szám23,
2008. Október 9.
|
|
Az Európai Bizottság „Európa a betegekért” elnevezésű kampánya – mottó: jobb egészségügyi ellátást minden európai polgár számára
Szerző: Androulla Vassiliou egészségügyi biztos
Szeptember 30-án útjára bocsátottuk „Európa a betegekért” elnevezésű kampányunkat. A kampány több különböző egészségpolitikai kezdeményezést állít reflektorfénybe, melyeket a Bizottság a következő 6–9 hónap folyamán kíván elfogadni. A kezdeményezések közös célt szolgálnak: az európai egészségügyi ellátás színvonalának, és ezáltal a betegek életminőségének javítását.
A szakpolitikai törekvések által életre hívott kampány több különböző, egészségügyi ellátással és egészségügyi rendszerekkel kapcsolatos szakpolitikai javaslatot fog össze, melyek a következő területeket érintik: betegbiztonság, ritka betegségek, szervadományozás és szervátültetés, rákszűrés, egészségügyi dolgozók, influenza elleni védőoltás és gyermekkori immunizáció, antibiotikumok alkalmazása. A kampány célja, hogy konkrét és közérthető koncepció kialakítása révén keretbe foglalja az említett kezdeményezéseket, és megkönnyítse a sokszor igen összetett európai uniós egészségpolitikai elképzelésekkel és intézkedésekkel kapcsolatos tájékozódást.
E feladatok megvalósítása nagy kihívást jelent ugyan, de lehetőséget ad arra, hogy világos és egyértelmű képet adjunk az egészségügyi ellátással kapcsolatos távlati elképzeléseinkről és legfontosabb céljainkról. A kampány elősegíti, hogy megvalósítsuk az európai uniós egészségügyi stratégia egyik legfontosabb célkitűzését, a polgárok cselekvőképességének és érdekérvényesítő képességének javítását. Az „Európa a betegekért” kezdeményezés ismertetését és népszerűsítését
az Európai Unió közegészségügyi portáljának külön erre a célra létrehozott weboldalai
szolgálják, melyek 22 nyelven állnak az érdeklődők rendelkezésére. Egy helyen biztosítanak hozzáférést azokhoz az információkhoz és sajtóhírekhez, melyeket a polgárok az „Európa a betegekért” kampány rendezvényeivel kapcsolatban beküldenek.
Szándékunk az, hogy minden szinten és minden irányban ösztönözzük a különböző partnerek között megvalósuló információcserét. Polgárközeli kezdeményezéseink révén be kívánjuk vonni az EU lakosságát az uniós egészségpolitikai döntéshozatalba. Ezek a kezdeményezések tényleges jelentőséggel bírnak: lehetővé teszik a betegek számára, hogy szükségleteiknek, elvárásaiknak és igényeiknek megfelelő, biztonságos és magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesüljenek. Ezért reméljük és bízunk abban, hogy az „Európa a betegekért” kampány sikeresnek bizonyul majd.
Számítunk a betegszövetségek, az egészségügyi szakemberek, a tagállami és regionális képviselők, az európai parlamenti képviselők, az ágazat, a biztosítók és sok más szervezet támogatására. Mindannyian sokat tehetünk azért, hogy közös célunkat megvalósítva jobb egészségügyi ellátást biztosítsunk minden európai polgár számára.
|
Horvátország és az Európai Bizottság egyetértési megállapodást írt alá a második közösségi egészségügyi programban való részvételről – „Együtt az egészségért”
2008. szeptember 30-án Horvátország Európai Unió Melletti Állandó Képviselője, Branko Baričević és az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóságának vezetője, Robert Madelin egyetértési megállapodást írt alá, mely lehetővé teszi Horvátország számára, hogy részt vegyen az egészségügyre vonatkozó második közösségi cselekvési programban (2008–2013).

150 millió ok a cselekvésre – Az Európai Betegfórum betegkiáltványt tesz közzé
Az Európai Betegfórum idén szeptemberben betegkiáltványt terjesztett az Európai Parlament elé, melyben áttekintette, milyen kulcsfontosságú új intézkedések szükségesek ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás minősége Európa-szerte javuljon.

Az Európai Unió 2008. évi nyílt egészségügyi fóruma – „Egészségfejlesztés és egészségvédelem az Európai Unióban”
Az „Egészségfejlesztés és egészségvédelem az Európai Unióban” témakört napirendjére tűző konferencia (2008. december 10–11.) fontos lépést jelent majd abban a folyamatban, mely az érdekelt felek részvételét hivatott elősegíteni az európai polgárok egészségének védelmét és javítását szolgáló intézkedések és tevékenységek kifejlesztésében és végrehajtásában. A regisztráció megkezdődött.

Európának többet kell tennie azért, hogy alkalmazkodjon az éghajlatváltozáshoz
Egy most közzétett jelentés arra inti az európaiakat, tegyenek sürgős lépéseket annak érdekében, hogy alkalmazkodjanak az éghajlatváltozáshoz és felkészüljenek a várható következményekre. „Az európai éghajlatváltozás hatásai” címet viselő jelentést az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel és az Egészségügyi Világszervezettel közösen jelentette meg.

Globális felmérés a rákkal kapcsolatos tévhitek témájában
A rákos megbetegedések kiváltó okaival kapcsolatos tévhitek sok felesleges aggodalmat szülnek a betegekben, és szakmai körökben is problémákat okoznak.

Bulgária
Bulgária bejelenti ritka betegségekkel kapcsolatos nemzeti programjának jóváhagyását
Svájc
Tanulmány a svájci gyermekek körében előforduló rákos megbetegedések és a gyermekek lakóhelyének környezetében működő atomerőművek tevékenysége közötti esetleges összefüggésekről
A CANUPIS-tanulmány arra keres választ, hogy az atomerőművek környezetében élő gyermekek körében nagyobb-e a gyermekkori rákbetegségek, főként a leukémia kialakulásának kockázata. A dokumentum ezenfelül egyéb tényezők, így pl. az elektromágneses mezők és az ipari szennyezőanyag-kibocsátás hatásait is vizsgálja.
|
Sikerrel zárul a Gyógyszeripari Fórum
A fórum következtetéseit összefoglaló jelentés közzétételére október másodikán került sor. A dokumentum elveket és ajánlásokat fogalmaz meg három fontos, a gyógyszeripar területén jelentkező kihívással kapcsolatban. Ezek a következők: 1. a betegségekkel és kezelésekkel kapcsolatos tájékoztatás javítása 2. a gyógyszerek összehasonlítása és a leghatékonyabbak azonosítása 3. a szűkös költségvetési forrásokkal gazdálkodó egészségügyi ellátórendszerek esetében egyensúlyteremtés a gyógyszerekhez való hozzáférés biztosítása és az innováció elismerése között.

„Az európai egészségügy a betegek szolgálatában” – Az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége által megrendezett konferencia (2008. október 13–14.)
A konferencia célja, hogy bemutassa, milyen hozzáadott értéket képvisel az egészségügy terén az európai uniós szintű fellépés a betegek biztonságának, az ellátás színvonalának és a betegjogok érvényesítésének szempontjából.
A szervadományozás és szervátültetés 10. európai napja – Szlovénia (2008. október 18.)
A szervadományozás és szervátültetés európai napjának megrendezésére az Európa Tanács kezdeményezésére kerül sor. Az EU minden évben más-más uniós tagország részére biztosít segítséget azzal a céllal, hogy ösztönözze a téma szociális vonatkozásainak megvitatását, és ezáltal lendületet adjon a szervadományozás és szervátültetés folyamatának.
Harc az Alzheimer-kór és rokon betegségei ellen (2008. október 30–31.)
|
|
Az influenza által elsődlegesen veszélyeztetett csoportok – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ útmutatója
Az influenza által elsődlegesen veszélyeztetett csoportok – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ útmutatója
A munkavállalók védelme a szállodákban, az éttermekben és a vendéglátásban
A jelentés a vendéglátóiparban dolgozók munkahelyi egészségének és biztonságának kérdésével foglalkozik, és áttekintést ad a szakpolitikai és a munkahelyi szinten bevált módszerekről.

Uniós fellépés az éghajlatváltozás ellen: a globális küzdelem élén 2020-ig és azon túl
A tájékoztató kiadvány ismerteti és elmagyarázza az Unió globális fellépéssel kapcsolatos javaslatait, és áttekinti, milyen intézkedéseket tesz az EU az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.

Az „Európa a betegekért” kampány webhelye
Az Európai Bizottság új webhelyet hozott létre az „Európa a betegekért” elnevezésű kampány megindítása alkalmából. A témával foglalkozó weboldalakon az érdeklődők tájékozódhatnak a különböző kezdeményezésekről, és arra is lehetőségük nyílik, hogy információkat és sajtóhíreket tegyenek közzé az országuk vagy szervezetük által meghirdetett rendezvényekkel kapcsolatban.
|
Az Európai Bizottság „Európa a betegekért” elnevezésű kampánya – mottó: jobb egészségügyi ellátást minden európai polgár számára
Uniós szintű tevékenységek
Európa a betegekért - Rendezvények
Európa a betegekért - Média
Európa a betegekért - Tegyen közzé Ön is rendezvényeket és sajtóhíreket az egészségügyi portálon!
Európa a betegekért - Szakpolitikai javaslatok és intézkedések
Hírek
Androulla Vassiliou egészségügyi biztos útjára indítja az „Európa a betegekért” kampányt – kisfilm
Interjú az „Európa a betegekért” kampányt bemutató Androulla Vassiliou biztossal, és Ander Olausonnal, az Európai Betegfórum elnökével.

További hasznos linkek
EPF –Európai Betegfórum
EPHA – Európai Közegészségügyi Szövetség
EuroHealthNet – Egészségmegőrzéssel foglalkozó ügynökségek európai hálózata
|
|