Navigációs útvonal

 Födön ülő, fejéte a karjára hajtó nő © iStock/Aldo Murillo

A Bizottság javaslatot terjesztett elő, amellyel egységessé tenné a bűncselekmények áldozataira az Unió egészében vonatkozó jogokat.

Erőszakos támadók súlyosan megsebesítettek egy lengyel turistát Párizsban, egy olasz fiatalt pedig Helsinkiben, a metróállomásból kifelé ért támadás. Az EU-ban évente 30 millió bűncselekményt jelentenek be a rendőrségen, számos esetről azonban nem érkezik feljelentés: ezt figyelembe véve a sértettek száma elérheti az évi 75 milliót is.

Az áldozatok fizikai és lelki megrázkódtatásait tovább súlyosbítja, hogy a rendőrség vagy az igazságügyi szakemberek gyakran nem kezelik megfelelően ügyüket. A helyzet még nehezebb, ha a bűncselekmény külföldön történik, és az áldozat nem ismeri sem az ország nyelvét sem pedig jogrendszerét.

A tagállami jogszabályok ezen a téren még eltéréseket mutatnak. A Bizottság ezért olyan intézkedéscsomagot DeutschEnglishfrançais javasolt, amely szavatolja, hogy az áldozatok az EU valamennyi országábanugyanolyan szintű védelmet, támogatást és igazságszolgáltatáshoz való jogot élvezzenek.

Ezek az intézkedések azt hivatottak biztosítani, hogy:

  • az igazságügyi szakemberek és a rendőrségi dolgozók képzés során sajátítsák el, hogyan bánjanak tiszteletteljesen az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, és miként tájékoztassák őket jogaikról,
  • a legsebezhetőbb áldozatok (azaz a gyerekek, a fogyatékkal élők és a szexuális erőszak áldozatai) különleges védelemben részesüljenek. Fel lehet kínálni nekik például, hogy az elkövetővel történő közvetlen kapcsolat elkerülése érdekében videokonferencia segítségével tanúskodjanak.
  • a sértettek pszichológiai és gyakorlati segítséget kapjanak. Egy családnak, amelyet kiraboltak, segítségre lehet például szüksége, amikor lakatost szeretne hívni.
  • a sértetteket olyan nyelven tájékoztassák, amelyet megértenek. A javaslat szerint az áldozatok adott esetben jogi és pénzügyi segítséget is kaphatnának, amelynek köszönhetően a felmerülő utazási költségeik megtérülnek és részt tudnak venni a tárgyaláson.
  • A Bizottság emellett javaslatot tett a védelmi intézkedések kölcsönös elismerésére DeutschEnglishfrançais is. A családon belüli erőszak áldozatai például biztosak lehetnek abban, hogy az elkövető ellen kiadott távoltartó határozat a többi uniós tagállamban is védi őket.

    Az elkövetkezendő évek feladata pedig a kártérítésre vonatkozó uniós szabályok megerősítése, különösen a közúti balesetek áldozatainak vonatkozásában.

    Bővebben az áldozatok védelméről az Unióban English

    Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

     

    Megtalálta-e a keresett információt?

    Igen Nem

    Milyen információt keresett?

    Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

    Hasznos linkek