December 1-je az AIDS világnapja, amely sokunk számára a megemlékezést jelenti: egyeseknek a HIV-fertőzöttekkel foglalkozó szervezetek mozgósításának köszönhetően, másoknak azért, mert a betegség saját vagy hozzátartozóik mindennapjainak részét képezi.
Az AIDS világnapja nem csak reményre, hanem – paradox módon – aggodalomra is okot ad.
Reménykedhetünk, hiszen Kelet-Európában a HIV-fertőzött anyák gyermekeinek 95%-a egészségesen születik, és 2015-re ez az arányszám 100%-ra növekedhet. Reményt ad az a tudat is, hogy 4 millió ember részesül antiretrovirális gyógykezelésben, és hogy a megelőzési programok hatékonynak bizonyulnak (ezeknek köszönhetően Afrika és Ázsia számos országában kevesebben fertőződnek meg).
Aggodalmunk abból fakad, hogy e pozitív változások lendületét a súlyos gazdasági válság idején kell fenntartanunk, miközben a kormányoknak számos új problémával kell szembenézniük.
Továbbra is kevés forrás áll rendelkezésünkre, és a közvélemény még mindig megbélyegzi az AIDS-es betegeket.
Fontos, hogy betartsuk ígéreteinket, ideértve a millenniumi fejlesztési célok teljesítésére vonatkozóakat is: 2015-ig meg kell állítanunk az AIDS/HIV terjedését, mert ez elengedhetetlen a legtöbb további célkitűzés megvalósításához.
Ma több mint 33 millió HIV-fertőzött él a világon. Minden második olyan emberre, akinek kezelése megkezdődik, öt újonnan fertőzött esik.
Javítanunk kell a HIV-fertőzés megelőzését célzó programok eredményeit, mert ott, ahol a megelőzési programok nem igazodtak a fertőzésnek leginkább kitett személyekhez, a fertőződési arány nem változott vagy növekedett.
Az Európai Bizottság és partnerei által az elmúlt években jóváhagyott nagy mértékű beruházásnak a következő két célra kell összpontosítania: Először is ne feledjük, hogy 2006-ban valamennyi tagállam kötelezettséget vállalt arra, hogy 2010 végére mindenki számára hozzáférhetővé teszi a megelőzést, a gyógykezelést és az ápolást. Másodszor pedig olyan hosszú távú stratégiát kell kidolgoznunk, amellyel az elkövetkezendő évtizedekben kezelni tudjuk a járványt.