A szivárványos pisztráng nehezen tud természetesen szaporodni Európában, mert a nőstény nem tud ikrákat rakni ősszel.

Az akvakultúrás tenyészetek ezért tenyészhalak széles variációját tartják fenn, hogy ne kelljen az ikrák hiányával szembesülniük, amely miatt a múltban az európai tenyészeteknek importálniuk kellett az ikrákat. A nőstényeket ritkán használják szaporításra három vagy négy éves koruk előtt. A leggyakrabban alkalmazott módszer a mesterséges megtermékenyítés. A gamétákat kézzel végzett nyomással távolítják el. Több hím haltejét keverik a petesejtekhez. Az így megtermékenyített ikrák a megtermékenyítést követő 20 perc és 48 óra között szállíthatók.

A pisztrágok lárváit üvegszálból vagy betonból készült kör alakú tartályokban nevelik, hogy fenntartsák a tartályban a folyamatos áramlást és a lárvák egyenletes eloszlását.

A lárvák szikhólyaggal születnek, amely az alapvető fejlődésükhöz szükséges összes tápanyagot tartalmazza. Amikor magukba építették ezeket a tápanyagokat, az ivadékok a víz felszínére emelkednek, hogy táplálékot és az úszóhólyagjuk első alkalommal történő felfújásához szükséges levegőt keressenek. Ekkor fehérjékből, vitaminokból és olajokból álló, igen kis darabokban agadolt étrendet kapnak. Fejlődésük első stádiumaiban a kézzel való etetést részesítik előnyben, hogy elkerülhető legyen a túltáplálás. A kisméretű granulátumokból álló táplálékokat mindaddig kapják, amíg el nem érik az 50 g tömeget és a 8–10 cm-es hosszúságot.

A fiatal egyedeket ekkor növekedési helyükre helyezik át, tavakban található úszó ketrecekbe, vagy leggyakrabban egy folyó mentén elhelyezkedő kis halastóba (vivárium).

E négyszögletes alakú, általában betonból készült viváriumok két módszer szerint működnek: nyílt rendszer, folyamatos vízáramlással, amely abból áll, hogy a folyó vizét egy vízvezető csatorna segítségével átvezetik a létesítményen, valamint a visszaforgatásos zárt rendszer, amely abból áll, hogy a vizet a medencékben cirkuláltatják, és azt szivattyú- és kezelési egységeken keresztül visszakeringtetik. A visszaforgatás azzal az előnnyel jár, hogy a víz hőmérséklete ellőrizhető és szabályozható, amely lehetővé teszi a téli termelés fenntartását Közép-Európa és Észak-Európa országaiban. A húsevő pisztrángoknak magas fehérjetartalmú étrendre van szükségük. Kedvező környezetben a pisztráng a 350 g-os tömeget 10–12 hónap alatt éri el, míg a 3 kg-os tömeget két év alatt. Léteznek tengeri hizlalótelepek is, ahol úszó ketrecekben, a Balti-tenger vagy a skandináv fjordok védett, enyhén sós vizeiben nevelik a pisztrágot. A tengeri pisztrángok a lazachoz hasonló táplálékot kapnak, amely magyarázatot ad húsuk rózsaszín színére, amelyet „lazacrózsaszínnek” neveznek. Hizlalásuk során az állománnyal való helyes gazdálkodás megkívánja, hogy a többinél gyorsabban növekedő pisztrángokat különválasszák: az állományt a termelési ciklus folyamán általában négyszer válogatják. Amikor elérték forgalomba hozatali tömegüket, a pisztrángokat a medencékből hálóval emelik ki, míg a ketrecekben nevelt egyedeket élve szivattyúzzák ki.

Európában a pisztráng egész éven keresztül kapható.

400 g-ig fehér vagy lazacszínű hússal, egészben vagy filézve, frissen vagy füstölve kínálható. Ha egy kicsit tovább nevelik, és a hal eléri az 1,5 kg tömeget, a szivárványos pisztrángot a lazachoz hasonlóan frissen (filézve vagy nagy szeletekben) vagy füstölve (szeletekben) árusítják. Ikráit sózva, különösen Észak-Európában fogyasztják.