Tanulmányi megállapodás

A tanulmányi megállapodás azt hivatott biztosítani, hogy a külföldi csereprogram előkészítése átlátható és hatékony legyen annak érdekében, hogy a diák által külföldön sikeresen elvégzett tevékenységek elismerésére sor kerüljön. 

A felek a tanulmányi megállapodásban rögzítik a külföldi szakmai gyakorlat, illetve a külföldi tanulmányi időszak során teljesítendő programot. A tanulmányi megállapodást a diáknak, továbbá a küldő és a fogadó intézménynek, szervezetnek vagy vállalkozásnak is el kell fogadnia a csereprogram kezdete előtt.

A megállapodásnak azt is le kell fektetnie, milyen ismereteket és készségeket kell a diáknak elsajátítania a kinttartózkodás során.

Diákok tanulmányi célú mobilitása esetében a hallgatói megállapodásnak azokat az oktatási elemeket is meg kell határoznia, amelyeket a külföldi tanulmányi program sikeres elvégzését követően a diák diplomájába fel kell venni. A vonatkozó iránymutatásokat lásd lent.

Diákok szakmai gyakorlati célú mobilitása esetében a hallgatói megállapodásnak rögzítenie kell, hogyan kerül majd sor a sikeresen elvégzett szakmai gyakorlat elismerésére annak függvényében, hogy a gyakorlat beleszámít-e a diploma megszerzéséhez előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítésébe, illetve hogy azt a diák önkéntes (nem kötelező) alapon vagy pedig frissen végzett diákként teljesítette-e. A vonatkozó iránymutatásokat lásd lent.

A megállapodást mindhárom fél aláírja. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy eleget tesznek a dokumentumban foglaltaknak. Ez magában foglalja, hogy a küldő intézmény el fogja ismerni a diák által teljesített külföldi tanulmányi, illetve gyakornoki programot.

Oszd meg ezt az oldalt