Archive:Bérek és munkaerőköltségek

Adatokat augusztusi 2012. A legfrissebb adatok: További információk az Eurostat, Fő táblázatok és Adatbázis. A szöveg angol változata frissebb információkat tartalmaz.

1. táblázat: Kereset a vállalkozásoknál
(a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók éves bruttó átlagkeresete) 2008–2010 (1)
(EUR) - Forrás: Eurostat (earn_gr_nace2)

1. ábra: A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók éves bruttó medián keresete, 2006 (1)
(EUR) - Forrás: Eurostat (earn_ses_adeci)

2. ábra: Alacsony keresetűek – az éves bruttó medián kereset kétharmadánál kevesebbet kereső, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók, 2006 (1)
(a munkavállalók %-ában) - Forrás: Eurostat (earn_ses_adeci)

3. ábra: Nemek közötti bérszakadék, 2010 (1)
(százalékos különbség a női és férfi munkavállalók bruttó átlagórabére között, a férfiak bruttó keresetének %-ában, kiigazítatlan) - Forrás: Eurostat (tsdsc340)

4. ábra: Minimálbér, 2012. július 1. (1)
(EUR havonta) - Forrás: Eurostat (tps00155)

5. ábra: Az alacsony keresetűekre vonatkozó adókulcs – a munkaerőköltségen lévő adóék, 2010
(%) - Forrás: Eurostat (earn_nt_taxwedge)

2. táblázat: Az alacsony keresetűekre vonatkozó adókulcs mutatói, 2005. és 2010.
(%) - Forrás: Eurostat (earn_nt_taxwedge), (earn_nt_unemtrp) és (earn_nt_lowwtrp)

6. ábra: A vállalkozások átlagos óránkénti munkaerőköltségei, 2010 (1)
(EUR) - Forrás: Eurostat (lc_an_cost_r2)

7. ábra: A vállalkozások munkaerőköltségeinek bontása, 2010 (1)
(a teljes munkaerőköltségek %-ában) - Forrás: Eurostat (lc_an_struc_r2) és (lc_an_struc)

E szócikk összehasonlítja és szembeállítja az Európai Unió (EU) tagállamainak, az uniós tagjelölt országoknak és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országainak a bérekre és a munkaerőköltségekre (munkáltatókat terhelő, munkaerővel kapcsolatos kiadások) vonatkozó számadatait.

A bérek és a munkaerőköltségek szintje és szerkezete fontos makrogazdasági mutató, amelyet a politikai döntéshozók, a munkáltatók és a szakszervezetek a munkaerőpiacon tapasztalható keresleti és kínálati viszonyok felmérésére használnak.

Főbb statisztikai eredmények

Bruttó kereset

Az uniós tagállamok körében a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók éves bruttó keresetének középértéke (átlaga) 2010-ben Dániában volt a legmagasabb (58 840 EUR), amelyet Luxemburg (49 316 EUR), Hollandia (45 215 EUR), Írország (45 207 EUR, 2009-es adat), Belgium (43 423 EUR) és Németország (42 400 EUR) követett. Ezzel szemben az éves bruttó kereset középértéke Romániában (5 891 EUR) és Bulgáriában (4 396 EUR) volt a legalacsonyabb (lásd az 1. táblázatot.)

2006-ban az éves medián kereset tekintetében nagyjából hasonló volt az uniós tagállamok rangsora (lásd az 1. ábrát), a kereset középértéke valamennyi országban meghaladta a medián keresetet (mivel a kimagasló keresettel rendelkezők nagyobb hatást gyakorolnak a középértékre, mint a mediánra). Az alacsony keresetűnek minősülő munkavállalók hányada 2006-ban Lettországban volt a legmagasabb (30,9 %), míg több mint minden negyedik munkavállaló alacsony keresetűnek minősült Litvániában, Bulgáriában és Romániában (lásd a 2. ábrát).

Nemek közötti bérszakadék

Annak ellenére, hogy e téren sikerült némi javulást elérni, még mindig jelentős a nemek közötti bérszakadék, vagyis a nők és a férfiak átlagkeresete közötti különbség az EU-27 tagállamaiban. Az EU-27 egészét tekintve 2010-ben a nők keresete átlagosan 16,4 %-kal kevesebb volt, mint a férfiaké. A nemek átlagkeresete közötti különbség Szlovéniában, Lengyelországban, Olaszországban, Máltán és Belgiumban volt a legkisebb (kevesebb mint 9 %). A nemek átlagkeresete közötti legnagyobb különbséget Észtországban (2008-es adat), Csehországban és Ausztriában regisztrálták (mindegyik országban több mint 25 %). A nemek közötti bérszakadékhoz számos tényező hozzájárulhat, például: a munkaerő-piaci részvételben fennálló különbségek, a jellemzően férfiak vagy nők által dominált foglalkozások vagy tevékenységek terén megfigyelhető különbségek, a férfiak és a nők által folytatott részmunkaidős munkavégzés mértékében felfedezhető különbségek, valamint a magán- és a közszervezetek személyzeti osztályainak hozzáállása a karrierépítéshez és a fizetés nélküli vagy szülési szabadsághoz.

Minimálbér

2012. július 1-jén az Európai Unió tagállamai közül 20 (Dánia, Németország, Olaszország, Ciprus, Ausztria, Finnország és Svédország kivételével), továbbá Horvátország és Törökország rendelkezett minimálbért megállapító jogszabállyal vagy nemzeti ágazatközi megállapodással.

2012 júliusában a havi minimálbérek terén jelentős eltérések mutatkoztak (lásd a 4. ábrát), a skála a luxemburgi havi 1801 EUR-tól a bulgáriai 148 EUR-ig terjedt. A vásárlóerő figyelembevételével végrehajtott kiigazítás esetén az uniós tagállamok közötti eltérés az euróban kifejezett 12:1 arányról (a legmagasabb és a legalacsonyabb összehasonlítása) a vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezett 5:1 arányra csökken. A minimálbér szintje Luxemburgban volt a legmagasabb (1478 PPS), Romániában pedig a legalacsonyabb (272 PPS)

Nettó kereset és adóteher

Az adóékkel kapcsolatos információk az adók és társadalombiztosítási hozzájárulások munkaerőköltséghez viszonyított terhéről nyújtanak tájékoztatást, az 5. ábra pedig az alacsony keresetűekre vonatkozóan szolgáltat adatokat e téren. Az EU-27 esetében az adóék 2010-ben 39,3 % volt, ami az öt évvel korábbi értéknél valamivel alacsonyabb. Az alacsony keresetűekre vonatkozó adóteher 2010-ben Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Olaszországban, Lettországban, Ausztriában, Romániában és Svédországban volt a legmagasabb (mindegyik tagállamban 40 % felett). Ezzel szemben a legkisebb adóteher Cipruson (11,9 %, 2007-es adat) és Máltán (18,1 %) nehezedett az alacsony keresetűekre. A tagállamok közül csak az Egyesült Királyságban, Luxemburgban és Írországban esik az alacsony keresetűekre vonatkozó adóteher a 20 % és 30 % közötti sávba.

Az uniós tagállamok körében a 2005 és 2010 közötti időszakban nem volt megfigyelhető jellegzetes tendencia az alacsony keresetűekre vonatkozó adóék alakulásában (lásd a 2. táblázatot), mivel az adóteher 13 tagállamban nőtt, 12-ben csökkent, kettőben pedig változatlan maradt. A legnagyobb csökkenést Hollandia és Svédország regisztrálta, 7,6, illetve 6,0 százalékponttal. Ezzel szemben az adóék Franciaországban (4,1 százalékponttal) viszonylag gyorsan nőtt, Írországban, Olaszországban és Lettországban pedig 1–2 százalékpontos emelkedést mutatott.

A 2. táblázatban szereplő másik három mutató tájékoztat a bruttó kereset azon hányadáról, amelyet akkor vonnak le (magasabb adókulcs és társadalombiztosítási hozzájárulás fizetése vagy segély csökkenése vagy megvonása miatt), amikor a munkavállalók ismét munkába állnak vagy alacsonyabból magasabb jövedelemsávba kerülnek. Az EU-27 egészére vonatkozó számadatok szerint 2005 és 2010 között némileg csökkent azon tényezők száma, amelyek arra ösztönzik az alacsony keresetűeket, hogy magasabb keresetet biztosító állást keressenek, mivel keresetük nagyobb hányadát vonták le. Ugyanebben az időszakban nem változott az a hányad, amelyet a foglalkoztatásba visszatérő munkanélküliek keresetéből vonnak le.

Munkaerőköltség

2010-ben az átlagos óránkénti munkaerőköltség (lásd a 6. ábrát) és a munkaerőköltség-szerkezet (lásd a 7. ábrát) tekintetében jelentős különbségek voltak az uniós tagállamok között. A vállalkozásoknál az óránkénti munkaerőköltség a 38,44 EUR (Dánia), 37,70 EUR (Belgium) és 35,99 EUR (Svédország) összegű csúcsérték, valamint a 3,10 EUR (Bulgária) és 4,20 EUR (Románia) összegű alsó érték között változott. Megjegyzendő, hogy e számadatok nemcsak a munkavállalói jövedelmeket (kereseteket), hanem a vállalkozások által térített szakképzési költségeket, egyéb kiadásokat, adókat és kapott támogatásokat is tartalmazzák).

A 7. ábra alapján megállapítható, hogy a munkaerőköltség eloszlása terén jelentős különbségek voltak (bérek és fizetések a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulásokkal és egyéb munkaerőköltségekkel szemben). A bérek és fizetések Máltán tették ki a munkaerőköltségek legnagyobb hányadát (92,1 %), ezzel jóval megelőzve a második helyen álló Dániát (87,2 %). A skála másik végén Svédország, Franciaország és Belgium állt, ahol az összes munkaerőköltség némileg több mint kétharmadát tették ki a bérek és fizetések. Következésképpen e három országban fordították az (összes) munkaerőköltség legnagyobb hányadát, megközelítőleg egyharmadát (33 %) a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulásokra és egyéb munkaerőköltségekre.

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Bruttó kereset

A bruttó kereset teszi ki a munkaerőköltség legnagyobb hányadát, az adatok pedig a éves bruttó átlagkeresetre (a kereset középértékére) vonatkoznak. A vonatkozó főbb meghatározásokat a 2005. október 21-i rendelet tartalmazza. A bruttó jövedelem közvetlenül a munkáltató által készpénzben fizetett díjazás, az adó és társadalombiztosítási hozzájárulások levonása előtt. Tartalmazza a prémiumokat (13. és 14. havi fizetés, üdülési hozzájárulás, nyereségrészesedés, ki nem vett szabadnapok után járó kifizetések, alkalmi jutalékok stb.), függetlenül attól, hogy azokat rendszeresen fizetik-e. Az ismertetett adatok a vállalkozásoknál (a NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágai) teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkoznak. A statisztikai egység a vállalkozás vagy a helyi egység. A sokaság valamennyi egységet magában foglalja, azonban a legtöbb ország esetében rendszerint csak a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki.

A medián keresetre vonatkozó adatok az éves bruttó kereseten alapulnak, és a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál teljes munkaidőben dolgozó munkavállalókat fedik le. Az alacsony keresetűek az éves bruttó medián kereset kétharmadánál kevesebbet kereső, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók.

Nemek közötti bérszakadék

Kiigazítatlan formájában a nemek közötti bérszakadék a meghatározás szerint a fizetett női és férfi munkavállalók bruttó átlagórabére közötti különbség a fizetett férfi munkavállalók bruttó átlagórabérének százalékos arányában kifejezve. E mutató kiszámításának módszertana nemrég megváltozott, így a korábban használt nem harmonizált források helyett a jövedelemszerkezeti felméréssel (SES) gyűjtött adatokon alapul.

Az új módszertan szerint a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó, kiigazítatlan mutató a (az O. nemzetgazdasági ág kivételével a NACE Rev. 2 B–S. nemzetgazdasági ágába tartozó) ipar, építőipar és szolgáltatások terén tevékenykedő (legalább tíz munkavállalót foglalkoztató) vállalkozások valamennyi munkavállalóját lefedi (életkor és munkaóra szerinti korlátozások nélkül). Egyes országok a NACE Rev. 2 O. nemzetgazdasági ágára (közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás) vonatkozóan is szolgáltatnak adatokat, ez azonban nem kötelező. Gazdasági ágazat (magán vagy állami), munkaidő (teljes vagy részmunkaidő) és munkavállalói életkor alapján elemzett adatok is rendelkezésre állnak.

Minimálbér

A minimálbér-statisztika a havi nemzeti minimálbéreket veszi alapul, az e statisztikában közzétett adatok pedig a minden év január 1-jei és július 1-jei béreket ismertetik. A nemzeti minimálbért gyakran a szociális partnerekkel folytatott egyeztetést követően elfogadott jogszabály vagy közvetlenül nemzeti ágazatközi megállapodás írja elő. A nemzeti minimálbér általában minden munkavállalóra vagy legalábbis az adott ország munkavállalóinak jelentős többségére vonatkozik. A minimálbér a jövedelemadó és a társadalombiztosítási hozzájárulás levonása előtti, vagyis bruttó összeg. A levonások országonként eltérőek lehetnek. Egyes országok a nemzeti minimálbér alapösszegét nem havi bérként, hanem óra- vagy heti bérként rögzítik. Ezen országok esetében az óra- vagy heti béreket a közvetlenül az országok által megadott átváltási tényezők felhasználásával havi bérekre számítják át.

Írország: órabér x 39 óra x 52 hét / 12 hónap;
Franciaország az 1999 januárjától 2005 januárjáig terjedő időszakra vonatkozó adatok estében: órabér x 39 óra x 52 hét / 12 hónap; a 2005 júliusától kezdődő időszakra vonatkozó adatok esetében: órabér x 35 óra x 52 hét / 12 hónap;
Málta: heti bér x 52 hét / 12 hónap;
Egyesült Királyság: (órabér x valamennyi ágazatban a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók heti fizetett alapóráinak átlaga x 52,18 hét) / 12 hónap;
Egyesült Államok: órabér x 40 óra x 52 hét / 12 hónap.

Amennyiben továbbá a minimálbér évi 12 hónapnál gyakrabban jár (például Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban, ahol évente 14 havi minimálbért fizetnek ki), az adatokat e juttatások figyelembevételével kiigazították.

Nettó kereset és adókulcs

A nettó kereset a bruttó keresetből származik, és a díjazás azon részét jelenti, amelyet a munkavállalók ténylegesen fogyasztásra vagy megtakarításra fordíthatnak. A nettó kereset a bruttó kereset társadalombiztosítási hozzájárulással és adókkal csökkentett, de családi támogatásokkal növelt összege.

Az adókulcsra vonatkozó mutatók (a munkaerőköltségen lévő adóék, a munkanélküliségi csapda és az adócsapda) a munka vonzerejét hivatottak nyomon követni. A munkaerőköltségre vonatkozó adóék a meghatározás szerint a bruttó bérjövedelemre terhelt jövedelemadónak, valamint munkavállalói és munkáltatói társadalombiztosítási hozzájárulásnak a teljes munkaerőköltség százalékos arányában kifejezett összege. E mutatót a vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágazat) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 67 %-át kereső, gyermektelen, egyedülálló személyekre vonatkozóan számítják ki. A munkanélküliségi csapda mutatja a bruttó kereset magasabb adóval és társadalombiztosítási hozzájárulással, valamint a munkanélküli személy foglalkoztatásba való visszatérésekor megvont munkanélküliségi és egyéb segélyekkel csökkentett összegének hányadát. A meghatározás szerint a bruttó kereset és a nettó jövedelemnek a munkanélküliségből a foglalkoztatásba való visszatéréskor bekövetkező növekedése közötti különbség, a bruttó kereset százalékos arányában kifejezve. E mutatót a vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágazat) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 67 %-át kereső, gyermektelen, egyedülálló személyekre vonatkozóan számítják ki. Az adócsapda mutatja a bruttó kereset jövedelemadóval, társadalombiztosítási hozzájárulással, valamint a bruttó kereset vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágazat) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 33 %-áról 67 %-ára való emelkedésekor megvont segélyekkel csökkentett hányadát (százalékos arányát). E mutatót a gyermektelen, egyedülálló személyekre, valamint a két 6–11 éves gyermeket nevelő, egy keresővel rendelkező párra vonatkozóan számítják ki.

Munkaerőköltség

A munkaerőköltség a munkáltatókat terhelő, a munkaerő alkalmazásával kapcsolatos kiadásokat jelenti. Magában foglalja a munkavállalók díjazását (beleértve a készpénzben és természetben adott bért és fizetést, valamint a munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulásait), a szakképzési költségeket, valamint egyéb kiadásokat (például munkaerő-toborzási költségeket, a munkaruhára fordított kiadásokat, valamint a munkaerőköltségnek tekintett, foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és a kapott támogatások különbségét). A munkaerőköltség e komponenseinek és ezek elemeinek a meghatározását a 2005. október 21-i 1737/2005/EK rendelet tartalmazza. Az adatok három alapvető mutatóhoz kapcsolódnak:

átlagos havi munkaerőköltség, vagyis a havi teljes munkaerőköltség és a munkavállalók létszámának hányadosa teljes munkaidős egyenértékben kifejezve;
átlagos óránkénti munkaerőköltség, vagyis a teljes munkaerőköltség és a ledolgozott órák számának hányadosa;
a munkaerőköltség szerkezete (bérek és fizetések, munkáltatói társadalombiztosítási hozzájárulás, egyéb munkaerőköltségek) a teljes munkaerőköltség százalékos arányában kifejezve.

Kontextus

A munkaerőköltségek és a keresetek szerkezete és alakulása a munkaerőpiac lényeges jellemzői, amelyek tükrözik az egyének által nyújtott munkaerő-kínálatot és a vállalkozások részéről jelentkező munkaerő-keresletet.

A politikai döntéshozók elsősorban az (ismételt) munkába állás ösztönzésével kívánták leküzdeni a szegénységet és a társadalmi kirekesztést. Az „alacsony keresetű munkavállalók” vagy a „dolgozó szegények” csoportja kapcsán azonban politikai vita bontakozott ki: az Európai Unióban tapasztalható jelentős keresetbeli eltérések miatt a foglalkoztatottak mintegy 12,1 %-át érinti az elszegényedés és a társadalmi kirekesztés kockázata, vagyis számukra komoly nehézséget okoz a minimális életszínvonal fenntartása.

A nemek közötti bérszakadékot legalább részben magyarázhatják olyan, háttérben álló tényezők, mint például az ágazatbeli és foglalkozási elkülönítés, az oktatás és képzés, a tudatosság és az átláthatóság, valamint a közvetlen hátrányos megkülönböztetés. A nemek közötti bérszakadék rávilágít további egyenlőtlenségekre, különösen a családi kötelezettségekből a nőkre jutó aránytalanul nagy részre, valamint a munkájuk és a magánéletük összeegyeztetésével kapcsolatos nehézségekre is. Sok nő részmunkaidőben vagy atipikus szerződés keretében dolgozik. Ezáltal ugyan lehetővé válik számukra, hogy családi kötelezettségeik teljesítése mellett a munkaerőpiacon maradjanak, azonban mindez negatív hatással lehet a bérezésükre, szakmai fejlődésükre és előmenetelükre, valamint a nyugdíjukra.

Az Európai Unió a nemek közötti bérszakadék fokozatos megszüntetésével támogatni kívánja az esélyegyenlőséget. Az Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 157. cikkének (1) bekezdése fogalmazza meg azt az elvet, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak, 157. cikkének (3) bekezdése pedig a férfiak és nők számára a foglalkoztatás területén biztosított egyenlő bánásmódra vonatkozó jogi szabályozás jogalapjául szolgál. Az Európai Bizottság 2010 szeptemberében fogadta el nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiát (2010–2015). E stratégia annak a 2006 és 2010 közötti időszakra kidolgozott [1] (COM(2006) 92 végleges) a végrehajtása során szerzett tapasztalatokra épít, amely átfogó keretként szolgált arra, hogy az Európai Bizottság valamennyi politikájában elősegítse a nemek közötti egyenlőséget. A stratégia rávilágít a nemek közötti egyenlőség gazdasági növekedéshez és fenntartható fejlődéshez való hozzájárulására, emellett támogatja az 2020 stratégia nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos dimenziójának megvalósítását. Mindezt szem előtt tartva az Európai Unió 2011. március 5-én útjára indította az egyenlő díjazás napját. Nem véletlenül esett a választás éppen erre a napra, hiszen a nőknek némileg több mint két hónappal többet (a következő év március 5-ig) kell dolgozniuk ahhoz, hogy ugyanolyan díjazásban részesüljenek, mint a férfiak, vagyis így érhetik el a férfiak éves átlagkeresetét.