Panorama 65: Kohéziós politika: teljes gőzzel az intelligensebb jövő felé

További eszközök

 
04/07/2018

A Panorama magazin nyári száma – amely mostantól letölthető formában elérhető – a jövőbe tekint, és az Európai Bizottságnak a 2021–2027-es támogatási időszakra javasolt költségvetésével foglalkozik. A kohéziós politika reformját megvalósítani kívánó javaslatokat ismertető bevezető cikk mellett exkluzív interjút közlünk Creţu biztossal, aki felvázolja a főbb fejlesztéseket és azok indokolását, ezenkívül pedig különféle érdekelt felek első reakciói is helyet kapnak szerte Európából.

Jelenlegi számunkban az idén negyvenöt éves uniós tagságát ünneplő Írországra összpontosítunk. A Paschal Donohoe, közkiadásokért felelős miniszterrel készített interjúban és néhány kiválasztott projekt ismertetésével bemutatjuk, hogy az ERFA-finanszírozás miként járult hozzá Írország innovatívabbá és versenyképesebbé válásához.

Megmutatjuk az idei évi RegioStars-díj 21 döntőbe jutott projektjét, és áttekintjük az október elején Brüsszelben sorra kerülő „Régiók és városok európai hete” rendezvény témáit és a hozzá kapcsolódó tudnivalókat. Emellett a kulturális örökség európai évének keretében számos, ERFA-finanszírozásban részesült kulturális örökséggel kapcsolatos projektről olvashatnak, „Fotókban elmesélve” rovatunk pedig ezúttal a Lengyelországban megvalósuló innovációkat kapja lencsevégre. Beszámolunk még a jó kormányzás témájában nemrég lezajlott konferenciáról, illetve számos közigazgatási kapacitást építő fellépésről Unió-szerte, valamint továbbra is figyelemmel követjük fiatal európai közösségimédia-szereplőinket, akik az uniós autós túra keretében szelik át a kontinenst. Projekteket bemutató rovatunkban ellátogatunk Olaszországba, Franciaországba és Bulgáriába.

Panorama 65: Kohéziós politika: teljes gőzzel az intelligensebb jövő felé

Hírek