Magyarországi képviselete

Az Erasmustól az Erasmus+ programig: 30 év története

/hungary/file/erasmusarcokpng_huerasmusarcok.png

Az Erasmustól az Erasmus+ programig: 30 év története

Értékes tapasztalatok, új távlatok

 

Ifj. Dúzsi Tamás második generációs szekszárdi borász először egy szakmai gyakorlat erejéig kóstolt bele az Erasmusba, később egy Erasmus Mundus közös képzés hallgatójaként Franciaországban és Portugáliában is tanult. Ma a családi borászat fejlesztésében kamatoztatja az így szerzett ismereteit és szakmai kapcsolatait.

Jentetics Kinga sikeres női vállalkozó, a PublishDrive nevű online platform egyik alapító tagja. A cég e-könyvek publikálásában segít a szerzőknek, eddig több mint 34 ezer e-könyvet értékesítettek 44 országban. A sikerhez szükséges nemzetközi gondolkodásmód és a céltudatosság megalapozásában nagy szerepe volt a svájci Erasmus ösztöndíjnak az egyetemi évek alatt.

Holicza Péter ifjúsági olimpiai bajnok kajakos volt, Erasmus ösztöndíja színhelyéül is „vizes” helyszíneket választott, ahol a tanulmányok mellett az edzéseket is folytathatta. Ma doktoranduszként a nemzetközi mobilitás témájában kutat és publikál. Emellett intézményi bilaterális partnerkapcsolatokon, vállalatok közötti együttműködésen és üzletfejlesztésben dolgozik.

Galán Angéla televíziós újságíró Londonban tiszta lappal indult Erasmusos hallgatóként. A Magyarországon elért eredményei ott keveset számítottak, de élvezte a helyzetet, hiszen ez arra késztette, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Tanulmányait egy díjnyertes dokumentumfilmmel fejezte be, amelyet a Szlovákiában élő magyar kisebbségekről forgatott. Ma a Petőfi TV fiataloknak szóló műsoraiban találkozhattok vele.

Ők mind a négyen maximálisan kihasználták azt a pluszt, amit a 30 éves Erasmus nyújt.

/hungary/file/erasmusbannerpng-0_huerasmusbanner.png

Értékes tapasztalatok, új távlatok


A lehetőség számodra is nyitva áll!

Az Erasmus+ program több pályázattípusban is számos lehetőséget nyújt az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén.

A program a készségek fejlesztésével segíti a fiatalok munkába állását, erősíti az EU polgárainak aktív társadalmi szerepvállalását, támogatja a társadalmi beilleszkedést és nemzetközi perspektívát nyújt a résztvevőknek.

Az Erasmus 1987-ben indult felsőoktatási csereprogramként, azzal a céllal, hogy a hallgatók belekóstolhassanak abba, milyen egy másik országban élni és tanulni. Ma a 2014 óta futó Erasmus+ számos további egyéni és intézményi lehetőséget kínál az önkéntességtől a szakmai gyakorlaton át a nemzetközi projektekig.

Az elmúlt harminc évben több mint 9 millióan vettek részt az Erasmus programban, az Erasmus+ 2020-ig további 2 millió embernek kínál lehetőségeket Európában és az egész világon.

További információk