Magyarországi képviselete

A Római Szerződések 60. évfordulója: a 27 tagú EU jövője

A Római Szerződések 60. évfordulója

Az uniós vezetők március 25-én Rómában találkoznak egymással, hogy együtt ünnepeljék meg a Római Szerződések 60. évfordulóját, amelyeket 1957-ben ezen a napon írtak alá.

2017/03/24

Az Európai Bizottság ebből az alkalomból készítette el többek között a “60 érv az EU mellett” című kiadványát.


Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke is részt vesz a március 25-i római csúcstalálkozón, ahol a jeles évforduló alkalmából számos eseményre kerül sor, továbbá áttekintik Európa közös jövőjét is.

A hat alapító tagállam által aláírt Római Szerződések nyitottak utat a jelenleg ismert Európai Uniónk – a szolidaritás, a demokrácia és a jogállamiság értékein alapuló újraegyesített kontinensünk – felé. Ez az évforduló jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk a közösen elért eddigi eredményeinkre és elgondolkodjunk a 27 tagú Európa jövőjén. A Bizottság Európa jövőjéről szóló fehér könyvének előterjesztését követően az EU vezetői várhatóan elfogadják a Római Nyilatkozatot, amelyben számba veszik az Unió eddigi eredményeit és az előttünk álló kihívásokat, valamint ígéretet tesznek arra, hogy a 27 tagú egységesség jegyében tovább erősítik a kulcsfontosságú szakpolitikai területeket érintő, az uniós polgárok javára szolgáló közös fellépéseket.

Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke a következőket nyilatkozta: „Uniónk megalapításakor a szüleinket és nagyszüleinket egyetlen közös jövőkép vezérelte: soha többé háborút! Szilárd meggyőződésük volt, hogy a határok lebontása és az együtt – nem egymás ellen – végzett munka révén valamennyien erősebbé válunk. A történelem bizonyította elődeink igazát. Azok az értékek, amelyek az Unió építőköveit jelentik, 60 év alatt sem változtak: ma is a béke, a szabadság, a tolerancia, a szolidaritás és a jogállamiság köt össze és tesz egységessé bennünket. Ezen értékeket azonban nem szabad magától értetődőnek vennünk, és minden nap újra meg kell küzdenünk értük. Európa erősségének tartóoszlopait a demokráciánk, a sokféleségünk, valamint a független és szabad sajtónk jelenti – egyetlen egyén vagy intézmény sem áll a törvények felett. Az Európai Uniónak köszönhetően életünk jobbá vált. Biztosítanunk kell, hogy ez a tendencia az utánunk következő nemzedékek élete során is folytatódni fog. Pillanatnyilag minden út Rómába vezet. Róma után pedig csak egyetlen kikövezett úton mehetünk tovább: az európai egység útján.”

A teljes közlemény – benne részletek a Bizottság által Rómában rendezett esményekről itt olvasható.

 

További információk