Hírek a portálon


Álláskeresőből munkaerő-toborzó!

Sok vele egyidős diákhoz hasonlóan, Vildana tanulmányai befejeztével külföldön szeretett volna álláslehetőségek után nézni. Mivel bolgár és dán gyökerekkel rendelkezik, nemzetközi középiskolát végzett, és egy évig élvezhette az Erasmus-programot (európai diákok csereprogramja), karrierjében a nemzetközi jelleg nyilvánvaló prioritást jelentett. Az EURES weboldal – a határokon átnyúló álláslehetőségekről könnyen elérhető és széles körű áttekintést nyújtva – fontos első kapcsolati pont lehet az olyan frissen végzettek számára, mint Vildana.

Vildana számára nem volt újdonság az EURES, mert korábban már használta a weboldalt, hogy egy idegenforgalmi állást találjon Spanyolországban. Végül nem fogadta el ezt a munkát, de ösztönösen tudta, hol kell körülnéznie, ha legközelebb szükségét érzi, hogy sürgősen külföldre menjen. Vildana hangsúlyozta az EURES-portál egyedülálló voltát, amikor a következőket mondta: „Az EURES weboldal tényleg az egyetlen oldal, ha külföldön keresel munkát, mert a többi oldal legtöbbször csak néhány opciót kínál. Mivel tudtam, hogy számomra egy új országba költözés jelenti az első számú prioritást, természetesen az EURES oldalt választottam.”

Szolgálati menedzsmentben és üzletvezetésben szerzett baccalaureatusi fokozattal egy HR pozíció kiváló kezdést jelent az üzleti világban. És kezdhette volna jobb helyen karrierjét, mint egy nemzetközileg elismert menedzsment tanácsadó cégnél? Amikor Vildana az EURES oldalon rátalált arra a hirdetésre, amiben az Accenture dánul beszélő HR adminisztrátort keresett Prágában, a Cseh Köztársaság fővárosában, azonnal felkapta a telefont. Képesítései megragadták a vállalt figyelmét, és interjúra hívták, majd azonnal állást ajánlottak neki. „3 hét múlva egy Prága felé tartó gépen ültem!” Vildana így lett rövid időn belül álláskeresőből munkaerő-toborzó.

Vildana elmagyarázta, hogy milyen feladatokat lát el: „Nem csak az önéletrajzok átnézésével és megfelelő állások keresésével foglalkozunk. Biztosítanunk kell azt is, hogy a pályázók megfelelő szociális védelemben részesüljenek – biztosítjuk a fizetések lebonyolítását, hogy a nők megkapják az anyasági támogatást, stb. Elég változatos munka, és megelégedettséggel tölt el.” Nyilvánvaló előnyökkel jár, ha valaki egy olyan nagy cégnél dolgozik, mint az Accenture: „Tényleg segítettek nekem az átmeneti folyamatban – elintézték a regisztrációval és az orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos ügyeket, stb. Prágában fantasztikus dolgozni, viszont a bürokrácia sok fejfájást okoz, úgyhogy a segítség nélkülözhetetlen volt.”

Vildana láthatóan jó helyre került, élete izgalmas és mozgalma. Egy nemzetközi lakásban él, és élvezi a beilleszkedést lakótársaival és kollégáival. Ott-tartózkodása eddigi rövid ideje alatt csatlakozott egy nemzetközi könyvklubhoz és egy írói klubhoz. Reméli, hogy hamarosan elkezdheti a nyelvórákat is, hogy így jobban kihasználhassa az új országában kínálkozó lehetőségeket.

Vildana tapasztalata azt mutatja, hogy a magas kaliberű szakmai lehetőségek Európa-szerte csak egy kattintásnyira vannak tőlünk. Az EURES-portál 31 országból mintegy egymillió állásajánlatot tartalmaz, az álláskeresőknek lehetővé téve önéletrajzuk feltöltését és megtartását, miközben a tökéletes állást keresik.

« Vissza