Hírek a portálon

Az EURES tökéletes párosítása

A miskolci Szalai Adrienn az internetet ausztriai idénymunka után böngészve talált rá az EURES által kínált lehetőségekre. Nem sokkal később már 700 kilométerrel arrébb, Salzburgban dolgozott szobalányként.
 
Adrienn egyetemi hallgató, de a nyári szünet alatt szeretett volna egy kis plusz pénzt keresni. Magyarországon azonban a nehéz gazdasági helyzet miatt pillanatnyilag nem könnyű állást találni, ezért 2012 májusában az interneten kezdett állás után nézni, amikor is rátalált az EURES-re és az Ausztriában dolgozó EURES‑tanácsadóra, Ruskó Krisztiánra. Elküldte önéletrajzát, és a jó hír nem váratott sokat magára.
 
„2012. július 20-án Ruskó úr felhívott” – meséli Adrienn. „Egy osztrák hotelnek sürgősen munkaerőre volt szüksége, és két nappal később már munkába is kellett volna állni. Ezután egy telefonos állásinterjúra került sor a munkaadóval, és vasárnap (két nappal később) már Salzburgban voltam!”
 
Adrienn korábban már dolgozott egy osztrák hotelben, ám a munkakörülményeket nehéznek találta. Az EURES biztosította őt arról, hogy ez az állás más, mivel a családi vállalkozásként, a Salzburg-közeli Hallwangban működő hotel híres arról, hogy külföldi munkavállalóinak megfelelő ellátást biztosít. Az EURES korábban már segített munkavállalót találni a hotelnek.
 
Lehetetlen küldetés?
„A munkaadó péntek délután keresett fel, éppen, amikor készültem elhagyni az irodámat” – magyarázza Krisztián. „Sürgősen szobalányt keresett, aki már a következő hétfőn tudott volna kezdeni. Ez lehetetlennek tűnt, ám a magyar álláskeresők adatbázisát gyorsan átfutva Adrienn személyében rátaláltam a megfelelő jelöltre.”
 
Annak ellenére, hogy gyorsan zajlottak az események, minden jól alakult az összes érintett számára. „Ausztriában nehéz megfelelő alkalmazottat találni”– mondja a hotel szóvivője. „Legközelebb is majd az EURES segítségét veszem igénybe, ha munkaerőre lesz szükségünk.”
 
 
„Mindenkinek ajánlom az EURES-t, aki külföldön szeretne dolgozni”- teszi hozzá Adrienn, aki nagyon élvezte a német nyelvtanulás által jelentett kihívást és az ausztriai munkát.
 
Bővebben:
 
Foglalkoztatási Nap keresése az EURES rendezvénynaptárában
 
 
 
 
Bővebben az EURES tevékenységéről munkaadók számára
 
 
 

« Vissza