ELVÁLASZTHATATLANOK vagyunk
Fenntartható halászat és halfogyasztás

MEDFISH4EVER - Q&A - HR

MEDFISH4EVER - Q&A - HR

  1. Mi jelenti a problémát?

A Földközi-tenger halállományai drasztikus mértékben lecsökkentek. A vizsgált állományok több mint 90%-a túlhalászott, és néhányuk a kipusztulás szélén áll. Túlzottan sok állomány esetében egészen mostanáig nem volt lehetséges kielégítő adatok beszerzése: a fogások 50%-a még mindig nincs hivatalosan rögzítve[i] és a partratételek 80%-a hiányos adatok jellemezte állományokból származik[ii]. Ez egy fokozatos munkahelyelvesztést és bevételkiesést, valamint komoly környezeti hatást okozott, így a társadalom szenvedi meg a nem megfelelő gazdálkodás árát. Ez az ár különösen magas a földközi-tengeri flotta 83%-át kitevő kisüzemi halászhajók esetében.

A közös erőforrások folytatódó nem fenntartható halászata széles körű összeomlásához vezet a halállományok, valamint a tőlük függő halászok és közösségek, a tengeri ökoszisztémák és a kulturális hagyományok terén. Az olyan erőfeszítések, mint például a legkisebb méretek és a teljes a kifogható mennyiség halak esetében, a műszaki előírások a halászeszközök és -gyakorlatok tekintetében, valamint az erőkifejtés és a kapacitás korlátozását célzó intézkedések jelentősek voltak, de ez idáig nem hoztak megfelelő eredményeket.

Ez a kritikus helyzet az érintettek teljes körében tapasztalható, beleértve a halászokat, az ágazati vezetőket, a tudósokat és a környezetvédőket is, illetve a Földközi-tenger egész medencéjére hatással van. Az előírások meghatározásra kerültek, de nincsenek megfelelően végrehajtva, vagy a végrehajtás késedelmes, és ezért az eredmények még nem kézzelfoghatók. Sürgős és határozott lépésekre van szükség a helyzet visszafordításához, és mindannyian részben felelősek vagyunk.

  1. Mi a megoldás?

Az első lépés a helyzet – valamint a közös és megfelelő mértékű felelősségünk – kellő tudomásul vétele, minden szinten.

A második lépés egy erőteljes szakpolitikai vezetés biztosítása a fenntartható halászati ágazat újjáépítéséhez szükséges sürgős cselekvésekkel kapcsolatos mobilizálás érdekében. Ennek 2017-ig egy erőteljes politikai miniszteri nyilatkozatban kell megjelennie, továbbá hatékony és koordinált kezdeményezéseket kell nyújtania nemzeti és regionális szinten, az Európai Unióban és a nem EU-s földközi-tengeri országokban, az ICCAT[1] és a GFCM[2] esetében egyaránt.

Harmadikként pedig az összes érintett erőteljes elkötelezettsége szükséges, a politikai döntéshozóktól és a döntéshozóktól kezdve a halászokig, tudósokig, non-profit szervezetekig, az ellátási láncokat irányító vezetőkig és a teljes civil társadalomig, hogy integrált megoldásokkal járuljanak hozzá a hosszú távú fenntarthatósághoz.

  1. Mi történik, ha nem cselekszünk most? És mi történik, ha igen?

Ha az állományok olyan mértékben lecsökkennek, ahonnan már nincs visszaút, a következmények katasztrofálisak és visszafordíthatatlanok lehetnek: előre megjósolhatatlan változások a tengeri ökoszisztémákban, a halászattól függő közösségek széles körű gazdasági visszaesése és mély társadalmi problémák. Az intézkedések gazdasági költségei és társadalmi hatásai jelentősek ugyan, de sokkal kisebbek annál, mint amelyekre akkor számíthatunk, ha most nem tesszük meg a szükséges lépéseket. 

A tudomány arról számol be, hogy a felépülés lehetősége még mindig nagy, ahogyan azt az atlanti kékúszójú tonhal esetében is láthattuk, de ügyelni kell, hogy a halpopulációk a lehető leghamarabb helyreálljanak. Ez széles körű előnyökkel jár, beleértve a magasabb és jobban kiszámítható hozamokat, a magasabb szintű nyereségességet, a jobb munkahely- és élelmiszerbiztonságot, a jobb környezeti állapotot és szolgáltatásokat. Mindez a mindenkire kiterjedő és fenntartható jóléthez vezetne.

 

Ha a politikai és ágazati érintettek nem tudják biztosítani a közös tengeri biológiai erőforrásaink fenntarthatóságát, megszegve aközös halászati politika és a barcelonai egyezmény rendelkezéseit, az Európai Unió kénytelen lesz drasztikus vészhelyzeti intézkedéseket foganatosítani, mint például bezárások és pénzbüntetések (az 1380/2013/EK rendelet 12. cikke). Egyes állományok esetében lehet, hogy ez már túl késő lesz.

  1. Mi legyen a célkitűzésünk?

A legsürgetőbb célkitűzésnek annak kell lennie, hogy elkerüljük a kritikus állapotban lévő halállományok, például a szürke tőkehal vagy a kardhal összeomlását, a környezettudományokon alapuló társadalmi-gazdasági megközelítéssel és a meglévő jogszabályok végrehajtásának biztosításával. Középtávon a cél olyan hatékony intézkedések összeállítása és végrehajtása, amelyek nyereséges és fenntartható halászatot eredményeznek egy egészséges földközi-tengeri térségben, mindörökre.

A kulcsfontosságú szükséges javításoknak (a regionális szinttől kezdve egészen a nemzeti szintig) a magasabb prioritású problémák diagnosztizálásával kell kezdődniük, majd ezt követően konkrét cselekvési terveket kell végrehajtani, hitelt érdemlő eszközökkel és kötelező érvényű határidőkkel.

Bár a konkrét intézkedések még meghatározásra várnak, azok tipológiája és az elvárt eredmények egyértelműek:

  1. Az állományok hatékonyabb felmérése: adatgyűjtés, rendelkezésre állás és elemzés
  2. Hatékonyabb végrehajtás, ellenőrzés és felügyelet
  3. Regionalizáció és megosztott irányítás
  4. Csökkentett környezeti hatás
  5. Az ökoszisztéma-megközelítésen alapuló több éves irányítási tervek
  6. Élénkebb innováció és jobb technológia, nagyobb mértékű kiválogatás és a visszadobások tilalma
  7. Hatékonyabbá tett együttműködés a Földközi-tenger országai (EU-s és nem EU-s országok egyaránt) között, különösen az ellenőrzés és végrehajtás és a tudományos kutatás terén.

 

  1. Kinek kell a folyamat élére állnia?

A probléma súlyossága és sürgőssége a legmagasabb szintű határozott politikai irányítást követel meg a Földközi-tengeren halászó összes országtól. Az Európai Unióban földközi-tengeri partszakasszal rendelkező nyolc tagállamnak (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Málta, Szlovénia, Horvátország, Görögország, Ciprus) az EU és a MEDAC[3] támogatásával példát kell mutatniuk, különösen az elsősorban általuk kiaknázott területeken.

A két regionális halászati gazdálkodási szervezetnek, a GFCM-nek és az ICCAT-nak minden közös erőfeszítés élére kell állnia, és biztosítaniuk kell a nemzetközi koordinációt és a megfelelő eredményeket a Földközi-tenger medencéjének egészében.

Az ágazati egyesületek, kutatók és non-profit szervezetek szintén létfontosságú szereppel bírnak, az összes érintetett (köztük a fogyasztókat, a rekreációs célú halászat művelőit és egyéb tengeri felhasználókat) elkötelezettségre és cselekvésre bírva, hogy a földközi-tengeri halászatot ismét fenntarthatóvá tegyék.

  1. Vannak más kapcsolódó problémák is?

Bizonyítottan a túlhalászat, a nem megfelelő gazdálkodás és a regionális, nemzeti, uniós és nemzetközi szinten hatályban lévő jelenlegi jogszabályok végrehajtásának hiányosságai a fő okai a földközi-tengeri halállományok jelenlegi állapotának és az ehhez kapcsolódó gazdasági problémának.

Azonban a környezetszennyezés, a hajózás és egyéb környezeti feszültségforrások, mint például az éghajlatváltozás és az invazív fajok szintén közvetlen hatással vannak a halpopulációk nagyságára és stressztűrő képességére, és ezeket párhuzamosan kell figyelembe venni.

A megfelelő irányítás (például nagyobb fokú átláthatóság és védett területek) és a piaci mechanizmusok (pl. nyomon követhetőség és legkisebb méretek) elősegítését célzó intézkedések szintén szükségesek.

Végezetül, a halászattól függő közösségeknek innovatív és diverzifikált stratégiákra van szükségük a halászati irányításhoz és fenntartható fejlesztéshez, hogy nem csupán a halakat és a tengeri környezetet védjék, hanem az azokhoz kapcsolódó ezredéves kulturális örökséget is. Az olyan projektek, mint például a halászati turizmus, a rövidre zárások és egyéb keresztvágások már eddig is sikeresnek bizonyultak.

  1. Mit tesz az EU?

Az EU komoly erőfeszítéseket tett a halászat fenntarthatóságának javítása érdekében, uniós és globális szinten egyaránt. Az Unió közös halászati politikája azt írja elő, hogy az uniós állományokat 2020-ra a legnagyobb fenntartható hozamig hasznosítsák, valamint az összes uniós hajó teljesítse a közös halászati politika előírásait, függetlenül attól, hogy hol folytat halászati tevékenységet.

Az Atlanti-óceán északkeleti medencéjében elért sikereket követően, ahol növekszik a halállományok létszáma és az ágazati nyereség, az EU eltökélt aziránt, hogy véget vessen a Földközi-tenger túlhalászásának, az érintett szereplőket minden szinten összehozva, az adaptálást pedig olyan elérhető forrásokkal támogatva, mint például azETHA[4] és a TAIEX[5] mechanizmusok azEurópai Szomszédsági Politika keretében. Az ilyen források közvetlen intézkedésekre, valamint olyan kiegészítő lépésekre állnak rendelkezésre, mint például társadalmi-gazdasági programok, kutatás, együttműködés és kapacitásépítés.

  1. Mit tehetek én?

Részben mind felelősek vagyunk ezért a helyzetért, és ennélfogva a lehetőségeink szerint mindannyiunknak hozzá kell járulnunk annak visszafordításáért.

Politikai döntéshozók és döntéshozók: Létfontosságú megérteni a probléma tétjét és mobilizálni a megfelelő erőforrásokat és vezetést, hogy sürgősen megoldásokat találjunk.

  • EU-tagállamok: a prioritást élvező fajok és területek meghatározása, a célkitűzések eléréséhez szükséges pontos intézkedések meghatározása (beleértve a nemzeti gazdálkodási tervek frissítését is) és a megfelelőség biztosítása.
  • A GFCM, az ICCAT, a MEDAC, az EFCA[6] és egyéb befolyásos érintettek, nemzetközi fórumok (pl. a FAO[7], az UfM[8]) és a finanszírozó szervezetek (pl. a Világbank): segítség nyújtása a prioritások és cselekvések meghatározásához, együttműködés koordinált formában és elkötelezettség a közös célkitűzések iránt a végrehajtás és megfelelőség tekintetében.
  • Az Európai Bizottság és egyéb uniós intézmények: a szakpolitika és egy ütemterv meghatározása a halállományok fenntartható kiaknázásának és a flották gazdasági teljesítménye javításának kettős célkitűzése progresszív elérésére.
  • Harmadik országok: együttműködés az RFMO-kkal[9] (ICCAT és GFCM), valamint a flották szerkezetének és méretének hozzáigazítása a rendelkezésre álló erőforrásokhoz.

Ágazati érdekeltek: A biológiai erőforrások kiaknázásában közvetlenül érdekelt halászok képviselete során, és a valós helyzet részletes ismeretével az olyan szervezetek, mint például az Europêche vagy a LIFE[10] létfontosságú szerepet játszanak, előmozdítva a közös irányítást és az érintettek bevonását a megoldások meghatározásába.

  • Az együttműködés sikertörténetei, mint például az atlanti kékúszójú tonhal helyreállítási terve további közös lépéseket ösztönözhetnek.
  • A más régiókból és projektekből származó bevált gyakorlatok szintén segíthetnek a Földközi-tenger nyereséges és fenntartható halászatainak kialakításában.
  • A teljes ellátási láncra, valamint a civil társadalomra is kiterjedő elkötelezettség értékes támogatást jelenthet a szükséges változtatásokhoz. A nagykereskedőknek és kiskereskedőknek támogatniuk kell a fenntartható termékeket és vissza kell utasítaniuk a nem a szabályokkal összhangban fogott termékeket.
  • Az olyan nemzetközi találkozók, mint például a GFCM (2016. május 30.) és az ICCAT (2016. november) találkozója felhasználható arra, hogy összhangba hozzák mindenki hozzájárulását.

Tudósok és a végrehajtást ellenőrzők: A kutatási, felügyeleti és ellenőrző szervezetek szintén alapvető fontosságú résztvevők, mivel lehetővé teszik az irányítás pontosabb ismeretekre alapozását, valamint egy átlátható és egyenlő esélyeket biztosító terep kialakítását. Többek között az alábbiakban segíthetnek:

  • az értékelt állományok számának növelése, szükség esetén a kevés rendelkezésre álló adatok esetén alkalmazott értékelési technikákhoz fordulva;
  • együttműködés a tudományos felmérések által nyújtott területi és időbeli lefedettség növelésében;
  • együttműködési stratégiák kidolgozása az ellenőrzésre és végrehajtásra regionális és szubregionális szinten, a Földközi-tenger országai (uniós és nem uniós országok) között;
  • a vezetők támogatása a helyzet összetettségének megértésében és az együttműködésük növelése az érintettekkel, hogy közösen innovatív technikákat tervezzenek meg a szelektivitás javítására, a nem kívánt fogások mennyiségének csökkentésére és a sebezhető fajok és élőhelyek hatékony védelmére.

Non-profit és civil szervezetek: Az ismeretek és a tudatosság növelésének elősegítésével, a környezet védelmével és a közösségek képviseletével előmozdíthatják az együttműködést és a közös irányítást. A lánc legutolsó, de legnagyobb láncszemeként a part menti állampolgárok tömegeinek biztosítaniuk kell, hogy a vásárlási választások elősegítsék a fenntarthatóbb modellekre történő áttérést, hozzájárulva ezzel a társadalmi innovációhoz és az örökség védelméhez a halászattól függő területeken.

  • A címkék ellenőrzése: Az uniós jogszabályok biztosítják a megfelelő tájékoztatást és nyomon követhetőséget, és ez segít a Földközi-tengerből származó termékekre vonatkozó közös piaci szabályok és előírások támogatásában.
  • Az egészséges és felelős fogyasztói gyakorlatok támogatása.
  • A tudományos alapú oktatási és tudatosságnövelő kampányok a halállományok állapotáról, az ágazati teljesítmények, a környezeti elszámolás és az integrált irányítás szintén hozzájárulhat az általános sikerhez.

[1] Az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság

[2] A Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság

[3] Földközi-tengeri Tanácsadó Testület

[4] Európai Tengerügyi és Halászati Alap

[5] Technikai segítségnyújtás és információcsere

[6] Közösségi Halászati Ellenőrző Hivatal

[7] Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete

[8] Unió a Mediterrán Térségért

[9] Regionális halászati gazdálkodási szervezetek

[10] Low Impact Fishers of Europe (LIFE, a kis környezeti hatással járó európai halászatot támogató csoport)