Navigációs útvonal

Az Egyenlő Díjazás Európai Napja rámutat a nemek közötti egyenlőségért vívott küzdelem fontosságára - 28/02/2014

Egy férfi sámliról nagy zsák pénzért nyúl, egy nő pedig magasra felakasztott kis zsákot próbál elérni. © EU

Az Egyenlő Díjazás Európai Napja, akárcsak tavaly, idén is február utolsó napjára esik, szimbolikusan jelezve ezzel is, mekkora szakadék tátong a férfiak és a nők fizetése között: a nők az év első két hónapjában gyakorlatilag ingyen dolgoznak.

A férfiak és a nők átlagjövedelme közötti különbség szinte alig változott az utóbbi években – ma még mindig 16% körül stagnál Európa-szerte.

Enyhén csökkenő tendencia

Az EU első alkalommal 2011-ben rendezte meg az Egyenlő Díjazás Európai Napját. Azóta a bérszakadék csökkent ugyan, de elenyésző mértékben: 17,5%-ról 16,4%-ra.

2011-ben az eseményre március 5-én került sor, amivel a szervezők arra kívántak rávilágítani, hogy a 2010-es adatok alapján a nők az év első 65 napján „ingyen és bérmentve” dolgoztak. Az Egyenlő Díjazás Európai Napja második alkalommal 2012. március 2-ára, harmadszorra pedig 2013. február 28-ára esett.

Az utóbbi négy évben tapasztalható árnyalatnyi javulás azonban sokkal inkább azzal magyarázható, hogy a gazdasági válság jobban sújtott néhány olyan ágazatot, amely túlnyomó részt férfiakat foglalkoztat (például az építőipart és a gépipart), mintsem azzal, hogy emelkedett volna a nők keresete.

Az egyenlő bérezés előtt álló akadályok felszámolása

A nők fizetésének emelkedését és munkakörülményeik javulását gátló tényezők között említhető, hogy a bérrendszerek átláthatatlanok, és az egyenlő értékű munka jogi meghatározása nem egyértelmű.

Egy nemrég közzétett jelentés, mely a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós szabályok végrehajtásáról szól pdf - 82 KB [82 KB] Deutsch (de) English (en) français (fr) , arra a következtetésre jutott, hogy a munkavállalók gyakran nincsenek elegendő információ birtokában ahhoz, hogy sikeresen folyamodjanak egyenlő munkabérért. Nem jutnak hozzá például a különböző munkavállalói kategóriák bérszintjével kapcsolatos adatokhoz.

Ha átláthatóbb lenne ez a terület, a díjazásban hátrányosan megkülönböztetett személyek könnyebben összevethetnék helyzetüket férfikollégáik helyzetével.

A Bizottság most új kezdeményezést dolgoz ki, mely reményei szerint elő fogja mozdítani az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv érvényre jutását. Különösen fontos célkitűzés, mivel ez az elv az EU alapértékei közé tartozik.

Sajtóközlemény: A nemek közötti bérszakadék Európa-szerte 16,4%-on rekedt meg

Nemek közötti bérszakadék

Az egyenlő fizetés kifizetődő Deutsch (de) English (en) français (fr)

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek