A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal

Izland késznek találtatott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére
Az Európai Bizottság jelentést tett közzé, mely az ország tagságra való alkalmasságát vizsgálja. A dokumentum szerint meg lehet kezdeni Izlanddal a hivatalos csatlakozási tárgyalásokat.
A jelentés azonban leszögezi azt is, hogy az Atlanti-óceán északi részén fekvő 3200 000 lakosú szigetországnak komoly erőfeszítéseket kell még tennie azért, hogy jogszabályait összhangba hozza az uniós joggal a halászat, mezőgazdaság és a pénzügyi szolgáltatások terén.
A Bizottság tanulmányt végzett a Izland tagságra való alkalmasságáról, ezután fogalmazta meg ajánlását, amely egyben az első lépés is a csatlakozási folyamatban. Az ilyen típusú tanulmányok elkészítése rendszerint egy évet vesz igénybe, ezúttal azonban alig több mint hét hónap telt el azóta, hogy az ország a benyújtotta csatlakozási kérelmét az Uniónak.
A jelentés elismeri, hogy Izland magáénak vall sok uniós alapértéket: stabil demokráciával rendelkezik, és tiszteletben tartja az emberi jogokat. Az ország az Európai Gazdasági Térség
tagja, így csatlakozott már az uniós piachoz, és az uniós joganyag zömét is átvette már.
Amennyiben az uniós tagállamok jóváhagyják azt, hogy Izland hivatalos tagjelölt ország legyen, a csatlakozási tárgyalások legalább egy évet igénybe vesznek majd. Ha csatlakozási kérelme kedvező elbírálásban részesül, az ország a tervek szerint népszavazást tart majd a csatlakozásról.
Izland akkor fordult az Unióhoz, amikor az országot gazdasági válság rázta meg. Az a tény, hogy csatlakozási kérelmet nyújtott be az Unióhoz, is arról tanúskodik, milyen fontos szerepet játszik az EU a gazdasági és politikai stabilitás elősegítésében.