Navigációs útvonal

Egy mikrohitelnek köszönhetően Nuria tánciskolája valóra vált

2010. április  

Egy mikrohitelnek köszönhetően megvalósulhatott Nuria Ventura álma, aki saját tánciskolát szeretett volna nyitni Barcelonában. „A mikrohitel nélkül nem tudtam volna megnyitni az iskolát: azt az iskolát, amely stabilitást ad nekem, amely a jövőt jelenti számomra.”

Nuria Ventura koreográfus, művészeti igazgató, flamenco- és kortárs táncművész, valamint egy tánciskola igazgatója és tanára. Saját tánciskola nyitására vonatkozó terve 2007-ben válhatott valóra, hála az EU által támogatott 25 000 euró összegű mikrohitelnek, amely lehetővé tette számára, hogy kibérelje az iskola számára szükséges helyiségeket, és felújítsa azokat az intézmény tevékenysége számára.

Kezdetben 20 diákjuk volt, de ez a szám kevesebb mint két év alatt 60-ra emelkedett. „Azt szeretném, hogy az iskola a régió vezető tánciskolájává váljon, és hogy a területtel foglalkozó legkiválóbb szakemberek kötődjenek hozzá. Annak is örülnék, ha növekedne a diákok száma.” Nuria iskolája munkahelyeket is teremt: jelenleg 10 részmunkaidős munkavállalót foglalkoztat.

„A mikrohitelhez könnyű volt hozzájutni: benyújtottam a tervemet az önéletrajzommal együtt, és ezt a tervet megvalósíthatónak ítélték. Ezenkívül világos üzleti elképzelésem is volt, amelyhez szakmai képzés is kapcsolódott, ezért kiválasztottak.”

A 2007–13. időszakra szóló versenyképességi és innovációs keretprogram az Európai Beruházási AlapEnglish által kezelt pénzügyi eszközökön keresztül kínál lehetőséget mikrohitelek garantálására. A „Kkv-garanciakeret Mikrohitel Eszköz” elnevezésű eszköz keretében az EBA hitelgaranciát biztosít mikrohitelező szervezetek részére a mikrovállalkozásoknak (azaz legfeljebb 9 munkavállalót foglalkoztató cégeknek) nyújtott, 25 000 euróig terjedő összegű hitelek esetében.

Az EU által támogatott mikrohiteleknek köszönhetően sok európai vállalkozónak nyílik lehetősége arra, hogy kisvállalkozást alapítson vagy a már meglévőt fejlessze. A spanyol La Caixa bank szociális bankja, a MicroBank uniós programok által garantált hiteleket nyújt olyan személyeknek, akik más bankoktól nem jutnak kölcsönhöz. Így a kevésbé előnyös helyzetben levők is lehetőséget kapnak önmaguk fejlesztésére, valamint munkahelyek teremtésére és a termelés növelésére.

További tájékoztatás:

  • A mikrovállalkozások az Access2finance weboldalon találhatnak részletesebb információkat olyan pénzügyi közvetítőkről, akik a Mikrohitel Eszköz keretében kínálnak hiteleket.
  • További információk a Bizottság mikrohitelezéssel kapcsolatos szakpolitikai kezdeményezéseirőlDeutschEnglishfrançais

Minden sikertörténet

Az oldal tetejére
De mi az a kkv?

Hírek

    Minden hírRSS

    Főbb programok vállalkozók részére

    • Kilépni a nemzetközi piacra az Enterprise Europe Network segítségével
    • A jövő vállalkozóinak segítése az Erasmus for Young Entrepreneurs révén

    Ezt a weboldalt a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság tartja fenn
    és a Versenyképességi és Innovációs Keretprogram (CIP) finanszírozza..

    Utolsó frissítés: 04/02/2014 | Az oldal tetejére