Magyarországi képviselete

Nyerj osztálykirándulást Strasbourgba, az Európai Parlamentbe!

A „Four for Europe” (négyen Európáért) című középiskolai versenyen idén is négyfős diákcsapatok mérhetik össze az Európai Unióval kapcsolatos tudásukat. A regisztráció után a csapatoknak először egy online fordulóban kell feladatokat megoldaniuk, majd az adott régió tíz legjobb csapata jut a regionális döntőkbe. Az országos döntőbe minden, a regionális döntőkön első és második helyezést elért csapat is továbbjut.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében a regionális döntőkön első helyezett csapatok egy négynapos ausztriai kirándulásban részesülnek, továbbá minden második helyezett csapat nyer egy budapesti egynapos osztálykirándulást az egész osztálya számára.

A vetélkedő országos első két helyezett csapatának osztályai a 2018/2019-es tanév második félévében strasbourgi tanulmányúton vehetnek részt az Európai Parlament EUROSCOLA programjának keretén belül (osztályonként 24 diák és 2 tanár).

A verseny részletes szabályai és további információk a verseny honlapján találhatók: http://europedirect.kjmk.hu

Jelentkezési határidő: 2018. október 5.

A „Four for Europe” versenyt a magyarországi Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája szervezi.

Versenykiírás

Plakát