Navigációs útvonal

Az EU többet költ kutatásra - 16/11/2009

Védőruhába öltözött tudós egy molekula modelljét tartja a kezében ©EC

Két uniós vállalat a világ legnagyobb K+F beruházói között.

Az európai vállalatok a gazdasági válság ellenére 2008-ban átlagosan 8,1 %-kal többet fordítanak kutatásra és fejlesztésre, mint tették azt 2007-ben – ebben a kétéves időszakban nagyjából azonos mértékű volt az éves növekedés.

Az Unió legjelentősebb versenytársai; az amerikai és japán cégek szintén fokozták az új termékek előállítására fordított beruházásaikat, azonban a növekedés szerényebb mértékű – 5,7 %-os illetve 4,4 %-os – volt.

Ez már a második olyan év, amikor az európai vállalatok K+F kiadásainak növekedési üteme meghaladta az amerikai cégekét. Az EU a japán vállalatokat is megelőzte négy egymást követő év során.

A K+F beruházások elengedhetetlenek ahhoz, hogy megőrizzük versenyképességünket a globális gazdaságban. Janez Potočnik, európai kutatásügyi biztos üdvözölte az elért eredményeket: „Ez a legjobb stratégia ahhoz, hogy megerősödve kerüljünk ki a válságból.”

Az EU 2009. évi K+F beruházási eredménytáblázata English rávilágít a folyamatokra. Az eredménytáblázat 2 000 olyan vállalatot állít sorrendbe, amelyek együttesen a versenyszféra által világszerte K+F-re fordított összeg 80%-át képviselik. (A rangsorolt vállalatok közül 1 000 az Unióban, a többi pedig főként az USA-ban és Japánban tevékenykedik.)

A 10 legnagyobb K+F beruházó között két uniós cég szerepel (a német Volkswagen és a finn Nokia) és öt egyesült államokbeli cég (többek között a Microsoft, a General Motors és a Pfizer). A világ vezető befektetője a japán Toyota, 7,61 milliárd euró ráfordítással.

Jóllehet az európai vállalatok egyesült államokbeli és japán versenytársaiknál gyorsabb ütemben áramoltatnak pénzt a K+F-be, reálértékben még mindig elmaradnak tőlük. Az európai beruházások 2008-ban az értékesítés 2,7 %-át tették ki, szemben az USA 4,5%-os, illetve Japán 3,4 %-os arányával. Az említett számadatok 2007-ben is hasonlóak voltak.

Az amerikai cégek a leginkább K+F intenzív ágazatokban növelték az EU-hoz képest az előnyüket: a gyógyszeriparban, a biotechnológiában, az információs és kommunikációs technológiák terén. Ellenben növekszik az alternatív energiaforrásokra fordított összeg. Ezen a téren pedig az uniós cégek töltenek be vezető szerepet.

Világszinten 6,9 %-kal nőttek az ipari K+F beruházások – elmaradva a 2007-es (9 %) és 2006-os (10 %) ütemtől.

A feltörekvő országok vállalatai kis hányadát teszik ki az összberuházásnak, e téren azonban változások tapasztalhatók. Kína tavaly 40 %-kal, India 27,3 %-kal, Tajvan pedig 25,1 %-kal többet fordított K+F-re, mint 2007-ben.

2009. évi K+F eredménytáblázat English

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek