szám36,
2009. Május 28.
|
|
A Dohányzásmentes Világnapon indul a 2009–2010-es időszakra szóló „Help 2.0” (Segítség 2.0) dohányzásellenes kampány
Szerző: Andrzej Rys, az Európai Bizottság népegészségügyért felelős igazgatója
A „HELP – A dohányfüstmentes életért” kampány első, fiatalokat megcélzó szakasza (2005–2008) igen nagy sikert aratott. Május 31-én, a Dohányzásmentes Világnapon kezdetét veszi a „Help 2.0” (Segítség 2.0) dohányzásellenes kampány.
A Help 2.0 kampány több mint 100 televíziós csatornán, a világhálón és új médiákban, így például mobiltelefonokról elérhető mini honlapokon zajlik majd. Az egész kampány internetközpontú: célja az, hogy a fiatalok figyelmét felhívja a dohányzás veszélyeit bemutató Help honlapra, ahol a partnereink, például a A Dohányzásról Való Leszokást Segítő Segélyvonalak Európai Hálózatának (European Network of Quitlines) honlapjára mutató linkeket is találhatnak. A Help honlap 22 nyelven olvasható. A világhálón és a médiákban zajló kampányt a nyilvánosság, illetve a sajtó számára megrendezett uniós és tagállami rendezvények kísérik majd.
A kampány célja az, hogy a fiatalok képesek legyenek maguk dönteni az egészségükről és az életmódjukról, ahelyett, hogy a média passzív célpontjai maradnának. A kampányt a szervezők fiatalok és ifjúsági szervezetek közreműködésével alakítják ki: az egyik új tévéreklám például a fiatalokkal a világhálón folytatott konzultáció gyümölcse, a tagállamokban helyszíni eseményeket szervező csapatok tagjai között pedig orvostanhallgatók is lesznek.
A kreatív stratégia célja az, hogy (akár tréfás, akár komoly) ötleteket gyűjtsön, mutasson be és valósítson meg a dohányzás visszaszorításával kapcsolatban: megelőzés, a leszokás és a passzív dohányzás témájában. A legjobb ötletek alapanyagul szolgálnak majd: tévéreklámokká is alakíthatják, és internetes kampányban is felhasználhatják őket. Mivel a kampányban az EU összes tagállama részt vesz, a stratégiát tagállami és regionális szinten a kulturális és társadalmi sajátosságokhoz igazítják majd.
www.help-eu.com – a dohányfüstmentes életért
|
Utolsó felhívás az Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díjért meghirdetett pályázatban való részvételre! A pályaművek benyújtási határideje: 2009. június 15.
Az Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díjat 2009 februárjában indították útjára az „Európa a betegekért” kampány keretében az egészségügyi ellátással és a betegjogokkal kapcsolatos kérdésekről beszámoló, kiemelkedő minőségű újságírás ösztönzésére és elismerésére.

A reggelinél nincs jobb
„A reggelinél nincs jobb” elnevezésű kampány célja az, hogy Európa-szerte felhívja az állampolgárok és a döntéshozók figyelmét a reggelizés fontosságára.
A reggelinél nincs jobb
„A reggelinél nincs jobb” elnevezésű kampány célja az, hogy Európa-szerte felhívja az állampolgárok és a döntéshozók figyelmét a reggelizés fontosságára.
Európai uniós fotópályázatot indít az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
A fotópályázat célja felhívni a figyelmet a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre. A megmérettetésre bármely uniós tagállam állampolgárai benevezhetnek. Küldje be nekünk Ön is munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos fotóit!

Belgium
Szeretem a sót, de ő szeret-e engem?
Május végén a belgiumi kardiológusok szövetsége az egészségügyi minisztérium országos táplálkozás- és egészségügyi programjával együttműködésben tájékoztató kampányt indít. A kampány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy fontolják meg, mennyi sót fogyasztanak, és hogyan hat ez az egészségükre.
Egyesült Királyság
Nagy-Britannia egészségüggyel és a kiváló klinikai munkával foglalkozó országos intézete útjára indítja az „NHS Evidence” nevű szolgáltatást
A világhálón elérhető szolgáltatás „gyors, ingyenes, fontos és megbízható” tájékoztatást kínál az egészségügyi és a szociális ellátást nyújtó ágazatban dolgozók számára.
|
|
Nemzetközi szeminárium a gyermekek elleni erőszak megelőzéséről (2009. június 4–5.)
A szeminárium célközönsége: a WHO európai regionális irodája hatókörébe tartozó minisztériumoknak az erőszak és a sérülések megelőzésével foglalkozó munkatársai, valamint a helyi, regionális és országos szinten tevékenykedő szakértők.
A krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedők első világkonferenciája (2009. június 14.)
A konferencia célja az, hogy a résztvevők globális chartát dolgozzanak ki a krónikus obstruktív légúti betegségben
A véradók világnapja (2009. június 14.)
Az Európa Tanács – amely immár 50 éve segíti a vérátömlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseket – az idén ismét támogatja a véradók világnapját. A világnap megrendezésével a szervezők a véradók előtt kívánnak tisztelegni, és véradásra ösztönzik a lakosságot.
|
|
Vízipipát szívni … élvezetes, ám ártalmas dolog
Az utóbbi években Európában igen népszerűvé váltak a („hookah”-nak is nevezett) vízipipák. Városainkban virágzanak a vízipipázást kínáló bárok, és egyre több fiatal saját pipát is beszerez otthoni használatra.

Eurobarométer felmérés a dohányzásról
A legfrissebb Eurobarométer gyorsfelmérés szerint az uniós tagállamok állampolgárainak túlnyomó többsége helyesli azt, hogy füstmentesek legyenek a nyilvános helyek: így például a megkérdezettek 84%-a szerint füstmentesek legyenek az irodák, 79%-uk szerint az éttermek, valamint 65%-uk szerint a bárok, a sörözők és klubok is. Mindez összhangban van a 2006-os Eurobarométer felmérés eredményeivel, és igazolja a dohányzásmentességet célzó uniós szakpolitikák jelentős támogatottságát.

A tuberkulózis és a dohányzás visszaszorításáról szóló monográfia
Az Egészségügyi Világszervezet, valamint a tuberkulózis és a tüdőbaj elleni nemzetközi szövetség kiadványt tett közzé, amelyben a tuberkulózis és a dohányzás okozta, egymással összefüggő és világszerte elterjedt probléma visszaszorítását célzó közös erőfeszítéseket ismerteti.

Gyakorlati segédeszköz a kórházak válságkészültségi tervének kialakításához
Ez a kiadvány a megfelelő intézkedések megtervezéséhez nyújt útmutatást, annak érdekében, hogy a kórházak és más egészségügyi intézmények a jövőben felkészültebben nézhessenek szembe az esetleges válságokkal. Konkrét intézkedéseket sorol fel és tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogyan lehet a fertőző betegségek (például az influenza) okozta világjárványokra felkészülni. (Ld. az alábbi, csak angol nyelven olvasható kiadványt:)

Az ifjúság egészségének megőrzését célzó kezdeményezés honlapja immár 22 nyelven olvasható
Az ifjúság egészségének megőrzését célzó kezdeményezés honlapja immár 22 nyelven olvasható
|
Dohányzásmentes Világnap 2009
Uniós szintű tevékenységek
Egészségügy - EU -
Dohányzás
Dohányzás
Dohányzás
Európai Bizottság – Egészségügy és Fogyasztóvédelem
Az EU dohányzással kapcsolatos egészségvédelmi figyelmeztetései
Hírek
Ezer szóval is felér egy kép
Szerző: Luk Joossens, az Európai Rákellenes Ligák Szövetsége
Dohányzásmentes Világnap – a Bizottság elindítja a „Help 2.0” (Segítség 2.0) dohányzásellenes televíziós kampányt
A Dohányzásmentes Világnap alkalmával a Bizottság elindítja a „HELP – A dohányfüstmentes életért” kampány második szakaszát.

2009. május 31.: „Brussels 20K” Vassiliou biztos védnöksége alatt megrendezett 20 km-es brüsszeli távfutás
2009. május 31.: „Brussels 20K” Vassiliou biztos védnöksége alatt megrendezett 20 km-es brüsszeli távfutás
További hasznos linkek
UICC - Nemzetközi Rákellenes Unió
ECL – Európai Rákszövetségek Egyesülete
ENSP – Európai Dohányzásmegelőzési Hálózat
Partnerség a dohányfüstmentes életért
A dohányzás visszaszorítását célzó keretegyezmény szövetsége
Egészségügyi Világszervezet – Egy dohányfüstmentes világért
Az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodája – A dohányfüstmentes Európáért
|
|