Az ígéret teljesítése

Az európai választások eredményének közzétételét, valamint az Európai Tanácstól és az Európai Parlamenttől kapott megbízatást követően a von der Leyen vezette Bizottság nagyratörő célokat terjesztett elő Európa jövőjére vonatkozóan. A következőkről van szó: 2050-ig meg kell valósítani a klímasemlegességet, a 2020-ban kezdődő évtizedet Európa digitális évtizedévé tenni, valamint a geopolitikai szempontokat jobban szem előtt tartva erősebbé kell tenni Európát a világban.

A koronavírus-világjárvány kirobbanása után a Bizottság mindenekelőtt arra törekedett, hogy egyeztetett és összehangolt európai választ adjon a szükséghelyzetre: megszervezte a védőeszközök beszerzését és elosztását, a külföldön rekedt európaiak hazatelepítését, valamint gondoskodott arról, hogy ha lesz majd oltóanyag, megfelelő mennyiség álljon az EU rendelkezésére. Ez ismeretlen terület volt az EU számára: határozott lépéseket tettünk, amikor polgáraink egészsége és biztonsága érdekében uniós szintű fellépésre volt szükség.

Ugyanakkor nem tévesztettük szem elől kitűzött céljainkat. Programunk még inkább központi jelentőséget tulajdonít a kettős – zöld és a digitális – átállásnak, és újabb forrásokkal járul hozzá az átalakulás felgyorsításához. Nem csupán helyrehozzuk a gazdaságunkat ért károkat, hanem átformáljuk azt a következő generáció számára.

LetöltésPDF - 2.1 MB

Reagálás a koronavírus-világjárványra

recovery plan A Bizottság minden téren támogatja a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló erőfeszítéseket és a tagállami egészségügyi rendszereket. Országos és uniós szinten egyaránt példa nélküli intézkedések születtek a világjárvány társadalmi-gazdasági hatásainak ellensúlyozására. Úgy európai, mint tagállami szinten köz- és magánberuházások szolgálják az oltóanyagfejlesztést, hogy világszerte mindenki hozzájuthasson majd a várva várt vakcinához. A koronavírus-világjárvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállításának elősegítésére az EU helyreállítási tervet hozott létre, amellyel Európa kilábal a válságból és megalapozza modern és fenntartható jövőjét.

 

Az első év legfontosabb pillanatai

Európai zöld megállapodás December 11.: útjára indul az európai zöld megállapodás, amely ütemtervet határoz meg arról, hogyan válhat Európa 2050-re az első klímasemleges kontinenssé.
book Február 5.: elkészül az uniós csatlakozási tárgyalások új módszertana, mely hitelesebbé, kiszámíthatóbbá és dinamikusabbá hivatott tenni azokat – ez a Bizottság megújított bővítési stratégiájának első eleme.
human head with digital wires Február 19.: megjelenik az Európa digitális jövőjének alakítására irányuló menetrend, az európai adatstratégia, valamint a mesterséges intelligenciáról szóló fehér könyv, amelyek mind új lehetőségeket nyitnak meg a vállalkozások előtt, egyszersmind kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy megbízható technológiák álljanak a polgárok rendelkezésére.
gender equality Mácius 5.: a 2020–2025 közötti időszakra szóló, a nemek közötti esélyegyenlőséget célzó új stratégia kulcsfontosságú intézkedéseket határoz meg a nők és férfiak közötti egyenlőség megvalósítására Európában.
Mácius 9.: egy új uniós stratégia erősebb és ambiciózusabb partnerséget helyez kilátásba Afrikával.
Industrial strategy Mácius 10.: az új iparstratégia előkészíti az európai ipar zöld és digitális átalakulását.
virus icon Mácius 13.: a Bizottság határozott és összehangolt gazdasági válaszintézkedéseket sürget a koronavírus-válságra, és új kezdeményezést indít el a koronavírusra való reagálást célzó beruházások ösztönzésére, hogy segítse a tagállamokat válságkezelési intézkedéseik finanszírozásában.
consultation icon Árilis 2.: útjára indul a 100 milliárd euró értékű, szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó új európai eszköz (SURE).
coins Május 4.: a „Globális fellépés a koronavírus ellen” című donorkonferencián az adományozók világszerte 7,4 milliárd eurót ajánlanak fel az oltóanyagokhoz való egyetemes hozzáférés támogatása érdekében.
hand holding small plant Május 20.: a Bizottság új, átfogó biodiverzitási stratégiát terjeszt elő, hogy a természet ismét életünk részévé váljon, valamint bemutatja „a termelőtől a fogyasztóig” stratégiát a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszer érdekében.
icon Május 27.: a Bizottság bemutatja az új helyreállítási eszközt, a NextGenerationEU-t, amely egy nagyívű, korszerű és átdolgozott hosszú távú uniós költségvetésbe ágyazódik.
virus icon Június 17.: az EU oltóanyag-stratégiát fogad el a Covid19 elleni oltóanyagok kifejlesztésének, előállításának és bevetésének felgyorsítására.
icon smiling planet Szeptember 17.: a Bizottság fokozza az éghajlatvédelmi törekvéseket és 55%-os kibocsátáscsökkentést javasol 2030-ig.
book Szeptember 18.: a Bizottság bemutatja a rasszizmus elleni uniós cselekvési tervet a 2020–2025-ös időszakra.
handshake Szeptember 23.: elkészül az új migrációs és menekültügyi paktum a bizalomépítés jegyében, valamint a felelősség és a szolidaritás közötti új egyensúly megteremtése érdekében.
Október 14.: az épületkorszerűsítési programra vonatkozó stratégia a felújítási arány megkétszerezésével a kibocsátások csökkentését, a helyreállítás előmozdítását és az energiaszegénység mérséklését célozza.
coins Október 28.: a Bizottság új keretet javasol, hogy az EU-ban dolgozó munkavállalókat megfelelő minimálbérek védjék, amelyek tisztességes megélhetést tesznek lehetővé számukra, függetlenül attól, hogy hol dolgoznak.
icon November 11.: az EU megteszi az első lépéseket az európai egészségügyi unió kiépítése felé, hogy felkészültebb legyen a jelenlegi és a jövőbeli egészségügyi válságok esetén, és hatékonyabban tudjon reagálni rájuk.
LetöltésPDF - 1.4 MB

Twitter-hírfolyam