A hormonháztartást zavaró anyagok: az Európai Bizottság fellép az egészség és a környezet védelméért
szerző: Sabine Jülicher, igazgató, Európai Bizottság, Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság, E Igazgatóság – Élelmiszer- és takarmánybiztonság, innováció
A hormonháztartást zavaró anyagok olyan, természetben előforduló vagy vegyi úton előállított vegyületek, amelyek befolyásolhatják az emberek és az állatok hormonháztartását, és ezáltal egészségkárosodást okozhatnak.
Az Európai Unió már évek óta foglalkozik a hormonháztartást zavaró anyagokkal, jogi szabályozást vezetve be többek között az egészségügy (ezen belül külön vizsgálva a kérdést a fogyasztók és a munkavállalók szempontjából), az állategészségügy, az élelmiszer- és takarmányipar, valamint a környezetvédelem terén.
Emellett az EU-ban működik a világ egyik legszigorúbb rendszere a növény
[...]
|
|
|
|
Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 2016. június 21-i luxembourgi ülésén bejelentette, hogy a Bizottság „Egészségi állapot az Európai Unióban” címmel új kezdeményezést indít útjára a 2016–17-es időszakra.
|
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szakpolitikai tájékozatót adott ki, hogy segítsen a politikai döntéshozóknak felkészülni a Zika-vírus EU-n belüli megjelenésének eshetőségére. A dokumentum összefoglalja azokat a felkészülési intézkedéseket, amelyekkel minimálisra csökkenthető a Zika-vírus európai elterjedésének kockázata.
|
A Bizottság 2016. június 28-án elfogadta a romák integrációjáról szóló éves jelentését, amelyben első ízben nyújt áttekintést azokról az intézkedésekről, amelyeket a tagállamok a romák integrációját célzó hatékony intézkedésekről szóló, 2013. évi tanácsi ajánlást követően vezettek be.
|
Az Európai Betegfórum a betegek érdekérvényesítő képességének javítására irányuló egyéves kampány lezárásaként kerekasztal-beszélgetést szervezett szakpolitikai döntéshozók, érdekeltek és betegek számára. A résztvevők azt a kérdést vitatták meg, hogyan lehet tovább erősíteni a betegek érdekérvényesítő képességét. A rendezvényen az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága is képviseltette magát.
|
A Bizottság által életre hívott, a hatékony egészségügyi beruházásokkal kapcsolatos kérdésekben nem kötelező erejű tanácsokkal szolgáló független szakértői testület az elmúlt hónapban három véleményt és egy nyilatkozatot adott ki az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről és az egészségügyi reformokról.
|
A FRESHER, azaz a Foresight and Modelling for European Health Policy and Regulation (európai egészségügyi politikai és szabályozási előrejelzés és modellezés) a Horizont 2020 uniós program keretében finanszírozott interdiszciplináris kutatási és előrejelzési projekt, amely a nem fertőző krónikus betegségek leküzdésének jövőbeni lehetőségeit vizsgálja.
|
A felmérést végzők olyan szakértők részvételére számítanak, akik az ügykezelés, a multimorbiditás vagy az ügykezelőknek szóló képzési programok területén, egészségügyi intézményekben vagy hatóságoknál, betegszervezeteknél vagy felsőoktatási intézményekben dolgoznak. A Chrodis fellépés munkatársai a válaszok felhasználásával azt szeretnék feltérképezni, milyen képzési programok léteznek jelenleg Európa-szerte.
|
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság a tápanyagbevitelről szóló tudományos szakvéleményének felülvizsgálata keretében meghatározta a B6-vitaminra vonatkozó tápanyag-beviteli referenciaértékeket.
|
Európai Uniós Egészségügyi Díj nem kormányzati szervezetek részére
|
Olyan civilszervezetnél dolgozik, amely az antimikrobiális rezisztencia területén tevékenykedik? Úgy gondolja, hogy szervezeténél jó helyre kerülne a díjjal járó 10 000, 15 000 vagy 20 000 eurós jutalom? 2016. július 31-ig még pályázhat a 2016. évi Európai Uniós Egészségügyi Díjra. További tudnivalók és a tavalyi díjazással kapcsolatos információk itt olvashatók.
|
|
Uniós sajtóközlemények
|
Az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Orvosi Onkológiai Társaság nemrégiben műhelytalálkozót szervezett, hogy feltárják, milyen szerepet játszanak az egykaros vizsgálatok az új rákellenes gyógyszerek engedélyezésében. A rendezvényt élő közvetítésen lehetett követni 2016. június 30-án.
|
Várható események
|
A hepatitis elleni világnap alkalmából világszerte több millióan fognak össze azért, hogy felhívják a figyelmet a vírushepatitisre, és szélesebb körű ellátást, hatékonyabb megelőzést és határozottabb kormányzati fellépést követeljenek.
|
Európai körkép
|
A skandináv országok 2016. június 16-án Helsinkiben romapolitikai szemináriumot tartottak 60 szakértő részvételével, akik azt a kérdést járták körül, hogyan vonhatók be a roma lakosok az életüket érintő döntések meghozatalába.
|
Az észt Szociális Minisztérium elektronikus szolgáltatásokért és innovációért felelős helyettes főtitkára, Ain Aaviksoo a 2016. június 18–19-i Cannes Lions Health egészségügyi konferencián nemzetközileg elismert szakemberek előtt a digitális megoldásokkal támogatott, személyre szabott egészségügyi rendszerről beszélt.
|
A széklet immunkémiai vizsgálatával ellenőrzik azt, hogy található-e rejtett vér a székletben, ami a béldaganat egyik korai tünete lehet. A 40 000 résztvevővel lezajlott kísérleti szakasz sikere nyomán az Egyesült Királyság Nemzeti Szűrési Bizottsága (National Screening Committee) javaslatára a vizsgálatot országszerte bevezetik.
|
|
A következő szám tartalmából
|
Oltás
|
![](http://ec.europa.eu/health/images/newsletter/decorative/white_pix.gif) |
Kérjük, ne válaszoljon erre az üzenetre. Az üzenetet olyan e-mail címről küldték, ahol nem figyelik a beérkező leveleket.
Ha a továbbiakban nem kívánja megkapni a hírlevelet, kattintson ide
|
|