Az új internetes rendszerrel csökken az egészségügyi program keretében pályázókra háruló papírmunka
szerző: Jacques Remacle egységvezető, Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség, egészségügyi egység
Az Európai Bizottság 2014 márciusában elfogadta az Európai Unió harmadik egészségügyi programját, és ezzel egyidejűleg teljesen új online rendszert vezetett be azért, hogy az érdekeltek a program keretében könnyebben pályázhassanak finanszírozásra, és az egész eljárás – a pályázat benyújtásától a nyertes pályázókkal való szerződéskötésig – jelentősen felgyorsuljon.
A Bizottság nevében a Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség (Chafea) segíti a program lebonyolítását azzal, hogy projektekkel és működési támogatásokkal kapcsolatos pályázati felhívásokat tesz közzé.
[...]
|
|
|
Fókuszban még
|
|
Adatbázis gyűjti össze az egészségügyi program keretében finanszírozott projekteket
|
|
A konzultáció 2015. szeptember 6-ig tart.
|
Az európai polgároknak érdemes az új logót keresniük a gyógyszertár vagy más gyógyszer-kiskereskedés honlapján, ha az interneten keresztül szeretnének gyógyszert vásárolni. A logóra kattintva kétlépcsős ellenőrzési folyamat megy végbe azért, hogy a fogyasztók még véletlenül se vásároljanak hamisított gyógyszereket, amelyek nemcsak hatástalanok, de károsak is lehetnek.
|
A legtöbb uniós országban a 2009-es szint alatt vannak az egy főre jutó egészségügyi reálkiadások. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint Európán kívül azonban 2010 óta évente nagyjából 2,5%-kal gyarapodtak az egészségügyi kiadások.
|
A Bizottság kiválasztási eljárás keretében négy civil társadalmi képviselőt kíván kinevezni a londoni székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) igazgatótanácsába. A jelentkezési határidő 2015. szeptember 20.
|
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint alacsony a kockázata annak, hogy az utazók a közel-keleti, légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírussal sújtott országokban elkapják ezt a betegséget. A fertőzésveszéllyel érintett országokba látogató uniós polgároknak mindazonáltal érdemes rendszeresen kezet mosniuk, ügyelniük a higiénikus étkezésre, és kerülniük a betegekkel való érintkezést.
|
Krisztosz Sztilianidész, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős biztos és uniós ebolakoordinátor New Yorkban, az ENSZ ebolajárvány utáni helyreállításról tartott nemzetközi konferenciáján bejelentette, hogy az Európai Unió további anyagi támogatást nyújt a járvány által leginkább sújtott országoknak.
|
E tanulmány az egészségügyi szakemberek felvétele és megtartása terén bevált stratégiákat azonosítja és elemzi, hogy Európa-szerte inspirációt adjon a szervezeti stratégiák és humánerőforrás-politikák kidolgozásához.
|
A táplálkozással és a testmozgással foglalkozó legfontosabb európai szintű szervezeteket tömörítő uniós platform éves jelentésében a 2014-ben végrehajtott tevékenységekről számol be, áttekinti és elemzi az egyedi kötelezettségvállalások nyomon követéséről 2014-ben készült jelentéseket, levonja a következtetéseket, és ajánlásokat fogalmaz meg a következő jelentéstételi évre vonatkozóan.
|
Ez az internetes kiadvány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) iLibrary nevű elektronikus könyvtárában előfizetéssel rendelkező intézmények számára férhető hozzá.
|
What's happening in drug trends, prevention, treatment and policy? Read the European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction annual report for all the facts.
|
|
Európai körkép
|
Leo Varadkar ír egészségügyi miniszter 2015. június 19-én írta alá a megállapodást Vytenis Andriukaitis egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos és az EPSCO Tanács elnökeként jelen lévő Guntis Belēvičs lett egészségügyi miniszter előtt.
|
Az olasz egészségügyi miniszter a lehető legjobb csatornákat, az internetet és a zenét választotta, hogy eljuttassa az alkoholfogyasztással kapcsolatos fontos üzenetét a fiatalokhoz. Ahogy egész Európában, úgy Olaszországban is az alkoholfogyasztás a halálhoz vagy fogyatékossághoz vezető legfőbb ok a 30 éven aluliak körében.
|
Dr. Petar Moszkov bolgár egészségügyi miniszter 2015. július 7-én találkozott az Európai Bizottság és a Világbank küldötteivel. A találkozón a bolgár egészségügyi ágazatban jelenleg zajló, a Bizottság és a Világbank ajánlásain alapuló reformokról volt szó.
|
2018-tól Németország lehetőséget biztosít a betegeknek, hogy igény esetén digitális egészségügy kártyán tárolják a sürgősségi ellátáshoz szükséges adatokat. A betegbiztonság szavatolása érdekében a gyógyszeres kezelés is nyomon követhető a kártyával.
|
|
A következő szám tartalmából
|
Rák
|
![](http://ec.europa.eu/health/images/newsletter/decorative/white_pix.gif) |
Kérjük, ne válaszoljon erre az üzenetre. Az üzenetet olyan e-mail címről küldték, ahol nem figyelik a beérkező leveleket.
Ha a továbbiakban nem kívánja megkapni a hírlevelet, kattintson ide
|
|