Hírek a portálon


„Szeretek mindent, ami Angliával kapcsolatos – kivéve a rossz oldalon vezetni!”

A szlovén partok egyik festői városából, Izolából származó, 19 éves Matej először csak angol tudását szerette volna fejleszteni. Kapcsolatba lépett tehát helyi EURES tanácsadójával, Mirela Pekicával, hogy segítsen neki nyári munkát találni Angliában. Amikor a West Yorkshire-ben található Wakefield Careforce otthoni ápolószolgálat egészségügyi asszisztensi állást ajánlott Matejnek, a szlovén fiatalember még nem tudta, hogy ez a nyári munka milyen életre szóló nyomokat hagy majd benne.

Matej fejest ugrott a munka világába és belefogott a szükséges adminisztratív teendőkbe, melynek során az iskolában elsajátított angol nyelvtudása is a segítségére volt. „Amikor megérkeztem Angliába, először Leedsbe kellett mennem egy interjúra a helyi munkaügyi központba, hogy megkapjam nemzeti társadalombiztosítási azonosítószámomat. Ezt követően egy átfogó képzési programban kellett részt vennem, hogy egészségügyi asszisztensi képesítést szerezzek. Öt napom volt arra, hogy megtanuljak két, az egészségüggyel foglalkozó könyvet, a végén pedig vizsgát tettem.”

Miután Matej számot adott az egészségüggyel kapcsolatos tudásáról, az ambiciózus fiatalembernek szembe kellett néznie az új állás támasztotta kihívásokkal. „A bevezető programot követően, a cég egy autót bocsátott a rendelkezésemre és megkezdtem a munkát. A kezdet nehéz volt, hiszen számos, eltérő igényekkel rendelkező betegről kellett gondoskodnom.” Matej meglátogatta az ápolásra szorulókat és segített nekik mindennapi teendőjük elvégzésében. Segítette őket a napi tisztálkodás során, megmérte vérnyomásukat és kicserélte kötéseiket.

Pár hét leforgása alatt a nap rámosolygott Matejre: „Minden sokkal könnyebb lett, amint jobban megismertem a betegeket. Élveztem azt, amit csinálok, így minden nap mosollyal az arcomon mentem munkába. Nagyszerű érzés volt betegeken segíteni és a munkám minden percét élveztem. Munkám végzése közben másként kezdtem tekinteni a világra. Előtte fogalmam sem volt arról, hogy mennyit szenvedhet egy ember, és mekkora szükség van ilyenkor segítségre és támogatásra.”

Ahogy telt az idő, Matej a munkáján kívül más dolgokat is kezdett megszeretni. „Kezdetben nem kedveltem az angol konyhát, hiszen jelentősen eltért attól, amihez én hozzászoktam. Egy idő után azonban elkezdtem csak angol ételeket enni. Valójában szeretek mindent, ami Angliával kapcsolatos. Egyetlen egy dolgot tartottam igazi kihívásnak, mégpedig a „rossz” oldalon való vezetést.”

Matej tényleg kihozta a maximumot külföldön szerzett munkatapasztalatából. Új barátokat szerzett Angliából, a Cseh Köztársaságból, Lengyelországból, sőt még Guatemalából is. Az új barátokkal Matej körbeutazta az országot, élvezte az angol sörözőket és moziba járt. „Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg és számos barátot találtam, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.”

A Wakefield Careforce-nál eltöltött négyhónapnyi munka után, Matejnek vissza kellett térnie Szlovéniába, hogy befejezze középiskolai tanulmányait. Csak akkor értette meg, milyen mértékben változtatta meg ez a nyári munka hozzáállását és jövőbeni terveit. Matej mindamellett, hogy állandóan banános szendvicset és Yorkshire pudingot eszik, elkezdett édesanyához angolul beszélni, aki hivatását tekintve – szerencsére - angol tanár. Matej most keményen dolgozik, hogy jó eredményeket érjen el a záróvizsgán. Eltökélte, hogy orvostudományt tanul, sőt már be is adta jelentkezését egy olaszországi és egy angliai iskolába. „Annyira ösztönzött az angliai munkatapasztalat, hogy elhatároztam, orvosnak tanulok. Remélem egy napon lehetőségem nyílik majd arra, hogy visszatérjek Angliába, és ott orvosként dolgozhassak.”

« Vissza