Védőoltások

Áttekintés

A vakcinázás az elsődleges betegségmegelőzés fő eszköze, és az egyik legköltséghatékonyabb közegészségügyi intézkedés. A védőoltások révén történő immunizáció a leghatásosabb védekezés számos súlyos, megelőzhető és nemritkán halálos kimenetelű fertőző betegséggel szemben. A védőoltások széles körű bevezetésének köszönhetően sikerült száműznünk Európából a himlőt és a gyermekbénulást, és sok más betegség is csak elvétve fordul elő.

Jelenlegi kihívások

Ma évente több mint 100 millió gyermek kap védőoltást különböző betegségek, így a diftéria (torokgyík), a tetanusz, a szamárköhögés, a tuberkulózis, a gyermekbénulás, a kanyaró és a hepatitis B ellen. A védőoltás becslések szerint évente mintegy 2,5 millió ember életét menti meg világszerte, valamint csökkenti az említett betegségek kialakulása esetén alkalmazott kezelések, többek között a (vírusfertőzések esetén alkalmazott) antimikrobás kezelések költségeit.

Ennek ellenére számos uniós és szomszédos ország szembesül azzal a ténnyel, hogy az elégtelen átoltottsági arány miatt korábban nem tapasztalt mértékben ütik fel fejüket védőoltással megelőzhető járványok. Egyenlőtlenségek tapasztalhatók az oltóanyagokhoz való hozzáférésben, továbbá csökken a védőoltásokba vetett bizalom is – mindez aggodalomra ad okot, és komoly kihívás elé állítja a közegészségügyi hatóságokat.

Uniós szintű fellépés

A vakcinázás az uniós országok saját hatáskörébe tartozik, az azzal kapcsolatos intézkedéseket a nemzeti hatóságok hozzák meg, ám az Európai Bizottság segít a tagállamoknak összehangolni az ezzel kapcsolatos szakpolitikájukat és programjaikat.

A Tanács 2018 decemberében ajánlást fogadott el, mely a védőoltással megelőzhető betegségekkel kapcsolatos európai uniós együttműködést hivatott szorosabbra fűzni. A kezdeményezés célja, hogy megszüntesse a védőoltással kapcsolatos bizalmatlanságot, javítsa a koordinációt a védőoltások beszerzésében, támogassa a kutatást és az innovációt, valamint hogy fokozza az uniós együttműködést a védőoltással megelőzhető betegségek elleni fellépésben.

A bizottsági javaslat azt szorgalmazza, hogy az EU-országok nemzeti vakcinázási tervek kidolgozásával és végrehajtásával növeljék az átoltottsági arányt, és vezessenek be rutinellenőrzéseket az oltási státusz megállapítására.

A fentieken túlmenően a Bizottság azzal támogatja az EU országait az átoltottság mértékének fenntartásában, illetve növelésében, hogy:

Együttes vakcinázási fellépés

Az Európai Bizottság fokozottan támogatja az átoltottság növelésére irányuló tagállami erőfeszítéseket. E munka keretében együttes fellépést készít elő a vakcinázás terén, melynek költségvetéséhez az egészségügyi program 3,55 millió euróval fog hozzájárulni.

A 2018-ban induló együttes fellépés a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság problémájával foglalkozik, célja növelni az átoltottság mértékét az EU-ban. A franciaországi Egészségügyi és Orvostani Kutatási Intézet (INSERM) által koordinált fellépésben 23 ország (köztük 20 uniós ország) vesz részt partnerként.

Az együttes fellépés elő fogja azt is segíteni, hogy az egyes országokban működő, az immunizációval kapcsolatban az illetékes szerveket tanácsokkal ellátó csoportok szorosabbra fűzzék együttműködésüket. Ez ugyanis növelné az új védőoltások bevezetésével kapcsolatos döntéshozatali folyamat átláthatóságát és az abba vetett bizalmat.

Kapcsolódó információk