Az EU szerepe a világban

Nemzetközi szervezetek

Az Európai Unió közegészségügyi politikájának kidolgozása, végrehajtása és előmozdítása terén nemzetközi szervezetekkel működik együtt. Konkrét megállapodások születtek a következőkkel:

  • Egészségügyi Világszervezet (WHO)
  • Európa Tanács
  • Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)

Egészségügyi Világszervezet (WHO) – együttműködés az egészségügy terén

A Bizottság és a WHO közötti együttműködés egy 2001-es levélváltással vette kezdetét. Ekkor rögzítették az érdekeltek az általános elveket, célokat és eljárásokat, többek között a vezető tisztviselők rendszeres találkozóját.

A Bizottság és a WHO Európai Regionális Irodája 2020-ban megerősítette korábbi kötelezettségvállalását, amely szerint közös erővel dolgoznak azon, hogy az egészségügyet és az egészségvédelmet a legmagasabb szintre emeljék, összhangban a fenntartható fejlesztési célokkal (azok közül is a harmadikkal, amely az egészségre és a jóllétre vonatkozik). Elkötelezték magukat amellett, hogy az egészségbiztonságra, az egészségügyi rendszerekre, a nem fertőző betegségekre (különös tekintettel a rákra), a fenntartható élelmiszerrendszerekre és egészségügyre, valamint a nem uniós országokkal folytatott egészségügyi együttműködésre irányuló együttműködésüket tovább mélyítik, és más részterületerkre is kiterjesztik.

Az együttműködés földrajzilag három szinten valósul meg:

  • globális jelentőségű kérdésekben a WHO genfi központjában,
  • az európai vonatkozású kérdéseket illetően a WHO koppenhágai székhelyű Európai Regionális Irodájában,
  • valamit világszerte az egyes országokban.

A fertőző betegségek területén az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és a WHO szorosan együttműködnek egymással. A találkozók politikai, szakértői, illetve vezetői szinten zajlanak.

A Bizottság megfigyelőként vesz részt az Egészségügyi Világszervezet Igazgatóságának, valamint az Egészségügyi Világközgyűlésnek az éves genfi ülésein, továbbá a WHO Európai Regionális Bizottságának éves ülésein. Az Európai Külügyi Szolgálattal (EKSZ) együttműködésben az uniós tagállamokkal együtt közös nyilatkozatokat készít és egyezteti velük a harmadik országokkal folytatandó tárgyalások anyagainak szövegét. A Bizottság emellett részt vesz a WHO által szervezett rendszeres konzultációkon, hogy a felek által kidolgozott politikák és intézkedések összhangban álljanak egymással.

Az Európai Bizottság 2005 óta számos olyan szakpolitikai projekt kapcsán működött együtt az Egészségügyi Világszervezettel, amely finanszírozást kapott az uniós közegészségügyi programból.

A dohányzás visszaszorításáról szóló keretegyezmény és a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok az egészségügy terén fontos nemzetközi szabályozó eszközök, melyek a WHO égisze alatt születtek. Az Európai Bizottság aktív tárgyalópartnerként részt vett mindkét jogi eszköz kidolgozásában, és támogatja azok érvényre juttatását.

Az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet részt vesz a globális egészségbiztonsági kezdeményezésben, és ütemtervet dolgoz ki annak érdekében, hogy közösen lépjenek fel az alábbi területeken:

  • Felkészülés vészhelyzetekre
  • Fertőző betegségek (pl. HIV/AIDS és tuberkulózis)
  • Antimikrobiális rezisztencia
  • Védőoltások