chevron-down chevron-left chevron-right chevron-up home circle comment double-caret-left double-caret-right like like2 twitter epale-arrow-up text-bubble cloud stop caret-down caret-up caret-left caret-right file-text

EPALE

Az európai felnőttképzés elektronikus platformja

 
 

Blog

It’s clothes, not clothies: egy nyelvtanár kijavításának művészete

29/09/2016
by Péter Palotai
Nyelv: HU
Document available also in: EN

 

Nyelvtanárként egyik feladatunk diákjaink kijavítása, gondosan megfontolva, hogy mikor nem veszünk figyelembe egy rosszul ejtett szót, és mikor hívjuk fel figyelmét arra, hogy az ige rossz formáját használja (nagyjából az ötödik alkalommal).

De mi történik akkor, amikor a hibát nem a diák ejti, hanem egy tanártársunk? Kijavítjuk, figyelmen kívül hagyjuk, bizalmas körben megbeszéljük vele, vagy egyenesen rákérdezünk? Bonyolult kérdés, amellyel én személy szerint, sajnos, sokszor találkoztam. Természetesen, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy egyetlen rosszul ejtett szó megkérdőjelezi a tanár hitelességét – végülis senki sem tökéletes.

Először egy csoportos órán, nem angol anyanyelvű tanárral kerültem ebbe a kellemetlen helyzetbe. Ezen a napon az osztály a ruházatról tanult, arról, hogyan lehet a különböző külső megjelenéseket leírni, illetve, hogyan lehet kifejezni azt, ki mit visel. A kollegám, aki egy nálam sokkal tapasztaltabb tanár, a következőt mondta lelkes tanítványainak: “Today we are going to talk about clothies”.

Hmmm… mit tegyek? abban a pillanatban döntenem kellett: közbevágjak-e egy kis kiigazítással és ezáltal esetleg a tanár tekintélyét csökkentem az osztály előtt, vagy hagyjam rá, és így az osztály egy rossz kiejtést tanul meg.

Részben a tapasztalatlanságomnak köszönhetően, részben azirányú tudáshiányomnak, hogy ezáltal nemcsak a tanítvanyaink tanárba vetett bizalmát töröm meg, hanem a tanulók hosszú időre megkérdőjelezhetik tanáruk hitelességét, megkérdeztem, hogy válthatnánk-e gyorsan pár szót. Javasoltam neki, hogy ez egy éppen megfelelő óra lenne arra, hogy a diákok velem gyakorolják a leíró jellegű részeket. Ez azt jelenti, hogy többször tudnám a ‘clothes’ szót használni annak eredeti szövegkörnyezetében, és reméltem, hogy tanulók az én kiejtésemre fognak emlékezni.

Nem anyanyelvi nyelvtanároknál a hibák főleg inkább a kiejtéshez, mintsem a nyelvtanhoz vagy rossz helyesíráshoz kapcsolódnak, és a legtöbb tanár nyitott a javításokra, ötletekre és tanácsokra.  Egy tanár páldául, akivel együtt dolgoztam, el is mondta osztályának, hogy ő nem egy szótár, nem tud mindent angolból, és így a kiejtéssel vagy az angol nyelv technikájával kapcsolatos kérdésekkel forduljunk inkább hozzám.

Ha manapság egy ilyen kellemetlen helyzetbe kerülök- kivéve, ha teljességgel esélytelen- megvárom az óra végét, hogy beszéljek a tanárral, és elmagyarázom neki (könnyed és természetes beszédstílusban), hogy az adott szó vagy kifejezés hogyan is hangzik helyesen.

Természetesen a dolog sokkal bonyolultabb, amikor egy anyanyelvi tanárral járunk így. Anélkül, hogy egy TEFL szabványokról szóló vitába belemerülnénk, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy csak azért, mert ő anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet, már tud is angolt tanítani.  A kérdés tehát az, mi van, ha az ő nyelvismeretük tele van rossz szokással, amit nehezen tudnak kijavítani, vagy egyáltalán nem is tudják, hogy rossz?

Íme néhány angol tanároktól származó szóbeli vagy írásbeli példa, amelynek tanuja voltam:

“If I had revised, I would of passed the exam.” (If I had revised, I would have passed the exam.)

“It was a very unique situation.” (It was a unique situation.)

“Its they’re fault.” (It’s their fault.)

“I wan a prize.” (I won a prize.)

Egész nap tudnék mesélni az idézőjelek helytelen használatáról, ‘well’ és a ‘good’ közötti különbségekről, de azzal is tisztába vagyok, hogy ezzel egy kicsit a semmiségeken lovagolok. A valóságban mindannyian követünk el hibákat (még én is!), de ezeknek nem a tanteremben kellene megtörténnie, alkalmat adva arra, hogy a tanulók rossz szót tanuljanak meg vagy maguk is rossz szokások rabjává válljanak.

Ahogy már említettem, amint az óra befejeződik és a diákok hallótávolságon kívül kerültek, igyekszem a tanárnak elmagyarázni (amilyen szépen és konstruktívan csak tudom), hogy hibát ejtett.  Ezt néha elfogadják, néha nem.  Az én véleményem az, ahogyan a tanároknak, úgy nekünk is alkalmaznunk kell, amit hirdetünk: “Tanulnunk kell saját hibáinkból”.

Ross Clarke Spanyolországban élő szabadúszó újságíró és oktatási tanácsadó. Szerte Nagy-Británniában és Spanyolországban tanított angol és nem angol anyanyelvűeknek különböző szinteken és Nagy-Británnia felsőoktatásának különböző területein nyújtott tanácsokat. Szabadidejében standard táncokat tanít és a tartalomalapú nyelvi képzésre (content and language integrated learning) szakosodott.

Share on Facebook Share on Twitter Share on Google+ Share on LinkedIn