A tuberkulózis világnapja (március 24.) arra figyelmeztet minket, hogy bár az eddig elért előrehaladás jelentős, a betegség felszámolásáért még sokat kell tenni.
A tuberkulózis társadalmunkra gyakorolt hatása kevés más fertőző betegségével hasonlítható össze, és a kór továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelent. A tbc gyógyítható betegség, de a szűrés, a megelőzés és a gyógyítás továbbra is komoly kihívás. A tuberkulózis felszámolására irányuló küzdelemhez új forrásokra van szükség, amelyek segítségével új gyógyszerek, új diagnosztikai eszközök és új vakcinák állíthatók elő.
Az Unióban a tbc előfordulása folyamatosan csökken. Léteznek viszont olyan városi térségek, ahol a tuberkulózisos megbetegedések száma a nemzeti átlag felett van, illetve olyan veszélyeztetett népességcsoportok, amelyek esetében a tbc előfordulási aránya meghaladja a nemzeti átlagot – az EU stratégiai megközelítésének ezekre a problémákra kell tehát összpontosítania. A magas prevalenciájú országoknak pedig a tuberkulózis leküzdésére irányuló európai cselekvési terv részeként nemzeti programokat kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk.
A tbc tagállami visszaszorításának érdekében nemzeti és uniós szintű fellépésekre egyaránt szükség van. Két kiemelkedő jelentőségű problémára kell megoldást találni:
• a tuberkulózis a leggyakoribb halálozási ok a HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek körében,
• egyre gyakoribb a többféle antituberkulózis-hatóanyagnak ellenálló (multirezisztens) törzsek előfordulása.
A közegészségügyben dolgozó szakemberek elkötelezettsége és kemény munkája révén ezek a jelenségek kordában tarthatók. Rendkívül fontos, hogy a civil társadalom, valamint a köz- és a magánszféra közötti partnerségek nemzetközi, országos és regionális szinten egyaránt szerepet játsszanak a tuberkulózis és a tuberkulózis/HIV-fertőzés elleni szakpolitikai intézkedések kidolgozásában, végrehajtásában és kiértékelésében.