szám48,
2010. Április 15.
|
|
Európai betegjogi nap: 2010. április 18.
Szerző: Melody Ross, az Active Citizenship Network (az aktív polgári szerepvállalást ösztönző szervezet) elnöke
A betegek jogainak érvényre juttatása az első lépés abban a
folyamatban, amely az állampolgárokat hivatott az uniós egészségügyi
szakpolitika középpontjába állítani. A betegek jogainak tiszteletben tartását
csak úgy lehet biztosítani, ha az egészségügyi ágazat valamennyi szereplője –
az EU valamennyi tagállamában – együttműködően és elkötelezetten végzi
feladatát. Nagyon fontos tehát felhívni a figyelmet e jogok fontosságára és
arra, hogy tiszteletben tartásukért mindenki felelősséggel tartozik.
Ennek érdekében hívtuk életre – az uniós tagállamok
betegképviseleti civil szervezeteivel együttműködve – 2007. április 18-án az
európai betegjogi napot, alkalmat adva arra, hogy e napon minden európai
országban sor kerülhessen olyan kezdeményezésekre, amelyek a betegek jogaival
kapcsolatos tájékoztatást, véleménycserét és e jogok hatékonyabb érvényesítését
szolgálja.
A negyedik európai betegjogi nap alkalmából a betegegyesületek
és más civilszervezetek számos eseményt szerveznek Európa-szerte. A
rendezvénysorozatot konferencia zárja, amelyre május 6-án az Európai Parlament
brüsszeli épületében kerül sor és, amelyen John Dalli biztos is részt vesz. A
konferencia alkalmat ad arra, hogy ismételten felkérjük a biztost és az Európai
Parlament képviselőit: hivatalosan is nyilvánítsák április 18-át a betegek
jogainak európai napjává. Jöjjön el Ön is!
|
Új Eurobarométer-felmérés az antimikrobás rezisztenciáról
A Bizottság által közzétett jelentés azt illusztrálja, hogy további előrehaladásra van szükség az Európai Unióban az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia vonatkozásában. Az első lépés egy olyan páneurópai felmérés, amely az antibiotikumok használatával kapcsolatban néhány aggasztó tendenciáról számol be.

Ajánlati felhívások a népegészségügy terén
Az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatósága, valamint az Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség ajánlati felhívásokat tesz közzé az alábbi területeken: a más országokban felírt (határokon átnyúló) rendelvények elismerésének megkönnyítését célzó eszközök, a transzplantációs koordinátorok számára szervezett képzés, mentális egészség, a ritka betegségek gyógyszerei, az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek, szexuális egészség, uniós strukturális alapok, valamint az egészségügyi jelentésekkel és az egészségügyi biztonsággal kapcsolatos keretszerződések.

Már elérhető az interneten az online egészségügyi könyvtár (Health e-Library)
Az egészségüggyel kapcsolatos kiadványok a hatodik és hetedik keretprogram alatt uniós finanszírozásban részesített kutatási projektek eredményeiről számolnak be. A kiadványok olyan stratégiai fontosságú kutatási területekre összpontosítanak, mint pl. az infarktus, az influenza, a rák, új gyógykezelések, de találhatók közöttük általános jellegű dokumentumok is az egészségügyi kutatások finanszírozásáról.

Górcső alatt az uniós egészségügyi rendszerek
Az EU által finanszírozott új projekt célja a 27 uniós tagállam egészségügyi intézményeinek összehasonlítása, valamint annak vizsgálata, hogy az egészségügyi technológiák értékelésére használt indikátorok megbízhatóak-e.

Különleges Eurobarométer-felmérés a sportról és a testmozgásról
A különleges Eurobarométer-felmérés eredményei jelentős különbségekről számolnak be arról, miképpen állunk hozzá a sporthoz és a testmozgáshoz. A felmérés alapjául a 27 tagállamban közel 27 000 személlyel készített szóbeli interjúk szolgálnak.

Franciaország
Betegjogi versenypályázat
Franciaországban az egészségüggyel és a sporttal foglalkozó minisztérium a negyedik európai betegjogi nap alkalmából versenypályázatot írt ki, amelyre a betegjogok népszerűsítésének témakörében példaértékűnek számító kezdeményezésekkel lehet jelentkezni.
Olaszország
A Cittadinanzattiva 30 éve kezdte meg a betegek jogainak érvényesítésére és védelmére irányuló munkáját
A Cittadinanzattiva nevű szervezet fő célja a polgári részvétel előmozdítása és a betegek jogainak védelme Olaszországban és Európában. Az olaszországi betegjogi nappal, valamint az Olaszországban kidolgozott nemzeti és regionális betegjogi chartákkal kapcsolatos tapasztalatok az Európai Betegjogi Charta kidolgozásához is hozzájárultak.
Egyesült Királyság
A friss és idényjellegű élelmiszerek népszerűsítése
A skót kormány a közelmúltban Edinburgh-ban olyan új eszköztárat ismertetett meg az élelmiszer-ellátási szolgáltatókkal, amelynek köszönhetően bővebb információkat biztosíthatnak a fogyasztók számára a Skócia hoteleiben, kávézóiban, kisvendéglőiben és éttermeiben kapható élelmiszerek és innivalók eredetéről.
|
|
Európai betegjogi nap (2010. április 18.)
A kezdeményezés célja, hogy az állampolgárok kerüljenek az egészségügyi szakpolitika középpontjába, és hogy a betegek jogai érvényre jussanak. A cél eléréséhez az összes uniós ország egészségügyi szereplőinek együttműködésére és elkötelezettségére szükség lesz.
Az állampolgárok az uniós egészségügyi szakpolitika középpontjában (2010. május 6.)
A negyedik európai betegjogi nap alkalmából megrendezett konferenciára az Európai Parlament brüsszeli épületében kerül sor. A konferencián részt vesz John Dalli biztos is.
|
|
Kiadvány az anyák és az újszülöttek egészségének javításáról
Az egyének, a családok és a társadalom egésze számára készült dokumentum közös célokat és szemléletet hivatott megfogalmazni, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Making Pregnancy Safer (a biztonságosabb terhességért) elnevezésű kezdeményezésének szerepét kívánja kijelölni.

A Bizottság meghirdeti a második Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díjat
Az újságírók az „Európa a betegekért” elnevezésű kampány témaköreihez kapcsolódó, a nyomtatott vagy az online sajtóban 2009. június 16-a és 2010. július 1-je között megjelent cikkekkel nevezhetnek be a versenybe, az erre szolgáló online pályázati űrlapon.
A Bizottság meghirdeti a második Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díjat
Az újságírók az „Európa a betegekért” elnevezésű kampány témaköreihez kapcsolódó, a nyomtatott vagy az online sajtóban 2009. június 16-a és 2010. július 1-je között megjelent cikkekkel nevezhetnek be a versenybe, az erre szolgáló online pályázati űrlapon.
|
Európai betegjogi nap (2010. április 18.)
Uniós szintű tevékenységek
Egészség–EU – Betegbiztonság
Európai Bizottság – Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság
Együttműködés a betegekkel és a fogyasztókkal
EMA – Európai Gyógyszerügynökség
Betegbiztonság
Európai Bizottság – Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság
Európa a betegekért – az Európai Bizottság kampánya, mely több szakpolitikai
kezdeményezést fog össze egy közös cél érdekében: jobb egészségügyi ellátást biztosítani mindenkinek Európában.
Gyógyszeripar
Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság
Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díj (2010) – Cikkek
Szabad kórházválasztás az Európai Unióban (Kristine Jul Andersen, Dánia jelöltje)
Biztosítani kellene valamennyi állampolgár számára a jogot arra, hogy állami pénzen egy másik uniós országban kezeltesse magát, ha a várakozási idő a saját országában túl hosszú.
Otthon fizetett külföldi gyógykezelés (Gary Finnegan, Írország jelöltje)
Egy uniós irányelv-javaslat lehetővé tenné az állampolgárok számára, hogy az Unióban bárhol gyógykezelést vehessenek igénybe, és ennek költségeit saját országuk térítse vissza.
Életmentő ellenőrzések a műtőben (Agnese Codignola, Olaszország jelöltje)
Még egyszer megbizonyosodni arról, melyik szervet kell műteni. Kézmosás. Elegendő vér készenlétben… Kis óvintézkedések, amelyekről a sebészek azonban túl gyakran megfeledkeznek. Interjú egy híres sebésszel arról, hogyan lehet milliók életét megmenteni.
Az egészségügyi programokhoz kapcsolódó projektek
SIMPATIE – a betegbiztonság javítása Európában
A projektkezdeményezők célja, hogy a szervezetek, szakértők, szakmabeliek és egyéb érintett felek európai szintű hálózatait igénybe véve olyan közös európai szójegyzéket, indikátorokat, valamint belső és külső eszközöket dolgozzanak ki, amelyek javítják a biztonságot az egészségügyi ellátásban.
„Value +” kezdeményezés: a betegek részvételének elmélyítése az uniós finanszírozású egészségügyi projektekben
A projekt az ismeretek átadását és a tájékoztatást hivatott javítani annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás Európa-szerte javuljon, és hogy az egészségügyi rendszerek betegközpontúvá váljanak.
További hasznos linkek
az aktív polgári szerepvállalást ösztönző szervezet
Európai útmutató a rákos betegek jogairól
Európai Rákellenes Kódex
Európai Betegjogi Charta
|
|