Navigációs útvonal

Az EU és Kína megerősíti együttműködését - 16/02/2012

A 14. EU–Kína csúcstalálkozó alkalmával a két nagyhatalom elmélyíti partnerségi kapcsolatát.

A február 14-én Pekingben tartott csúcstalálkozón részt vett Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök.

„Az EU–Kína partnerség a világ egyik legfontosabb partnerségi kapcsolata” – hangsúlyozta Barroso elnök, emlékeztetvén arra, hogy e partnerség kulcsszerepet játszik a „világszintű stabilitás és jólét” szempontjából.

Szilárd kereskedelmi együttműködés

Az EU Kína első kereskedelmi partnere, Kína pedig az Unióban forgalmazott késztermékek első számú leszállítója. Az EU és Kína között megvalósuló kereskedelmi cserefolyamatok – amelyek napi egymilliárd eurót tesznek ki – a foglalkoztatásra, a növekedésre és az innovációra egyaránt ösztönzőleg hatnak.

A kínai és európai vállalkozók közötti kapcsolatok bátorítása érdekében mielőbb meg kellene kezdeni a tárgyalásokat a befektetésekre vonatkozó EU–Kína megállapodás megkötésére. Az Unió hangsúlyozta, hogy e megállapodásnak elő kell segítenie a kínai piac megnyitását.

Fenntartható urbanizáció

A csúcstalálkozó alkalmával a részt vevő felek útjára indították az új városfejlesztési partnerséget. A fórum első találkozójára még az idén sor kerül az európai és kínai városvezetők részvételével. A megvitatandó kérdések az energia, a víz- és levegőminőség, a hulladékfeldolgozás, a mobilitás és a bevándorlók városokba történő integrációja témák köré csoportosulnak.

Személyes kapcsolatok szorgalmazása

Az EU a közelmúltban megkezdte Kínával az interkultúrális párbeszédet, amelynek célja, hogy elősegítse a kulturális csereprogramok, valamint az európai és kínai polgárok közötti kapcsolatok létrejöttét.

Ugyanez a célja a „Személyes párbeszéd” elnevezésű új kezdeményezésnek, amelyet szintén a csúcstalálkozó alkalmával indítottak útjára. E projekt – amelynek központjában az oktatás és a kultúra kérdésköre áll – előrevetíti egyebek között az EU–Kína felsőoktatási tanács, továbbá a diákok és tanárok közötti csereprogramok létrehozását.

Nemzetközi fejlemények

Az EU és Kína megállapodott arról, hogy elmélyíti együttműködését az olyan nemzetközi kérdésekre vonatkozóan, mint az iráni nukleáris program, valamint a szíriai és birmániai/myanmari helyzet.

A két hatalom arról is döntött, hogy megerősíti a G20-csoporton belüli együttműködését annak érdekében, hogy közösen dolgozhassanak a nemzetközi közösség egészét érintő olyan problémák megoldásában, mint az éghajlatváltozás és a számítástechnikai bűnözés.

EU–Kína csúcstalálkozó: 2012. február 14. DeutschEnglishfrançaisportuguês

EU–Kína kapcsolatok Englishfrançais

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek