Navigációs útvonal

Üdítő ötletek – Egy máltai idegenforgalmi ügynökség lát vendégül egy szlovák vállalkozót

2010. május

Global Air Travel

A Global Air Travel nevű máltai idegenforgalmi ügynökség szeretett volna friss ötleteket kapni egy fiatal vállalkozótól, valamint új nemzetközi kapcsolatok kialakítását is tervezte. Ezért fogadták a szlovák Alena Seginkovát, egy leendő vállalkozót négy hónapig az Erasmus fiatal vállalkozók számára című program keretében.

Az 1996 óta a Bugeja család tulajdonában álló Global Air Travel turisztikai szolgáltatásokat nyújt a Máltára látogató külföldiek számára. A tulajdonosnak, Joseph Bugejának felkeltette érdeklődését Seginkovának a természetvédelem, az üzlet és az idegenforgalom terén szerzett korábbi tapasztalata, ezek ugyanis mind kulcsfontosságúak saját üzletágában. Bugeja úgy gondolta, hogy az is előnyös lenne, ha alkalmazottai megosztanák egymással ötleteiket, míg vendégül látják a leendő vállalkozót és átadják neki a gyakorlati szakmai munkához elengedhetetlenül szükséges ismereteket.

A vállalatvezetéssel, marketinggel, hálózatépítéssel és ökoturizmussal foglalkozó Seginkova saját tudását és szemléletmódját hozta magával Bugeja vállalkozásába, amit a csere idején igazán szívesen fogadtak. Seginkova – aki maga is saját vállalkozás alapítására készült – kapcsolatokat szeretett volna építeni Málta és Szlovákia között, és hálás a tapasztalatokért. Bugeja maga is nagyon elégedett az eredménnyel: „Az Erasmus fiatal vállalkozók számára program nagyon hasznos a cégnek. Lehetőségeket teremt a Málta és a nemzetközi piac közötti jövőbeni együttműködés kialakítására a turisztikai ágazat területén.”

Az Erasmus fiatal vállalkozók számára – egy fiatal, illetve tapasztalt vállalkozóknak létrehozott csereprogram, amelynek keretében egy másik országban látják vendégül az utóbbiakat – nagyon sikeresnek bizonyult alig több mint egyéves fennállása során. Több mint 2000-en pályáztak a kölcsönös inspirációt és a tapasztalatcserét célzó programra, és 2010 harmadik negyedévéig mintegy 500 cserére kerül sor különböző ágazatokban, például a reklám és a média, az oktatás, az informatika és az egészségügy területén. Az első évben a legkeresettebb célország Nagy-Britannia volt, és a legtöbben Spanyolországból és Olaszországból nyújtottak be pályázatot.

További információk:

Minden sikertörténet

Az oldal tetejére
De mi az a kkv?

Hírek

    Minden hírRSS

    Főbb programok vállalkozók részére

    • Kilépni a nemzetközi piacra az Enterprise Europe Network segítségével
    • A jövő vállalkozóinak segítése az Erasmus for Young Entrepreneurs révén

    Ezt a weboldalt a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság tartja fenn
    és a Versenyképességi és Innovációs Keretprogram (CIP) finanszírozza..

    Utolsó frissítés: 05/02/2014 | Az oldal tetejére