chevron-down chevron-left chevron-right chevron-up home circle comment double-caret-left double-caret-right like like2 twitter epale-arrow-up text-bubble cloud stop caret-down caret-up caret-left caret-right file-text

EPALE

A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja

 
 

Életvezetési készségek

Négy angliai helyi önkormányzatra esett a választás, hogy részt vegyenek ebben az új, kétéve kísérleti programban. A projekt célja, hogy növeljék azoknak a számát, akik hátrányosabb helyzetű térségekből tanulószerződéses gyakorlati képzésben vesznek részt.

A Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumában megtartották az első konzultációs ülést a „Médiaműveltség – a terület rendszerszintű szabályozása” témájában, amely egybegyűjtötte mindazokat az érdekelt feleket, akik rendszerszintű megoldásra törekednek az e területen történő előrelépés érdekében.

A finnországi University of Jyväskylä 2018. augusztus 13 és 17 között rendezi meg 5 kreditet (ECTS) érő nyári egyetemi kurzusát, amelynek témája az infokommunikációs eszközök pályaorientáció és pályatanácsadás során való használata. A nemzetközi kurzus fő célja, hogy a tanácsadók megismerjék a pályatanácsadási szolgáltatások során használható technológiai eszközöket.

Részletes program, bővebb információ és jelentkezés az alábbi weboldalra kattintva található. 

 

Megjelent a ír nemzeti életpálya-tanácsadási hírlevél legújabb, tavaszi száma. A hírlevél teljes egészében vagy akár cikkenként is letölthető.
A Euroguidance hálózat szervezésében 2016-ban Potsdamban megrendezett "Kultúrákon átívelő tanácsadás és nemzetközi karrierlehetőségek" nemzetközi konferencián került bemutatásra a német Bertelsmann Stiftung alapítvány által kifejlesztett „Kompetencia kártya” eszközcsomag.

A Euroguidance hálózat honlapján a "Resources" menüpont alatt olyan pályaorientációs eszközök (tesztek) találhatók, amelyek az erősségek és a fejlesztendő pontok azonosításával hozzájárulhatnak a pályaorientáció támogatásához vagy akár egy sikeres mobilitási időszak megtervezéséhez.

Az eszközök angol nyleven érhetők el a Euroguidance hálózat weboldalán. 

 

 

A Euroguidance hálózaton belül működő Határmenti együttműködés nemzetközi konferenciát szervezett 2017. októberében Zágrábban. A konferencia témája az innovatív módszerek voltak, azaz a pályaorientáció és pályatanácsadás során alkalmazott olyan innovatív gyakorlatok, amelyek a modern technikai eszközöket is a karrier menedzsment készségek és a kulcskompetenciák fejlesztésének szolgálatába állítják.

A kutatás világa. Aktív polgárok, részvétel, társadalmi tevékenységek! Az aktív polgári szerepvállalás megvalósítása bizonyos embercsoportok esetében nem lehetséges. A leginkább sérülékeny tanulóknál hiányoznak a részvételhez szükséges alapkészségek. A legfrissebb tanulmányok szerint ahhoz, hogy a felnőttoktatás közreműködhessen e probléma megoldásában, egyensúlyba kell hozni a befogadás egyéni és környezeti folyamatait, illetve annak érzelmi és funkcionális szempontjait.

3 április 2019
by Györgyi Bajka
(hu)

Kiút az álláskeresésből

Mindannyian voltunk, vagyunk és leszünk is olyan helyzetben, amikor új állás után kell nézni. Rengeteg cikk, tanács, segélyvonal és egyéb segédeszköz áll rendelkezésre ám gyakran megfeledkezünk a legkézenfekvőbb, leggyorsabb és valószínűleg a legolcsóbb lehetőségről, ami rendelkezésünkre áll. Nevezzük nevén a gyermeket, ez a LinkedIN.

5 január 2019
by Ottília Molnár
(hu)

A hat ország részvételével megvalósuló Erasmus+ projekt célja a felnőttek –kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetűekre-, oktatási potenciáljának növelése az élethosszig tartó tanulás lehetőségeinek és motivációjának szempontjából. A felnőtt tanulók gyakran olyan kompetenciákkal kapcsolatos hiányosságokat mutatnak, amelyek megakadályozzák a társadalmi és szakmai életben való hatékony részvételüket, mint például: információszerzés és feldolgozás, kritikai gondolkodás, problémamegoldás, motiváció, önértékelés, kreativitás.

10 december 2018
by Daniel Biro
(hu)

Diane Gardner a „Citizen Literacy” elnevezésű ígéretes projektről beszélt az EPALE-nek, amelynek keretében a felnőttek írni-olvasni tudását fejlesztő kurzusokat, oktatóképzési anyagokat és digitális tanulási segédanyagokat dolgoznak ki a felnőttek írás és olvasás tanításához.

31 október 2018
by Györgyi Bajka
(hu)

 „Pályázat a EPALE tartalomfejlesztési díj 2018-ra"

A következő tréninget 2018. október 6-án tartottam meg egyetemi csoporttársaimnak tanóra keretében (PTE-BTK Emberi Erőforrás Tanácsadó MA, levelező tagozat).

Tantárgy neve: A tanácsadás módszertana - módszertani tréning

Létszám: 11 fő

12 október 2018
by Anett Fóris
(hu)
1 Hozzászólások

Simon Broek az EPALE témakoordinátora az inkluzív digitális megoldások kidolgozásához és a digitális készségek fejlesztéséhez az UNESCO és a Pearson által megfogalmazott legújabb iránymutatásokról osztja meg gondolatait, továbbá arról, hogy ezek hogyan alkalmazhatók a felnőttoktatásban.

A felnőttoktatás ügyének eredményes támogatásához a médiában járatos felnőttoktatókra van szükség, azaz olyanokra, akik tudnak a média saját szájíze szerint beszélni a médiának a felnőttoktatásról (annak tartalmáról és hatásáról). Dr. Michael Sommer a LEK nevű európai projektről mesélt nekünk, amelynek részét képezte egy médiaműveltségi tanterv kidolgozása a felnőttoktatók számára, amelyet az egész kontinensen alkalmaznak webináriumokon és szemináriumokon. A projektnek köszönhetően az online oktatási anyagok érhetők el ingyen.

27 szeptember 2018
by Györgyi Bajka
(hu)
csütörtök 25 április 2019, Slovakia

Sú základné zručnosti témou pre Slovensko? Konferencia projektu BLUESS

Konferencia zameraná na tému podpory rozvoja základných zručností:
- O akých zručnostiach vlastne hovoríme a kto sa nimi má zaoberať?
- Potrebuje Slovensko riešiť otázku čitateľskej gramotnosti?
- Aké prístupy je vhodné používať pri rozvoji základných zručností u nízkokvalifikovaných osôb?
- Aké prístupy sa využívajú v EÚ?

Konferencia je otváracím podujatím projektu BLUESS - Plán rozvoja základných zručností v SR, ktorý podporila Európska komisia v rámci programu EaSI (Program pre zamestnanie a inovácie).​

hétfő 23 szeptember 2019 - péntek 27 szeptember 2019, Belgium

EAEA YST 2019

EAEA develops in-service trainings and organises study-visits in order to increase adult education professionals’ knowledge about the European Union, to deepen understanding of the European education and training policies and to allow the exchange of experiences and good practice among participants.

hétfő 20 május 2019 - péntek 21 június 2019, Europe

Réalité Virtuelle et pratiques pédagogiques innovantes

Ce MOOC est porté par l’Université Jean Moulin Lyon 3 en partenariat avec les Universités Claude Bernard Lyon 1, Jean Monnet de Saint-Etienne ainsi que l'entreprise Speedernet.
Il a pour objectif de faire découvrir le 360° et la réalité virtuelle  sans connaissance particulière dans le domaine informatique. Il positionne cette modalité pédagogique, facilite sa compréhension à travers des cas d’usages et laisse une large part à la pratique afin d’en favoriser la découverte active.

kedd 18 június 2019 - szerda 19 június 2019, Iceland

Would you like to make your own felt slippers? (Viltu þæfa þína eigin “kósý skó”?)

Rural Skills Network (NPAD-2017/10163)

The Agricultural University of Iceland will host a 2 days course in June where Inga and Kestas Samusia from Lithuania will teach how to felt shoes by using local wool. Inga is a creator and 3rd generation of shoemakers and a founder of BureBure felted woolen shoes and slippers. Keasas is educated in forestry science and works as an entrepreneur.

csütörtök 14 november 2019, Estonia

Meistriklassid 2019: Ootamatustega toimetulek koolitusprotsessis - kuidas taltsutada oma sisemist draakonit?

Meistriklassid toimuvad Euroopa Sotsiaalfondi projekti "Täiskasvanuhariduse edendamine ja õppimisvõimaluste avardamine" raames ning on osalejatele tasuta.

Meistriklassidesse registreeruda saab 3 nädalat enne toimumise algust ANDRASe kodulehel

péntek 12 április 2019, Poland

Konferencja podsumowująca projekt LoGaSET

Konferencja podsumowująca projekt LoGaSET: "Gra miejska jako współczesna, innowacyjna i oryginalna metoda uczenia się (nowoczesnych technologii) przez seniorów". Zapraszamy edukatorów osób dorosłych, a w szczególności osób starszych, do uczestnictwa w konferencji podsumowującej projekt LoGaSET dofinansowany z programu Erasmus+. Celem projektu było podniesienie kompetencji seniorów w obszarze posługiwania się nowoczesnymi technologiami (aplikacjami mobilnymi obsługiwanymi przez smartfony). Podczas konferencji przedstawimy metodologię projektu, jego wyniki i opinie uczestników, a przede wszystkim zainspirujemy do wykorzystywania opracowanych materiałów w Państwa praktyce! Serdecznie zapraszamy!
csütörtök 13 június 2019, Austria

EPALE-Conference: Citizenship Education in Austria & Europe: Objectives, methods and future prospects

EPALE and National Agency Erasmus+ Education Conference 2019

13 of June 2019 | 11:00–18:00 | SkyDome | Schottenfeldgasse 29 | 1070 Vienna

Adult Education plays a key role in imparting knowledge about democracy, politics, political processes and social structures. The promotion of active citizenship for responsible citizens is an educational policy objective in Europe and an important element for the societal cohesion in a democracy.

Dr. Deirdre Hughes értékelésnek kettős célja van, elsődlegesen egy külső nézőpontból megvizsgálni azokat a fejlesztéseket, amelyek kifejezetten az ELGPN 2012 és 2015 közöti főbb elvei, szakpolitikái és gyakorlatai alkalmazásának a tesztelésével és az ezekről készült visszajelzésekkel kapcsolatosak, másrészről az, hogy ez a jelentés jó alapot fog szolgáltatni a magyar pályaorientációs rendszer jövőbeli fejlesztési fázisainak a megtervezésénél.

A fogvatartottak képzése és foglalkoztatása a börtönélet nélkülözhetetlen része. A nemzetközi törvényi szabályozások, valamint a külföldi és a hazai tudományos szakirodalmak is egyaránt kiemelik a munkavégzés nevelő hatását. A munkára történő neveléssel az lehet a fő cél, hogy az elkövetőt a jövőben vissza lehessen tartani az újabb bűncselekmény elkövetésétől, ami joghátránnyal és neveléssel – tehát személyiségformálással érhető el. A nevelés akár a képzések és a foglalkoztatások során is megvalósulhat, és a személyiségformálás alapvető eszköze lehet a büntetés-végrehajtás során. 

A Börtönstatisztikai Szemle időszaki statisztikákat szolgáltat a Büntetés-végrehajtási Szervezet által fogvatartottak főbb adatairól, illetve a szervezet tevékenységéről, széleskörű és aktuális hátteret nyújtva kutatások és elemzések elkészítéséhez. A kiadvány az általános szervezeti adatokon túl minden alkalommal tartalmaz egy speciális fogvatartotti csoportokra, vagy a büntetés-végrehajtás egy speciális területére vonatkozó fejezetet. Ebben a számban a fogvatartottak oktatási-képzési adatait mutatják be részletesebben.

A Career Management Skills at VET school level (CARMA) projekt célja, hogy a résztvevő országok - Magyarország, Finnország és Bulgária -, de lehetőség szerint minél több európai ország tanárai képesek legyenek pályaválasztási és karriertervezési tanácsokat adni a szakiskolai tanulóiknak, akik az új készségek birtokában tudatosabban választanak szakmát.

Az EPALE Magyarország és a Tempus Közalapítvány, valamint a MellearN Egyesület szervezésében megvalósult konferenciakiadványt azoknak szánjuk, akik nem tudtak eljönni a rendezvényére, de kíváncsiak az EPALE projekt által most felkínált tématerületek bőségére.

 

EPALE Magyarország

Az Acta medicinae et sociologica folyóiratban megjelent a  Nyíregyháza Ifjúsága 2015 kutatás eredményeire alapozva elkészített tanulmány szerzői elsőként a nyíregyházi fiatalok közéleti aktivitását, ezen belül is a szervezett közösségekhez fűződő kapcsolatait vizsgálták meg, majd a településsel kapcsolatos vélekedéseiket elemezték. Nyitott kérdésekből kapott válaszok alapján, különböző kategóriákat kidolgozva mutatták be a fiatalok pozitív és negatív értékelését a városra vonatkozóan,majd sorolták fel változtatási javaslataikat.

A fiatalok pénzügyi edukációja és az őket célzó innovatív megoldások Magyarországon is egyre inkább előtérbe kerültek, ezáltal a fiatal felnőttek pénzügyi szocializációjának kutatása fontos területté vált. Zsótér Boglárka és Bauer András kutatásunkban arra keresték a választ, hogy a fogyasztói magatartás mintázatai hogyan adódnak át egyik generációról a másikra a családban. Vizsgálták megfigyelhető-e hasonlóság szülő és fiatal felnőtt gyermeke között a pénzügyi szocializáció  különböző aspektusait vizsgálva?

Anildo Vedovatti képe

Jelen felület a pályaorientáció és a pályatanácsadás szakemberei, a területtel foglalkozó munkatársak, hallgatók, tanárok számára kíván tartalmakat, tudástmegosztást, szakirodalmat, és véleményütköztetési lehetőséget biztosítani. 

Célunk, hogy friss pályaorientációs és/vagy pályatanácsadási tartalmak lelőhelye legyen ez a feület, valamint támogatni kívánjuk a kollégák belföldi és nemzetközi kommunikációját, szakmai partnerkapcsolatainak erősödését.

EPALE Magyarorság