Lakásstatisztika


2018. májusban kivonatolt adatok.

A cikk frissítésének tervezett ideje: 2019 október.

Érdekességek

A lakosság több mint fele mindegyik uniós tagállamban saját tulajdonú ingatlanban lakott 2016-ban; a skála a németországi 52%-tól a romániai 96%-ig terjedt.

2016-ban minden hatodik uniós polgár zsúfolt lakásban élt; a zsúfoltsági ráta a tagállamok közül Romániában volt a legnagyobb (48,4%).

Az EU-28 egészét tekintve 2016-ban körülbelül minden huszadik polgár szenvedett súlyosan elégtelen lakáskörülményektől.

A piaci áron lakóingatlant bérlők lakhatási terhei 2016-ban az EU-n belül Görögországban voltak a legmagasabbak: itt 84,6%-uk a rendelkezésre álló ekvivalens jövedelmének több mint 40%-át költötte lakhatásra. Az uniós átlag 28,0% volt.

Overcrowding rate, 2016

Ez a cikk áttekintést nyújt az Európai Unió, három EFTA-ország és három tagjelölt ország legújabb lakásstatisztikáiról, és ezen belül elsősorban a lakások típusaira, a lakáshasználati jogcímre (tulajdonosi vagy bérleti jogviszony), a lakásminőségre és a lakások megfizethetőségére összpontosít.

A biztonságos környezetben való, megfizethető és megfelelő lakhatás alapvető szükséglet, amelyet sokan emberi jognak tartanak. E szükséglet kielégítése – amely nagy valószínűséggel csökkentené a szegénységet és a társadalmi kirekesztést – azonban még mindig hatalmas kihívás elé állít számos európai országot.

Teljes cikk

Lakástípus

2016-ban az EU-28 országaiban tíz emberből több mint négy lakásban (41,8%), a lakosság csaknem negyede (23,9%) sor- vagy ikerházban, kicsivel több mint egyharmada (33,6%) pedig családi házban élt (lásd az 1. ábrát). Az EU tagállamaiban a lakásban élők aránya Spanyolországban, Lettországban (mindkettő 66,1%) és Észtországban (62,0%) volt a legmagasabb, de hasonló volt Svájcban is (62,7%) A sor- és ikerházban lakók aránya az Egyesült Királyságban (60,1%), Hollandiában (58,4%) és Írországban (52,4%) volt kiemelkedő. Egyedül ebben a három tagállamban élt a lakosság több mint kétötöde ilyen típusú lakóhelyen. A családi házban élők aránya Horvátországban (71,0%), Szlovéniában (65,5%), Magyarországon (62,8%) és Romániában (61,9%) volt a legmagasabb, de – a tagállamokon kívül – Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban (72,9%), Szerbiában (64,2%) és Norvégiában (59,9%) is döntő súlyt képviselt ez a lakóhelytípus.

1. ábra: A lakosság megoszlása lakástípus szerint, 2016
(a lakosság %-ában)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho01)

Lakáshasználati jogcím

2016-ban az EU-28 lakosságának több mint egynegyede (26,6%) élt kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt, saját tulajdonú otthonban, míg a lakosság több mit kétötöde (42,6%) lakott kölcsönnel vagy jelzáloghitellel nem terhelt saját tulajdonú otthonban. Ennek megfelelően az EU-28 területén tíz emberből hét (69,2%) saját tulajdonú otthonban, míg 19,9% piaci áron bérelt ingatlanban, 10,8% pedig csökkentett bérleti díjú ingatlanban vagy ingyenes szálláson élt.

A lakosság több mint fele mindegyik uniós tagállamban saját tulajdonú ingatlanban lakott 2016-ban (lásd a 2. ábrát); a skála a németországi 51,7%-tól a romániai 96,0%-ig terjedt. Tehát a bérlők aránya az EU tagállamainak egyikében sem haladta meg a saját tulajdonú házban vagy lakásban élők arányát. Svájcban viszont a bérlők aránya meghaladta a saját tulajdonú ingatlanban élők arányát: a lakosságnak körülbelül 57,5%-a volt bérlő. Hollandiában (61,0%) és Svédországban (54,8%) a lakosság több mint fele élt kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt saját tulajdonú lakásban; ez volt a helyzet Izlandon (63,9%) és Norvégiában (62,3%) is.

2. ábra: A lakosság megoszlása lakáshasználati jogcím szerint, 2016
(a lakosság %-ában)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho02)


2016-ban a piaci áron bérelt lakásokban élők részaránya 11 uniós tagállamban volt 10,0% alatt. Ezzel szemben Németországban (39,8%) és Dániában (37,9%) a lakosság közel kétötöde, Svédországban (34,0%), Hollandiában (30,3%) és Ausztriában (29,7%) mintegy háromtizede, Luxemburgban (21,5%), Görögországban (20,8%) és Belgiumban (20,0%) pedig körülbelül egyötöde lakott piaci áron bérelt lakásban. A piaci áron bérelt lakásban élők aránya Svájcban még magasabb volt: valamivel meghaladta az 50%-ot (50,2%). A csökkentett bérleti díjú vagy ingyenes lakásban élők részaránya egyik tagállamban, illetve a hat harmadik ország – amelyekre nézve vannak adataink – egyikében sem érte el a 20,0%-ot.

Lakásminőség

A lakhatási körülmények minőségének értékelésében az egyik legfontosabb szempont, hogy rendelkezésre áll-e elegendő hely a lakásban. A túl szűk lakásban élők arányát ismertető zsúfoltsági rátát a háztartás rendelkezésére álló szobák száma, a háztartás mérete, valamint tagjainak kora és családi helyzete határozza meg.

2016-ban az EU-28 lakosságának 16,6%-a élt zsúfolt lakásokban (lásd a 3. ábrát). Az uniós tagállamok közül a zsúfoltsági ráta Romániában (48,4%) volt a legmagasabb, míg Szerbiában (55,5%) és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban (50,1%) a lakosság több mint 50%-a, illetve Törökországban a lakosság 46,0%-a (2015-ös adat) élt viszonylag zsúfolt lakásokban. Ezzel szemben Ciprus (2,4%), Málta (2,9%), Írország (3,2%), Belgium (3,7%) és Hollandia (4,0%) rendelkezett a legalacsonyabb zsúfoltsági rátával, míg hét másik tagállamban, továbbá Norvégiában, Svájcban és Izlandon 10,0%-nál alacsonyabb volt a lakosság zsúfolt lakásokban élő hányada.

3. ábra: Zsúfoltsági ráta, 2016
(a meghatározott lakosság %-ában)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho05a)


A szegénység kockázatának kitett lakosság (vagyis az olyan háztartásban élők, ahol az egy főre jutó rendelkezésre álló ekvivalens jövedelem nem éri el a nemzeti medián 60%-át) körében a zsúfoltsági ráta az EU-28 tagállamaiban 2016-ban 29,5% volt, vagyis megközelítőleg 12,9 százalékponttal haladta meg a teljes lakosság zsúfoltsági rátáját. A szegénység kockázatának kitett lakosság körében a zsúfoltsági ráta Romániában (60,6%), Lengyelországban (59,2%), Magyarországon (54,7%) Szlovákiában (54,2%) és Bulgáriában (51,1%) volt a legmagasabb, de Törökország (71,8%, 2015-ös adat), Szerbia (65,0%) és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság (63,6%) is magas zsúfoltsági arányról számolt be a szegénység kockázatának kitett lakosság körében. A skála másik végét megvizsgálva a szegénység kockázatának kitettek zsúfoltsági rátája Cipruson (5,7%), Írországban (6,0%) és Máltán (7,5%) volt a legalacsonyabb. Csak e tagállamok számoltak be arról, hogy a szegénység kockázatának kitettek körében kevesebb mint tízből egy személy élt zsúfolt körülmények között (lásd a 3. ábrát). A zsúfoltság mellett más elégtelen lakáskörülményeket – többek között a fürdőszoba és a WC hiányát, a lakás beázó tetőszerkezetét vagy gyenge fényviszonyait – is figyelembe kell venni a lakásminőség pontosabb mutatójának kidolgozásához. A súlyosan elégtelen lakáskörülményekre vonatkozó ráta az említett elégtelen lakáskörülmények legalább egyike által jellemzett és zsúfoltnak is minősülő lakásban élők arányát jelenti. Az EU-28 egészét tekintve 2016-ban a lakosság 4,8%-a szenvedett súlyosan elégtelen lakáskörülményektől (lásd a 4. ábrát). 2016-ban négy uniós tagállamban élt a lakosság több mint egytizede súlyosan elégtelen lakáskörülmények között: Romániában (19,8%), ahol csaknem minden ötödik ember élt ilyen körülmények között, illetve Magyarországon (16,9%), Lettországban (14,6%) és Bulgáriában (11,6%). Ezzel szemben Finnország és Írország lakosságának legfeljebb 1,0%-a élt súlyosan elégtelen lakáskörülmények között 2016-ban.

4. ábra: Súlyosan elégtelen lakáskörülmények, 2015 és 2016
(a lakosság %-ában)
Forrás: Eurostat (ilc_mdho06a)


Az EU-28-on belül 2015 és 2016 között elhanyagolható mértékben, 0,1 százalékponttal csökkent a súlyosan elégtelen lakáskörülmények között élő lakosság összesített aránya. A súlyosan elégtelen lakáskörülményeknek kitett lakosság arányában ezen időszakban bekövetkezett legnagyobb növekedésről Magyarország (1,4 százalékpont) és Belgium (1,0 százalékpont) számolt be. Az EU-n kívül jelentős növekedést mértek Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban is, ahol a ráta 2,4 százalékponttal emelkedett. A tagállamok körében a legnagyobb csökkenést Olaszország (2,0 százalékpont), Dánia és Szlovénia (mindkettő 1,1 százalékpont) mérte, míg Ízlandon 1,0 százalékponttal csökkent az arány.

A lakások megfizethetősége

2016-ban az EU-28 lakosságának 11,1%-a élt olyan háztartásban, amely a rendelkezésre álló ekvivalens jövedelem legalább 40%-át lakhatásra költötte (lásd az 1. táblázatot). A lakosságnak a rendelkezésre álló ekvivalens jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltségekkel rendelkező hányada a piaci áron bérelt lakásokban élők körében volt a legmagasabb (28,0%), a kölcsönnel vagy jelzáloghitellel terhelt saját otthonban lakók esetében pedig a legalacsonyabb (5,4%).

1. táblázat: Lakásköltség-túlterheltségi arány lakáshasználati jogcím szerint, 2016
(a lakosság %-ában)
Forrás: Eurostat (ilc_lvho07c) és (ilc_lvho07a)


Az EU-28 átlaga jelentős különbségeket fed el a tagállamok között: az egyik végletet olyan tagállamok alkották, ahol a lakosság viszonylag alacsony hányada élt a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltségekkel rendelkező háztartásban; e körbe elsősorban Málta (1,4%) és Ciprus (3,1%) tartozik. A másik végletet azok az országok alkotják, ahol a lakosság valamivel több mint kétötöde (Görögország – 40,5%), illetve valamivel több mint egyötöde (Bulgária – 20,7%) költötte a rendelkezésre álló ekvivalens jövedelme több mint 40%-át lakhatásra, miközben ez az arány körülbelül egyhatod volt Németországban (15,8%) és Dániában (15,0%).

A piaci bérleti díjakat fizetőket, azaz a lakáshasználati jogcím szerinti azon lakosságcsoportot tekintve, ahol a legmagasabb a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át meghaladó lakásköltséget fizetők aránya, ugyancsak jelentős eltérések voltak megfigyelhetők a tagállamok között ezen arány tekintetében 2016-ban, és néhány tagállam ebben a kategóriában is magas arányról számolt be. Tíz tagállamban a piaci bérleti díjat fizető bérlők több mint egyharmada költötte rendelkezésre álló ekvivalens jövedelmének több mint 40%-át lakhatásra. Ez az arány meghaladta a kétötödöt Spanyolországban (43,0%), Horvátországban (45,2%) és Litvániában (48,3%), az 50%-ot Bulgáriában (50,4%), és 84,6% volt Görögországban.

A táblázatok és ábrák forrásadatai

Adatforrások

Az e cikkben felhasznált adatok elsősorban a | jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó uniós statisztika (EU-SILC) mikroadataiból származnak. A célsokaság az adatgyűjtéskor a tagállam területén található összes magánháztartás és azoknak az ott lakó aktuális tagjai. A közös háztartásokban és intézményekben lakók általában nem tartoznak a célsokaság körébe. Az EU-28-ra és az euróövezetre vonatkozó adatok a lakosságszám szerint súlyozott tagállami adatok átlagai.

Háttér

A lakhatás számos módon befolyásolja a háztartások életminőségét: a lakóhely védelmet ad, biztonságot nyújt, teret biztosít a magánéletnek, a pihenésnek, a tanulásnak és az életnek. A lakáskörülmények vizsgálhatók a helyi környezet kontextusában, a gyermekgondozási és oktatási létesítményekhez, a munkahelyhez, a szabadidős lehetőségekhez, a bevásárlási lehetőségekhez, a közszolgáltatásokhoz stb. való hozzáférés tekintetében. A lakhatás finanszírozása, akár vásárolt, akár bérelt ingatlanról van szó, számos háztartás számára kulcskérdés, amely gyakran összefügg a lakásminőséggel.

A lakhatás konkrétan nem tartozik az Európai Unió hatáskörébe, hanem a nemzeti kormányoknak kell saját lakáspolitikát kialakítaniuk. Mindazonáltal számos uniós tagállam hasonló kihívásokkal küzd, mint például a lakásállomány felújítása, a városok terjeszkedésének tervezése és megállítása, a fenntartható fejlődés előmozdítása, a fiatal és a hátrányos helyzetű csoportok lakáshoz jutásának támogatása vagy az energiahatékonyság javításának elősegítése a háztulajdonosok körében.

A szociális lakhatás, a hajléktalanság és az integráció kérdése rendkívül fontos eleme az uniós szociálpolitikai menetrendnek. Az Unió alapjogi chartájának IV-34. cikke szerint „a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel”. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács 2000. évi nizzai ülésén megállapodás született az Európai Unió szegénység és társadalmi kirekesztés elleni stratégiájának közös célkitűzéseiről, amelyek közül kettő a lakhatáshoz kapcsolódik: az egyik „olyan szakpolitikák végrehajtása, amelyek célja, hogy mindenki számára tisztességes és higiénikus lakhatást és a helyi viszonyok figyelembevételével a rendes életvitelhez szükséges alapszolgáltatásokat (elektromos áram, víz, fűtés stb.) biztosítsa”, a másik pedig „olyan szakpolitikák bevezetése, amelyek célja a társadalmi kirekesztést eredményező, válságos élethelyzetek, például az eladósodás, az iskolából való eltanácsolás és a hajléktalanná válás elkerülése”. Ez a feladatkör 2010-ben kibővült, amikor a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja (COM(2010) 758 végleges) egy sor intézkedést határozott meg, amelyek révén az EU 2020-ra (2008-hoz képest) legalább 20 millióval kívánja csökkenteni a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek számát (lásd a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettekről szóló cikket is).

Hasznos linkek
Kapcsolódó cikkek
Táblázatok
Adatbázis
Tematikus weboldalak
Kiadványok
Módszertan
Jogszabályok
Illusztrációk
Külső hivatkozások





Living conditions (t_ilc_lv)
Housing conditions (t_ilc_lvho)
Overcrowding rate (t_ilc_lvho_or)
Housing cost burden (t_ilc_lvho_hc)
Material deprivation (t_ilc_md)
Housing deprivation (t_ilc_mdho)
Living conditions (ilc_lv)
Housing conditions (ilc_lvho)
Overcrowding rate (ilc_lvho_or)
Under-occupied dwellings (ilc_lvho_uo)
Housing cost burden (ilc_lvho_hc)
Material deprivation (ilc_md)
Housing deprivation (ilc_mdho)