Navigációs útvonal

Buszjárat Luxembourgban

A busszal és hajóval utazók jogainak kibővítését javasolja a Bizottság.

A Bizottság most elfogadott jogszabálytervezetei szerint a buszok és hajók utasait ugyanazok a jogok illetik majd meg, mint azokat, akik repülőgéppel vagy vonaton utaznak. E jogok közé tartozik például, hogy a járat törlése vagy az utazás kényszerű megszakítása esetén a utasok számára étkezést, szállodai elhelyezést és alternatív szolgáltatásokat kell biztosítaniuk a vállalkozásoknak. Azok a cégek, amelyek ezt elmulasztják megtenni, kötelezhetők arra, hogy legalább részben visszafizessék az utasoknak a jegy árát.

A fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek ingyenes segítségre lesznek jogosultak az utazás során. Az utaztatást végző cégek felelőssége kiterjed majd az utasok testi épségére és poggyászaik elvesztésére vagy az azokat ért kárra is.

Bővül majd az utasok tájékoztatáshoz való joga is, a jogok érvényesítését pedig hatékony panaszkezelési eljárások biztosítják majd. A bizottsági javaslatok szerint a vállalkozásoknak két hónapjuk lesz arra, hogy válaszoljanak az utasok által benyújtott panaszokra. Ha ezt nem teszik meg, akkor a panaszt elfogadottnak kell tekinteni.

A repülőgépek és vonatok utasai már 2005 óta hasonló jogokat English élveznek. Az utasjogokkal kapcsolatos szabályok betartása utasonként mintegy 60 eurócentbe kerül a légitársaságoknak. A buszok és a hajók üzemeltetőinek költségeit a számítások szerint még ennél is kevesebbel terhelik majd az új szabályok. A viták rendezésére a tervek szerint független nemzeti szervezetek jönnek majd létre. Az új szabályok mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalomban érvényesek lesznek.

„Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a választott közlekedési módtól függően az utasok különböző szintű jogvédelemben részesüljenek. Ezzel a két új rendelettel már valamennyi közlekedési módra kiterjed a jogvédelem” – mondta a jogszabálytervezetek elfogadása alkalmából az Európai Bizottság alelnöke, Antonio Tajani közlekedési biztos.

A Bizottság várakozásai szerint a javaslatok segítenek majd elérni azt, amire a szabad piac nem volt képes: javítani a busz- és hajóutazások minőségi normáit.

Időközben a Bizottság jelentést készít arról, hogy a légitársaságok betartják‑e az utasjogokra vonatkozó szabályokat. A közlekedési biztos bejelentette, jövő év elején kezdeményezni fogja a fellépést azokkal az országokkal szemben, amelyek elmulasztják érvényesíteni a légi utasok jogainak védelmére hivatott szabályokat.

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek