szám21,
2008. Szeptember 11.
|
|
Európa az Alzheimer-kór ellen
Szerző: Florence Lustman, pénzügyi ellenőr, a 2008–2112 es francia Alzheimer-terv koordinátora
Az Alzheimer-kórnak és a vele rokon betegségeknek az életkor előrehaladtával megfigyelhető súlyosbodása feltartóztathatatlan: a 85 év feletti európaiak körében minden negyedik nő és minden ötödik férfi szenved ilyen betegségekben. Európa lakosságának folyamatos elöregedése szükségessé teszi, hogy felkészüljünk a várható nehézségekre, és mind tudományos, mind egészségügyi és szociális téren felvegyük a harcot az Alzheimer-kór jelentette kihívásokkal.
Miközben az orvostudomány kitartóan keresi a betegség diagnosztizálásának és gyógyításának jövőbeli eszközeit, már ma is módunkban áll, hogy enyhítsük a kór tüneteit, csökkentsük a betegségtől való függőséget, és – ami a legfontosabb – javítsuk a betegek és az őket ápoló személyek életminőségét.
Franciaországban öt évre szóló, átfogó tervet fogadtunk el az Alzheimer kór elleni küzdelem összehangolására. Európai szinten az ötödik, hatodik és hetedik kutatási keretprogram egyes elemei, nevezetesen az Era-net Neuron projektek vagy a demencia területén folytatott európai együttműködés fejlesztésére irányuló EUROCODE program szolgálják az Alzheimer-kór elleni harcot. Azok az törekvések, amelyek a magas színvonalú, hozzáférhető és fenntartható tartós gondozás rendszerének kialakítására irányulnak, ugyancsak hasonló célok jegyében fogantak.
A megelőzés, az ellátás és a szolgáltatások integrálása, a betegeket ápoló személyek támogatása, a kutatás fejlesztése, a betegek méltóságának megőrzése mind olyan kérdés, amelyet valamennyi tagállamnak meg kell oldania. Bár a megoldások kidolgozása jórészt az egyes országok hatáskörébe tartozik, úgy hisszük, hogy a tapasztalatcsere és a tudományos együttműködés révén együtt gyorsabban és hatásosabb válaszokat találhatunk a felmerülő problémákra. Ennek a meggyőződésnek a jegyében az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztjét betöltő Franciaország konferenciát hívott össze Párizsba október 30–31 ére, és igyekszik előmozdítani azokat a közös kezdeményezéseket, amelyek célja az európaiak millióit sújtó betegség legyőzése.
|
Uniós tervek az egészségesebb iskolai étkeztetésért
Az EU új javaslata alapján a jövőben az európai iskolákban tanuló diákok ingyen juthatnak majd zöldséghez és gyümölcshöz, és az Unió a már működő iskolatej-programokat más tejtermékekre is kiterjeszti.

Generikus gyógyszerek promóciója
Nyári számában az Euro Observer hét OECD-tagállam vonatkozásában áttekintést ad arról, milyen erőfeszítések szolgálják a generikus gyógyszerek használatának bővítését. A kiadvány azt is megvizsgálja, hogyan járulnak hozzá e gyógyszerek az egészségügyi kiadások csökkentéséhez.

Megújult az EUPHA honlapja
Az Európai Közegészségügyi Szövetség (EUPHA) teljesen naprakész, felhasználóbarát új honlappal várja az érdeklődőket.
Megújult az EUPHA honlapja
Az Európai Közegészségügyi Szövetség (EUPHA) teljesen naprakész, felhasználóbarát új honlappal várja az érdeklődőket.
Kockázatértékelés: pályázat a tudományos bizottságok tagjainak kiválasztására
Az Európai Bizottság a közeljövőben pályázati felhívást tesz közzé a kockázatértékelés terén újonnan létrehozandó tudományos bizottságok, valamint a bizottságok munkáját segítő tanácsadói és szakértői állomány tagjainak kiválasztására.

Az időskori életminőség javítása
Jelentősen javítható az időskorúak életminősége, ha az idősotthonok lakói rendszeresen ápolási és gyógytornászi szolgáltatásokat vehetnek igénybe – állapította meg egy két éven át tartó brit kísérleti program. A vizsgálat során az is kiderült, hogy így nemcsak a betegek életminősége javítható, hanem a kórházi felvételek száma is csökken.

Egyesült Királyság
Change4Life – egészséges táplálkozás, több testmozgás, hosszabb élet
A brit egészségügyi minisztérium által támogatott kampány célja az elhízás elleni küzdelem ösztönzése az egészségesebb gyermekkori táplálkozás és a testmozgás népszerűsítésével.
Olaszország
Chikungunya-láz: tájékoztatási kampány
A tavalyi chikungunya-járvány után idén átfogó tájékoztatási kampány indult Emilia Romagna régiójában. A kampány során a hatóságok tájékoztatást nyújtanak a kórokozó hordozójáról, a tigrisszúnyogról, felvilágosítást adnak a betegségről és a hatóságok által foganatosított védintézkedésekről, valamint hasznos tanácsokkal látják el a lakosságot. Az információk videón is hozzáférhetők.
|
Új szabályok a növényvédőszer-maradványokról az élelmiszer-biztonság érdekében
A megengedett növényvédőszer-maradékokról szóló szabályokat módosító és egyszerűsítő, szeptember 1 jén hatályba lépett rendelet mérföldkövet jelent az európai élelmiszer-biztonsági politikában.

4. Nemzetközi Fórum a Fogyatékosságmenedzsmentről – „Együtt egymásért” (2008. szeptember 22–24.)
A fórum, melyre a világ minden részéből érkeznek résztvevők, lehetőséget biztosít a fogyatékosság kezelésével foglalkozó szakembereknek a tapasztalatcserére.
14. Pszichiátriai Világkongresszus – „Tudomány és humanizmus: A személyközpontú pszichiátriáért” (2008. szeptember 20–25.)
Tanfolyamok, plenáris ülések, műhelyviták szorongásos zavarokról, gyermek- és serdülőpszichiátriáról, egészségnevelésről és számos más témáról.
2. Európai Konferencia a Sérülések Megelőzéséről és a Biztonság Elősegítéséről (2008. október 9–10.)
Az elmúlt évek során új lendületet kaptak Európában a sérülésmegelőzésre és a biztonság előmozdítására irányuló erőfeszítések. Mérföldkövet jelent ebben a folyamatban az októberi konferencia, amely módot ad az eddig elért eredmények összegzésére, és iránymutatással szolgál majd a további európai és nemzeti tevékenységekkel kapcsolatban.
|
|
A demencia Európában – Az Alzheimer Europe és a EUROCODE program 2007. évi kézikönyve
A demencia Európában – Az Alzheimer Europe és a EUROCODE program 2007. évi kézikönyve
Neurológiai zavarok és közegészségügyi kihívások – Az Egészségügyi Világszervezet jelentése
Neurológiai zavarok és közegészségügyi kihívások – Az Egészségügyi Világszervezet jelentése
Az egészségügyi szolgáltatások minősége és hozzáférhetősége – Az Európai Bizottság megbízásából készített, több tagállamot érintő felmérésen alapuló tanulmány
Az egészségügyi szolgáltatások minősége és hozzáférhetősége – Az Európai Bizottság megbízásából készített, több tagállamot érintő felmérésen alapuló tanulmány
Jelentés az osztrák kanyarójárványról
A 2008. évi futball-Európa-bajnokságot megelőzően kanyarójárvány tört ki Ausztriában. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által közzétett jelentés az osztrák hatóságok által kért gyors helyzetfelmérés eredménye.

Az influenza által elsődlegesen veszélyeztetett csoportok
Az influenza által elsődlegesen veszélyeztetett csoportok
|
Egészségfejlesztési kisfilmeket bemutató új webhely
Az Európai Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóságának kezdeményezésére létrehozott új webhely célja, hogy elősegítse a jó ötletek és bevált módszerek népszerűsítését és átvételét, és bemutassa, milyen népegészségügyi kampányokra került sor az elmúlt időszakban az európai országokban.

Uniós szintű tevékenységek
Európai megállapodás a mentális egészségért és jóllétért: Mentális egészség időskorban
Az Alzheimer-kór és más demenciák
Egészségügy - EU -
Mentális egészség
Mentális egészség
További hasznos linkek
EBC – Európai Agykutatási Tanács
Európai Alzheimer Társulás – European Alzheimer's Disease Consortium
Egészségügyi Világszervezet – Neurológia és közegészségügy
Nemzetközi Alzheimer Társaság – Alzheimer's Disease International
Alzheimer Europe
|
|