1. Mire szolgál?

A fejvédő eszközök célja, hogy megvédjék viselőjüket a lezuhanó tárgyaktól és/vagy a fej rögzített tárgyakba való beütésétől (például kis belmagasság esetén).



2. Milyen típusok állnak rendelkezésre?

Általában kétféle fejvédő eszköz áll rendelkezésre:
  1. Védősisakok, amelyeknek meg kell felelniük a nemzeti szabványoknak vagy az ekvivalens európai szabványoknak, és a sisakhéj belső oldalán erre vonatkozó megjelöléssel kell rendelkezniük. Ezek az eszközök az ütés erejét a sisakhéjon, illetve a belső felszerelésen vagy védőpárnázáson keresztül fogják fel, miközben ezek a védőelemek megsérülhetnek vagy megrongálódhatnak. Szükség esetén fülvédővel és/vagy szemellenzővel is el lehetnek látva; és
  2. Baseballsapka-betétek, azaz szabványos sapkába vagy bélelt sapkába helyezhető műanyag védőelemek. Ezek kényelmesebben viselhetők, mint a védősisakok, ugyanakkor csak kis erejű ütközések kivédésére alkalmasak. Nem biztosítanak ugyanolyan mértékű védelmet, mint a védősisakok, ezért a védősisakot igénylő területeken nem viselhetők védősisak-helyettesítőként.
Ebben a szakaszban a „fejvédő eszköz” kifejezés a védősisakokra és a baseballsapka-betétekre egyaránt vonatkozik. Látni fogjuk, hogy egyes szabályok kifejezetten csak a védősisakokra alkalmazandók. Részletes magyarázat az alábbiakban olvasható.



3. Milyen korlátai vannak?

A védősisakok kizárólagos célja, hogy védjék a fejet az ütődésekkel és a lezuhanó tárgyakkal szemben. Ne feledje, hogy különösen nehéz, illetve nagyon nagy magasságból lezuhanó tárgyak esetén a nyak vagy a gerinc a fej védelme ellenére is sérülhet.

A nagy erejű ütközésnek kitett sisakot cserélni kell, akkor is, ha nincsenek rajta látható sérülésnyomok.

Ne feledje: a műanyag fejvédő eszközök adott felhasználhatósági időtartammal rendelkeznek. A gyártási dátum a sisak belsején van feltüntetve. A sisakok élettartama változhat, de – az anyagtól és a típustól függően – akár 5 év is lehet. Rendszeresen ellenőriznie kell a lejárati időt, még akkor is, ha a sisakot gondosan karbantartják.



4. Hol kell viselni fejvédő eszközöket?

Az egészségvédelemre és biztonságra vonatkozó jogszabályok értelmében egyes területeken kötelező védősisak használata. Erre az itt láthatóhoz hasonló jelzések hívják fel a figyelmet.

A tisztviselőknek leggyakrabban a rakpartokon kell fejvédő eszközt viselniük, de erre egyes raktárterületeken vagy olyan helyeken is szükség lehet, ahol gépek vagy emberek a magasban dolgoznak.

Ha kereskedői telephelyre látogat, különösen fontos, hogy ismerje az ilyen területeket. A gyártóüzemekben, az építkezési helyszíneken és az általános ipari területeken szintén lehetnek olyan zónák, ahol kötelező a védősisak használata.

Az egészségvédelemre és biztonságra vonatkozó jogszabályok a baseballsapka-betétek adott területeken való kötelező használatát – a védősisakokkal ellentétben – közvetlenül nem írják elő. Ha azonban felettese megelőző intézkedésként baseballsapka-betét viselésére utasította, hogy csökkenjen a sérülések kockázata a munka során, akkor köteles viselni azt.

Ne feledje: húzza szorosra az állszíjat! Ha ezt elmulasztja, előfordulhat, hogy a sisak éppen egy veszélyes helyzetben esik le a fejéről. Emellett ügyeljen arra is, hogy a belső fejkosár megfelelően illeszkedjen a fejére. Ha a fejkosár túl nagy vagy túl kicsi, forduljon a szállítóhoz, és kérjen másik sisakot.



5. Hogyan kell ápolni ezeket az eszközöket?

A fejvédő eszközöket tartsa tisztán, de a tisztításukhoz ne használjon erős mosószereket. Ha a sisakot többen is használják, tanácsos minden használat után enyhe fertőtlenítőszerrel lemosni a belső felületét.

A védősisakokat tilos átfesteni, ragasztószalaggal dekorálni, filccel megjelölni, illetve szándékosan megkarcolni, mivel így megrongálódhatnak.

A védősisakokat rendszeresen ellenőrizni kell elhasználódás szempontjából. Az ellenőrzésekről nyilvántartást kell vezetni.

Használaton kívül tároljon minden fejvédő eszközt hűvös, sötét helyen. Ügyeljen arra, hogy ne legyenek kitéve erős napfénynek, illetve szélsőséges melegnek vagy hidegnek.



6. Mit kell tudni a motorkerékpárhoz használt bukósisakokról?

A bukósisak használata motorbiciklizés, a kerékpársisak használata pedig kerékpározás során kötelező. Az ilyen sisakok azonban nem használhatók védősisak helyett a veszélyes zónákban.



Az ebben a részben található iránymutatást általános emlékeztetőnek szántuk azokra a kockázatokra, amelyekkel a vizsgálati és mintavételezési folyamatok során esetenként számolni kell, valamint a szükséges biztonsági felszerelésekre és óvintézkedésekre.
További információkért tekintse át nemzeti hatósági jogszabályokat és iránymutatásokat.


Változatok
Verzió Időpont Módosítások
1.0 12.10.2012. Első verzió
1.1 15.07.2020 Update - modifications in text