Lakásstatisztika


2020. májusban kivonatolt adatok.

A cikk frissítésének tervezett ideje: 2021. október.

Érdekességek

Az EU-27 valamennyi tagállamában a népesség több mint fele saját tulajdonú ingatlanban lakott 2018-ban; ez az arány a németországi 51,4%-tól a romániai 96,4%-ig terjedt; az uniós átlag 70,0% volt.

2018-ban az EU-27 polgárainak több mint 17,1%-a zsúfolt lakásban élt. A zsúfoltsági ráta az EU-27-tagállamok közül Romániában volt a legmagasabb (46,3%).

Az EU-27-ben körülbelül a népesség 4,3%-ának lakáskörülményei súlyosan elégtelenek voltak.

A piaci áron lakóingatlant bérlők lakhatási terhei 2018-ban a 27 uniós tagállam közül Görögországban voltak a legmagasabbak, ahol a bérlők 83,1%-a jövedelmének több mint 40%-át költötte lakhatásra.

Lakásköltség-túlterheltségi arány: a népesség olyan háztartásban élő hányada, amely rendelkezésre álló ekvivalens jövedelmének legalább 40%-át lakhatásra költi, 2018

Ez a cikk áttekintést nyújt az Európai Unió (EU), az Egyesült Királyság, három EFTA-ország és négy tagjelölt ország legújabb lakásstatisztikáiról, és ezen belül elsősorban a lakások típusaira, a lakáshasználati jogcímre (tulajdonosi vagy bérleti jogviszony), a lakásminőségre és a lakások megfizethetőségére összpontosít.

A biztonságos környezetben való, megfizethető és megfelelő lakhatás alapvető szükséglet, amelyet sokan emberi jognak tartanak. E szükséglet kielégítése – amely nagy valószínűséggel csökkentené a szegénységet és a társadalmi kirekesztést – azonban még mindig hatalmas kihívás elé állít számos európai országot.

Teljes cikk

Lakástípus

2018-ban az EU-27 országaiban az emberek 46,0%-a lakásban, csaknem ötöde (18,6%) sor- vagy ikerházban, valamivel több mint egyharmada (34,7%) pedig családi házban élt (lásd az 1. ábrát).

A lakásban élők aránya legalább 60,0% volt az uniós tagállamok közül Lettországban (66,2%) Spanyolországban (64,9%), Észtországban (61,5%) és Görögországban (60,6%), és alig maradt el ettől a szinttől Litvániában (59,5%); a népesség hasonlóan magas hányada (62,5%) élt lakásokban Svájcban is. A családi házban élők aránya az uniós tagállamok közül Horvátországban (69,7%), Szlovéniában (66,2%), Romániában (65,2%) és Magyarországon (64,6%) volt a legmagasabb. A felsoroltakon kívül csak Dániában és Lengyelországban élt a népesség többsége ilyen típusú lakóhelyen. Észak-Macedóniában (74,6%), Szerbiában (63,6%) és Norvégiában (57,5%) is a népesség jelentős hányada lakott családi házban. A sor- és ikerházban lakók aránya az EU-tagállamok közül Hollandiában (58,0%), Írországban (52,1%), Máltán (41,5%) és Belgiumban (40,6%) volt a legmagasabb. Csak ezekben a tagállamokban élt a népesség legalább kétötöde ilyen típusú lakóhelyen. Az Egyesült Királyságban ez az arány még magasabb volt: 60,8%.

1. ábra: A népesség megoszlása lakástípus szerint, 2018
(%)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho01)

Lakáshasználati jogcím

2018-ban az EU-27 népességének negyede (24,9%) élt kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt saját tulajdonú otthonban, több mint kétötöde (45,1%) pedig kölcsönnel vagy jelzáloghitellel nem terhelt saját tulajdonú otthonban (lásd a 2. ábrát). Ennek megfelelően az EU-27 területén tíz emberből hét (70,0%) saját tulajdonú otthonban, míg körülbelül a népesség ötöde (20,8%) piaci áron bérelt ingatlanban, megközelítőleg egytizede (9,3%) pedig csökkentett bérleti díjú ingatlanban vagy ingyenes szálláson élt.

2. ábra: A népesség megoszlása lakáshasználati jogcím szerint, 2018
(%)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho02)

A népesség több mint fele mindegyik uniós tagállamban saját tulajdonú ingatlanban lakott 2018-ban; a skála a németországi 51,4% tól a romániai 96,4% ig terjedt. Svájcban viszont a bérlők aránya magasabb volt a saját tulajdonú ingatlanban élők arányánál: a népességnek körülbelül 57,5%-a volt bérlő.

Hollandiában (60,5%) és Svédországban (51,7%) a lakosság több mint fele élt kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt saját tulajdonú lakásban; ez volt a helyzet Izlandon (63,9%, 2016-os adat) és Norvégiában (60,1%) is.

2018-ban a piaci áron bérelt lakásokban élők részaránya 11 uniós tagállamban volt 10,0% alatt. Ezzel szemben Németországban (40,8%) és Dániában (39,4%) a népesség körülbelül kétötöde, Svédországban (35,0%) több mint harmada, Hollandiában (30,2%) és Ausztriában (29,7%) mintegy háromtizede, Luxemburgban (23,4%), Görögországban (21,3%), és Belgiumban (19,4%) pedig körülbelül egyötöde lakott piaci áron bérelt lakásban. A piaci áron bérelt lakásban élők aránya Svájcban még magasabb volt: valamivel meghaladta az 50%-ot (51,1%).

A csökkentett bérleti díjú ingatlanban vagy ingyenes szálláson élők részaránya egyik tagállamban, illetve az adatokat szolgáltató nyolc harmadik ország egyikében sem érte el a 20,0%-ot.

Lakásminőség

A lakhatási körülmények minőségének értékelésében az egyik legfontosabb szempont, hogy rendelkezésre áll-e elegendő hely a lakásban. A túl szűk lakásban élők arányát megadó zsúfoltsági rátát a háztartás rendelkezésére álló szobák száma, a háztartás mérete, valamint tagjainak kora és családi helyzete határozza meg.

2018-ban az EU-27 polgárainak több mint 17,1%-a zsúfolt lakásban élt

Az uniós tagállamok közül a zsúfoltsági ráta (lásd a 3. ábrát) Romániában volt a legmagasabb (46,3%), míg Montenegróban (57,7%, 2017-es adat) és Szerbiában (53,3%) a népesség több mint fele élt zsúfolt lakásokban. Ezzel szemben Ciprus (2,5%), Írország (2,7%), Málta (3,4%), Hollandia (4,1%) és Spanyolország (4,7%) rendelkezett a legalacsonyabb (5,0% alatti) zsúfoltsági rátával, míg hét további uniós tagállamban, továbbá az Egyesült Királyságban, Norvégiában, Svájcban és Izlandon (2016-os adat) szintén 10%-nál alacsonyabb volt a népesség zsúfolt lakásokban élő hányada.

3. ábra: Zsúfoltsági ráta, 2018
(%)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho05a)

A szegénység kockázatának kitett népesség (vagyis az olyan háztartásban élők, ahol az egy főre jutó rendelkezésre álló ekvivalens jövedelem nem éri el a nemzeti medián 60%-át) körében a zsúfoltsági ráta az EU-27 tagállamaiban 2018-ban 28,9% volt, vagyis megközelítőleg 11,8 százalékponttal haladta meg a teljes népesség körében mért zsúfoltsági rátát (lásd a 3. ábrát).

A szegénység kockázatának kitett népesség körében a zsúfoltsági ráta Romániában (56,4%), Szlovákiában (54,9%), Bulgáriában (48,7%) és Lengyelországban (47,7%) volt a legmagasabb. Törökország (70,7%, 2017-es adat), Montenegró (69,6%, 2017-es adat), Észak-Macedónia és Szerbia (mindkettő esetében 60,6%) különösen magas zsúfoltsági arányról számolt be a szegénység kockázatának kitett népesség körében. A skála másik végét megvizsgálva a szegénység kockázatának kitettek körében mért zsúfoltsági ráta egyes szigetországokban, konkrétan Máltán (7,0%), Cipruson (5,2%) és Írországban (4,2%) volt a legalacsonyabb. Az uniós tagállamok közül csak ebben a három országban élt a szegénység kockázatának kitettek kevesebb mint egytizede zsúfolt körülmények között, míg az Egyesült Királyságban hasonlóan mérsékelt volt ez az arány (9,8%).

A zsúfoltság mellett más elégtelen lakáskörülményeket – többek között a fürdőszoba vagy a WC hiányát, a lakás beázó tetőszerkezetét vagy gyenge fényviszonyait – is figyelembe veszi a lakásminőség mutatója. A súlyosan elégtelen lakáskörülményekre vonatkozó ráta az említett elégtelen lakáskörülmények legalább egyike által jellemzett és zsúfoltnak is minősülő lakásban élők arányát jelenti.

Az EU-27 egészét tekintve 2018-ban a népesség 4,3%-a szenvedett súlyosan elégtelen lakáskörülményektől

Három uniós tagállamban élt a népesség több mint egytizede súlyosan elégtelen lakáskörülmények között 2018-ban: Bulgária 10,1%-os arányról számolt be, és a ráta ennél is magasabb volt Lettországban (14,9%) és Romániában (16,5%); hasonló volt a helyzet azon tagjelölt országok mindegyikében, amelyekről rendelkezésre állnak a 4. ábrán szemléltetett (2017-es vagy 2018-as) adatok. Ezzel szemben Finnországban (0,9%) és Írországban (0,8%) a népesség kevesebb mint 1,0%-a élt súlyosan elégtelen lakáskörülmények között 2018-ban; Norvégiában szintén hasonló volt a helyzet.

4. ábra: Súlyosan elégtelen lakáskörülmények, 2017 és 2018
(%)
Forrás: Eurostat (ilc_mdho06a)

Az EU-27 országaiban 2017 és 2018 között csekély mértékben, 0,2 százalékponttal csökkent a súlyosan elégtelen lakáskörülményekkel szembenézni kényszerülő népesség összesített aránya. Az uniós tagállamok közül a súlyosan elégtelen lakáskörülmények között élő emberek aránya Franciaországban (0,6 százalékpontos növekedés 2017 és 2018 között), valamint Dániában, Németországban és Spanyolországban (mindhárom esetben 0,5 százalékpontos növekedés) emelkedett a legnagyobb mértékben. Az EU-ban Magyarországon következett be messze a legjelentősebb csökkenés, ahol a szóban forgó arány 8,4 százalékpontos javulást mutatva 15,9%-ról 7,5%-ra csökkent, megjegyzendő azonban, hogy törés volt az idősorban. Szlovákiában, Litvániában, Ausztriában, Lengyelországban és Romániában 1,1 és 1,5 százalékpont közötti csökkenés következett be. Viszonylag jelentős (3,4 százalékpontos) csökkenést jegyeztek fel Szerbiában is.

A lakások megfizethetősége

2018-ban az EU-27 népességének 9,6%-a élt olyan háztartásban, amely rendelkezésre álló ekvivalens jövedelmének legalább 40%-át lakhatásra költötte

A rendelkezésre álló ekvivalens jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltségeket viselők a piaci áron bérelt lakásokban élők között képviselték a legnagyobb részarányt (25,1%), a kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt saját otthonban lakók között pedig a legkisebbet (4,0%) (lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat: Lakásköltség-túlterheltségi arány lakáshasználati jogcím szerint, 2018
(%)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho07c)

Az EU-27 átlaga jelentős különbségeket fed el a tagállamok között: az egyik végletet olyan tagállamok alkották, ahol 2018-ban a népesség viszonylag alacsony hányada élt a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltségekkel rendelkező háztartásban; e körbe elsősorban Málta (1,7%) és Ciprus (2,0%) tartozik. A skála másik végén azok az országok helyezkedtek el, ahol a népesség kétötöde (Görögország – 39,5%), illetve több mint egyhatoda (Bulgária – 17,9%) költötte a rendelkezésre álló ekvivalens jövedelme több mint 40%-át lakhatásra, miközben ez az arány körülbelül egyheted volt Dániában (14,7%) és Németországban (14,2%).

A piaci bérleti díjakat fizetőket, azaz a lakáshasználati jogcím szerinti azon népességcsoportot tekintve, ahol a legmagasabb a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltséget fizetők aránya, ugyancsak jelentős eltérések voltak megfigyelhetők a tagállamok között ezen arány tekintetében. Hat tagállamban a piaci bérleti díjat fizető bérlők több mint egyharmada költötte rendelkezésre álló ekvivalens jövedelmének több mint 40%-át lakhatásra 2018-ban. Ez az arány meghaladta a kétötödöt Romániában (46,3%) és Magyarországon (46,9%), elérte az 50%-ot Bulgáriában (50,1%), és több mint négyötöd volt Görögországban (83,1%). A piaci bérleti díjat fizető bérlők körében mért lakásköltség-túlterheltségi arány Máltán (12,1%), Lettországban (11,5%) és Cipruson (11,3%) volt a legalacsonyabb.

A táblázatok és az ábrák forrásadatai

Adatforrások

Az e cikkben felhasznált adatok elsősorban a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó uniós statisztika (EU-SILC) mikroadataiból származnak. Az európai jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó legfőbb felmérésnek számító EU-SILC felmérésre évente kerül sor. A célsokaság az adatgyűjtéskor a tagállam területén található összes magánháztartás és azoknak az ott lakó aktuális tagjai. A kollektív háztartásokban és az intézményekben lakók általában nem tartoznak a célsokaság körébe. Az EU-ra és az euróövezetre vonatkozó adatok a népességszám szerint súlyozott nemzeti adatok átlagai.

Az ebben a cikkben szereplő táblázatok az alábbi jelöléseket alkalmazzák:

Érték dőlt betűvel     előre jelzett, ideiglenes vagy becsült adat, amely valószínűleg változni fog;
: az adat nem áll rendelkezésre, bizalmas vagy nem megbízható.

Háttér

A lakáskörülmények számos módon befolyásolják az emberek életminőségét: a lakóhely védelmet ad, biztonságot nyújt, teret biztosít a magánéletnek, a pihenésnek, a tanulásnak, a munkának és az életnek. A lakásviszonyok vizsgálhatók a helyi környezet kontextusában, a gyermekgondozási és oktatási létesítményekhez, a munkahelyhez, a szabadidős lehetőségekhez, a bevásárlási lehetőségekhez, a közszolgáltatásokhoz stb. való hozzáférés tekintetében. A lakhatás finanszírozása – legyen szó vásárlásról vagy bérlésről – számos háztartás számára jelentős gondot okoz, és ez gyakran összefügg a lakásminőséggel.

A lakhatás konkrétan nem tartozik az Európai Unió hatáskörébe, hanem a nemzeti kormányoknak kell saját lakáspolitikát kialakítaniuk. Mindazonáltal számos uniós tagállam hasonló kihívásokkal küzd, ilyenek például: a lakásállomány megújítása, a városok terjeszkedésének tervezése és megállítása, a fenntartható fejlődés előmozdítása, a fiatal és a hátrányos helyzetű csoportok lakáshoz jutásának támogatása vagy az energiahatékonyság javításának elősegítése a háztulajdonosok körében.

A szociális lakhatás, a hajléktalanság és az integráció kérdése rendkívül fontos eleme az uniós szociálpolitikai menetrendnek. Az Európai Unió Alapjogi Chartája IV. címének 34. cikke szerint „a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel”. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács 2000. évi nizzai ülésén megállapodás született az Európai Unió szegénység és társadalmi kirekesztés elleni stratégiájának közös célkitűzéseiről, amelyek közül kettő a lakhatáshoz kapcsolódik: az egyik „olyan szakpolitikák végrehajtása, amelyek célja, hogy mindenki számára tisztességes és higiénikus lakhatást és a helyi viszonyok figyelembevételével a rendes életvitelhez szükséges alapszolgáltatásokat (elektromos áram, víz, fűtés stb.) biztosítsa”, a másik pedig „olyan szakpolitikák bevezetése, amelyek célja a társadalmi kirekesztést eredményező, válságos élethelyzetek, például az eladósodás, az iskolából való eltanácsolás és a hajléktalanná válás elkerülése”. Ez a feladatkör 2010-ben kibővült, amikor a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja (COM(2010) 758 végleges) egy sor intézkedést határozott meg, amelyek révén az EU 2020-ra (2008-hoz képest) legalább 20 millióval kívánja csökkenteni a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek számát (lásd a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettekről szóló cikket is).

Hasznos linkek
Kapcsolódó cikkek
Táblázatok
Adatbázis
Tematikus weboldalak
Kiadványok
Módszertan
Jogszabályok
Illusztrációk
Külső hivatkozások





Living conditions (t_ilc_lv)
Housing conditions (t_ilc_lvho)
Overcrowding rate (t_ilc_lvho_or)
Housing cost burden (t_ilc_lvho_hc)
Material deprivation (t_ilc_md)
Housing deprivation (t_ilc_mdho)
Living conditions (ilc_lv)
Housing conditions (ilc_lvho)
Overcrowding rate (ilc_lvho_or)
Under-occupied dwellings (ilc_lvho_uo)
Housing cost burden (ilc_lvho_hc)
Material deprivation (ilc_md)
Housing deprivation (ilc_mdho)