Felsőoktatásban tanuló diákok és felsőoktatási intézményekben dolgozó szakemberek

Hogyan lehet pályázni?

A pályázati eljárást minden évben az illetékes nemzeti iroda bonyolítja le.

Milyen lehetőségekről van szó?

Az Erasmus+ program jóvoltából a felsőoktatási intézmények diákjaikat és a náluk dolgozó szakembereket külföldre (más programországba vagy más partnerországba) küldhetik, hogy ott tanuljanak, tanítsanak vagy képzésben, illetve szakmai gyakorlaton vegyenek részt.

Az intézményeknek arra is módjuk nyílik, hogy külföldi diákokat és szakembereket fogadjanak. A 2018 nyarától kiválasztott új mobilitási megállapodások részeként szakmai gyakorlatot biztosító mobilitási lehetőségek is rendelkezésre állhatnak a program- és partnerországok között.

A program működése

Azok a szervezetek, amelyek élni kívánnak ezekkel a lehetőségekkel, vagy önállóan, felsőoktatási intézményi minőségükben, vagy pedig ún. nemzeti mobilitási konzorcium tagjaként pályázhatnak. A nemzeti mobilitási konzorciumot több szervezet alkotja, amelyeket egyetlen szervezet koordinál.

A szervezetek az alábbi négy fő kategória közül egybe vagy többe tartozhatnak:

  • pályázó szervezetek: feladatuk a projekt megpályázása és irányítása, de küldő szervezetként is eljárhatnak;
  • küldő szervezetek: feladatuk azoknak a diákoknak/szakembereknek a kiválasztása, akiket külföldre kívánnak küldeni, vagy a partnerországokból érkező diákokkal/szakemberekkel, illetve a vállalkozásoktól meghívott szakemberekkel kapcsolatos teendők ellátása;
  • fogadó szervezetek: feladatuk a külföldi diákok/szakemberek fogadása és a nekik szóló tanulmányi/szakmai gyakorlati program megszervezése;
  • közvetítő szervezetek: mobilitási konzorcium tagjaként részt vehetnek a konzorcium munkájának támogatásában és megkönnyítésében.

A programországok felsőoktatási intézményeinek Erasmus Felsőoktatási Chartával kell rendelkezniük, függetlenül attól, hogy önállóan vagy konzorcium tagjaként pályáznak.

Azoknak a konzorciumoknak, amelyek részt kívánnak venni, mobilitási konzorciumi akkreditációnak is birtokában kell lenniük.

A programországok egyéb szervezetei is részt vehetnek – nekik nem kell Erasmus Felsőoktatási Chartával rendelkezniük.

Noha partnerországok szervezetei részt vehetnek mobilitási tevékenységekben, a partnerországok felsőoktatási intézményei nem kaphatnak Erasmus Felsőoktatási Chartát. Ehelyett az intézményközi megállapodásban kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy tiszteletben tartják a chartában lefektetett elveket, és világosan meg kell határozniuk, milyen támogatást szándékoznak nyújtani a résztvevőknek.

A pályázó szervezetek az Erasmus Felsőoktatási Charta és/vagy a mobilitási konzorciumi akkreditáció birtokában pályázhatnak meg uniós támogatást.

Mit érdemes még tudni?

A diákoknak kínált tanulmányi lehetőségeknek részét kell képezniük a hallgató által végzett tanulmányi programnak. Ugyanez mondható el a diákoknak kínált szakmai gyakorlati lehetőségekről is – ezeket is integrálni kell a gyakornokok tanulmányi programjába. Mind a küldő, mind a fogadó szervezetnek, mind pedig az érintett diáknak tanulmányi megállapodást kell aláírnia a tevékenységek kezdete előtt. A megállapodásban rögzíteni kell:

  • a diák által a fogadó intézménynél teljesítendő oktatási elemeket,
  • azokat az oktatási elemeket, amelyeket a külföldi tanulmányi program sikeres elvégzését követően a küldő intézménynek el kell fogadnia a diploma alapját képező tanegységek egyenértékű elemeként, valamint
  • az érintett felek jogait és kötelezettségeit.

A külföldre küldött szakemberek esetében a küldő és a fogadó intézménynek előzetesen meg kell állapodnia arról, milyen tevékenységeket kell az érintetteknek végezniük a kinttartózkodás során.

A mobilitási tevékenységben részt vevő felek mindegyikének mobilitási megállapodást kell aláírnia, amely meghatározza:

  • az elérendő tanulási céleredményeket,
  • a tanulási eredmények hivatalos (például az európai kreditátviteli és -gyűjtési rendszer révén történő) elismerésére vonatkozó rendelkezéseket, valamint
  • az érintett felek jogait és kötelezettségeit.

Ezenfelül mindazoknak a szervezeteknek, amelyek aláírták az Erasmus Felsőoktatási Chartát, ugyancsak biztosítaniuk kell a résztvevőknek a szükséges támogatást, ideértve a nyelvi felkészítést is. A két hónapot meghaladó időtartamú, hosszú távú mobilitási tevékenységek esetében az Európai Bizottság online nyelvi támogatási eszközt biztosít a nyelvi kompetenciák felméréséhez és fejlesztéséhez.

Hogyan lehet pályázni?

A pályázati eljárást minden évben az illetékes nemzeti iroda bonyolítja le. Önállóan pályázó szervezetek esetében a szervezet székhelye szerinti országban működő nemzeti iroda az illetékes, konzorciumok esetében pedig az a nemzeti iroda, ahol a konzorciumkoordinátor székhelye található.

Az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség minden évben pályázati felhívást tesz közzé az Erasmus Felsőoktatási Charta odaítélése céljából. Az intézményeknek odaítélt Erasmus Felsőoktatási Charta a program teljes időtartama során érvényes.

A nemzeti irodák éves rendszerességgel konzorciumakkreditációs felhívást tesznek közzé. A konzorciumakkreditáció három éven át érvényes. A szervezetek egyidejűleg kérelmezhetnek akkreditációt és pénzügyi támogatást.

További információk

Ezekről a lehetőségekről mindenekelőtt a programkalauzban (Erasmus+ – Pályázati útmutató) találhatók információk; a pályázati és az odaítélési (a formai és a tartalmi) követelményekről, valamint a finanszírozási szabályokról a B. részben olvasható részletes tájékoztatás.

A program- és partnerországok közötti mobilitási projektek iránt érdeklődő szervezetek figyelmébe ajánljuk a nemzetközi kreditszintű mobilitásról szóló tájékoztatót és a nemzetközi kreditszintű mobilitás témájában gyakran felmerülő kérdésekre adott válaszokat összefoglaló dokumentumot.

A programországok nemzeti irodái vagy (adott esetben) a partnerországok nemzeti központjai további információkkal tudnak szolgálni, de az esetleges kérdésekkel az Európai Bizottsághoz is lehet fordulni.

Az ESAA, az Erasmus+ program jelenlegi és volt diákjait tömörítő szövetség dinamikus fórumot biztosít a hálózatépítés, a szakmai fejlődés és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása céljából.

Share this page