettó migrációtól, mint a természetes szaporodástól. Még szembetűnőbb volt ez a trend a 2002 és 2007 közötti időszakban, amikor különösen magas szintet ért el a nettó migráció (2003-ban a teljes népmozgalom 95,0 %-a ennek volt köszönhető). A nettó migráció migráció 2007-ben ugyan viszonylag magas volt, a 2008 és 2011 közötti időszakban azonban a teljes népmozgalom kisebb hányadát tette ki. 2011-ben ezer lakosonként 2,6 fővel nőtt az EU-27 népessége, miközben a nyers nettó migrációs arányszám ezer lakosra vetítve 1,8, a nyers természetes szaporodási arányszám pedig ezer lakosra vetítve 0,8 értéket mutatott.

Az EU-27 népessége ugyan tovább növekedett 2011-ben, ez a teljes népmozgalom azonban nem egyenletesen oszlott el a tagállamok között. Az összlakosság 2011. január 1. és 2012. január 1. között 19 tagállamban nőtt. A lakosság száma (abszolút értékben) a legnagyobb mértékben, 474 ezer fővel az Egyesült Királyságban bővült, a rangsorban pedig Franciaország (333 ezer fő), majd Olaszország (194 ezer fő) követi. A népességszaporodás csak e tagállamokban haladta meg a 100 ezret. A teljes népmozgalom nyers arányszáma Cipruson (ezer lakosra vetítve 26,2 növekedés) és Luxemburgban (24,7), jócskán megelőzve Belgiumot (8,5), az Egyesült Királyságot (7,6) és Svédországot (7,1).

Az összlakosság legnagyobb csökkenése az uniós tagállamok körében 2011. január 1. és 2012. január 1. között nagyságrendileg jóval csekélyebb volt, mint a legnagyobb növekedés. A legjelentősebb népességcsökkenést Romániában regisztrálták, ahol a lakosság száma közel 58 ezer fővel esett vissza. A balti tagállamok, valamint Bulgária, Portugália, Magyarország és Görögország népessége szintén csökkent. A nyers arányszámok szerint a teljes népességfogyás Lettországban (ezer lakosra -16,0) és Litvániában (ezer lakosra -14,8) volt a legnagyobb. E két tagállamban az arányszám közel háromszor akkora volt, mint Bulgáriában (-5,7).

A 2. térképen látható NUTS 3 szintű régiók között viszonylag egyenlő arányban szerepelnek az EU-27 azon régiói, ahol 2011-ben nőtt a lakosság száma (697 régió), és azok, ahol csökkent a népesség (576 régió). A lakosságszám hét régióban változatlan maradt, az Egyesült Királyság 14 régiójára vonatkozóan pedig nem állnak rendelkezésre adatok. Belgium nagy részében, Kelet-Írországban, Nyugat- és Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban, Luxemburgban és Dél-Svédországban, valamint Spanyolország, Lengyelország és az Egyesült Királyság néhány régiójában bővült a leggyorsabb ütemben a népesség, de Hollandia legtöbb régiójában és Máltán is az EU-27 átlaga felett alakult a népességszaporodás nyers arányszáma. A gyors népességfogyás jelei a közép- és kelet-európai régiókban, például Bulgária, (Kelet-)Németország, a balti tagállamok, Közép-Ausztria, Magyarország és Románia egyes részein láthatók a leginkább, de Görögország és Portugália belső részein, Spanyolország nagy részében, Közép- és Kelet-Franciaországban, Dél-Olaszországban, Kelet-Finnországban és az Egyesült Királyság nyugati partja mentén is csökkent a népességszám.

A nyers arányszámok alapján a legjelentősebb népességgyarapodást mutató 30 NUTS 3 szintű régió közül kilenc Németországban és kilenc az Egyesült Királyságban található. Közülük Németországban található az a két régió, Münster (Kreisfreie Stadt), illetve Darmstadt (Kreisfreie Stadt), ahol a leggyorsabb ütemben bővül a lakosság (ezer lakosra 41,8, illetve 31,7). Utánuk a legjelentősebb (viszonylagos) népességnövekedést (ezer főre 31,5) a román fővárosi régiót övező Ilfov régióban regisztrálták.

A nyers arányszámok alapján a legcsekélyebb népességgyarapodást mutató 30 NUTS 3 szintű régió közül 11 Németországban, kilenc Litvániában, négy-négy Bulgáriában és Lettországban és egy-egy Görögországban és Magyarországon található. A (viszonylagos) népességcsökkenés Šiaulių apskritis és Utenos apskritis litván régiókban volt a legjelentősebb, a lakosságszám emellett még két litván régióban (Alytaus apskritis és Tauragės apskritis), valamint Latgale lett régióban esett vissza ezer lakosra vetítve legalább 20,0 fővel 2011-ben.

Azokban a harmadik országokban, amelyek adatai bemutatásra kerülnek, inkább pozitív irányú népmozgalom figyelhető meg (az EU-27 tagállamaihoz képest) 2011-ben: 107 régióban szaporodott, míg 53 régióban fogyott a népesség. 2011-ben mindegyik EFTA-országban bővült a népesség, a legjelentősebb növekedést – mind abszolút értékben, mind viszonylagosan – Norvégiában és Svájcban regisztrálták. Az EFTA-országok régiói közül Oslo norvég fővárosi régióban és a nyugat-svájci Freiburg régióban regisztrálták a leggyorsabb (viszonylagos) népességszaporodást. 2011-ben csak két olyan régió volt az EFTA tagországaiban, amelynek fogyott a népessége: az izlandi Landsbyggð és a közép-svájci Uri.

A csatlakozó és a tagjelölt országokban jóval vegyesebb volt a kép, mivel Horvátország és Szerbia népessége csökkent, Törökországé viszont gyorsan növekedett. Annak ellenére, hogy Törökország általános népességszaporodása (ezer lakosra 13,5) az uniós tagállamok közül mindössze Ciprusétól és Luxemburgétól maradt el, jelentős eltérések voltak megfigyelhetők a török régiók között: 2010-ben a népességszaporodás nyers arányszáma ezer lakosra vetítve az alacsony -79,6 (a kelet-törökországi Tunceli) és a magas 109,1 érték (a sűrűn lakott, északnyugat-törökországi Marmara régió részét képező Bilecik) között alakult.

A természetes népmozgalom alakulását (főként 2011-es adatok alapján) ábrázoló 3. térkép a 2. térképen megfigyelhetőhöz hasonló eloszlást mutat. Szinte valamennyi régióban, ahol a teljes népmozgalom negatív előjelű, a természetes népmozgalom is negatív. Nagy eltérések Franciaország délnyugati, Olaszország északi részén és Bajorország nagy részén (Németország) láthatók, ahol a teljes népesség a negatív természetes népmozgalmi arányok ellenére is nőtt. Norvégia déli részén hasonló tendencia figyelhető meg.

Az Európai Unió 1 280 (NUTS 3 szintű) régiójának alig több mint egyharmadában (467 régióban) haladta meg a születések száma a halálozások számát 2011-ben, míg 801 régióban a halálozások száma magasabb volt a születések számánál, 12 régióban pedig ugyanannyian születtek, mint ahányan meghaltak. A nyers természetes népmozgalmi arányszám pozitívan alakult egész Írországban, valamint a Benelux-államok, Franciaország és az Egyesült Királyság (2010-es adatok alapján) számos sűrűn lakott (beépített) területén, valamint a Cseh Köztársaság és Lengyelország nagy részén. Ezzel szemben Bulgária, Lettország, Litvánia (Vilniaus apskritis fővárosi régió kivételével) és Magyarország összes régiójának, továbbá a román régiók többségének, (Kelet-)Németországnak, Északnyugat-Spanyolországnak és Portugália belföldi, vidéki részének természetes népmozgalmi arányszámai negatívak. A természetes népmozgalmat meghatározó két tényezőt, vagyis a születések és a halálozások számát alább részletesebben is bemutatja ez a szócikk a termékenység és a várható élettartam szempontjából.

Egy részletesebb elemzés szerint az EU-27 területén 11 olyan NUTS 3 szintű régió volt 2011-ben, ahol a természetes népmozgalom nyers arányszáma meghaladta az ezer lakosra vetített 10 főt. E régiók közül négy francia volt: kettő tengerentúli megye (Guyane és Réunion), kettő pedig Párizs közelében helyezkedik el (Seine-Saint-Denis és Val-d’Oise). Az EU-27 összes régiója közül Guyane nyers természetes népmozgalmi arányszáma volt a legmagasabb (ezer lakosra 23,4). A jelentős természetes népességszaporodást mutató többi régió közül három Írországban (Mid-East, Dublin és Midland), három az Egyesült Királyság délkeleti részén (Inner London – East, Luton, valamint Outer London – West and North West; 2010-es adatok alapján) található, egy pedig a spanyol tengerentúli terület, Ciudad Autónoma de Melilla volt.

Az EU-27 mintegy 536 NUTS 3 szintű régiója közel kiegyenlített (az ezer lakosra vetített +/- 2,0 tartományon belüli) nyers természetes népmozgalmi arányszámmal rendelkezett 2011-ben. E trend következtében a nettó migráció gyakran jelentős szerepet játszik annak meghatározásában, hogy egy régió népessége összességében szaporodik vagy fogy. A nettó migráció közvetve hozzájárulhat a jövőben bekövetkező természetes népességszaporodáshoz is, mivel a bevándorlók a későbbiekben gyermeket vállalhatnak, hiszen viszonylag nagy hányaduk fiatal, következésképpen sok közöttük a szülőképes korú (vagy fiatalabb).

A 4. térkép a NUTS 3 szintű régiók 2011-re vonatkozó nyers nettó migrációs arányszámait ábrázolja. Ez a 2. térképpel nagy hasonlóságot mutató térkép rávilágít arra, hogy milyen szoros összefüggés áll fenn a migráció alakulása és a teljes népmozgalom között (különösen akkor, ha a természetes népmozgalom közel kiegyenlített). Az EU-27 775 NUTS 3 szintű régiójában volt pozitív a nettó migráció (a bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét) 2011-ben. Közülük a legnagyobb mértékű nettó bevándorlást ugyanaz a három régió könyvelhette el, ahol a teljes népességszaporodás is a legnagyobb mértékű volt, név szerint a németországi Münster (Kreisfreie Stadt) és Darmstadt (Kreisfreie Stadt), valamint Románia Bukarest körüli területe, Ilfov. Az ezer lakosra vetített nyers nettó migrációs arányszám e három régióban 40,9, 31,1, illetve 31,5 volt. Az ezer lakosra vetítve több mint 10,0 fős nettó migrációval rendelkező többi régió túlnyomórészt városi régió volt, és megtalálható közöttük Belgium (Arr. de Bruxelles-Capitale/Arr. van Brussel-Hoofdstad), Németország (Berlin) és Svédország (Stockholms län) fővárosi régiója, továbbá több más német (például Freiburg im Breisgau, Leipzig, München, Frankfurt am Main és Dresden) és egyesült királyságbeli város (például Edinburgh, Nottingham, Sheffield, Tyneside és Greater Manchester South). Ellenkező a helyzet Franciaországban, ahol a legmagasabb nyers nettó migrációs arányszámmal rendelkező régiók általában az ország déli részén fekvő vidéki térségekben találhatók (például Lot, Dordogne, Gers, Corse-du-Sud és Hautes-Pyrénées).

A negatív nettó migráció azt jelenti, hogy többen hagyták el a régiót, mint ahányan bevándoroltak. Ezt 2011-ben az EU-27 485 NUTS 3 szintű régiójáról lehetett elmondani, amelyek túlnyomórészt Németország és Görögország különböző részein, Nyugat-Ausztriában és Kelet-Európa jelentős részén (különösen Bulgáriában, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában), továbbá Északkelet-Franciaországban, Dél-Olaszországban, Portugália belső részén, Spanyolország kisebb területein, Nyugat-Írországban, valamint Kelet- és Észak-Finnországban helyezkednek el. A legmagasabb (az ezer lakosra vetített -13,0 főt meghaladó) negatív nyers nettó migrációs arányszámmal rendelkező 11 NUTS 3 szintű régió között Litvánia mind a 10 NUTS 3 szintű régiója megtalálható. Rajtuk kívül csak Ioannina (Északnyugat-Görögország) esetében volt ilyen magas a (lakosságszámhoz viszonyított) nettó kivándorlási arányszám.

Ahol a népmozgalom két eleme (a természetes népmozgalom és a nettó migráció) azonos irányba változik, ott együttes hatásuk eredményeként nagyobb mértékű általános változás következhet be. Ezt lehetett tapasztalni Luxemburgban, Cipruson és Máltán, továbbá Hollandia régióinak többségében, valamint Spanyolország keleti és déli, Franciaország északnyugati és délkeleti, Olaszország északkeleti, Svédország déli és az Egyesült Királyság délkeleti részén. Az e területeken található régiókban többnyire mind a természetes népmozgalom, mind a nettó migráció növekedett. Ennek az ellentéte volt megfigyelhető Bulgária, Németország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia számos NUTS 3 szintű régiójában, ahol a népmozgalom mindkét eleme negatív irányba mozdult el.

Az EU-27 fővárost magukban foglaló NUTS 3 szintű régióinak elemzése szerint 16 régióban változott pozitívan a népmozgalom mindkét összetevője, valószínűleg a főváros „vonzerejének” köszönhetően. E 16 régió közül 13 esetében a nettó migráció járult hozzá nagyobb mértékben a népességszaporodáshoz, míg Groot-Amsterdam (Hollandia), Osrednjeslovenska (Szlovénia) és Inner London – West (az Egyesült Királyság fővárosát alkotó két NUTS 3 szintű régió egyike) régióban a természetes szaporodás volt a növekedés elsődleges meghatározója. A negatív nettó migrációt több mint ellensúlyozta a magasabb természetes szaporodási arány Dublin (Írország), Madrid (Spanyolország), Paris (Franciaország), Grande Lisboa (Portugália) és Inner London – East (az Egyesült Királyság fővárosát alkotó másik NUTS 3 szintű régió) fővárosi régióban. Attiki görög fővárosi régióban a negatív nyers nettó migrációs arányszám nagyságrendileg nagyobb volt a pozitív természetes népmozgalmi arányszámnál, Szófia bolgár fővárosi és Budapest magyar fővárosi régióban ellenben a viszonylag magas pozitív nettó migrációs arányszám ellensúlyozta a kisebb negatív természetes szaporodási arányt. Az uniós tagállamok fővárosi régiói közül csak Riga (Lettország) és București (Románia) régióban változott negatív irányba a népmozgalom mindkét eleme. A nyers nettó migrációs arányszám mindkét esetben nagyobb szerepet játszott a teljes népmozgalom meghatározásában, és ezzel mindkét városban felerősítette a lakosságszám természetes fogyását.

Szinte minden harmadik ország fővárosi régiójában nőtt a népesség annak következtében, hogy a népmozgalom mindkét eleme pozitívan alakult. Kivételt mindössze az izlandi Höfuðborgarsvæði régió (a reykjavíki agglomeráció, ahol a népesség a pozitív természetes szaporodásnak köszönhetően összességében nőtt, a nettó migrációs arány azonban negatív volt) és egész Szerbia (amelyre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre regionális adatok) képezett, ahol a negatív természetes népmozgalmi arányszám messze felülmúlta a csekély növekedést mutató nettó migrációs arányszámot.

A termékenységi arányszám csökkenése

A természetes szaporodás lassulásának egyik fő oka az Európai Unióban, hogy a nők a korábbinál kevesebb gyermeket vállalnak. Napjainkban a világ fejlett részein az egy nőre jutó 2,10 élveszületés az a teljes termékenységi arányszám, amely megfelel a reprodukciós rátának, vagyis annak a szintnek, amelyen a népesség mérete ki- és bevándorlás nélkül hosszú távon stabil maradna.

Az EU-27 teljes termékenységi arányszáma az elmúlt évtizedekben jóval a reprodukciós szint alatt volt. A mélypontot az 1,46 élveszületés jelentette 2002-ben, ezt követően az EU-27 teljes termékenységi arányszáma némileg javult számos tagállamban, így az EU-27 egészének átlaga 1,57 volt 2011-ben. A tagállamok közül a legmagasabb termékenységi arányszámot Írországban (2,05) és Franciaországban (2,01) regisztrálták, a rangsorban pedig az Egyesült Királyság (1,96) és Svédország (1,90) következett. Ennek megfelelően a termékenységi arányszám a legutóbbi referencia-időszakban egyik tagállamban sem érte el a reprodukciós rátát. 2011-ben a teljes termékenységi arányszám egy nőre vetítve kevesebb mint 1,50 élveszületés volt 14 tagállamban, a legalacsonyabb értéket Magyarországon regisztrálták (egy nőre vetítve átlagosan 1,23).

Hasonló tendencia volt megfigyelhető az EFTA tagországaiban, valamint a csatlakozó és a tagjelölt országokban is, mivel a teljes termékenységi arányszám általában véve alacsony volt, és a termékenységi arányszám az 5. térképen látható egyetlen országban sem érte el a reprodukciós rátát a legutóbbi referencia-időszakban. Izland (2,02) volt az egyetlen EFTA-ország, ahol a teljes termékenységi arányszám meghaladta az egy nőre vetített 2,0 élveszületést 2011-ben, míg a csatlakozó és a tagjelölt országok közül csak Törökország regisztrált hasonló értéket (2,04 2010-ben).

Az 5. térképen látható a teljes termékenységi arányszám 2011-es regionális eloszlása, amely rendkívül homogén, mivel egy adott tagállamon belüli régiók értékei ritkán térnek el jelentős mértékben a nemzeti átlagtól.

Az EU-27 azon 268 NUTS 2 szintű régiója közül, amelyekre vonatkozóan rendelkezésre állnak adatok, mindössze nyolcban alakult a 2,10-es reprodukciós ráta felett a teljes termékenységi arányszám (a térképen a legsötétebb árnyalattal jelölt területek). Négy másik régió termékenységi arányszáma megegyezett a reprodukciós rátával. A legmagasabb termékenységi arányszámokat Guyane, Réunion és Guadeloupe francia tengerentúli régiókban (egy nőre jutó átlagos 3,44, 2,36, illetve 2,26 élveszületés), valamint Ciudad Autónoma de Melilla spanyol tengerentúli területen (2,71) regisztrálták. A reprodukciós rátát meghaladó teljes termékenységi arányszámmal rendelkező négy másik régió közül három az Egyesült Királyságban (Outer London, Dorset and Somerset és West Midlands; 2010-es adatok alapján), egy pedig Franciaország északi részén (Nord - Pas-de-Calais) található. A reprodukciós rátával megegyező termékenységi arányszámmal rendelkező négy régió esetében is hasonló volt a helyzet, ugyanis kettő (Lincolnshire és Kent; 2010-es adatok alapján) az Egyesült Királyságban, egy Franciaország északi részén (Picardie) fekszik, egy pedig Belgium fővárosi régiója volt (Région de Bruxelles-Capitale/Brussels Hoofdstedelijk Gewest; 2009-es adatok alapján).

A legalább 2,00 teljes termékenységi arányszámmal rendelkező 38 uniós régió közül számos az Egyesült Királyságban (19 régió), valamint Franciaországban (13 régió) található, míg a többit a spanyol autonóm városok, a belga fővárosi régió, valamint mindkét ír régió és Finnország északi része (Pohjois- ja Itä-Suomi) tette ki.

A termékenységi arányszámok általában a keleti és déli tagállamokban a legalacsonyabbak. A teljes termékenységi arányszám 51 NUTS 2 szintű uniós régióban volt 1,30 vagy annál kisebb, e régiók közül 11 Lengyelországban, hét-hét Németországban (főként északnyugaton), Spanyolországban és (Dél-)Olaszországban, hat Romániában, öt Magyarországon, három-három Görögországban és Portugáliában, egy-egy pedig Ausztriában és Szlovákiában található. A legalacsonyabb termékenységi arányszámokat három spanyol régióban, mégpedig a Kanári-szigetek alkotta szigeti régióban (egy nőre jutó átlagos 1,04 élveszületés), valamint az ország északnyugati részén található Principado de Asturias (1,05) és Galicia (1,07) régiókban regisztrálták.

A termékenységi arányszám az 5. térképen szereplő EFTA-országok körében a Norvégia déli részén található Agder og Rogaland régióban (2,04) és Izlandon (2,02; az ország egyetlen régiót alkot a NUTS-osztályozás 2. szintjén) volt a legmagasabb. A többi EFTA-ország régióihoz viszonyítva Svájcban következetesen alacsonyabbak voltak a termékenységi arányszámok, a legalacsonyabb értéket az olasz nyelvű Ticino régióban regisztrálták (1,43).

A csatlakozó és a tagjelölt országok régiói közül a legmagasabb (az egy nőre jutó átlagos 3,0 élveszületést meghaladó) teljes termékenységi arányszámokat a következő négy török régió könyvelhette el: Şanliurfa, Diyarbakır (3,77; az összes török adat 2010-re vonatkozik); Mardin, Batman, Sirnak, Şiirt (3,74); Van, Muş, Bitlis, Hakkari (3,63); és Ağri, Kars, Iğdir, Ardahan (3,40). A termékenységi arányszám további három török régióban haladta meg a reprodukciós rátát 2010-ben. A termékenységi arányszámokban megfigyelhető tendencia azonban földrajzilag megosztott Törökország keleti és nyugati része között, mivel a nyugati régiókban a termékenységi arányszám jellemzően egy nőre jutó 1,5–1,8 élveszületés volt. 2011-ben a teljes termékenységi arányszám Montenegróban 1,65 volt, míg a többi régióban és országban az egy nőre jutó 1,5 élveszületés alatt maradt ez az érték: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban 1,46, Horvátországban 1,43 és 1,47 (a két régióban, amelyre vonatkozóan rendelkezésre állnak 2010-es adatok), Szerbiában pedig 1,36 volt.

Csökkenő csecsemőhalandóság

Az egy nőre jutó gyermekszületések számának már megállapított fokozatos csökkenése mellett a csecsemőhalandósági arányszám is szinte folyamatosan mérséklődött az EU-27 területén az elmúlt évtizedekben, ami többek között az egészségügyi ellátás (és az ahhoz való hozzáférés) javulásának (további információk állnak rendelkezésre a regionális egészségügyi statisztikákról szóló szócikkben), a betegségekkel szembeni immunizálás fokozódásának, valamint az életszínvonal általános emelkedésének (jobb higiéniai körülmények, tiszta vízhez való hozzáférés, az otthon folyamatos fűthetősége) köszönhetően. 2011-ben az EU-27 csecsemőhalandósági arányszáma ezer élveszületésre jutó 3,9 halálozás volt (az első életévüket be nem töltött gyermekek esetében).

Az uniós tagállamok közül Bulgáriában és Romániában regisztrálták a legmagasabb csecsemőhalandósági arányszámot. E két tagállamban összesen hat (NUTS 2 szintű) régió csecsemőhalandósági arányszáma volt kétjegyű, a csúcsérték pedig az ezer élveszületésre jutó 11,3 halálozás volt Sud-Est román régióban (lásd az 1. ábrát). A másik végletet a (Finnország délnyugati partjainál fekvő) Åland-szigetek képviselték, ahol a csecsemőhalandóság nullára csökkent 2011-ben, ezt az eredményt azonban némi fenntartással kell kezelni, mivel egyetlen évre vonatkozó, egyszeri érték (2010-ben 3,5 volt a csecsemőhalandósági arányszám). Az EU-27 területén 13 olyan NUTS 2 szintű régió volt 2011-ben, ahol a csecsemőhalandósági arányszám az ezer élveszületésre jutó 2,0 halálozás alatt volt. E régiók nyolc országban találhatók, és megtalálható köztük Svédország, Szlovákia és a Cseh Köztársaság fővárosi régiója, három spanyol régió (Ciudad Autónoma de Melilla, Comunidad Foral de Navarra és Cantabria), két további svéd Västsverige és Norra Mellansverige), két finn régió (Åland és Etelä-Suomi) és egy-egy német (Leipzig), osztrák (Salzburg) és görög (Kriti szigete) régió.

A férfiak és a nők várható élettartama közötti különbségek

Az elmúlt 50 évben átlagosan megközelítőleg 10 évvel nőtt a születéskor várható élettartam, jobbára a javuló társadalmi-gazdasági és környezeti körülményeknek, valamint a fejlettebb orvosi ellátásnak és gondozásnak köszönhetően. A 6. és a 7. térképen látható a férfiak és a nők születéskor várható élettartama az egyes NUTS 2 régiók esetében 2011-ben; ezek a térképek az azonos színpaletták használatának köszönhetően közvetlenül összehasonlíthatók. A két térkép összehasonlítása esetén a legszembetűnőbb különbség, hogy a férfiak várható élettartama jelentősen alacsonyabb (a nőkéhez képest), azonban bizonyos tények alátámasztják, hogy ez a nemek közötti egyenlőtlenség a legtöbb uniós tagállamban lassan csökkent az elmúlt néhány évtizedben.

A 6. térkép alapján megállapítható, hogy 2011-ben a férfiak születéskor várható élettartama legfeljebb 74,0 év volt Kelet-Európa legnagyobb részében, ideértve az összes NUTS 2 szintű régiót Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és a három balti tagállamban (amelyek mindegyike egyetlen régiót alkot ezen a szinten). Emellett egy (Bratislavský kraj fővárosi régió) kivételével az összes szlovák régióban és kettő (Podkarpackie és Malopolskie legdélebbi régiók) kivételével az összes lengyel régióban legfeljebb 74,0 év volt a férfiak születéskor várható élettartama. A férfiak várható élettartama még három régióban volt e szint alatt (amelyet a legvilágosabb árnyalat jelöl a 6. térképen). E régiók közül kettő a Cseh Köztársaságban (Severozápad és Moravskoslezsko) található, egy pedig a portugál tengeri régió, Região Autónoma dos Açores. Szintén szembetűnő volt, hogy a csatlakozó és a tagjelölt országokban is viszonylag alacsony a férfiak születéskor várható élettartama, hiszen mindössze a Horvátország Jadranska Hrvatska régióját alkotó part menti területeken és szigeteken haladta meg a férfiak születéskor várható élettartama a 74,0 évet (2010-es adatok alapján). A várható élettartam Szerbiában volt a legalacsonyabb (72,0 év) 2011-ben (regionális adatok nem állnak rendelkezésre). A férfiak várható élettartama az EFTA-országok összes régiójában legalább 74,0 év volt 2011-ben.

Összesen 28 olyan NUTS 2 szintű régió volt, ahol a férfiak születéskor várható élettartama 80,0 év fölé emelkedett 2011-ben. E régiók hét uniós tagállamban találhatók. A 28 régióból nyolc Olaszországban terül el hosszanti irányban, hét pedig az Egyesült Királyságban található (North Yorkshire kivételével az összes Anglia déli részén fekszik; 2010-es adatok alapján). Négy Spanyolországban (Comunidad Foral de Navarra kivételével az összes Közép-Spanyolországban, ideértve Comunidad de Madrid fővárosi régiót is), míg három-három Németországban (az összes Baden-Württemberg délnyugati tartományban) és Franciaországban (Île de France fővárosi régió, továbbá Midi-Pyrénées, valamint a Toulouse és Lyon városát is magában foglaló Rhône-Alpes) volt. A maradék három régióból kettő Svédországban (Stockholm fővárosi régió és Västsverige nyugati régió) fekszik, az utolsó régiót pedig a jón-tengeri szigetek (többek között Korfu) alkotják, amelyek nagyrészt Görögország nyugati partjainál találhatók (Ionia Nisia régió). A férfiak születéskor várható élettartama 2011-ben Comunidad Foral de Navarra régióban volt a legmagasabb (81,1 év), mögötte nem sokkal lemaradva Comunidad de Madrid (81,0 év) következett.

A 7. térkép a nők születéskor várható élettartamának regionális eloszlását ábrázolja. A nők várható élettartama tekintetében a legalacsonyabb – 80,0 év vagy az alatti – értékeket Kelet-Európában mérték (akárcsak a férfiaknál). Ez különösen Bulgáriára, Magyarországra és Romániára érvényes, ahol mindegyik NUTS 2 szintű régióban 80,0 év alatt volt a nők várható élettartama. Lettországban és Litvániában (mindkét ország egyetlen régiót alkot NUTS 2 szinten), valamint a négy szlovák régió közül háromban (Bratislavský kraj fővárosi régió volt a kivétel), Lódzkie lengyel régióban, valamint (2010-es adatok alapján) az egyesült királyságbeli North Eastern Scotland régióban sem érte el a nők várható élettartama a 80,0 évet. A nők születéskor várható élettartama 2011-ben Severozapaden bolgár régióban volt a legalacsonyabb, mindössze 76,6 év, a rangsorban pedig három másik bolgár régió (Severoiztochen, Yugoiztochen és Severen tsentralen) követte.

A nők esetében abban a régióban volt a legmagasabb a születéskor várható élettartam, ahol a férfiak várható élettartama a második legmagasabb volt. Ez a régió a Comunidad de Madrid (86,7 év 2011-ben), amely csak hajszálnyival előzte meg Île de France és Rhône-Alpes régiókat (86,6 év mindkettőben). Összesen 14 olyan NUTS 2 szintű régió volt az Európai Unióban, ahol a nők születéskor várható élettartama meghaladta a 80,0 évet. Ezek Franciaországban (nyolc régió), Spanyolországban (öt régió) és Olaszországban (két régió) találhatók, a nők várható élettartamának rangsorában őket követő 14 régió pedig szintén ugyanebben a három tagállamban van, megelőzve az Albániával határos görög Ipeiros régiót (85,4 év).

Az EU-27 egészét tekintve a születéskor várható élettartam átlagosan 82,9 év volt a nők és 77,0 év a férfiak esetében 2010-ben. A férfiak és a nők születéskor várható élettartama közötti legnagyobb különbséget a balti tagállamokban mérték, amelyek közül Litvániában a nők 11,2, Lettországban pedig 10,1 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak, mint a férfiak. A nemek közötti különbség Hollandiában, Cipruson és Svédországban volt a legelenyészőbb (3,7 és 3,9 év). Izlandon még ennél is valamivel csekélyebb, mindössze 3,4 év volt a különbség.

Regionális szinten a várható élettartam tekintetében a nemek közötti legjelentősebb (nők és férfiak között legalább nyolc év) különbséget a (NUTS 2 szinten egyetlen régiót alkotó) balti tagállamokban regisztrálták, őket Lengyelország 16 NUTS 2 szintű régiója közül 14 követi, majd két északkelet-magyarországi régió (Észak-Magyarország és Észak-Alföld) és két francia régió (Guadeloupe és Nord - Pas-de-Calais) következik. A nemek közötti eltérés Drenthe északkelet-hollandiai régióban volt a legkisebb, ahol a nők születéskor várható 82,6 éves élettartama 3,1 évvel magasabb, mint a férfiak várható élettartama. A nemek közötti legcsekélyebb (kevesebb mint négy év) eltéréssel rendelkező régiók közül 16 az Egyesült Királyságban, kilenc Hollandiában, három Svédországban, kettő-kettő Dániában és Görögországban, egy-egy pedig Németországban és Cipruson található (utóbbi ország egyetlen régiót alkot NUTS 2 szinten).

A nemek közötti eltérés az elemzett harmadik országok körében Izlandon volt a legcsekélyebb, 3,4 év, míg a svájci Zürich volt az egyetlen másik régió, ahol a nők és a férfiak közötti különbség négy évnél kevesebb volt. A várható élettartam tekintetében a nemek közötti legjelentősebb különbséget Kontinentalna Hrvatska és Jadranska Hrvatska horvát régiókban (6,6 év, illetve 5,9 év különbség), a szomszédos montenegrói Crna Gora régióban (5,5 év), Törökországban (szintén 5,5 év; 2009-es adat) és Szerbiában (5,3 év) regisztrálták (az utóbbi két országról csak nemzeti szintű adatok állnak rendelkezésre).

A népesség elöregedése

Az EU-27 népessége fokozatosan öregszik. Ennek oka a születéskor várható élettartam jelentős és folyamatos növekedése, valamint az alacsony termékenységi arányszám és a második világháborút követő demográfiai robbanás idején született generáció nyugdíjba vonulása. A 2. ábra azt a 10 NUTS 3 szintű régiót mutatja be, ahol 2012. január 1-jén a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb volt az időskorú (65. életévüket betöltött) személyek aránya a népességhez viszonyítva. Az EU-27 egészét tekintve a 65. életévüket betöltött személyek az össznépesség 17,8 %-át tették ki, míg a munkaképes korú (15–64 éves) személyek az össznépesség kétharmadát (66,6 %) adták, így a 15 éven aluliak hányada 15,6 % volt az EU-27 népességében.

A Portugália középső, belső részén fekvő Pinhal Interior Sul régióban az időskorúak az összlakosság több mint egyharmadát (33,9 %) tették ki, így az Európai Unió egészét tekintve itt éltek a legnagyobb arányban. Ennek megfelelően minden egyes, Pinhal Interior régióban élő munkaképes korú személy 0,6 65. életévét betöltött személyt „tartott el”. Az időskorúak gyakran olyan vidéki, viszonylag távol eső és ritkábban lakott régiókban élnek a legnagyobb arányban, ahol a munkaképes korú személyek alacsony aránya összefüggésbe hozható a munka- és tanulási lehetőségek hiányával, amely arra sarkallja a fiatalabb generációk tagjait, hogy munkakeresés céljából elköltözzenek.

A 2. ábrán azok a régiók is szerepelnek, ahol a legalacsonyabb volt az időskorúak aránya. E régiók gyakori jellegzetessége, hogy területükön magas a munkaképes korúak aránya: ez megfigyelhető jelentősebb gazdasági központokban (London, Poznań vagy Gdańsk), illetve turisztikai régiókban (például a Kanári-szigetek részét képező Lanzarote vagy Fuerteventura spanyol régiók), ahol a magas aktivitási ráta a viszonylag fiatal gazdasági bevándorlókhoz köthető, akiknek a mozgása körkörös migrációs tendenciát mutat (vagyis a rendelkezésre álló munkalehetőségek vonzzák őket az adott helyre, ahol néhány évig dolgoznak, majd hazatérnek származási régiójukba). Más régiókban az időskorúak teljes népességhez viszonyított aránya a viszonylag magas termékenységi arányszám miatt volt alacsony. Ez főként Guyane és Réunion francia tengerentúli megyékre, Írország Mid-East régiójára, és csekélyebb mértékben Flevoland holland régióra volt jellemző.

Az EU-27 népességszerkezetében megfigyelhető változás emellett még az eltartottak arányának elemzésével szemléltethető. Ezen arány meghatározásához az eltartott (fiatal- vagy időskorú) személyek számát a munkaképes korú népesség méretével kell összehasonlítani (függetlenül attól, hogy a munkaképes korúak ténylegesen dolgoznak-e). Ez az arány tehát elárulja, hogy adott esetben mekkora teher nehezedik a munkaképes korúakra, például mekkora a gyermekek oktatásának, az egészségügynek vagy a nyugdíjbiztosításnak a fenntartásából fakadó nyomás. Az eltartottak növekvő aránya így a kormányok számára aggodalomra adhat okot a közkiadásokkal kapcsolatos tervekkel összefüggésben.

Az EU-27 területén a 15 éven aluliak aránya a munkaképes korú népesség 23,4 %-ának felelt meg 2012 elején, így átlagosan mindössze négy munkaképes korú felnőtt jutott minden 15 év alatti gyermekre. A fiatalkorú eltartottak aránya gyakran a legmagasabb termékenységi arányszámmal rendelkező régiókban volt a legjelentősebb. E régiók túlnyomórészt Írországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban találhatók. A skála másik végén elhelyezkedő régiókban legalacsonyabb a fiatalkorú eltartottak aránya. E régiók főként Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban fekszenek, ahol tehát a termékenységi arányszám a történelmi mélypont közelében maradt. A 8. térképen látható a fiatalkorú eltartottak NUTS 3 szintű régiókra számított arányának alakulása 2012. január 1-jén. Az Európai Unió egészét tekintve ez az arány Guyane francia tengerentúli megyében volt a legmagasabb, 57,0 %, és két, Németország középső részén fekvő régióban, Würzburgban (Kreisfreie Stadt) és Suhlban (Kreisfreie Stadt) pedig a legalacsonyabb, 13,6 %.

Az időskorú eltartottak aránya a 65. életévüket betöltött időskorúak száma és a 15–64 év közötti munkaképes korú népesség közötti kapcsolatot fejezi ki. Az EU-27 területén az időskorú népesség mérete a munkaképes korú népesség 26,8 %-ának felelt meg 2012. január 1-jén. A 9. térkép szerint az időskorú eltartottak aránya az EU-27 106 régiójában nem haladta meg a 20 %-ot. Ezek közül 43 Lengyelországban, 16 az Egyesült Királyságban, 13 Romániában, nyolc-nyolc Spanyolországban és Szlovákiában, hat-hat Írországban és Franciaországban, kettő Hollandiában, egy-egy pedig Belgiumban, Dániában, Cipruson (egyetlen régió NUTS 3 szinten) és Portugáliában található. Az időskorú eltartottak aránya Guyane francia tengerentúli megyében volt a legalacsonyabb (7,2 %). Ezzel szemben Pinhal Interior Sul volt az EU-27 egyetlen NUTS 3 szintű régiója, ahol az időskorú eltartottak aránya meghaladta az 50 %-ot (vagyis kettőnél kevesebb munkaképes korú személy „tartott el” egy 65. életévét betöltött időskorút). A pontos érték ebben a régióban 60,7 % volt 2012. január 1-jén. További öt portugál régió található az Európai Unió azon tíz régiója között, ahol az időskorú eltartottak aránya a legmagasabb volt. E portugál régiók mindegyike relatíve hegyvidéki, belső területen fekszik az ország középső és északi részén (gyakran Spanyolországgal határos területen). Az időskorú eltartottak aránya még másik négy régióban volt különösen magas (46,1 % és 49,8 % közötti), közülük kettő a Görögország hegyvidéki, belső részén található Grevena és Evrytania régió, egy az északkelet-olaszországi part menti régió, Trieste, egy pedig a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban található Dessau-Roßlau (Kreisfreie Stadt) régió volt.

A népesség elöregedése az EFTA-, a csatlakozó és a tagjelölt országok számos régiójában kevésbé szembetűnő. Az EFTA-országok NUTS 3 szintű régiói körében Ticino, Basel-Stadt és Basel-Landschaft svájci és Hedmark norvég vidéki régióban volt a legmagasabb (30,0 % feletti) az időskorú eltartottak aránya. A másik végletet az EFTA-országok azon három régiója jelenti, ahol az időskorú eltartottak aránya legfeljebb 20,0 %-ot ért el, név szerint a (norvég kőolajipar jelentős részének otthont adó) nyugat-norvégiai Rogaland, Oslo norvég fővárosi régió, valamint Höfuðborgarsvæði izlandi fővárosi régió.

Az időskorú eltartottak aránya három horvát régióban (Licko-senjska županija, Šibensko-kninska županija és Karlovacka županija) haladta meg a 30,0 %-ot, a legmagasabb értéket a közülük a legritkábban lakott Licko-senjska županija régióban regisztrálták (35,7 %). Az időskorú eltartottak aránya általánosságban jóval alacsonyabb volt Montenegróban, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban és különösen Törökországban (ahol 24 NUTS 3 szintű régióban volt az időskorú eltartottak aránya 10,0 % alatt). A csatlakozó és a tagjelölt országok csoportján belül a kelet-törökországi Hakkari régióban volt a legalacsonyabb az időskorú eltartottak aránya (4,9 % 2011. január 1-jén).

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az Eurostat a demográfiai adatok széles körét szolgáltatja: találhatók közöttük nemzeti és regionális szintű népességi statisztikák, valamint a népesség számát, szerkezetét és fajlagos jellemzőit befolyásoló különböző demográfiai eseményekre (születés, halálozás, házasságkötés, válás, bevándorlás és kivándorlás) vonatkozó adatok. Megjegyzendő, hogy a NUTS 2010 osztályozásra való áttérés azt eredményezte, hogy átmenetileg nem állnak rendelkezésre idősorok a regionális demográfiai statisztikához.

A népsűrűség az adott régióban élő népesség (éves átlagának) a régió (szárazföldi) területének nagyságához viszonyított aránya. A szárazföldi terület a régió összterülete a hozzá tartozó vízterület nélkül.

A népmozgalom a népesség adott időszak (például egy naptári év) végén és elején mért számának a különbsége. A pozitív népmozgalom a népesség szaporodását jelenti. A negatív népmozgalom a népességfogyás. A népmozgalom két elemből áll.

Az egyik a természetes népmozgalom, amely az élveszületések és a halálozások számának a különbsége. Pozitív természetes népmozgalom, más szóval természetes szaporodás esetén az élveszületések száma meghaladja a halálozások számát. Negatív természetes népmozgalom, vagyis természetes fogyás esetén az élveszületések száma nem éri el a halálozások számát.
A másik a statisztikai kiigazítással számított nettó migráció, amely a teljes népességváltozás és a természetes népmozgalom különbsége; tehát a nettó migrációra vonatkozó statisztikákra az egyenlet mindkét tagjának, különösen a népességváltozásnak a statisztikai pontatlansága hatást gyakorol. A különböző országok esetében a nettó migráció statisztikai kiigazítással a bevándorlás és a kivándorlás különbsége mellett tartalmazhatja a népességi adatok két egymást követő év január 1-je közötti azon változásait is, amelyek nem a születésszámnak, a halálozások számának, a bevándorlásnak vagy a kivándorlásnak tudhatók be.

A változás nyers arányszámait a következőkre vonatkozóan számítják ki: teljes népmozgalom, természetes népmozgalom és nettó migráció (statisztikai kiigazítással). A változás adott évre vonatkozó szintjét minden esetben az adott terület ugyanazon évben mért átlagos népességéhez viszonyítják, ezt az arányt pedig ezer lakosra vetítve fejezik ki.

A teljes termékenységi arányszám azt az átlagos gyermekszámot fejezi ki, amely élettartama alatt egy nőre jutna abban az esetben, ha a szülőképes korban mindvégig az adott évre számított kor specifikus termékenységi arányszámnak megfelelő számú gyermeket hozna világra.

A születéskor várható élettartam azt az átlagos életkort fejezi ki években, amelynek elérésére egy újszülött gyermek számíthatna abban az esetben, ha egész élete folyamán az aktuális halálozási feltételek érvényesülnének.

A fiatalkorú eltartottak aránya a gazdaságilag inaktív (itt a 15. életévüket be nem töltött) fiatalkorú személyek száma a munkaképes korú (hagyományosan a 15–64 év közötti) személyek számához viszonyítva. Az időskorú eltartottak aránya a gazdaságilag inaktív (itt a 65. életévüket betöltött) időskorú személyek száma a munkaképes korú (hagyományosan a 15–64 év közötti) személyek számához viszonyítva. Az eltartottak arányának vizsgálatával kapcsolatosan megjegyzendő, hogy a munkaképes korú népességen belül gyakran nagy számban képviseltették magukat azok a személyek, akik saját maguk döntöttek úgy, hogy nem dolgoznak (például tanulók voltak, gyermeket neveltek, vagy családtagjukat gondozták), míg főként gazdasági visszaesés vagy válság idején sokan vannak olyanok, akik nem tudnak elhelyezkedni. Továbbá az időskorúak egyre nagyobb hányada dönt úgy, hogy a hagyományos értelemben vett nyugdíjaskor után is dolgozik, míg mások megfelelő anyagi hátteret teremtettek a nyugdíjba vonuláshoz, és ezért egyesek szerint „függetlennek” tekinthetők.

Kontextus

A népesség változására vonatkozó statisztikákat egyre nagyobb mértékben használják fel a szakpolitikák kidolgozásához és a demográfiai viselkedés politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kontextusokban történő figyelemmel kíséréséhez.

A tartósan alacsony termékenységi szint, a meghosszabbodott élettartam és a demográfiai robbanás idején születettek nyugdíjba vonulása együttesen az uniós népesség elöregedését eredményezte. A munkaképes korúak száma folyamatosan csökken, míg az idős emberek száma emelkedik. A népesség elöregedésével összefüggő társadalmi és gazdasági változások valószínűleg súlyos következményekkel járnak majd az Európai Unió számára mind nemzeti, mind regionális szinten. Egy sor szakpolitikai területet befolyásolnak, és hatással vannak többek között az iskoláskorú népességre, az egészségügyre, a munkaerő-piaci részvételre, a szociális védelemre, a szociális biztonsági kérdésekre, valamint az államháztartásra.

Az Európai Unió régióiban nemcsak a demográfiai helyzet volt változatos, hanem a demográfiai változások is különböző szakaszban tartanak és eltérő ütemben alakulnak, ami a regionális versenyképességet és a kohéziót egyaránt befolyásolja. A regionális népesség alakulását befolyásolják a természetes népmozgalomra kiható tényezők, például a termékenységi és halálozási arányok, valamint a migráció. Az Európai Unió régióiban a népességalakulás a legkülönbözőbb módokon zajlik: egyes régiókban a negatív természetes népmozgalom és a kivándorlás miatt csökken, míg más régiókban a természetes népességszaporodásnak és a bevándorlásnak köszönhetően bővül a népesség. Általánosságban a népesség gyors elöregedésének tendenciája figyelhető meg számos távol eső és vidéki területen, míg a nagyvárosi térségek népességében jellemzően nagyobb a fiatalok aránya, ami gyakran annak tudható be, hogy több a munkalehetőség, amely a belföldi (az adott ország különböző régióiból érkező) és a külföldi (más tagállamokból és harmadik országokból érkező) migránsokat egyaránt vonzza.